Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-01 / 206. szám, vasarnap
A f orma sem me llék es AZ IRODALMI SZEMLÉRŐL A KÉPZŐMŰVÉSZ SZEMÉVEL A közelmúltban Szilvássy József tollúból az Irodalmi Szem lét értékelő írás jelent meg f,Irodulmunk szemléje-e az Irodalmi Szemle?“ címmel. Néhány nappal később Duba Gyula, a lap főszerkesztője reagált Szilvássy írására. Örömmel olvastam Tóth László hozzászó íását is, mely „Irodalmunk égető problémáiról" címmel je lent meg. Örömmel unnál is inkább, mert komolyság, felelősségérzet és tenniakarás sugárzik cikkéből, de az eddig hozzászólás, de bizonyítja az a féltés és tenniakarás szellemi életünk megjavítására irányul. Mert, hogy nein olyan, amilyennek tudni, látni szeretnénk, bizonyítja e három megjeleni hozzászólás, de bizonyítja az a sok-sok megjegyzés, alkalmi vita is, amely csupán szóban gyűrűzik a Szemle s az irodalmunk körül. Engedtessék meg hát nekem is, hogy ebbon az egyre szélesedő (szerencsére!) vitában én is elmondhassam néhány észrevételemet, javaslatomat, nem is annyira a lap iiodalmi színvonalát, tartalmát, mint inkább a grafikai-tipográfiai és a képzőművészeti megoldásait illetően. Ügy hiszem, a közömbösség és ennek számos negatív mellékhatása a legnagyobb bűn, amit szellemi termékeink ellen elkövethetünk. A megszokottat, a kényelmünket megbolygató művek mindig felborzolják idegeinket, nyugtalanítanak bennünket. Pedig a mindennapitól, a szokványostól eltérő Ötletek, építő szándékú, újszerű kísérletezések telítve van- hak feszítő erővel, lüktetéssel, -i jó és a jobb szándékával. 'Természetesen nem öncélú, elferdült kísérletezésekre gondolok.} Az ilyen ötletektől, ja- Vaslatoktól, vagy alkotásoktól Való idegenkedés, közöny, gyakran csorbítja ki a jó szándékú és jó eredményeket sejtető tenniakarást a „szakértői Japasztaltságot“ hozva fel érvként az elutasításra. , Bár a fent említett szerzők kisebbségi irodalmunk gondjuí- ról-bajaíról vitáznak, a megjelent írások — szerintem •— Sokkal nagyobb hatósugarú tár- ’sadalmí-szellemi aktivizálódás szükségességére irányítják a figyelmet. Itt elsősorban a szellemi életünk szervezésében az esztétikai mércék felállítására gondolok. De maradjunk ügyelőre az Irodalmi Szemlénél. Hazai magyar vonatkozásom elsősorban az Irodalmi azemle s a Madách Könyvkiadó lenne hivatott képviselni irodalmi, képzőművészeti, s nem utolsósorban társadalmi és kulturális életünket korszerű esztétikai szinten. (Természetesen a többi hazai magyar lapunktól is elvárhatjuk ezt.) Lapjaink irodalmi igényességének a mértékét és mércéjét megállapítani és számon kérni nálamnál szakavatottabbak joga és kötelessége. A képző- művészeti, esztétikai, grafikai kiállítását azonban — úgy érzem — kicsit jogom van számon kérni. Már csak azért Is, mert énnek a szellemi közösségnek én is aktív „fogyasztója“ vagyok. Az Irodalmi Szemle közöl ugyan reprodukciókat (reprodukciókat?.) képzőművészeti alkotásokról, sőt a lapban időnként életművek bemutatására is vállalkoznak, a képző- művészeti anyag azonban (sajnos) sohasem érvényesült a megjelenő irodalmi anyag adekvátjaként. Nem a műalkotások silánysága miatt, hanem elsősorban a tördelési koncepciótlanság és a papír rossz minősége következtében. A képzőművészeti anyag így minden alkalommal alárendelt szerepet kapott csupán, még akkor is. ha terjedelmesebb írás méltatta ezt vagy azt az alkotót. A reprodukálás minőségét nem boncolgatom, számos esetben „megmagyarázták“ már objektív nyomdatechnikai nehézségekre hivatkozva. Szerény grafikai-tipográfiai tapasztalataimból kiindulva mégis azt állítom, hogy nz Irodalmi Szemle képzőművészeti anyagát méltóbbá lehetne (és kellene) tenni 90— 100 grammos kréta papír melléklettel, amelyen a reprodukálás minősége összehasonlíthatatlanul jobb lenne. Ráadásul a krétapapír-melléklet nem okozna sem nyomási, sem fű zési gondokat, jó lenne ezen elgondolkodni annál is inkább, mivel hazai magyar vonatkozásban egyetlen lapunk sem tekinti feladatának képzőművészeti eredményeink rendszeres és szakavatott méltatását. Ha lapjainkban szóhoz is jut egy- egy képzőművész, az inkább a kultúrrovat-vezető „jóindulatának“, semmint uz állandó és folyamatos munkának tudható he. Pedig lenne mit „közölni“, hiszen eseménydús napjaink sok-sok értékes műalkotás ihle- tői. Ügy érzem, 9zólni kell lapjaink, de elsősorban az Irodalmi Szemle grafikai-tipográfiai kiállításúról Is. Annak tudatában, hogy nyomdaiparunk korszerűsítésének és fejlesztésének gondjait óhatatlanul a sajtó is „megérzi“, állítom, hogy hazánkban magas szintű nyomdai termékek előállítására van lehetőség. Igen, van rá lehetőség, csak nem élünk vele, vagy egyszerűen nem tudunk élni ezzel a lehetőséggel. Hadd említsem példaként a Hét, a Nő és a Kis Építő mélynyomású nyomdatechnikával készülő lapokat. Ezek a lapok jól felszerelt, kitűnő nyomdákban készülnek: a bratislavai Krasňa- nyban és a košicei Kelet szlo vákíui Nyomdákban. Ez a nyomda-technikai eljárás kitűnő minőségű, esztétikai, grafikai-tipográfiai manőverezést biztosít a hozzáértő műszaki szerkesztőnek. Szép erednie nyelt bizonyítják ezt a Kis Építő és a Hét utóbbi számainál A többi lapunk, így az Irodalmi Szemle is, rotációs magasnyomással készül, amely ugyan szerényebb lehetőségeket biztosít a grafikus száméra, de éppen e specifikumból adódó an, minden lapnak sajátos arculatot lehet (és kellene is!) kialakítani. Ha párhuzamot akarnék vonni a külföldi, vagy akár a cseh, a szlovák hasonló jellegű lapok és a csehszlovákiai magyar sajtótermékek között, a mérleg nyelve nem a mi lapjaink javára billenne. Ez pedig szomorú. Szomorú annál is inkább, mert ahogy szellemi értékeink tükröződnek az irodalomban, úgy kellene tükröződniük a formai megjelenítésben is. (Vagy ennyire érdektelen, szürke, semmitmondó lonne az életünk?) Sajnos, eddig még sehol nem olvastam bíráló vagy értékelő írást kisebbségi sajtónk grafikai-tipográfiai koncepcióját illetően. Mintha egyszerűen érdektelen lenne, hogyan, milyen formában kapom kézhez az írást, a művet, amely nekem készült, amely rólam szól, amit értem, az EMBERÉRT alkottak. Ezt az Igénytelenséget károsnak, sőt veszélyesnek érzem. A levéltárak és könyvtárak megőrzik majd az utókor számára „műveinket“, félő, hogy azok alapján túlságosan Is szegényes bizonyítványt állítanak ki rólunk. Jól tudom, hogy a hibák felsorolásával még nem tettünk sokat. De a hibák és fogyatékosságok felfedése lehetőséget ad arra, hogy mielőbb hozzálássunk kiküszöbölésükhöz. Szerintem ez minden jó szándékú, segíteni akaró és tudó ember erkölcsi kötelessége. KOPÖCS TIBOR Gyújtsunk szivárván yt! (HOZZÁSZÓLÁS IRODALMUNK PROBLÉMÁIHOZ) ■ Szilvássy József néhány beje közölt írása (az Irodalmi ■jSzemlo problémáiról) a kánikula, az uborkaszezon ellenére is élénk visszhangra talált, s ez nem kis dolog. A szerző jő- szándókához nem férhet kétség; érdemes hát egy két dolgot irodalmunk ürügyén elmondani. A Szilvássy-cikkhez hozzá szólók érintették jó néhány, .véleményük szerint lényeges kérdést szellemi életünk gond- jatval-bajaival kapcsolatosan. Ebben az írásban nem foglalkozhatom minden részlettel. Elmondanék viszont két — véleményem szerint lényeges — észrevételt, illetve megpróbálnám körvonalazni, mi az, amit okvetlen tennünk kellene. Elcsépelt frázis, hogy az írónak olvasó nélkül reménytelen a helyzete; az olvasó viszont csak akkor tud közel kerülni az alkotóhoz, ha annak műveiben megcsillan valami az ő világából Is. Lapjainkból szinte teljesen hiányzik Dél- Szlovákia atmoszférája. Szinte mindegyik tájegység rendelke- *ik íróval, de eléggé ritka az innen küldött élvezetes anyag. Kevés a felelősséggel és tudással megírt portré, alig akad olyan írás, amelyben a szülőföld. a szőkébb haza tükröződne! Nem a riportokra gondolok, hanem azokra a kisebb, lényegében csak íré által megfogalmazható anyagokra, amelyek finom szálakként naponta fűzhetnék össze irodalmunkat az olvasókkal. Nem hinném, hogy írótársaim elutasítanák a szerkesztők ajánlatait, ha lennének ilyenek. önmaguk sarkallására viszont nem fognak hozzá ehhez a fontos munkához — sajnos, így áll elő aztán az a fura és szomorú helyzet, hogy az egyes tájegységek — például a hagyományaival olyan gazdagon ékített Gömör, „jó palócaival“ — szinte teljesen eltűnnek lapjainkból és így irodalmi köztudatunkból is. Az olvasó persze felismeri ezt a helyzetet és ' megváltoztatja a hazai magyar irodalomhoz és publicisztikához való viszonyát, ami abban is megnyilvánul — méghozzá lemérhetően! — hogy nem tanúsít különösebb érdeklődést lapjaink, könyveink Iránt. Ennek a jelenségnek bizonyára mélyebb gyökerei vannak. Évek óta hiányzik mindnyájunk életéből az a „szellemi műhely“, amely nélkül nincsen semmiféle pezsgés, nincsenek viták, nem születnek ösztönző gondolatok. Mindenki magának él, bennünket íróikat nem kötnek össze a Fábry-al- kotta hidak, legfeljebb paliócskákról beszélhetünk. Hogyan tudnánk hát az olvasók, a tűgabb közösség, a világ felé hidakat építeni, ha egymás felé sem tudunk? Legtöbb súlyos problémánk — véleményem szerint — itt ered. Amíg nem lesz egészségesebb a légkör közöttünk, az írók között, amíg lapjaink nem munkálkodnak együtt, addig aligha várható javulás. A másik téma, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet, a Fábry-ügy. A legjelentősebb csehszlovákiai magyar író immár négy esztendeje halott. Stószl háza azonban — ahelyett, hogy múzeumot vagy alkot óházat csináltunk volna belőle — üresen áll. Immár egy esztendeje készülnek a tatarozáshoz, de mind ez ideig semmi sem történt! Nem kell talán hangsúlyoznom azt, amit mindnyájan tudunk: Fábry Zoltán életműve legkorszerűbb, legértékesebb és legjobban ható szellemi örökségünk. Sajnos nem tudunk vele — úgy látszik — mit kezdeni! Az, hogy Fábry szellemi életünk szerves része legyen, elsősorban íróink feladata. — Aki 1970 ben Stószon, az író temetésén részt vett, ámulva látta, hogy az eső-mosta föld fölött szivárványt gyújt az ég. Hidat, amely átível az árkok fölött. A ritka jelenség több volt mint jelkép. Gyújtsuk meg azt a szivárványt mi is, akkor lesz értelme a vitának! BATTA GYÖRGY Szeptembertől új iskolában Az építők kitűnőre vizsgáztak Az új tanév megnyitásának küszöbén állunk. A szülők, a tanulók és a pedagógusok kíváncsian várják, milyen meglepetéseket hoz számukra az új iskolai év. Az izgalmak még inkább fokozódnak, ha a gyermekek az új tanévet új iskolában, új környezetben kezdik. Sajnos, eléggé gyakoriak az olyan esetek ts, amikor az iskola tervezett határidőre a felelőtlen hozzáállás, közömbösség miatt nem készül el. örvendetes, hogy ebben az évben a dolgozók körében az SZNF 