Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-20 / 42. szám, Vasárnapi Új Szó

Látogatás É > ' * ... a Kelet-szlovákiai Vasműben Peter Nemček, a szakszervezet vál­lalati bizottságának a titkára néhány idei adatot említ. — Néhány napos kiránduláson szep­temberig 3432-en, egyhetes rekreá­ción 1236-aa vettek részt. Bulgáriá­ban és Jugoszláviában 2064-en, Ma­gyarországon 402-en, a Magas-Tátrá- ban pedig 384-en üdültek. Igen, mindez valóban szép, méltó egy szocialista üzemhez. Nevelés és ismeretszerzés A fiatalok szakmai ismeretekkel való felvértezésével elégedettek le­hetünk. A Vasmű iparitanuló-iskolá jában évente mintegy 500 vasmun­kásjelölt fejezi be tanulmányait, s né­hány év múlva kikerülnek az első növendékek a közeli Sacán épült új iparitanuló-lskolából is. — A párttagok és a pártonkívüliek politikai és szakmai ismereteinek gyarapításáról a pártbizottság gondos­kodik — mondja Hudák elvtárs. — Egyrészt a politikai nevelés kabinet­jén, másrészt a szakmai továbbképzés az internacionalizmuson alapuló le­nini nemzetiségi politikát csak a té­nyeket ismerve lehet következetesen érvényesíteni. Eredményeik és problémák A dolgozók kulturális igényeinek a kielégítésével kapcsolatban Vincent Pastyrčák, az üzemi klub vezetőségé­nek elnöke két létesítményt is említ: az üzem košicei és šacai üzemi klub­ját. — Ezek egy igazgatóság alá tar­toznak — mondja —, de az igazga­tói funkciót már fél éve nem tölti be senki. így aztán az alkalmazottak minden problémával a vezetőséghez fordulnak. — És a tevékenység? — Az utóbbi időben elsősorban a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfor­dulójának méltó megünneplésére irá­nyult. A klubban egyébként kevés a politikai és a nevelési jellegű, va­lamint az ismeretterjesztő előadások száma. A felettes szervek ezért bírál­tak is bennünket. Szakkörök viszont — bár ezen a téren is van javítani­való — vannak bőven, a két könyv­tárat az olvasók rendszeresen láto­gatják, tanfolyamokat is rendezünk. A legeredményesebben tevékenykedő együttesünk, a mintegy 50 tagot szám­láló „Železiar“ népművészeti együt­tes már bejárta egész Európát. Díjat nyert Angliában, Franciaországban és Magyarországon, ezenkívül a zenekar az idén szlovákiai viszonylatban má­sodik helyezést ért el. A „Zeleziar“- ba az utánpótlás nagy részét a „Že- leziarik“ gyermekcsoport biztosítja. Tavaly a járási versenyen első lett. E két csoporton kívül a kb. 50 tagot számláló fúvószenekar, az amatőr fil­mesek és fényképészek szakköre, va­lamint a két társastánc-szakkör mű­ködik a legeredményesebben. A tan­folyamok közül a zene-, a varró- és a főzőtanfolyamok a legnépszerűbbek. Egy pillanatig úgy tűnik, hogy e dióhéjba foglalt beszámolóban az üze­mi klubbal kapcsolatban a lényeg benne van, de később rájövök, hogy valami mégis kimaradt. S ez a gyár különböző nemzetiségű dolgozói kul­turális igényeinek a kielégítése. Va­jon törődnek-e a klub vezetői ezzel is? — A városban nagyon sok lehető­ség van a* kulturális igények kielé­gítésére — mondja Pastyrčák elvtárs. — De a klubban is. A „Železiar“ nép- művészeti együttes műsorába« már több nemzet táncai szerepeltek. Töb­bek között magyar, orosz és bolgár táncok is. A két könyvtárban, me­lyekben összesen 22 000 kötet talál­ható, különböző nyelvű könyvek van­nak. A magyar nyelvű kiadványok száma mintegy 600. Legutóbb német és lengyel nyelvű könyveket vásárol­tunk. Az üzemi klubot a közeljövőben át­szervezik, tudom meg később Pastyr­čák elvtárstól. A káderek kiválasztá­sa már folyik. Két épületben Az üzem vezetőitől elbúcsúzva a vállalat košicei üzemi klubjába láto­gatok el. Az ún. „Spoločenský pavi­lonon“ František Čížik, a klub dol­gozója vezet végig. — Az épületet, melynek nagy része munkásszálló, 1971-ben adták át ren­deltetésének — magyarázza. — A Vas­mű 2000 dolgozója lakik benne. Az étterein 600, a kávéház 120 férőhe­lyes. Az egyik helyiségben hangszereket látunk. Itt a fúvószenekar gyakorol. A többi helyiség — az olvasóterem, ahol a körzeti nemzeti bizottság 4-es számú agitációs központja van, a klubhelyiségek, melyekben a szakkö­rök tevékenykednek, és a könyvtár, bár a nyitási idő már elmúlt — zár­va van, a 400 férőhelyes moziterem­ben viszont lázas munka folyik. A technikusok a bratislavai televízió egyik műsorának a -felvételéhez ké­szítik elő a helyiséget. Megtekintem a šacal üzemi klubot is. Az épületben mindenekelőtt a vas­munkásokról készült festmények kel­tik fel a figyelmemet. Sok van belő­lük. a földszinten is, az emeleten is. Az előadói terembe narancssárga nyi­lak vezetnek el. A helyiségben kellő hozzáértéssel és esztétikai érzékkel megrendezett kiállítás demonstrálja a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevői­nek hősiességét. — A moziterem 361 férőhelyes — magyarázza Ján Babai, a klub dolgo­zója. — Itt többnyire nevelési jelle­gű filmeket vetítünk, de fellépnek népművészeti együttesek és zenei elő­adóművészek is. Ezenkívül a hnb és az iskola is rendez itt akciókat. A szakmai nevelés kabinetjében szinte naponta tartanak előadásokat, de er­re a célra szolgál egy további helyi­ség, sőt néha a 80 férőhelyes kávé- ház is. A televíziós helyiségben és két továbbiban a szakkörök tevékeny­kednek. A tömegszervezetek külön helyiségben tartják gyűléseiket. A 16 973 kötetes könyvtárban Joze­fina Bačovának és Marta Lőrincová- nak a munkáját első benyomásként az ízlésesen csomagolt könyvek di­csérik, de elégedettek lehetünk a könyvkölcsönzéssel is. A 695 olvasó 13 280 könyvet kölcsönzött ki az el­ső fél évben, ezenkívül a könyvtárosok számos akciót rendeztek. Többek kö­zött a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatban. Az üzemi klub múlt évi munkájáról egy Pastyrčák elvtárstól kapott kimu­tatás nyújt áttekintést. Ebben már hazafelé, a repülőgépen böngészek. Néhány szavas sorok és két számosz- .op egyetlen oldalon. Az akciók ösz- szege 1642, a látogatóké 305 296. Eny- nyi az egész. Beszédes számok ezek. Sokat lehetne mondani mindegyikről külön-külön, hiszen mögöttük embe­rek rejlenek. Azok, akik a füstokádó gyárkémények között szorgoskodnak, a rakodómunkások, a karbantartók, az acélgyártók és más vasmunkások, azok, akiknek szeme a kohók tüzénél fényesebb. TÖZSÉR LAJOS Egy kis történelem Gondoskodás a dolgozóikról A nyár már elmúlt, de Košice fő­terén, a szovjet hősök emlékműve kö­rül még zöldell a pázsit, a járdákon ráérősen sétálnak a járókelők. A kö­zeli megállónál két férfi társalog, ügyet sem vetve rá, hogy már el­ment jó néhány villamos. Bizonyára a gyorsjáratra várnak ők is, találga­tom, és nem is csalódom. Az „R“ jel­zésű villamoson együtt utazunk. A város központjából a Vasműbe húsz percig tart az út. E rövid idő annak, aki ezen a vonalon naponta ingázik, kényelmet jelent, a néha-né- ha idetévedőnek lapozgatást a törté­nelemben, emlékezést. Hogyisne, hi­szen az első Csehszlovák Köztársa­ságban Szlovákiában alig volt néhány nagyobb üzem, sőt a meglevők egy részét is leszerelték. A munkások tízezreinek kellett elhagyniuk ottho­nukat azért, hogy külföldön találja­nak munkalehetőséget. Azoknak, akik itthon maradtak, jogaikat, melyekért többek között az 1907-től megjelenő Kassai Munkás című lap is harminc éven keresztül harcolt, a felszaJtwdu- lás után sikerült elnyerniük. Gondolataimból a kalauz hangja rezzent fel. — Východoslovenské železiarne! Azaz: a Kelet-szlovákiai Vasmű. A szavak ünnepélyesen csengenek, kiröppennek a nyitott ajtókon, végig­suhannak a közeli gyárudvaron, majd a szürkésbarna gyárfalakról vissza­verődve, betűkké formálódnak és megülnek a főbejáraton. A Vasmű és a munkásfok Az igazgatósági épület alig ötve« méternyire van a megállótól. Körbe­járom, majd bent, a folyosón a fali­képeket nézegetem. Van időm, hiszen a vezetők, mint már arról előbb ér­tesültem, a tanácsteremben vannak, a Vasmű ügyes-bajos dolgait intézik. Körülbelül egy óra múlva számomra is jut idejük. — A dolgozókról való gondoskodás­ról, szociális és kulturális igényeik kielégítéséről szeretnék érdeklődni — mondom a titkárságon, s Holéczy elv­társ már intézkedik is. Az egyik irodahelyiségben több elv­társsal beszélgettünk. Előbb a válla­latról, létrejöttéről, fejlődéséről. — A Kelet-szlovákiai Vasműt a CSKP XI. kongresszusának a határo­zata alapján, 1960-ban kezdtük építe­ni — mondja Stefan Hudák, a párt­szervezet csúcsbizottságának az al- elnöke. — A fő részlegekkel 1965-ig elkészültünk, de az építés még a mai nap is folyik. A vállalat 760 hek­tár területen fekszik, s 12 üzemmel rendelkezik. A termelés zárt kohásza­ti ciklust alkot. A vasércet a Szovjet­unió szállítja széles nyomtávú vas­úton Krivoj Rogból egészen a Vasmű­be. Ebből fő termékként pléhet gyár­tunk. A dolgozók száma mintegy 22 ezer, közülük kb. 5000 fiatal és 5000 nő. Az alkalmazottak közül többen a szovjetunióbeli Zaporozsieben, Cse- repovecben és Krivoj Rogban, a len­gyelországi Nová Hutában és a ma­gyarországi Dunaújvárosban tanulták mesterségüket. Nagy részük a város­ban lakik, a bejárók száma mindösz- sze 20 százalékot tesz ki. — Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években Košicén nagyon sok olyan családnak kellett lakást biztosítani, amelyből valaki a Vasműben dolgo­zik — jegyzem meg. — Mintegy tízezernek — tájékoz­tat Jozef Vida, a titkárság dolgozója. — Ezenkívül mintegy 6500-at — köz­tük 200 magyarországit — munkás- szállóban kellett elhelyezni. Mindez nagymértékben hozzájárult, hogy a város lakosainak a száma az elmúlt másfél évtizedben 75 ezerről a dup­lájára emelkedett. Célunk, hogy jö­vőre már a Vasmű alkalmazottjainak a 63 százaléka üzemi lakásokban él­jen, s ezt bizonyára el is fogjuk érni. néhányban fogorvosi rendelő is van. A dolgozók egészségi állapotát rend­szeresen ellenőrizzük. Gondoskodunk pihenésükről, fizikai és szellemi fel­frissülésükről is. A vállalat jasovi, bordái, Košická Belá-i és Zlatá Idka-i rekreációs központjaiban a dolgozók és gyermekeik kétnapos, illetve egy­hetes turnusokban üdülnek. Az utób­biban csereakció keretében magyaror­szágiak is. A bulgáriai „Horizont“ üdülőben évente mintegy 7000 alkal­mazottunk tölti szabadságát. kabinetjén keresztül. Az előadások fő témakörei a marxizmus—leninizmus- sal kapcsolatosak. — A vállalatnál több nemzetiségű alkalmazottak dolgoznak. Tartanak-e előadásokat az anyanyelvükön is? — Nem, ugyanis tudnak szlovákul. Érdekel ezeknek a dolgozóknak, va­lamint a különböző nyelvű szaklapok­nak és szakirodalmaknak a száma, továbbá a vállalat dolgozóinak nem­zetiségi összetétele is, de erről nincs kimutatás. Pedig hasznos lenne, hiszen Vége r műszaknak Hu dák elvtárs ízlésesen kivitelezett kiadványt tesz elém. — Az idén ünnepeltük a Vasmű fennállásának 15. évfordulóját — ma­gyarázza —, e kis könyvet erre az al­kalomra készítettük. Ebben mindent megtalál. Valóban sok minden van benne — állapítom meg, miután fellapozom, de jóformán el sem kell olvasnom, mert Hudák elvtárs sorolni kezdi a leg­fontosabb adatokat. — Valamennyi üzemünknek saját étterme van. Ezenkívül a vállalat te­rületén számos büfé, illetve étkező­helyiség található, sőt az éjszakai műszakban dolgozóknak „mozgókony­hák“ szállítják az ételeket. A dolgo­zók évente kétmilliónál jóval több adagot fogyasztanak itt el. Az ablak felé tekint, és kifelé mu­tat, a szemközti épületre. — Látja, az ott a poliklinika, de van egy 420 férőhelyes kórházunk is. A különböző üzemekben orvosi. A Vasmű šacai üzemei klubjában nagy lehetőségek ki' nálkoznak a dolgozók kulturális igényeinek kielég tésé- hez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom