Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-24 / 252. szám, csütörtök

J 61 tétték műemlékvédőink, hogy motorkerékpárja és a volt partizán megvásároltak néhány régi ár- elhajtott. vai faházat, hogy áthelyezhes­sék és újra felállíthassák őket a szabadtéri néprajzi múzeumban. El­sősorban azoknak, akik nem élték át a nehéz, keserves éveket. Természe­tesen nemcsak a falvak változnak, de a faluhatárok is. A Roháči út mentén, Oravský Biely Potok környékén még mindig lehet nadrágszíjföldeket lát­ni. Egy kissé távolabb, Habavka és Zuberec környékén a földeket már „kivasalták“. Ez annyit jelent, hogy a földek határát jelző mezsgyék el­tűntek. Az alacsonyabban fekvő he­lyeken árpa látható, fölötte pedig a szövetkezet végeláthatatlan hegyi le­gelője húzódik. A bátor partizán A pitvarban pipázgató idős bácsitól kérdeztük meg, ismeri-e František Fiiakét, a szövetkezet segédagronó- rousát. Bólogatott: „Már hogyne is­merném! Valaha nagyon bátor parti­zán volt. A németek keresték, nyakon akarták őt csípni, közben meg velük ivott a kocsmában. Aha, épp itt jön a motorkerékpárján. De siessenek utána, mert egy-kettő úgy eltűnik a szemük elől, mint annak idején a németek szeme elől..Az öreg mindjárt el is magyarázta, merre ke­ressük Árva egyik legfiatalabb szö­vetkezetének az irodáját. Rögtön felismertük ezt az embert, a kommunistát, akiről aligha gondol­nák, hogy már 54 éves. Aztán emlé­kezni kezdett. P. Tyihonov szovjet százados annak idején 12 önkéntes­ből éppen őt választotta ki. A faluból való, körülötte minden ösvényt és sziklát ismert. Azt kellett megállapí­tania, mekkora erőt akarnak a fasisz­ták a roháči partizánok felszámolá­sára küldeni. Egyébként a faluban mindenki tudta, hogy Filek partizán. Hisz neve a plakátokon is szerepelt: Aki Fiieket élve elfogja, 100 000 ko­rona jutalomban részesül. Csakhogy senki sem árulta el. „Egy reggel leosontam a szülőfa­luimba. Épp a faházunk irányába akartam befordulni, amikor a piac­téren egy áll ig fel fegyverzett SS-őrjá- ratba ütköztem. Nem voit időm elme­nekülni. Megkérdezték, ismerem-e František Fiieket. A faluban két Fi­lek van, az egyik éppen tífuszban haldoklik, a másik pedig ott abban a házban lakik, s ezzel rámutattam egy olyan házra, ahol az egyik hara­gosom lakott.“ így emlékezik vissza erre a drámai epizódra a zubereci agronómus. A fasiszták természetesen bementek a mutatott házba, lakóját pedig alaposan megverték. Csak ak­kor jöttek rá, amikor már el akarták hurcolni, hogy az alkalmi járókelő alaposan becsapta őket. Máskor Filek együtt kocsikázott a németekkel, az egyik kocsmából a másikba mentek. „Gút, gút, herr komisár. Rendben van, az önök falvából senkit sem vi­szünk lövészárkot ásni". Ezt mond­ták, és vállon veregettek. Ugyanis úgy mutatkoztam be, mint a falu biztos- helyettese. Másnap a mieink a zve- rovkal törzskarban már tudták, mit szándékoznak a németek tenni. Csak­hogy, kedves barátom, most már nincs időm a további beszélgetésre, hisz még 30 vagon széna van a sza­bad ég alatt. Igaz, hogy négyszer annyit már beszállítottunk, de így is várnak rám a traktorosok és a nők a szénánál. Viszontlátásral“ Röviddel ezután az iroda előtt felberregett a llyein liga is van Kérem, ne haragudjanak rám a hegyaljai község futball játékosai, de nem tudom, melyik ligában játszanak, és hogyan állták meg a helyüket az eltelt idényben. Azt viszont tudom, hogy a Zuberec—Habavka-i SZNF Efsz, amely 2500 hektáron gazdálko­dik, már kétszer nyerte el az árvái tejligát. A tejliga és ezenbelül az osztályok (régebbi efsz-ek és a kez­dők) eredményeit az Orava című já­rási lapban rendszeresen közzéteszik. Az olvasók (elsősorban a funkcioná­méter tengerszint feletti magasság­ban már ez is szép teljesítmény. Beszélgetés a krónikaíróval A krónikaírókat általában szemfű-* les és pedáns embereknek tartják. A zubereci krónikát Václav Lukeš elv­társ (egyébként tanító és a helyi pártszervezet elnöke) vezeti. Munká­ját nagyban megkönnyíti az a tény, hogy itt született, és így mindent és mindenkit jól ismer. 1930-ban a községben 211 ház volt, s a templomon, a papiakon és az is­kolán kívül mindegyik faház volt. Nemhiába pergették itt Hečko regé­nyének, a „Falu a hegyek közöttl-nek ÁRVÁI KÉPEK NEMCSAK ZUBEREC VÁLTOZÓT! MEG riusok és a fejők) érdeklődéssel kö­vetik figyelemmel az eladott tejmeny- nyiség alakulását és a zootechniku- sok neveit is, akik a tej eladásáért felelősek. J. Gibaš, az ottani zootech- nikus (egyébként a szomszédos Orav­ský Biel ý Potok községben hnb-el- nök) például büszkén tekinthet a jö­vőbe a nem egészen két évvel ezelőtt megalakított szövetkezet eredményei alapján. De hát ítéljék meg maguk. A zube­reci magángazdálkodók 1970-től nem egészen 16 000 liter tejet adtak el az államnak. A szövetkezet ez év júniu­sában több mint 60 000 liter tejet adott el, vagyis csaknem a négysze­resét annak, amit a magángazdálko­dók négy év alatt adtak el. És nem utolsósorban a szarvasmarhákat ideig­lenesen 30 istállóban és pajtában he­lyezték el. A 320 tehenet 50 asszony feji. Nem messze a falutól már épül a szövetkezet új istálló-komplexuma, három istállóval. I. Balla mérnök, az építkezés veze­tője azonban nem elégedett teljes mértékben: „Sajnos, cementhiánnyal küszködünk, kevés az acélszerkezet és más anyagokból is hiányt kell szenvednünk. Különbéin az istálló már tető alatt lehetne. Az építkezésen sok öinkéntes két műszakban is hajlandó lenne dolgozni. Sokszor ötvenen is el­jönnek. Ha nincs elég építőanyaguk, sajnos, haza kell őket küldenünk. 1977-ig 30 millió korona értékű épü­letet szeretnénk felépíteni. Ha viszont az építőanyaggal továbbra is ekkora nehézségek lesznek, nem tudom si­kerül-e ...“ Ezek a zubereciek elörelátóak. Még ebben az évben -elkezdik egy 12 csa­ládot befogadó lakásegység építését a mérnökök számára, természetesen ezt is társadalmi munkával. „Ha el­készülnek az istállók és a többi gaz­dasági épület, akkor majd meglátjuk, ki lesz a hangadó az árvái tejligában. Eddig 500 hektárnyi rétet és le­gelőt kultiváltunk újra. Már eb­ben az évben is bebizonyítcítuk. hogy itt, ezen a hegyaljai vidé­ken is a réteket évente kétszer, sőt néhány helyen háromszor is kaszál­hatjuk. És nemcsak 14—15 métermá­zsás hektárhozamo't érünk el, mint a régiek, de az 50 métermázsát is el akarjuk érni.“ Valaki azt mondhatná, hogy az 50—60 métermázsás hektár­hozam nem világraszóló teljesít­mény. Ez igaz, csakhogy 700—900 megfilmesített változatát. 1930 és 1934 között 15 kisgazdacsalád jutott csőd­be. Tehát itt is ismerték a könyörte­len végrehajtókat, a szlovákiai fal­vak egykori rémeit. A faluban nincs olyan ház, ahonnan valaki ki ne ván­dorolt volna elsősorban az Egyesült Államokba, Kanadába, Argentínába és máshová munkát keresni. Ma a fa­luban 265 ház van, ezeknek több mint a 80 százaléka téglaépület. Az újonnan építettek emeletesek és für­dőszobájuk is van. A környező üze­mekbe, mindenekelőtt a nižnái Tesla vállalatba, a falu több mint 500 la­kosa jár dolgozni, mégpedig autó­busszal. Valaha az egész környékéti egyetlen orvos rendelt csak, az in­nen 27 kilométerre lévő Trstenában. A mai kép így fest: a szomszédos Habovkában (egy kilométerre Zube- rectől) korszerű egészségügyi köz­pontot építettek, ahol három körzeti orvos wandel. Nemcsak Zuberecben vagy Habovkában, de egész Árvában már sok éve nem jegyeztek fel cse­csemőhalálozást. Valaha a főiskolai végzettségről a tehetséges embereknek is csak az ál­modozásra kellett szorítkozniuk. Az első Csehszlovák Köztársaság fennál­lásának 20 éve alatt csak mintegy négyen-öten tették le az érettségit. Ma a zubereci krónikában több mint 100 érettségizett és sok főiskolái vég­zett személy neve szerepel, június­ban is hárman fejezték be a főisko­lát, hárman pedig jelenleg a Nitrai Mezőgazdasági Főiskolára járnak. Lu­keš elvtárs hozzáteszi: „Szükségünk van a fiatal erőkre. Reméljük, ők is visszatérnek szülőfalujukba. Mire be>- fejezik a főiskolát, már a lakásegy­ség is elkészül. Éppen nemrég egy bizottsági ülésen beszélgettünk arról, hogyha a mieink annak idején be­csülettel megállták a helyüket a fel­kelésben, akkor nekünk is meg kell állnunk a helyünket, hiszen az SZNF nevét viseli szövetkezetünk. Azt is be kell bizonyítanunk, hogy a szövetke­zeteknek itt, a hegyaljai vidékeken is van jövőjük.“ Arra a kérdésre, mit becsülnek a legtöbbre a kommunisták, Lukeš elv­társ készségesen ezt válaszolta: „Az emberek készségét és kezdeményezé­sét. Azonkívül azt, hogy a lakosság elismeri a CSKP-t a társadalom veze­tő erejének, és politikáját elkötele­zetten támogatja. Bizonyítékok kel­lenek? Társadalmi munkával építet­tük meg a vízvezetéket, a másfélmil­lió korona értékű kultúrházat, s egész sor akciót és szolgáltatást in­dítottunk meg. Elsősorban az örven­deztet bennünket, hogy a fiatalok mennyire tevékenyek. Tessék elkép­zelni, hogy Habovkában éppen a SZISZ-tagok voltak azok, akik a CSSZBSZ helyi szervezetének az ösz­tönzésére, szép emlékművet építettek a környéken elesett 12 partizán tisz­teletére.” Igen, az emlékmű, az nemcsak t# féle díszítőelem Habovka piacterén, vagy egv korszerű kőoszlop. Az em­lékmű nemcsak sok fiatal és idősebb néhány ezer brigádóráját jelenti. Az emlékmű azt a 150 000 koronát is je­lenti, amit a SZISZ-tagok az 1042 la­kosú községben rendezett gyűjtés fo­lyamán összeszedtek. Nos, ilyen em­berek élnek a Roháč-hegységben. Nem feledkeznek meg azokról, akik 30 évvel ezelőtt fiatal életüket a bol­dog Jövőért és jólétünkért feláldoz­ták. Megleltem az igazi Amerikát Szó szerint ezt mondta nekünk a 79 éves Jozef Šiška bácsi, aki 48 éves kanadai tartózkodása után két évvel ezelőtt tért vissza véglegesen szülő­falujába. Amikor elment Marienka, a lánya, még egyéves sem volt. Brit- Columbiában az öreg évtizedeken ke­resztül szenet bányászott. A lány édesapját a valóságban csak két év­vel ezelőtt ismerte meg. Azelőtt csak fényképről ismerte. „Kimondhatatla­nul boldog voltam, hogv édesapámat a karjaim közt tarthattam. Sírtam az örömtől. Nagyon megváltozott ez a vidék. Ma már senki sem vándorol külföldre állás után, mint vala­ha ..mondta Márt^ és megtöröüte könnyes szemét. És édesapja? Jozef Šiška megmutat­ta kemény, kérges kezét és emléke­zett: „Bizony ott, Amerikában hagy­tam legszebb éveimet, mert itthon nem találtam munkát. Ma már ez nem így van. Csodálkozom, mi min­den van itt. Amikor visszatértem, a faházakból álló falumat kerestem, de sehol 6eon találtam. Mindenütt, amer­re a szem ellát, új villák állnak, és a nyomornak híre-hamva sincs. Ne nevessen ki, uram, de szeretek kör­bejárni szülőfalumban. Nem tudok betelni a szépséggel és a gazdagság­gal. Ma itt van az igazi Amerika. Nézzék csak: Mindenütt új há*zak, az udvarokban autók s az emberek hét­köznapokon is úgy öltöznek, mint va­laha a jegyző vagy a tanító. Munka akad bőven és a kereseti lehetőségek is jók. Nagyon tetszik az a lelkese­dés, amellyel az itthoniak dolgoznak és az, hogy a szövetkezetei ilyen nagy lelkesedéssel támogatják. Rend­ben van. Dolgozzanak a gépek az em­ber helyett. Azt mondják, kézzel már seihol sem kaszálnak. Nagyon örülök, hogy a felkelés óta teljesen megvál­tozott a szülőföldem.“ # * * Igen. Egész Árva megváltozott. Va­lamikor a tehetősebb gazdák a kosz­ton kívül 50 koronát fizettek havonta a napszámosnak. Ma, amint Zuberec­ben hallottam, akut pásztorhiánnyal küzdenek. Annak, aki hajlandó a szö­vetkezeti és a háztáji teheneket le­geltetni, 100 koronát is hajlandók lennének fizetni naponta. Pásztor azonban még így sem akad. Pedig 100 korona mégiscsak szép pénz ... BÁTORI JÁNOS is ad munkát nyelvtanfolyamokon gyarapít- hatták nyelvismereteiket. Az IUI tagja az IYHF nem­zetközi társulatnak, mely az utazó ifjúság elszállásolásával foglalkozik szerte a világon. Ez a tagság is nem kis feladatot rótt rájuk a nyár folyamán, amikor is a szállodákká átala­kított bratislavai diákotthonok­ban mintegy tízezer külföldi és hazai fiatalnak biztosítottak el­szállásolást. Iskolák és SZISZ-szervezetek számára 15 kirándulást szer­veztek Banská Bystricára, az SZNF városába. Az IUI bratislavai kirendelt­sége ez évi tervét már október harmadikéra teljesítette. Míg tavaly egész év alatt 18 ezer fiatal utazási Igényét elégítet­ték ki, idén már az első kilenc hónap alatt 29 576 fiatal vette igénybe szolgáltatásaikat. A nyárral számukra termé­szetesen ném ért véget a mun­ka. Hisz az ősz folyamán még P néhány száz fiatal összecsoma- £L gólja útiböröndjeit. S a kará- 1974 csonyi és szilveszteri üdülések szervezése is előttük van még, x. 24. nem Is beszélve a téli túrákról és üdüléseikről, és persze a lövő** évi előkészületekről.. && F. m. m. A Veľké Zlievce-t 3 as számú kompresszorállomáson bejejezték az első három turboaggregátor próbaüzemeltetését. November 30-ig próbaüzembe helyezik á 4-es és 5-ös számú turboaggregátort Is, mégpedig egy hónappal a tervezett határidő előtt. Felvételünkön a kompresszorállomás csar­noka. . (Felvétel: T. Babjak — ČSTK) Az utóidény A nyár, a meleg napsütés egy tél erejéig búcsút mondott nekünk, s ma már csak a szo­bák melegébe húzódva emléke­zünk a nyári szabadságra. Sok fiatal a nyárra, üdülésre emlé­kezve hálásan gondol az Ifjú­sági Utazási Irodára is, mely jutányos áron, de körültekin­tően gondoskodott számára kellemes nyaralásról. Mint Judr. Vladimír Priputen, az IUI 'bratislavai kirendeltsé­gének igazgatója elmondta, az idei nyári szezon számvetése náluk is jóval fölülmúlja a ta­valyit. Az IUI bratislavai részlege révén ez év első kilenc hónap­ja alatt 7620 fiatal utazott kül­földre. Legnagyobb forgalmat természetesen a nyári hónapok alatt bonyolítottak le. Legtöbb fiatal a Szovjetunióba (1821) és Bulgáriába (1524) utazott. A szocialista országokop kívül 170 utat szerveztek a kapitalis­ta államokba, például Finnor­szágba, Belgiumba, Franciaor­szágba, 226 fiatal pedig Olasz­ország, Japán, Ciprus, Libanon, Szíria, Egyiptom látnivalóival ismerkedhetett meg. A nyelve­ket tanuló fiatalok Angliában, Franciaországban, NDK-ban, Szovjetunióban szervezett )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom