Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-22 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

A kelet-szlovákiai ukrán irodalom a második világháborúig a Kárpáton túli ukrán irodalom szerves része volt. Ez az irodalom O. Duhnovics (1803—1865), O. Palovics (1819—1900), O. Dobrin- szki (1817—1901), /. Sztavrovszki-Pop- radov (1850—1899) és más alko­tók nemzetébresztő hagyományára tá­maszkodott, akik közül többen a mi ukrán etnikumunkból származtak. A nemzetiségi elnyomás idején innen emigrált Oroszországba I. Orlaj, M. Bu~ lugyanszki, P. Logyij stb., akik új ha­zájukban terjesztették a kultúrát, a műveltséget. A nemzetébresztés korsza-. kából ered a szlovák—ukrán kölcsö­nösség hagyománya is, és e kölcsönös­ség egyik bizonyítéka, hogy A. Dob- rinszki részt vett a Matica slovenská megalapításában. versek — 1939), 1. Uengyer-Schuhodol szki (Petro Gribunyak, novella — 1939), /. Kizak és F. Bobil (V. Dubay), ukránul pedig I). Zubricki, F. Lazorik, Zoreszlav (Sz. Szabol) és I. Nyevická. Mindez csupán a nemzetébresztés utó- rezgése, irodalmi kísérletezés volt. A hazai ukrán értelmiség élénken reagált a második világháború esemé­nyeire. Az egyes irodalmi próbálkozá­sokban (laboreci csoport, valamint a bratislavai diákok irodalmi köre) ott feszült az antifasiszta tiltakozás. Nőtt az érdeklődés az orosz és az ukrán könyvek Iránt is. A felszabadulás után az irodalmi élet elsősorban a folyóiratok köré tö­mörült. Prešovban jelent meg á Kolo- kolcsik—Dzvinocsok (1947—1950), Prá­gában a Kosztyor (1.940—1947). A nyel­rán versei népi és alanyi elemeket tar­talmaztak. Macinszki később a glosz- szizmus és a szónoki pátosz képviselő­jévé fejlődött, míg a szenzlbiUsebb ós a folklórhoz erősebben kötődő Lazorik megőrizte Srzelmességét. A hazai uk­rán irodalom fejlődésében e két gyűj­temény kiemelkedő esemény volt, mert jelezte a kulturális törekvések erősö­dését, és bizonyította, hogy a CSSZSZK ukrán lakossága szakítani akar az el­maradottsággal és meg akarja teremte­ni saját kulturális értékeit. Az első korszakba sorolhatók A. Karabelis oro­szul írt, a szerelem és a bosszú vég­leteit megéneklő versei is (Kárpátok — 1955). Nagy jelentőségű volt a hatva­nas években a most Bratlslavában élő V. Grendzsa-Do-'-szki, kivá'ó Kárpáton túli költő jelentkezése. Tövises úton cí­sok művészi fogyatékosságait ellensú­lyozza a hitelesség, az őszinteség. Az ötvenes évek végétől megjelent nagyobb prózai művek némelyike or­szágos elismerésben részesült (M. Smaj- da: Rianás — 1958, V. Zozulák: Véres ködben — 1956, stb.). A korszerű hang­vételű, érett próza képviselője E. Bisz- szová, akinél a valóság epikus szem­lélete az érzékeny pszichologizmussal párosul. Az,Ukrán Nemzeti Színház 1945-ben alakult meg Prešovban. A színműírók között ugyancsak E. Bisszová áll az első helyen, akinek néhány műve a szlovák színpadokon is sikert aratott (Megérkezett a tavasz — 1950, Barátok és ellenségek — 1951, Fehér farkas — 1959, Eszter — 1964 stb.). Emellett V. Zozulak és V. Hajnyij színpadi mű­A nehéz múltról és a szocialista jelenről Az ukrán irodalom Csehszlovákiában A felszabadulásig a Kárpáton túli és a csehszlovákiai ukránok áldatlan örök­sége a nyelvi zűrzavar volt. Ennek oka a szociális és kulturális elmaradott­ságban, valamint abban keresendő, hogy elszigetelődlek a többi ukrán te­rülettől. A nemzeti érzés alapja a töb­bi keleti szlávokkal való törzsi össze­tartozás tudata volt, amit egyrészt a ruszin neve, másrészt az fejezett ki, hogy a keleti kereszténységhez tartoz­tak. A vallási hagyományok túlsúlya a kultúrában, a szellemi központok és a polgári értelmiség hiánya, az elszi­geteltség és a gyengeség miatt nem az ukrán nemzeti megújhodásra és a kul­túrát hordozó népi nyelv kialakítására törekedtek, hanem az orosz kultúra konzervatív hagyományaihoz és a szláv egyházi nyelv közvetlen örökösének tartott orosz írásbeliséghez ragaszkod­tak. Ennek következménye volt az ún. moszkvofil irányzat: a hazai írásbeli­ség, a szláv egyházi nyelv, az orosz nyelv és a helyi tájnyelv konglomerá­tuma. A burzsoá CSK-ban a Kárpáton túli és a hazai ukrán etnikumban három irányzat küzdött egymással, az orosz, az. ukrán és a ruszin. Ez a küzdelem gyengítette a nép erejét, fékezte fej­lődését, és lényegében a burzsoá rend­szer eszköze volt. A mi ukrán etniku­munkban oroszul írtak: O. Farinics ^Acélrózsa, novella — 1934, Kévécske, vi kérdés 1950-ben tisztázódott, amikor a CSKP KB megoldotta az ukrán nem­zetiségű kérdést. Akkor indult Prešov­ban a Nové Zsitta című hetilap, és 1951-ben a Druzsno vpered, az UDKSZ havi folyóirata. Jelentős esemény volt az Ukrán írók Körének megalakulása Prešovban. 1953-ban jelent meg a Szlo­vákiai írók Szövetségének Dukla című irodalmi, művészeti és publicisztikai szemléje. Ez a három lap azóta is meg­jelenik, és az irodalmi élet formálója, de egyidejűleg a hazai ukránok tudat­alakító tényezője is. A nyelvi bonyo­dalmaknak véget vetett az a pártha­tározat, amely elrendelte, hogy ukrán polgártársaink tanintézeteiben és kul­turális intézményeiben be kell vezetni az ukrán nyelvet, és ez ösztönözte a hazai ukránok kulturális fejlődését. A felszabadulást követő első évtized­ben a hazai ukrán alkotók vezető iro­dalmi műfaja a költészet volt. Ezt a lírát a kivívott szabadság öröme moti­válta, elvi alapja pedig a költő és a nép azonossága volt. Az első lírai gyűj­teménnyel /. Macinszki (Fehér felhők — 1949) és F. Lazorik (Száműzöttek és éhesek szava — 1949) jelentkezett. Ezek a művek abban az Időben nem­csak a művészi látásmód két aspektu­sát, hanem a fejlődés két útját is tük­rözték. Az első kötet orosz verseiben a lermontovi reflexió és a szociális hangvétel dominált, a másik kötet uk­mű válogatott műveit M. Molnár 1964- ben adta ki. A költők középső nem­zedékéhez tartozik az oroszul és ukrá­nul egyaránt könnyen alkotó /. Ha­lajda. A hatvanas években jelentkező fia­talabb nemzedékből figyelmet érdemel a szigorúan moralizáló Sz. Hosztyinyak (Saját utamat javasolom — 1965, Csak két szemmel — 1967), a pontosan elemző /. Zbihlej (Zöld neonők — 1964, Szigorú szemek — 1964) és M. Drob- nyak, az öröm és a szomorúság meg- éneklője (Búcsúk és találkozások — 1966, Fénysávok — 1969). A líra to­vábbi képviselői: N. Hirjak, M. Nyemet, S. Selepec, Sz. Makara, fí. Robak, P. Gúla és mások. A fiatalok ígéretes fej­lődése buzdította az Idősebb költőket is, így például /. Macinszki 1968-ban megjelent kötete a jelen szimbolista- filozofista meglátása. F. Lazorik ugyanabban az évben megjelent versei az elegikus líra érett alkotásai. A prózaírók első szerény próbálko­zásai folyóiratokban jelennek meg. Az ötvenes évektől kezdődően adják ki F. Lazorik első gyűjteményes műveit (Hajnal a falu felett — 1953), j. Uo- rolics, M. Smajda, F. Ivancso, M. Pi- tyel, A. Kuszka és mások alkotásait. Ezekben az ukrán falvak háború előtti nehéz életét, antifasiszta harcát, majd a felszabadulással kezdődő szocialista átalakulását ábrázolják, és az alkotá­vei érdemelnek említést. Több fogyaté­kosság ellenére mesteri módon ábrá­zolják a kelet-szlovákiai ukrán lakos­ság életének korszakváltó eseményeit, beillesztve a történelmi fejlődés folya­matába, láttatva az éles ellentéteket és a lélektani mélységet is. V. Zozulak több háromfelvonásos és több mint tíz egyfelvonásos színpadi mű szerzője. Ezekben bemutatja az uk­rán nép harcát a fasiszta megszállók ellen (Haragos hegyek bosszúja — 1955), a megszállás napjait és a fel- szabadulás első pillanatait (A boldog­ság útján — 1955), az osztályellenté­teket 1948 februárjában (Farkascsorda — 1956) és a falvaink szocializálását. V. Hajnyij új témákkal gazdagította a hazai ukrán színpadi irodalmat. Kaland- és detektívregényeiben (Egy szép nap — 1959, Májusi románc — 1962, Fény és árnyék — 1956) az emberi kapcso­latok etikai problémáinak megoldását keresi. V. Grendzsa-Donszki a folklórt honosította meg a színmüvekben, és történelmi témákkal is foglalkozik. A jelentősebb helyi kritikusok között kell említeni /. Voloscsuk, F. Kovács, M. Roman, F. Göndör, V. Homa, O. Rúd- locsakova, A. Cservenyak nevét. Segí­tették az Irodalom fejlődését a brati­slavai ukranológusok, M. Molnár és M. Nevrlý is. Dr. MIKULÁŠ NEVRLÍ Tíla I'd emlegetné... 9 Korszerű művelődési helyiség a vasútállomáson 1974. IX. 22. Ahányszor Ady Endre odahagyta az igézetét vesz­tett Párizst, s hazajött, az érsekújvári vasútállomá­son mindig cigányzenekar fogadta a nemzetközi gyor­sot. Bölöni György „Az igazi Ady“ című könyv írója előtt annak Idején emlegette is: ez figyelmeztette arra, hogy hazaérkezett. Bele is került a vasútállo­máson játszó cigányzenekar fényképe a könyvbe, a szerző pontos tájékoztatásával: „Cigányzenekar fo­gadta Ady gyorsvonatát is, mint minden halandóét". Erről egyébként a szerző így vallott Mártonvölgyi Lászlónak adott magyarázatában: „Tekintve, hogy Ady oly sokszor említette az érsekújvári állomást, beiktattam képét a könyvbe.“ A cigányzenés fogadtatás, a régi állomásépület azonban már a múlté. Lebombázták az épületet, s hí­re sincs a cigányzenés fogadtatásnak. Más időket élünk. MÁS IDŐKET bizony, hiszen olyan aluljárós, szökő­kutas, várócsarnokos vasútállomást építettek a le­bombázott mellé, tiogy aki Ady Endre korában élt, csak csodálkozna. Nem szól a cigányzene, nem tá­nyéroz a csokornyakkendős, keménykalapos zenész. Az aprópénzt a várócsarnokban levő szökőkút előtti vízmedencébe, a díszes kerámiával kirakott fenekű mesterséges tóba dobják az utasok. Az újkori babo­na szerint azért, hogy aki jól érezte magát a város­ban, egészen bizonyos, visszajut ide, ha háttal elfor­dulva a tavacskától bedob a vízbe egy pénzérmét. Nem vitás, igazán jól érezheti magát az utas nem­csak a városban, de az állomásépületben is. Kényel­mes székeken pihenhetnek az utasok. Még a csoma­gok számira is külön tartóasztalokat helyeztek a fo­telek mellé. Az aluljáró fölötti falon távirányítású táblázat mutatia az érkező, induló vonatok menet­rendjét, helyét, a menetrend esetleges változásait. Villanyóra mutatta percenként ugráló számokkal, és hagyományosan óramutatóval is a pontos időt. Ha valaki éhes, a földszinti büfében vagy az eme­leti étterembe'' lóllakhat. Ha akar, beülhet a kávé­házba. kif'|vA., a te-rjszra. Ha pedig „szellemi éhsé- g>iť‘ éi*t.£, körülsé:ái a;» vw-oleti részen, s bemegy a művelődési helyiségbe. Hja, más időket élünk, mint akkori Itt most ilyes mi van. A MŰVELŐDÉSI HELYISÉG speciális küldetésű: az utasok szolgálatában áll. Ennek megfelelően rendez­ték be. A teremben 64 ülőhely, kényelmes, párnázott, műbőr huzatos ülőhely várja az érkezőket. Halkan szól a rádió. Nem vezetékes, hanem úgynevezett vi­lágvevő. Ha valaki történetesen a bratislavai rádió magyar nyelvű adását szeretné meghallgatni, Holka István, a művelődési helyiség éppen szolgálatos dol­gozója szívesen átkapcsolja a készüléket. Ha pedig a bratislavai vagy a budapesti tv műsorát szeretné valaki megnézni, kívánsága szintén teljesíthető, hi­szen ott áll az egyik, mozgatható választófalakkal elkerített rész közepén a nagy képernyős tv-készülék. Csak meg kell egyezniük az utasoknak, hogy melyik tv-állomás műsorát fogják nézni. A legtöbben persze Inkább olvasgatnak. Alig for­dul elő, hogy könyvet kérne olvasásra valamelyik utas. De ha mégis, kérése akkor is teljesíthető, hi­szen ott a könyvtár. A kötetek száma 133. Ez a szükségletnek éppen megfelel, hiszen a csatlakozás­ra váró utasok szívesebben olvasnak folyóiratokat, újságokat. ízléses kötésű, borítólapok közé helyezett újságok és folyóiratok között .szabadon válogathat az utas. Nem voltam rest, megszámláltam a könyvtár polcaira helyezett újságokat és folyóiratokat: negyvennégy­félét találtam. Több külföldi kiadású lapot is. A ha­zai magyar nyelvű sajtó termékei közül pedig tíz­félét. REGGELTŐL ESTIG tart nyitva a művelődési köz­pont. Ha letelik Holka István elvtárs 12 órás szol­gálata, Komáromiuvá Bužena, a másik művelődési dolgozó váltja fel. A látogatók számáról pontos ki­mutatást készítenek. Panaszkodnak, hogy az utóbbi hónap, nyár lévén, nem volt elég forgalmas, „csak“ 9090 látogatójuk volt. Naponta átlagosan 303 utas. Természetesen nemcsak az a feladatuk, hogy fel­ügyeljenek a rendre, kikölcsönözzék a könyveket, az újságokat, bekapcsolják a rádió- és tv-készüléket, feljegyezzék a látogatók számát. Munkájukból eny­nvit csak a felületes szemlélő lát. Sokkal többet tesznek. A művelődési helyiségben gyakran tartanak be­szélgetéseket. Különféle érdekes és aktuális témák­ról. Elég nehéz feladat ez. Előadó legyen a 'talpán, aki negyed- vagy fél órára le tudja kötni a pihenni vágyó utasok figyelmétl Tehát vagy ők maguk, vagy a városi, járási művelődési ház legjobb, legtapasztal­tabb előadói rendezik meg ezeket a beszélgetéseket. A múlt hónapban hármat rendeztek, 164 utas rész­vételével. Már sokkal könnyebb feladat a hangosbeszélő szá­mára készítendő műsorok összeállítása. Vagy a fali­újságok szerkesztése. ÉS EZEN A TÉREN mutatkozik első komolyabb problémájuk. Az állomásépületet tervező mérnök szerződésben kötötte ki, hogy öt évig a beleegyezése nélkül semmiféle táblát, díszítést elhelyezni az állo­másépületben nem szabad. Bizonyos „esztétikai“ okok miatt. Tavaly ott állt a várócsarnokban a járási pio­nírház mutatós, sokak által megnézett, külön áll­ványra elhelyezett fényképes híradója, de erre az okra hivatkozva el kellett távolítani. így csak az öt falitábla, faliújság ad módot a szemléltető agi­táció folytatására, melynek létezését a tervező en­gedélyezte. Másik problémájuk, hogy a vasútigazgatóság szű­kén méri a népművelő tevékenységhez szükséges anyagi javakat. Havonta csak 800 koronát kapnak. Ezek ellenére is érdekes, hasznos a művelődési helyiség dolgozóinak tevékenysége, hiszen az állo­másépületben található virágok és növények gondo­zásától kezdve a hangosbeszélő műsorának össze­állításáig mindent megtesznek annak érdekében, hogy az utasok jól érezzék magukat. HA ADY ENDRE élne, bizonyára nem sajnálkozna a cigányzenés fogadtatás elmaradása miatt. Ma ezt emlegetné, ezt a művelődési központot. Jóleső ilyesmit gondolni. Még ha meg is toldjuk egy két szóval a gondolatot: kár, hogy Dél-Szlová- kiában csak ez az egyetlen speciális küldetésű mű­velődési helyiség működik. Többre volna szükség. HAJDÜ ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom