Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-21 / 249. szám, hétfő

h öregasszony, ott fönn az emeleten, a halálán volt — mióta csak Martha az eszét tudja. Akár egy viaszbáb, úgy feküdt a takarók közt, amikor a kicsiny Martha az édesanyja kíséretében gyümölcsöt és főzeléket hozott a haldoklónak. Martha azóta köténye s mintás ruhája alatt nővé serdült, szőke haját kontyba csavarta a tarkóján. Minden reggel a napkeltével ébredt, tüzet gyújtott, s beengedte a vörös szemű macskát. Egy csésze teát főzött, és felment a hálószobába, s az öregasszony fölé hajolt, aki sohasem csukta le vak szemeit. Minden reggel belenézett az öregasszony szemének árnyaiba, s elhúzta a kezét fölöttük. Hogy lélegzik-e az öregasszony, azt sose tudta megállapítani. — Nyolc óra, nyolc óra van — kiáltotta. S a vak szemek elmosolyodtak. A takaró alól egy eres kéz nyúlt ki, s nem mozdult, amíg Martha meg nem fogta kicsi, párnás kezével, s Ujjait nem fonta a csésze köré. Amikor a csésze kiürült, Martba újra mgtöltötte, s amikor a kanna is üres lett, leszedte p fehér paplant az ágyról. Az Öregasszony ott feküdt hálóingken, kiterítve, s a testének színe éppoly szürke volt, mint a néhány szál megmaradt haja. Martha rendbe tette az ágyat, s várta az öregasszony parancsait. Aztán elvitte a kannát. Mindennap együtt reggelizett a fiúval, aki a kertet gondozta. Odament a kerti kapuhoz, kinyitotta, s a távolban meglátta p fiút, az ásóval. Fél kilenc, mondta. Csúnya fiú volt, az arcában a szeme: két metszés, vörösebb, mint a macskáé. Martha elébe tette az ételt, félreült, kezét a tűznél melengette. Amikor a fiú felállt, mindig megkérdezte: — Nincs szükséged valamire? — De a lány még sose mondott igent. A fiú pedig visszaballagott, hogy kiássa a burgonyát a földből, vagy megszámlálja a tyúkok alatt a tojásokat; s ha a kerti bokrokon beértek a gyümölcsök, Martha még délelőtt odafutott hozzá. Ahogy Martha a piros ifibizlik halmát bámulta a maga kezében, a pénz jutott eszébe, az öregasszony matraca alatt. Ha tyúkokat kellett leölni, a lány sokkal ügyesebben tudta elvágni a nyakukat, mint a fiú, akinek tétovázott a sebben a kése, s a vér végigfolyt a késen, a ruhája ujjáua. A lány elkapta a tyúkot, és leölte: uj- jain érezte a vér melegét, s nézte, hogy futkos a tyúk fejetlenül, a kerti úton. Aztán bement a házba, hogy lemossa kezét.

Tavasz első hetében történt. Martha betöltötte huszadik életévét, s az öregasszony ugyanúgy nyújtotta kezét a csésze teáért, s a hálóingének eleje éppoly kevéssé libbent meg a

lélegzetétől, mint eddig, s a vagyona még ott hevert a matracok alatt. Martha oly sok mindenre vágyott. Egy férfira, aki az övé lesz, egy fekete ünneplő ruhára s egy virágos kalapra. De nem volt egy garasa se. Azokon a napokon, amikor a fiú a tojásokat és a főzelékfélét piacra vitte, Martha átadta neki azt a hatpennyst, amit az öregasszony bízott rá, s a pénzt, amit a fiú zsebkendőjébe kötve hozott vissza, a vénasz- szony kezébe nyomta. Koszt- kvártélyért dolgozott, mint ahogy a fiú is; igaz, a lány szobában lakott fent, míg a fiú szalmazsákon az üres fészerben.

Egyszer, piacnap fényes reggelén Martha kisétált a kertbe, hogy a fejében rajzó gondolaDYLAN THOMAS:

a kályhából, ki a magas égre — ezt se hitte most el. Csak az ő gondolatai zakatoltak, a világnagy magányban. Aztán, amikor már minden elcsitult, egy kakas kukorékolása hallatszott, s neki eszébe jutott, hogy a fiú nemsokára megtér a vásárból. Megint úgy érezte, hogy ölbe tett kezére halálos zsibbadás száll. S e halálos zsibbadásban meghallotta, hogy a''fiú keze elhúzta a reteszt.