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny és kötelezettségvállalások ezen a téren is éreztetik kedvező hatásukat. A Du- naszerdahelyi Járási Építőipari vállalat dolgozói jó példát mutatnak, hiszen sohasem idegenkedtek az iskolaépítéstől, az átadások határidejét pontosan betartják, illetve lerövidítik. Amikor a járási központban arról érdeklődtem, bot épül új iskola, a sikabonyi útra irányítottak, mondván, hogy a „nagy mű“, mármint az iskola építése közvetlenül az átadás előtt áll. A helyszínre érve kellemesen meglepődtem, mert az építkezésen elhelyezett fémtáblán 1974 decembere szerepelt átadási határidőként. Az építkezés vezetőjének távollétében, helyettese, Erdélyi József csakhamar magyarázatot adott erre. — Mi építők egyben szülök is vagyunk. Tudatosítottuk, hogy a decemberi határidő igen kedvezőtlen, a költözködés télen nyugtalanságot váltott volna ki, megzavarta volna az oktatás folyamatosságát és kiesést jelentett volna a nevelésben. Vállalatunk vezetősége a pártszervezettel és a szakszervezet üzemi bizottságával, valamennyi dolgozónk egyetértésével vállalta, az SZNF 30. évfordulója tiszteletére lerövidíti az átadás hal ár Idejét, s a 22 tantermes Iskolái a hozzá tartozó kilenc tanítói lakással az új tanév megnyitásáig átadja rendeltetésének. A szép kivitelezésű, impozáns iskolaépületet nézegetve szinte lépten-nyomon szakemberekkel találkoztunk, akik az utolsó simításokat végezték, hogy nyomukban a szülői munkaközösség tagjai az iskola pedagógusaival és nagyobb tanulóival elvégezhessék a nagytakarítást. Tágas, világos, Jól felszerelt tantermek, szaktantermek, szociális helyiségek, iskolai konyha és étkezde, tornaterem várja az alapiskola 1100 tanulóját. Amerre elhaladtunk, mindenütt az építők jól végzett munkáját figyelhettük meg. Kísérőm, Erdélyi elvtárs elmondotta, hogy az építkezést a vállalat legtapasztaltabb dolgozói, az ún. törzsgárda tagjai végezték, akik elsősorban minőségi munkára törekedtek. Tóth Mihály bádogos, a szocialista munkabrigád tagja, kiváló munkájáért a közelmúltban vette át „Az építőipar legjobb dolgozója“ kitüntetést, Fehér Mihály, a kőműves munkacsoport vezetője a „Szakszervezeti milliárd“ akcióban ért el kimagasló teljesítményt, s ezért szakszervezeti kitüntetést1 kapott. Amikor szóra bírom, megfontoltan szövi mondatait. — 18 éve dolgozom ennél a vállalatnál, s mindig szívesen veszek részt az iskolaépítésben, mert úgy érzem, hogy ml építők így veszünk részt a jövő nemzedék nevelésében. Örömömre szolgál, hogy ilyen szép iskolában fog tanulni a fiam. Puhala Lászlóné pedagógus, aki a takarítást végző tanulókat irányította,' elragadtatva beszólt az építők munkájáról. — Az építőipari vállalat dolgozói valóban derekas munkát végeztek, kiérdemelték valamennyiünk tiszteletét és megbecsülését. Rendkívül örülök, hogy ilyen korszerű iskolában taníthatok, s ezért a többi kollégámmal együtt szívesen vállaltuk a vakáció alatt az iskola takarítását és a berendezés elhelyezését. A szülőkkel közö- en brigádmunkákon veszünk észt. A segédeszköz-szállítmányokat is mi vesszük át, el- rakjuk, elrendezzük, hogy szeptemberben felkészülten, teljes ütemben kezdhessük a tanítást. A nyolc részből álló iskola- épület udvarán kosárlabda, röp- l labda, ké/alaLvla atlétikái pályák várják a tanulókat, hogy még vonzóbbá tegyék a testnevelési órákat és sportköröket s az ifjúság kielégíthesse sportolási vágyát. A helyszíni szemle után Pogány Árpád elvtárssal, a vállalat dunaszerdahelyi részlegének vezetőjével a járás területén épülő Iskolákról érdeklődtem. — Vállalatunk minden évben nagy figyelmet fordít az isko- ták építésére. Elsősorban arra törekszünk, hogy a kötelezettségvállalást maradéktalan pontossággal teljesítsük. Tavaly ilyenkor adtuk ál a Dunaszer dahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola épületét, mely mindenkinek nagyon tetszett. A Lenin utcai 22 tantermes alapiskola építését 1971 decemberében kezdtük meg. Az átadás határidejét decemberre tűztük ki, de az iskolaépítés terén fennálló kedvezőtlen helyzet or ra kötelezett bennünket, hogy uz átadási határidőt 135 nappal lerövidítsük. Így semmi akadó lya annak, hogy szeptember el sején megkezdődjék a folyamatos tanítás. A 22 millió 300 ezer korona ráfordítással épült új iskolát u példás minőségű épületek kategóriájában adjuk át. Vállalatunk dolgozói terv szerűen végzik a lobbi iskola építését is. Jó ütemben halad a Dvorníky na Ostrove-i /udvar noki) ícéttantermes iskola és tanítólakás, a hubicei (gombai) iskola építése, a közelmúltban pedig Cilizská Radvaňon jCsiliz- radványon) adtunk át egy tort natermet és iskolai étkezdét. Az új tanévet a dunaszerdahelyi Lenin utcai alapiskola tanítói és tanülói tehát új isko Iában kezdik. Milyen érzés ez az iskolaigazgató számára? — ezt kérdeztük Török Lászlótól., az iskola igazgatójától. — Ügy vélem, nem kell hany súlyoznom, mit jelent ela vult, öreg épületben tanítani, ahol nincs lehetőség korszerű oktató-nevelő munkára. 11 évig. két váltásban tanítottunk, előbb 12-, majd 11-napos ciklusokban. Szeptembertől ml is rátérünk az ötnapos tanításra. A kétvál tásos tanítás ugyan teljes ege szében még így sem szűnik meg, de a délutáni órákban le hetőség lesz a szakköri munka fellendítésére. A dolgozó szü lök gyermekei és az érdeklődök számára napközi osztályt és üiákklubot rendezünk be. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a természettudományi tantárgyak oktatására, s ezért külön szaktanteremben oktatjuk a fizikát, a matematikát, a bio lógiát és a rajzot. Két szaktan termi nyelvlaboratóriumunk is van; ezek elsősorban u szlo vák nyelv oktatásában lesznek segítségünkre. A 6—9. évfolya mokban bevezetjük a csoportos nyelvoktatást. Ebben uz iskola bán külön fa- és fémmegmunkáló műhely, a lányok számárii pedig fözőhelylség is van. A ze nei és honvédelmi nevelést külön tantermekben fogjuk tartani. Lehetőségünk nyílik a szülőkkel végzett munka színvonala nak emelésére is. Fogadóhelyt séget rendeztünk be, ahol az osztályfőnökök a szülőket fogadják. Az iskolai értekezlete két a nagyteremben tartjuk majd, ahol jó lehetőség les?, az ismeretterjesztő előadások és a filmvetítések megtartására is. A tágas iskolai étkezdében kényelmesen étkezhetnek az is kola növendékei és pedagóga sai. A tanulok és pedagógusok egészségéről egy állandó isko laorvos és fogorvos fog gon. dcskodni. A segédeszközök kö- zül azokat, mélyek gyakran használatosak, az osztályokban helyezzük el, a többit pedig az egyes tantárgybizottságok ve zetőinél, akik külön kabinetek kel rendelkeznek. A járási Epí toipari Vállalat dolgozóinak példás munkáját iskolánk pedagógusai az oktató-nevelő munkh színvonalának emelésével igyekeznek meghálálni. Rajtuk kívül a szülői munkaközösség tagjai és védnökségi üzemeink: a vydranyi (hodosij szövetkezet és a dunaszerdahelyi Len és Kender feldolgozó Üzem is mindent megtettek azért, hogy a tanév elejétől a környék lég szebb és legkorszerűbb iskola jában taníthassunk. A jó munka és az összefogás nagyszerű példájának bizony! téka ez a korszerű intézmény. SVINGER fSTVÁN 1974. IX. 1.
