Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó
Látogatás É > ' * ... a Kelet-szlovákiai Vasműben Peter Nemček, a szakszervezet vállalati bizottságának a titkára néhány idei adatot említ. — Néhány napos kiránduláson szeptemberig 3432-en, egyhetes rekreáción 1236-aa vettek részt. Bulgáriában és Jugoszláviában 2064-en, Magyarországon 402-en, a Magas-Tátrá- ban pedig 384-en üdültek. Igen, mindez valóban szép, méltó egy szocialista üzemhez. Nevelés és ismeretszerzés A fiatalok szakmai ismeretekkel való felvértezésével elégedettek lehetünk. A Vasmű iparitanuló-iskolá jában évente mintegy 500 vasmunkásjelölt fejezi be tanulmányait, s néhány év múlva kikerülnek az első növendékek a közeli Sacán épült új iparitanuló-lskolából is. — A párttagok és a pártonkívüliek politikai és szakmai ismereteinek gyarapításáról a pártbizottság gondoskodik — mondja Hudák elvtárs. — Egyrészt a politikai nevelés kabinetjén, másrészt a szakmai továbbképzés az internacionalizmuson alapuló lenini nemzetiségi politikát csak a tényeket ismerve lehet következetesen érvényesíteni. Eredményeik és problémák A dolgozók kulturális igényeinek a kielégítésével kapcsolatban Vincent Pastyrčák, az üzemi klub vezetőségének elnöke két létesítményt is említ: az üzem košicei és šacai üzemi klubját. — Ezek egy igazgatóság alá tartoznak — mondja —, de az igazgatói funkciót már fél éve nem tölti be senki. így aztán az alkalmazottak minden problémával a vezetőséghez fordulnak. — És a tevékenység? — Az utóbbi időben elsősorban a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának méltó megünneplésére irányult. A klubban egyébként kevés a politikai és a nevelési jellegű, valamint az ismeretterjesztő előadások száma. A felettes szervek ezért bíráltak is bennünket. Szakkörök viszont — bár ezen a téren is van javítanivaló — vannak bőven, a két könyvtárat az olvasók rendszeresen látogatják, tanfolyamokat is rendezünk. A legeredményesebben tevékenykedő együttesünk, a mintegy 50 tagot számláló „Železiar“ népművészeti együttes már bejárta egész Európát. Díjat nyert Angliában, Franciaországban és Magyarországon, ezenkívül a zenekar az idén szlovákiai viszonylatban második helyezést ért el. A „Zeleziar“- ba az utánpótlás nagy részét a „Že- leziarik“ gyermekcsoport biztosítja. Tavaly a járási versenyen első lett. E két csoporton kívül a kb. 50 tagot számláló fúvószenekar, az amatőr filmesek és fényképészek szakköre, valamint a két társastánc-szakkör működik a legeredményesebben. A tanfolyamok közül a zene-, a varró- és a főzőtanfolyamok a legnépszerűbbek. Egy pillanatig úgy tűnik, hogy e dióhéjba foglalt beszámolóban az üzemi klubbal kapcsolatban a lényeg benne van, de később rájövök, hogy valami mégis kimaradt. S ez a gyár különböző nemzetiségű dolgozói kulturális igényeinek a kielégítése. Vajon törődnek-e a klub vezetői ezzel is? — A városban nagyon sok lehetőség van a* kulturális igények kielégítésére — mondja Pastyrčák elvtárs. — De a klubban is. A „Železiar“ nép- művészeti együttes műsorába« már több nemzet táncai szerepeltek. Többek között magyar, orosz és bolgár táncok is. A két könyvtárban, melyekben összesen 22 000 kötet található, különböző nyelvű könyvek vannak. A magyar nyelvű kiadványok száma mintegy 600. Legutóbb német és lengyel nyelvű könyveket vásároltunk. Az üzemi klubot a közeljövőben átszervezik, tudom meg később Pastyrčák elvtárstól. A káderek kiválasztása már folyik. Két épületben Az üzem vezetőitől elbúcsúzva a vállalat košicei üzemi klubjába látogatok el. Az ún. „Spoločenský pavilonon“ František Čížik, a klub dolgozója vezet végig. — Az épületet, melynek nagy része munkásszálló, 1971-ben adták át rendeltetésének — magyarázza. — A Vasmű 2000 dolgozója lakik benne. Az étterein 600, a kávéház 120 férőhelyes. Az egyik helyiségben hangszereket látunk. Itt a fúvószenekar gyakorol. A többi helyiség — az olvasóterem, ahol a körzeti nemzeti bizottság 4-es számú agitációs központja van, a klubhelyiségek, melyekben a szakkörök tevékenykednek, és a könyvtár, bár a nyitási idő már elmúlt — zárva van, a 400 férőhelyes moziteremben viszont lázas munka folyik. A technikusok a bratislavai televízió egyik műsorának a -felvételéhez készítik elő a helyiséget. Megtekintem a šacal üzemi klubot is. Az épületben mindenekelőtt a vasmunkásokról készült festmények keltik fel a figyelmemet. Sok van belőlük. a földszinten is, az emeleten is. Az előadói terembe narancssárga nyilak vezetnek el. A helyiségben kellő hozzáértéssel és esztétikai érzékkel megrendezett kiállítás demonstrálja a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevőinek hősiességét. — A moziterem 361 férőhelyes — magyarázza Ján Babai, a klub dolgozója. — Itt többnyire nevelési jellegű filmeket vetítünk, de fellépnek népművészeti együttesek és zenei előadóművészek is. Ezenkívül a hnb és az iskola is rendez itt akciókat. A szakmai nevelés kabinetjében szinte naponta tartanak előadásokat, de erre a célra szolgál egy további helyiség, sőt néha a 80 férőhelyes kávé- ház is. A televíziós helyiségben és két továbbiban a szakkörök tevékenykednek. A tömegszervezetek külön helyiségben tartják gyűléseiket. A 16 973 kötetes könyvtárban Jozefina Bačovának és Marta Lőrincová- nak a munkáját első benyomásként az ízlésesen csomagolt könyvek dicsérik, de elégedettek lehetünk a könyvkölcsönzéssel is. A 695 olvasó 13 280 könyvet kölcsönzött ki az első fél évben, ezenkívül a könyvtárosok számos akciót rendeztek. Többek között a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatban. Az üzemi klub múlt évi munkájáról egy Pastyrčák elvtárstól kapott kimutatás nyújt áttekintést. Ebben már hazafelé, a repülőgépen böngészek. Néhány szavas sorok és két számosz- .op egyetlen oldalon. Az akciók ösz- szege 1642, a látogatóké 305 296. Eny- nyi az egész. Beszédes számok ezek. Sokat lehetne mondani mindegyikről külön-külön, hiszen mögöttük emberek rejlenek. Azok, akik a füstokádó gyárkémények között szorgoskodnak, a rakodómunkások, a karbantartók, az acélgyártók és más vasmunkások, azok, akiknek szeme a kohók tüzénél fényesebb. TÖZSÉR LAJOS Egy kis történelem Gondoskodás a dolgozóikról A nyár már elmúlt, de Košice főterén, a szovjet hősök emlékműve körül még zöldell a pázsit, a járdákon ráérősen sétálnak a járókelők. A közeli megállónál két férfi társalog, ügyet sem vetve rá, hogy már elment jó néhány villamos. Bizonyára a gyorsjáratra várnak ők is, találgatom, és nem is csalódom. Az „R“ jelzésű villamoson együtt utazunk. A város központjából a Vasműbe húsz percig tart az út. E rövid idő annak, aki ezen a vonalon naponta ingázik, kényelmet jelent, a néha-né- ha idetévedőnek lapozgatást a történelemben, emlékezést. Hogyisne, hiszen az első Csehszlovák Köztársaságban Szlovákiában alig volt néhány nagyobb üzem, sőt a meglevők egy részét is leszerelték. A munkások tízezreinek kellett elhagyniuk otthonukat azért, hogy külföldön találjanak munkalehetőséget. Azoknak, akik itthon maradtak, jogaikat, melyekért többek között az 1907-től megjelenő Kassai Munkás című lap is harminc éven keresztül harcolt, a felszaJtwdu- lás után sikerült elnyerniük. Gondolataimból a kalauz hangja rezzent fel. — Východoslovenské železiarne! Azaz: a Kelet-szlovákiai Vasmű. A szavak ünnepélyesen csengenek, kiröppennek a nyitott ajtókon, végigsuhannak a közeli gyárudvaron, majd a szürkésbarna gyárfalakról visszaverődve, betűkké formálódnak és megülnek a főbejáraton. A Vasmű és a munkásfok Az igazgatósági épület alig ötve« méternyire van a megállótól. Körbejárom, majd bent, a folyosón a faliképeket nézegetem. Van időm, hiszen a vezetők, mint már arról előbb értesültem, a tanácsteremben vannak, a Vasmű ügyes-bajos dolgait intézik. Körülbelül egy óra múlva számomra is jut idejük. — A dolgozókról való gondoskodásról, szociális és kulturális igényeik kielégítéséről szeretnék érdeklődni — mondom a titkárságon, s Holéczy elvtárs már intézkedik is. Az egyik irodahelyiségben több elvtárssal beszélgettünk. Előbb a vállalatról, létrejöttéről, fejlődéséről. — A Kelet-szlovákiai Vasműt a CSKP XI. kongresszusának a határozata alapján, 1960-ban kezdtük építeni — mondja Stefan Hudák, a pártszervezet csúcsbizottságának az al- elnöke. — A fő részlegekkel 1965-ig elkészültünk, de az építés még a mai nap is folyik. A vállalat 760 hektár területen fekszik, s 12 üzemmel rendelkezik. A termelés zárt kohászati ciklust alkot. A vasércet a Szovjetunió szállítja széles nyomtávú vasúton Krivoj Rogból egészen a Vasműbe. Ebből fő termékként pléhet gyártunk. A dolgozók száma mintegy 22 ezer, közülük kb. 5000 fiatal és 5000 nő. Az alkalmazottak közül többen a szovjetunióbeli Zaporozsieben, Cse- repovecben és Krivoj Rogban, a lengyelországi Nová Hutában és a magyarországi Dunaújvárosban tanulták mesterségüket. Nagy részük a városban lakik, a bejárók száma mindösz- sze 20 százalékot tesz ki. — Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években Košicén nagyon sok olyan családnak kellett lakást biztosítani, amelyből valaki a Vasműben dolgozik — jegyzem meg. — Mintegy tízezernek — tájékoztat Jozef Vida, a titkárság dolgozója. — Ezenkívül mintegy 6500-at — köztük 200 magyarországit — munkás- szállóban kellett elhelyezni. Mindez nagymértékben hozzájárult, hogy a város lakosainak a száma az elmúlt másfél évtizedben 75 ezerről a duplájára emelkedett. Célunk, hogy jövőre már a Vasmű alkalmazottjainak a 63 százaléka üzemi lakásokban éljen, s ezt bizonyára el is fogjuk érni. néhányban fogorvosi rendelő is van. A dolgozók egészségi állapotát rendszeresen ellenőrizzük. Gondoskodunk pihenésükről, fizikai és szellemi felfrissülésükről is. A vállalat jasovi, bordái, Košická Belá-i és Zlatá Idka-i rekreációs központjaiban a dolgozók és gyermekeik kétnapos, illetve egyhetes turnusokban üdülnek. Az utóbbiban csereakció keretében magyarországiak is. A bulgáriai „Horizont“ üdülőben évente mintegy 7000 alkalmazottunk tölti szabadságát. kabinetjén keresztül. Az előadások fő témakörei a marxizmus—leninizmus- sal kapcsolatosak. — A vállalatnál több nemzetiségű alkalmazottak dolgoznak. Tartanak-e előadásokat az anyanyelvükön is? — Nem, ugyanis tudnak szlovákul. Érdekel ezeknek a dolgozóknak, valamint a különböző nyelvű szaklapoknak és szakirodalmaknak a száma, továbbá a vállalat dolgozóinak nemzetiségi összetétele is, de erről nincs kimutatás. Pedig hasznos lenne, hiszen Vége r műszaknak Hu dák elvtárs ízlésesen kivitelezett kiadványt tesz elém. — Az idén ünnepeltük a Vasmű fennállásának 15. évfordulóját — magyarázza —, e kis könyvet erre az alkalomra készítettük. Ebben mindent megtalál. Valóban sok minden van benne — állapítom meg, miután fellapozom, de jóformán el sem kell olvasnom, mert Hudák elvtárs sorolni kezdi a legfontosabb adatokat. — Valamennyi üzemünknek saját étterme van. Ezenkívül a vállalat területén számos büfé, illetve étkezőhelyiség található, sőt az éjszakai műszakban dolgozóknak „mozgókonyhák“ szállítják az ételeket. A dolgozók évente kétmilliónál jóval több adagot fogyasztanak itt el. Az ablak felé tekint, és kifelé mutat, a szemközti épületre. — Látja, az ott a poliklinika, de van egy 420 férőhelyes kórházunk is. A különböző üzemekben orvosi. A Vasmű šacai üzemei klubjában nagy lehetőségek ki' nálkoznak a dolgozók kulturális igényeinek kielég tésé- hez.