Belépett a konyhába: s azt látta, hogy Martha pucolja a krumplit. A fiú a zsebkendőt az asztalra dobta. A lány felnézett és rámosolygott, hogy a pénz csengését meghallotta. Sohasem látta még mosolyogni őt a fiú.

A lány a fiú elé tette az ételt, s ő maga a másik oldatokat lehűtse. Két felleget látott az égbolton, két ormótlan kezet, ahogy összecsukódnak a nap feje körül. Ha repülni tudnék, gondolta, berepülhetnék a nyitott ablakon, s a fogaimmal belemarnék a vénasszony torkába. De a szél elfújta ezeket a gondolatait. Érezte, hogy nem akármilyen lány ő, hiszen a téli estéken, amikor a fiú a szalmán álmodott, s az öregasszony magára maradt a sötétben — ő könyveket olvasott. Egy istenről olvasott, aki aranyban öltött testet, kígyókról, melyek emberi hangon szólaltak meg, s egy emberről is, aki a hegy tetején állt, s lángoló-lobogó eszméket hirdetett.

A kert végében, ahol a kerítés zárta el a vad, zöld mezőt, egy dombocskához ért. Ott temette el a kutyát — ezt azért ölte meg, mert elkapta és megfojtotta a tyúkokat a kertben. Nyugodjék békében, hirdette a kereszt, de halálának napját a hónapéval felcserélve véste oda: így hát a kutya még nem Is halhatott meg. Itt eltemethetném őt is, mondta Martha magában, a kutya mellett, a trágya alá, úgyhogy senki se találja meg. Pattintott egyet az ujjaival. A ház hátsó ajtajához akkor ért oda, amikor a két kéz megmarkolta n napot.

Bent ebédet kellett készíteni a vénasszonynak, burgonyapürét teával. Csak a konyhakés pengése hallatszott: a szél elállt, a szíve olyan csendben dobogott, mintha vattába csomagolta volna. A házban senki se moccant, a keze eizsibbadt az ölében, s hogy a füst felszáll

Susil Weerara thna felvétele

Ion ült le, a tűz közelében. Odahajolt a fiúhoz: az beszippantotta Martha hajának lóhere illatát s látta, hogy a körme alatt a poros kerti föld gyászol. A lány ritkán ment ki a házból a furcsa külvilágba: csak néha

— ha gyilkolni kellett, vagy megdézsmálni a ribizlibokrokat. Felvitted már neki az ebédet?

— kérdezte a fiú. Martha nem válaszolt. Amikor befejezte a falatozást, felkelt az asztaltól, s odaszólt a lánynak. — Nincs szükséged valamire? — mint ahogy már ezerszer megkérdezte tőle. — Van! — felelte Martha.

Sohasem válaszolt még erre igenlőn. S a fiú sohasem hallott még nőt úgy beszélni, mint Marthát. Mellének növő árnyai se voltak még ilyen sötétek. A fiú odabotorkált hozzá, keresztül a konyhán, s a lány vállához emelte a kezét. — Mit tennél meg értem? — kérdezte a lány, s megoldotta a ruhája kötőjét úgy, hogy az leesett róla, s fedetlenül hagyta a mellét. Megfogta a fiú kezét, s a melléhez vonta, ö megbabonázva bámulta a meztelenségét, a lány nevét kiáltotta, s átkapta a derekát. — Mit tennél értem? — kérdezte a lány. A matracba dugott pénzre gondolt, és szorosan ölelte magához a fiút: a ruhája a padlóra esett, s az ingét leszakította magáról. — Azt teszed, amit én akarok — mondta a lány.

Egy perc múltán kitépte magát a fiú karjaiból, és csendben beszaladt a szobába. Meztelen hátát a felfelé vezető lépcső ajtajának támasztotta, s cdaintette a fiút, és megmondta neki, mit kell tennie. — Gazdagok leszünk — suttogta. A fiú még egyszer megtapogatta volna, de a lány elkapta a kezét.

— Segítesz nekem! — parancsolta. A fiú elmosolyodott, bólintott. Martha kinyitotta az ajtót, -s felvezette öt a lépcsőn.

— Itt maradsz, csendben — utasította Martha. Ő a csorba kancsőt, a félig nyitott ablakot s a falra aggatott imádságokat bámulta meg először. — Egy óra van már — kiáltotta a lány az öregasszony fülébe. A vak szemek mosolyra nyíltak. Martha körülfonta ujjaival a vénasszony nyakát. — Egy óra már

— kiáltotta, s a falhoz verte az öregasszony fejét. Három kis koppántás kellett csak, s a fej úgy loccsant szét, mint valami tojás.

— Mit tettél? — ordította a fiú. Martha kiszólt neki, hogy jöjjön be. A fiú kinyitotta az ajtót, s dermedi en bámult a meztelen nőre, aki az ágyneműbe törölgette a kezét. A vér kerek foltot festett a falra, s fiú felsikoltott az iszonyattól.

— Csendben maradj — mondta Martha; de a fiú az ő nyugodt hangját hallva újra felsikoltott, s leszaladt a lépcsőn.

— Így hát Marthának el kell repülnie — mondta a lány magában —, elszállni az öregász- szony szobájából, ki a szélbe.

— Szélesre tárta az ablakot, s átlépett a párkányon. — Már repülök — mondta.

De Martha nem tudót repülni.

UNGVÁRI TAMÁS fordítása

KARD

TÖBB mint négy évszázad távlatából idézzük BALASSI BÁLINT szellemét, akinek költészetében, mint patakok a nagy folyam medrében, sodró, hatalmas árammá nőttek a vándor lantosok és hegedűsök ritmusai, a sziromfinomságú virágénekek csengetyűhangjai mártíromságot is vállaló prédikátorok lázadó gondolatai és ebből a forró áramból megszületett az irodalmi magyar nyelv.

Tudjuk: Itáliában akkor

már Torqtialü Tasso énekelt, a frankok hónában psdig

Ronsard, Jénában már egyetemet alapítottak, Angliában pedig Shakespeare ostromolta az Olümposzt.

Amikor Jköltőnk 1554. október 20 án Zólyomban megszületett, a Mátyás-reneszánsz fényét már elhomályosította a Porta felöl indult vihar sötétsége, a mohácsi csatatéren vérbcfulladtak a „nemzeti nagylétünkről“ szőtt úri álmodozások, Habsburg Mária eladta az országot bátyjának, Ferdinándnak, Szapolyai Za- pola pedig II. Szulimánnak.

Balassi volt az, aki valahol a reneszánsz és a barokk határán megteremhette a sajátosan magyar, személyes hangvételű lírát, irodalmi életünkben ő volt az első zárt kozmosz, önálló világ. Ö volt a magyar szerelmes lírp megteremtője is.

Mámoros volt verseinek muzsikája, játékosan lebegő hat- szótagú sorainak halk hangját hétszótagos sorok viharerejű dübörgése követi és jóllehet versformáját nyilván idegenből vette át, ezt saját habitusára idomította. Képei a quattrocento színpompás gazdagságát idézik, életérzése kitágítja a reneszánsz határát, késve bár de felvillantja hazai földön a nagy francia lovagkor szikrázó szépségét.

ÉLETÚTJA közben szeszélyesen kanyargott. Az udvar mulattatására juhásztáncot

járt Rudolf udvarában, segítette a Báthory ellen felkelő Békés Gáspárt, majd Báthory híve lett és követte Lengyel- országba. Hazatért és. pereskedett a szoirszéd birtokosokkal, meghódította Losonczy Annát, hűséget esküdött a királynak, harcolt az egri katonákkal, majd Zólyomban verekedett a inagsztráíussa). Feleségül vette unokatestvérét, Dobó Krisztinát és el alrarta foglalni a sárospataki várat. Elvált a feleségétől, kupeckedett Erdélyben, eltávozott lengyel földre, onnan 1531-ben visszatért és beállt Pálffy Miklós seregébe, harcolni a török ellen. Forgatta a kardot Fejérvár ostrománál, a pákozdi csatában, Divénynél és Kékkőnél, majd 1534 május 19-én Esztergom falait ostromolta. Mindkét combját átlőtték és május 30-án meghalt.

Hevenyészett sátorban vívta utolsó csatáját — a kaszással.

Lázverte cserepes ajka talán női neveket suttogott, azokat akiket szeretett... Loson- czy Annát, Dobó Krisztinát, Wesselényinél, a csúkos szájú lengyel citeráslányokat, a bécsi Zsuzsannát, a máig is ismeretlen Coeliát...

Ott voltak-e temetésén a seregek „Az párduckápákkal/ Fényes sisakokkal“?

MINDENBEN és mindenkiben csalódott. A titokzatos és oly sokszor hívott égi hatalom sem hallgatta meg könyörgését —

Az szép harmatot,

Miként hullatod Tavasszal virágra;

Sok jódot uram,

Ügy hullasd reám,

Te régi szolgádra.

SZGBORALAKJÁT durva gránitbői vésnénk ... óriásnak ... egyik kezében karddal, a másikban tollal!

PÉTERFI GYULA

Art húr R*mbaud születésének 120. évfordulójára

Az Olvasó talán megdöbben, ha a megemlékezést a százhúsz évvel ezelőtt született Arthur R i m b a u d francia költő jellemrajzával kezdem. Kj volt és milyen volt? Nyelv- ťaifító kikötőmunkás, matróz, mechanikus, cirkuszi alkalmazott, gyarmatárukereskedö, neuraszténüás, gonosz bűnöző. Ö tette tönkre Verlaine-t, ő vott az öncélú lázadó, mindem rend ellensége, mindem ördögi gonoszság megtestesítője. És az emberiség ma mégis tiszteleg az emléke előtt. Miért?

Azért, mert ugyanakkor lángész volt, a modern költészet egyik úttörője, sőt — egyesek szerint tulajdonképpeni megalapítója.

1854. október 20-án született Charleívllle-ben. 1871-bem Párizsba került Verlaineihez, akit magával rántott a mélybe, az alkohol és a szennyes bűnök alvilágába, két év aiatt, tizenhét éves korától tizenkilenc éves koráig megírta halhatatlan verseli, aztán örökre szakított az irodalommal. Csavargó ösztöneitől hajtva Afrikába utazott, ott értesült róla, hogy híressé vált, de csak annyi volt a válasza, hogy „köpök a költészetre“. Betegem tért haza francia földre, egy marseille-i kórházban amputálták az egyik lábát és végül harminchét éves korában szörnyű kínok között meghalt.

CSAK két olyan év volt az életében, amikor alkotott — igaz: maradandót. Nem véletlenül mondta róla Vietor Hugó: „Egy költő, akiből nem maradt fenn más, mint egy csodálatos kamaszkor — kamasz Shakespeare“.

Versei — a Színvázlatok, Egy évad a pokolban, vagy a /iátnok levelei, az irracionális és spirituális szimbolizmus

1 e g j el 1 eg zet es eb b a 1 k ot ásai,

„poésie pure — tiszta költészet, a logikai értelmezésnek ellentmondó költészet.

MINDEN nemzedék ifjúságának egyik legnagyobb lírai élménye Rimbaud legcsodálatosabb költeménye: A részeg

hajó (Le bateau ivre).

Ügy véljük, hogy költészete egyetlen szóval jellemezhető: dekadens. Korának hangulatát, saját társadalmának hanyatlását fejezik ki versei, példázza egész éleit© is. Mert Villon, a régi, drága, szép-sza- vú csavargó szinte beleszületett a bűnbe, de Rimbaud, a tisztes polgári család sarja, szándékosan, akarattal zuhant a mélybe. Ekkor már a Quar- tier Latin nem volt olyan „romantikusan nyomorúságos“ mint Gautier és Nerval korában. A nyomor, a szenny félelmetes volt, Baudelaire, Ver- laine és Toulouse-Lautree idült alkoholisták, Gauguin és van Gogh kóbor csavargók és legtöbbjük élete szennyes kórházi ágyon, vagy az őrültekházábán ért véget.

A dekadencia minden esetben a társadalom betegségét jelzi: az alkotók menekülnek, kialakul a belső emigráció, a

művészek az adott társadalomtól különálló saját világot teremtenek és „olyan formákban fejezik ki magukat, amelyek a közönség többségének szemében egyre idegenebbek, egyre érthetetlenebbek“ (Hau- ser A.) A dekadens művészet aszociális művészet, jóllehet

néha halhatatlan értékeket is alkot.

Arthur Rimbaud lángész

volt és tragédiája a nyugati kultúra akkori válságának a jelképe.

—erf —