Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
AZ ANGARA MEGHÓDÍTÓI Pillantás a kristálygömbbe 23 Éjjel-nappal dolgoznak az Angara meghódítói, nyáron 36 fokos hőségben, télen 55 fokos szibériai fagyban. A folyamot 1969 augusztusában rekesztették el, és az idei év végén a 432 megawattos erőmű első három gépsorát üzembe helyezik. A KGST hat tagállama vesz részt a hatalmas erőmű építésében. A folyam mentén tíz kilométeres hosszúságban motoros fűrészek sikoltása töri darabokra a tajga csendjét, buldózerek szállítják a fenyőket, szorgos kezek egyengetik a talajt, hogy mielőbb megkezdhessék az euráziai kontinens legnagyobb cellulózgyártó üzemének az építését. A létesítmény 800 millió rubel költséggel épül. és ennek 40 százalékát az érdekelt szocialista államok hitelezik: Bulgária szállítja a fémkonstrukciót, a tetőfedő anyagot, a Német Demokratikus Köztársaság a transzformátorokat, a szellőző- és hűtőberendezéseket, Lengyelország festéket, lakkot, cementet, csöveket, vezetékeket és teherautó-utánfutókat szállít á közös műhöz, vagyis minden tagállam a maga ipari szerkezetének és profiljának megfelelő gyártmányokkal vesz részt a nagy proletár internacionalista vállalkozásban. Négy év múlva, 1978-ban helyezik üzembe a hatalmas fa- feldolgozó üzem első gépsorát, amelynek évi kapacitása 250 ezer tonna cellulóz lesz. 1982- től kezdődően a társult tagállamok egyenként évi 50 ezer tonna félkészgyártmánnyal részesülnek a termelésből. Mi kell a cellulózgyártáshoz? Víz, energia, gépek és gőz. A fa és a víz helyben van, a gépeket a szocialista testvérországok szállítják, a gőzt az erőmű gyártja az ugyancsak helyi barnaszénkészletek kihasználásával. A kombinát 1982-ben kezd teljes kapacitással dolgozni, ami azt jelenti, hogy ettől kezdve évente 2,8 köbméter fából 500 ezer tonna cellulózt gyárt. Az emberi képzelet szinte képtelen ezeket az óriási számokat a gyakorlat aprópénzére felváltani, ezért érdemes feltüntetni, mi gyártható — a cellulóz-alapanyag révén — 1 köbméter fából: 1500 pár harisnya: 2000 négyzetméter celofán, 70 kg gyapjú, 1500 méter selyem, 60 kg szintetikus kaucsuk. Hangulatvilágítás és valóság Alig két-három héttel ezelőtt közöltük ezen az oldalon, hogy a hivatalos előrejelzések szerint a Német Szövetségi Köztársaságban rövidesen tragikus méreteket ölt a munka- nélküliség. A legújabb jelentések már azt mutatják, hogy a lavina megindult, és egyre gyorsabban rohan a szakadékba, magával sodorva az emberi egzisztenciákat. A szociáldemokrácia enyhén rózsaszínű hangulatvilágítását elnyomja a valóság kegyetlen, éles fénye. A hamburgi munkaközvetítő hivatal örökmozgója egykedvűen szállítja az utasokat, akik idegesen lépnek ki az egyes emeleteken és sietnek az irodák elé — sorakozni. A munkanélküli-segélyért az alagsorban kell folyamodni — és ott a sor egyre hosszabb. Egyesek nehezen tudnak megbarátkozni a gondolattal, hogy bőségesen van idejük, úgy sietnek, mintha nagyon sok dolguk lenne. Rüdiger Lamtjew, 33 éves családapa, legutóbb egy hamburgi építővállalat telepvezetője, türelmetlenül járkál a folyosón. A cég öt hónappal ezelőtt fizetésképtelenné vált, Lamtjew 100 kollégájával együtt egyik napról a másikra az utcára került. „Számomra utópiának tűnt, hogy egyszer munkanélküli lehetek. El sem jöttem a munkaközvetítőbe, mert azt mondtam, hogy legkésőbb egy hónapon belül ismét munkába állok. De niost már nagyon sötétnek látom a jövőt!“ Nyolcvan hirdetésre válaszolt, több mint egy tucat cégnél személyesen jelentkezett, eredménytelenül. „A munkaadók visszaélnek a helyzettel. Egyetlen hirdetésre 40—50 ember jelentkezik. Aki a legalacsonyabb fizetéssel beéri, azt veszik fel. Még a hivatalos bértarifát sem tartják be, viszont annak, aki már egy éve munkanélküli, az is mindegy.“ Theodor Marquard, a hamburgi munkaközvetítő hivatal igazgatója még a rutin-optimizmus frázisait hirdeti: „1953 ftta Hamburgban a legalacsonyabb a munkanélküliség. Szerkezeti egyensúlyunk kedvező, a kikötőben is jó a helyzet“. Ezzel szemben mi a valóság? A munkanélküliek száma a múlt évhez viszonyítva közel 100 százalékkal emelkedett. Bochumban és Gelsenkirchenben sem jobb a helyzet. Bo- chumban a munkaképes korú lakosság 3,3 százaléka munka, nélküli, és az Opel Műveknél 18 ezer ember rövidített munkaidőben dolgozik. Például a 60 esztendős Willy Richter Is. Szalagnjunkás. 14 év óta a gépkocsik oldalfalait szereli — egy műszak alatt mintegy 1400-at! Miért? „Ha nem egyeztem volna bele, kidobtak volna, mert öreg vagyok.“ Münchenben a munkanélküliek száma több mint 16 ezer. A munkanélküli férfiak 25 százaléka — diplomás! Naponta 10—20 diplomás munkanélküli jelentkezik. 700 munkanélküli műépítész szerepel a nyilvántartásban. Az olimpiai játékok mámorában települtek ide az NSZK különböző részéből. Most munkát keresnek. Reménytelenül! Nem — rózsaszínű hangulatvilágítással nem leplezhető a valóság! A múlt év végén a „Buffalo Evening News“ című amerikai lap pesszimista karikatúrát közölt: a boszorkánymester áll a kristálygömb előtt, a gömb oldalán felirat: 1974. Egy járókelőt megszólít, hogy pillantson bele, de az elutasítóan válaszol: Nem, nem, köszönöm. Félek belepillantani!“ A járókelő elutasítása teljesen érthető. Mert mit láthatott volna a kristálygömbben? 1974 első negyedében az USA-ban az élelmiszerárak 9,8 százalékkal emelkedtek, májusban már 4,7 millió amerikai volt munka nélkül. Egy amerikai munkás reálbére 1974 áprilisában 5,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző esztendőben. Ezért nyilván nem jelentett volna vigaszt, hogy viszont a monopóliumok haszna 24 százalékkal magasabb volt, mint 1973 áprilisában! A kristálygömb más tőkés országban sem mutatott volna vigasztalóbb látványt. Ugyancsak amerikai sajtójelentés szerint az Európai Gazdasági Közösség kilenc tagállamában kereken 76 millió ember nyomorog. Do hogyan harcolnak a tőkés világ betegsége ellen? Talán ismét a kristálygömbben keresik a választ? A Neue Zürcher Zeitung szeptember 15-i számában ehhez folyamodott. Ugyanis részletes cikkben figyelmeztette olvasóit, hogy októberben lesz a híres gazdasági világválság kezdetének 45. évfordulója. Közölte az előzményeket és a következményeket, számszerűen kimutatta, hogy hány vállalat ment tönk- ra De — bíztatta a cikkíró a közvéleményt — csak semmi pánik! Mert 1929-hez viszonyítva ma az a nagy előny, hogy a nyugati világ tisztában van vele, milyen mérhetetlen veszélyt jelentene számára a gazdasági válság! A kapitalizmus betegágyánál töprengő orvos minden bizonynyal zavarban van, ugyanis nem akarja beismerni, hogy a páciens betegsége gyógyíthatatlan. íme a kórlap egy részlete: 1900-ban az imperializmus ellenőrizte a világ területének 82,2 és lakosságának 70,9 százalékát. 1973-ban már csak a világ területének 26,8 és lakosságának 19,4 százalékát. 1938- ban a világ lakosságának 30,6 százaléka még gyarmati sorsban élt, 1974 elején ez az arány csak 0,8 százalék volt. 1923-ban az emberiségnek csak 7,7 százaléka élt szocialista államban, ötven évvel később már 33,8 százaléka. Itt nem segíthet sem orvos, sem gyógyszer. Találóan állapította meg D. Barraclough; angol történész: „A jelenleg fennálló rendszerben nincs kiút. A tények kérlelhetetlenül más rendszert követelnek'“ Persze, mi megnyugtathatjuk a tudóst, hogy ezt a másik rendszert nem kell kutatni, feltalálni. Ez már létezik! És működik! Infláció, gazdasági válság, munkanélküliség és fizetésképtelenség nélkül. A neve: szocializmus! Egyébként még kristálygömbre sincs szüksége, mert nem találgatja, hanem tervezi a jövőtl A közelmúltban 4000 ember tüntetett Dillybcn, Portugál Ti- mor fővárosában az ellen, hogy Portugáliának ezt a 14 925 négyzetkilométer kiterjedésű tengerentúli tartományát Indonéziához csatolják. Timor egyébként Ausztrália északi partjaitól 600 kilométernyi távolságra A MEGGAZDAGODÁS TITKA H ogyan lehet meggazdagodni? Takarékoskodni kell! Hogyan lehet takarékoskodni? Nem szabad moziba járni! Ez a tanulság abból a bűnügyből, amit ezekben a napokban tárgyal a brüsszeli bíróság. Nem kisebb személy ül a vádlottak padján, mint Germain Baudrin, a telga Állami Telefon és Távíró Rt. vezér- igazgatója, Belgium egyik vezető közigazgatási tisztségviselője. Az államügyészség szerint az 51 éves vezérigazaló legalább 25 millió belga frankot keresett — tisztességtelen üzletekkel. A bírósági tárgyalást az egész közvélemény élénk érdeklődéssel kíséri, már csak azért is, mert Baudrint erős szálak fűzik a kormányon lévő szociáldemokráciához és ennek köszönheti a funkcióját is. A vádlott egyébként kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek és amikor a tanácselnök a hatalmas vagyon eredete iránt érdeklődött, Baudrin készségesen megmagyarázta, hogy „nagyon takarékos életet élt — soha nem járt moziba“. A vádirat szerint a vezérigazgató — egy vállalatot vásárolt a fiának. Nem tehetett mást, biztosítania kellett fia megélhetését, mert a fiút még az isten is vállalattulajdonosnak teremtette, tehát hiába iratkozott be a jogtudományi fakultásra, ánnyira érezte „elhivatottságát“, hogy minden vizsgáján megbukott. A bíróság nagyon pontosan elkészítette Baudrin vagyoni helyzetének a leltárát is, és ebben a leltárban olyan tételek szerepelnek, mint “ például fényűző villa, luxusautók, motorcsónakok, két további vállalat — érthető, hogy erre nem volt elegendő az az összeg, ami a mozijegyek árából gyűlt össze a perselyben. A nagyszabású bűnügyben körülbelül egy hónap múlva hirdetnek ítéletet, de az már most bizonyos, hogy az állami részvénytársaság vezérigazgatói posztjára új ember kerül. A feltétel: moziba járhat, de a csalárd spekulációktól tartózkodjék! Kérdő jeleit egy sziget felett fekszik, és Indonéziához tartozik, kivéve keleti részét, amit 1586-ban megszálltak a portugálok. Az új portugál kormány kijelentette, hogy a sziget 600 ezer lakójának is megadja az önrendelkezési jogot. A tüntetők nyilván ezért vonultak a portugál kormányzó rezidenciája elé, és adták át tiltakozó határozatukat. Igaz ugyan, hogy Adam Malik, Indonézia külügyminisztere megígérte, hogy semmiféle formában nem akarja befolyásolni Portugál Timor népének a jövőt illető döntését, azonban Amir Mahmud belügyminiszter ez éu szeptember 12-én már valamivel erélyesebben jegyezte meg, hogy bármelyik percben készen áll „az állami aktus" végrehajtására — „ha a lakosság ígu óhajtja!" A „Suara Karya" című indonéz lap szerint Portugál Timor három pártja közül csak egy — a szociáldemokrata — harcol a teljes függetlenségért. A Demokratikus ÍJrAó a jelenlegi helyzet fenntartását tartja a a legkedvezőbbnek, és politikája érvényesítésében nyilván számít a gyarmaton élő 7000 portugál üzletember, katona és tisztviselő támogatására. Azonban a harmadik párt — a Demokratikus Néppárt — minden erejével azért küzd, hogy a jelenlegi portugál tartományt is Indonéziához csatolják mint auto>\<óm területet, bennszülött kormányzóval. Eddig még egyik fél sem nyilatkozott arról, hogy hogyan akarja megoldani a sziget — szinte megoldhatatlannak látszó — problémáit. Portugál Timor ugyanis a világ legelmaradottabb területe. Ipara nincs, mezőgazdasága fejletlen. A lakosság — malájok, polinéziaiak és pápuák — 90 százaléka analfabéta. a tuberkulózis és a malária népbetegség, és az egyetlen kövezett út a fővárosban, Dilly- ben található. Miért éhezett rá mégis Indonézia? Azért, mert déli partvidékén, a tengermélyben, jelentős ólai- és földgázmezőt sejtenek. BANDAHARCOK a „szeretet fellegvárában“ P hiladelphia amerikai város volt valamikor „a testvéri szeretet fellegvára", ma pedig 150 banda 5000 tagja tartja rettegésben, elsősorban a város szegénynegyedét. A bandák szigorúan kijelölték „a felségterületüket", és élet és halál gyakran csupán attól függ, hogy „egy fiatal az utca egyik vagy másik oldalán megy" — írja a Time. A bandaharcok lefolyása szinte uniformizált. 12—24 éves fiatalok lézengenek a Montgomery Street sarkán, „bevetési parancsra" várva. Amikor a Norris Avenue felől megjelennek a kon- kurrens banda tagjai, lövésekkel fogadják őket. Azok lövésekkel válaszolnak, majd előkerülnek a husángok, tőrök, és megkezdődik a szabályos közelharc. Mire a rendőrök megjelennek, már üres a csatatér, legfeljebb a halottak hevernek a kövezeten. 1962—1973 között több mint 250 fiatalember vesztette életét a bandaharcokban. Átlagos életkoruk 16 év volt. Az anyák már nem merik kiengedni az utcára a gyermekeiket, mert — például — egy 7 esztendős gyermeket a harcoló felek „véletlenül" agyonlőttek, egy 9 éves fiúnak szétverték a koponyáját. Különösen megdöbbentő, hogy a bandák tagjai is a szegénynegyedből kerülnek ki és teszik pokollá sorstársaik életét. A philadelphiai tragédia nem elszigetelt jelenség az Amerikai Egyesült Államokban. Los Angeles—Long Beach térségében, ahol több mint 7 millió ember él, talán még rosszabb a helyzet. A bandák 1500 tagja pokollá teszi a lakosság életét. Az alvilág kialakulása, a bűntevékenység elburjánzása természetesen az amerikai tőkés társadalmi rendszer törvényszerű következménye. Elegendő arra rámutatni, hogy a nyomornegyedekben élő néger fiatalok 40 és a mexikói fiatalok 30 százaléka munkanélküli, és a bandák „toborzói" számára könnyű zsákmányt jelentenek. Chicagóban 220, New Yorkban pedig 350 banda működik, és az utóbbiak követtek el 1973-ban az összesen 1700 gyilkosság közül háromszázat. A rendőrség és az FBI tehetetlen. A hivatalos statisztika szerint az USA-ban csak minden ötödik bűncselekményt derítenek fel. A végsőkig elkeseredett polgárok már szinte fantasztikus eszközökkel próbálnak védekezni. Az udvarokon, folyosókon, kapuk alatt tv-kamerá- kat és riasztóberendezéseket szereltek fel, ezer nyugdíjas rendőrt alkalmaztak őrként, az iskolákba pedig kinevezték a „biztonsági igazgatókat". A korlátlan lehetőségek országa, az elképzelhetetlen rettegés országává lett. A korparancs: légy bizalmatlan! A rádió és a tévé naponta többször felhívja a figyelmet a bizalmatlanság fontosságára: „Gyanús, aki a pontos idő után érdeklődik, gyanús, aki támolyog, gyanús, aki tüzet kér...!" ÁLLÁS ■ A Komárnói Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Üzem azonnali belépésre keres: — autómechanikust, — géplakatost. Fizetési feltételek a TKK VII. bérszabályzata szerint + legfeljebb 15 százalék prémium. ŰF-136 ■ A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Üzem azonnali belépésre keres: — villanyszerelőket, — géplakatosokat, — gépkocsivezetőket, — raktárosokat (mezőgazdasági érettségivel) a dunaszerdahelyi, a légi és a hrobonovói részlegekre. ŰF-132 nyú kerti traktor ekével és pótkocsival. Cím: Štúrovo, Jesen- ského ul. 37. Ü-1122 ■ Eladó 4,5 éves, nagyon jó állapotban levő Fiat 600 D. Ára 24 000,—. Cím a hirdető- irodában. Ü-1131 ■ 25/160 érettségizett, karcsú leány komoly férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Boldogság. Ü-1146 ADASVÍÍEL:^ ■ Azonnal eladó csendes helyen, téglából épült nagyobb lakóház — két család részére is, kisebb kerttel. Közvetlen a ház mellett nagy gyümölcsös van, melyet külön is eladok. Štefan Melišek, 943 42 Gbelce 693, járás Nové Zámky. Ű-1109 ■ Eladó csehszlovák gyártmá■ Kérjük a t. lakosságot, akik a komárnói temetőkben az elhunytjaik részére sírhelyet bérelnek, hogy amennyiben a bérleti idő lejárta után is igényt tartanak a sírhelyekre, úgy a bérleti ímegújítási) díjat szíveskedjenek mielőbb rendeznv A bérleti jog megszűnése után a temetők gondnoksága a sírhelyekkel a „Temetői rend“ 11. számú cikkelye szerint főig eljárni. Komunálne služby mesta Komárna, 945 24 Komárno. ŰF-144 ■ Kezdő, rendszerető főiskolás fiú sürgősen szobát keres Nit- rán. Cím: Kulik Béla, ŠD Pribina, 949 01 Nitra, Ú-1126 ■ Sürgősen szobát keresek Bratislavában. Jelige: Magányos nő. Ü-1148 ■ Elcserélném lévai 3 szobás szövetkezeti lakásomat hasonlóval vagy kisebbel Komárnó- ban. Jelige: Költözködés. 0-1139 ■ Elcserélném galántai szövetkezeti nagyobb garsonlakáso- mat hasonlóért Bratislavában vagy Senecen. Cím a hirdető- irodában. 0-1144