Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-22 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

Éjszakai körúton a Duna menti erdőkben Hűrom terepjáró indult azon az éj­szakán a körzetbe, hogy végrehajtsa az előkészített és tökéletesen megvita­tott tervek szferint a kijelölt feladato­kat. A, három terepjáró Gutay Tibor rendőrfőtörzsőrmester vezetésével a Bratislavai Városi Rendőrparancsnok­ság folyamrendészetének tagjait, vala­mint a Szlovákiai Horgászok Szövetsé­ge városi szervezetének és a Bratis­lava! Erdészeti Üzemnek a dolgozóit szállította az akció színhelyére. A nap már régen lenyugodott, amikor a cso­portot Imrich Baláž, a rusovcei Erdő- igazgatóság körzeti főerdésze keskeny ösvényeken a Duna menti erdők leg- elhagyatottabb helyére vezette, oda, ahova egész évben alig kerül el em­ber, de ennek ellenére, különösen munkaszüneti napokon, péntek esté­től hétfő reggelig igen élénk „a for­galom". Ezerf a helyen lelnek otthon­ra a bratislavai „természetrajongók“, többnyire tízegynéhány éves fiók és lányok, a kora tavaszi napoktól egé­szen késő őszig. Ezeket a csoportokat Jól ismerik azok, akik gyakran gyö­nyörködnek a természetben, az er­dőkben a Duna mellett vagy akik szabad idejükben gépkocsin járják a tájat A fiatalokkal gyakran találkozha­tunk, és éppen olyan helyeken, ahol a legkevésbé számítunk rá. Hosszűhajú- ak. piszkosak, borotválatlanok, kopott farmernadrágot, kockás inget, futuris­ta stílusú kalapot viselnek, és termé­szetesen övükben ott van a „nélkülöz­hetetlen“ tőr. De nemcsak tőr, hanem Jgen gyakran csak egy közönséges konyhakés. Kalandot keresnek, az ún. szabad életet. Hetente legalább két napig a természetben tombolják ki magukat. Mi marad utánuk? Tábortűz füstölgő fészke, lerombolt hétvégi vi- tyillók vagy horgászbódék, amelyeket ha nem pusztítanak el, legalább kira­bolnak. És természetesen üvegcsere­pek. Sokan úgy gondolják, hogy napja­inkban, amikor hihetetlen méreteket öltött az ún. vadturisztika, a csavar­gás, amikor a hosszúhajúak és a sza­kállas fiatalok csoportokba verődnek, nyugodtan eltölthetik a hét végét az ún. Nebraskában. Aki ezt a különös negyedet látni akarja, annak nincs szüksége útlevélre, elegendő, ha elsé­tál Rusovce mellett a Duna jobb part­ján. A falatozóban még haraphat is valamit. Nem kell keresni sem Jobbra, sem balra a fénylő sugárutakat. Két- háromszáz méteres séta után egy ha­talmas fatörzset talál a látogató, ennél Jobbra fordul, a sűrű erdőbe, és már­is ott van az illúziók világában. Fából faragott padok, asztalok, olyan desz­kákból, amelyekről ma már nehéz megmondani, hogy lopásból származ­nak-e, vagy pedig a Duna hullámai dobták a partra. Négy, fából készült fal, természetesen tető nélkül, mert a Jelek szerint ahhoz már a lovagok nem tudtak megfelelő mennyiségű anyagot szerezni vagy pedig úgy vél­ték, hogy sakkal jobb a csupasz föl­dön aludni, a tábortűz közelében, és így megismerni a természet gyönyöre­it. Természetesen az esti hideg, az er­dő zúgása, a Duna hullámainak fe­csegése, a motoroshajók zöreje, a reg­geli harmat még a legmélyebb alvót is felébreszti. A fiatalok azonban a jelek szerint szeretnek ilyen környe­zetben pihenni. Persze, lehetséges, hogy idősebb korukban az orvos már idő előtt rokkantsági állományba he­lyezi őket, és eltartásuk a társada­lomra hárul. — Ezek már régi ismerőseink, szin­te hozzá tartoznak a rusovcei erdők leltárához — jegyezte meg csak úgy mellékesen Gutay főtörzsőrmester. De a biztonság kedvéért utasítást adott, hogy kutassák át a táborhelyeket. A zseblámpák éles fénye megvilágít­ja a látszólag mélyen alvó fiúk és lá­nyok arcát, akik a félelemtől a sze­müket sem merik kinyitni, őszintén szólva, nem tudom, hogyan éreznéra magamat, ha a sötét éjszaka kellős közepén szénfekete rendőrkutya liheg­ne a fülembe. A Bary névre hallgató okos állat azonban már megszokta ezt a munkát. A természetrajongókra kellemetlen percek vártak, aszerint, hogy volt-e náluk megfelelő érvényes személyazo­nossági igazolvány a munkaadó pe­csétjével együtt. Néhányan nyilván fá­jós lábbal értek haza, hiszen a hátu­kon kellett vinni az alvózsákokat, a hátizsákokat és a magukkal hozott élelmiszer egy részét is, mégpedig gya­log. Amikor beültek a terepjáróba, amely államköltségen szállította őket a legközelebbi rendőrparancsnokságra, látszott rajtuk, hogy még a fülemüle csodálatos éneke sem jelent számuk­ra vigasztalást. Nem vagyok lány, fiú vagyok... Hason fekve pihentek a fűben a Du­na partján. Kezdetben semmivel sem törődtek, mintha nem akarták volna tudomásul venni, hogy az ilyen isten háta mögötti helyen a késő esti órák­ban is végrehajtható a hivatalos el­lenőrzés. — Jó estét, mit csinálnak itt? — Pihenünk. — És éppen itt? — Jól érezzük magunkat, és tulaj­donképpen miért ne lehetnénk itt? — Itt lehetnek, előbb azonban ké­rem a személyazonossági igazolványt! — Nekem nincs. — És magának? — Nekem sincs. — És ez a motorkerékpár kié? — Az enyém. — Kérem a hajtási engedélyt. — Az sincs. — Honnan valók, és mit csinálnak itt? — Csak úgy motoroztunk egy kicsit. — Maga vezet? ? ? ? — Kié ez a motorkerékpár? — Az apámé. — És tud róla, hogy elvette? — Nem. — Akkor ellopta! Az ember csak csodálja, hogy a rendőrök milyen türelmesek, és hogy ilyen esetekben sem lehet megtévesz­teni őket. Végül a fiútól elvették az in­dítókulcsot, a motorkerékpárt feltet­ték a terepjáróba, és a fiatalokat is invitálták: „Tessék, szállfanak bet A kisasszonynak előnye van “ Podunajské Biskupicén a kirendeltség éjszakai szolgálatosa természetesen még nem is sejtette, hogy milyen munka vár rá — a személyazonosságot kell megálla­pítania. — Nem vagyok lány, én fiú vagyoki — hangzott bátortalanul a motorke­rékpár utasának a szájából. A BL—99 rendszámú motorkerékpár és két is­meretlen — nem rossz fogás néhány perc alatt. Akadtak olyanok is, akik úgy gon­dolták, hogy a sötét erdőben, a Jól ismert erdei csapásokon mégiscsak könnyebben jutnak néhány száz koro­nához, mint becsületes munkával. De aztán kénytelenek voltak rájönni, hogy az erdőben is ott vár rájuk a tör­vény, és ezen az éjszakán nem mene­külhettek előle. Mások viszont azt gondolták, hogy járművük gyorsabb, mint a rendőrségi terepjáró. Ma már más a véleményük. Akadtak olyanok, akik úgy vélték, hogy éjszakai gépko­csikázásra hívják meg barátnőjüket, és az erdőben áldozhatnak a szerelem oltárán. Ez azonban szintén tévedés, mert még a szerelmesek som kerülik el a kellemetlenségeket, ha nincs mindkettőjüknek érvényes személyazo­nossági igazolványa. Az erdők egészen más formában szolgálják az embert, és hogy szépsé­güket felfedezzük, nem kell túlságo­san mélyen behatolni az erdőbe, fel­kutatni a legelhagyatottabb részeket. A horgászok Ezen az éjszakán a horgászokat is ellenőrizték, elsősorban azt, hogy az engedélyüknek megfelelő módon hó­dolnak-e e nemes szenvedélynek. Min­den horgásznak ismernie kell a meg­felelő előírásokat. Aki betartja ezeket a szabályokat, annak nem kell félnie, hogy elkobozzák az engedélyét és fel­szerelését. Az ilyen szabálysértésekért elég magas bírságokat rónak ki, sőt, egyes esetekben nem is elégednek meg a bírságolással. Igen sok a Duna mellett az előírásoknak meg nem fele­lő horgászkunyhó is. Ezek tulajdono­sait az a kellemetlen meglepetés ér­heti, hogy egy nap a kunyhókat nem találják eredeti helyükön. Ugyanis ép­pen ezek a kunyhók szolgálnak kivá­ló rejtekhelyül a huligánok és rend­bontók bandáinak, akik — különösen a nyári időszakban — tömegesen kere­sik fel a természetet. Természetesen abban a hitben, hogy akad olyan kunyhó vagy tőborhely valahol az er­dő mé’.yén, amelyről a rendőrök vagy az erdészek nem tudnak. Egyetlen éjszaka alatt ennyi élmény. Találkozás olyan fiatal fiúkkal, akik miutón a vendéglőkben kiordítozták magukat, záróra után a természet lágy ölén folytatják a szórakozást. Talál­kozás egy másik társasággal, amely csak a Duna mellett, és éppen a reg­geli órákban tud egy közönséges fa­zékban ízléses kávét főzni. Találkozás ún. szakácsmesterekkel, akik a Duna vizéből, az olajos, bűzös folyóvízből készítik az ízletes gulyást. És lehet, hogy éppen ilyenek írnak be hosszú sirámokat a higiénia hiányáról az ét­termek panaszkönyvébe. Találkozás egv asszonnyal, aki állítólag nem tud aludni, és álmatlanságát éjszakai sétá­val gyógyítja. Kissé különös betegség. Ha a határsávban találnak rá. akkor bizonv gyanússá válik. A törvény hazánkban minden állam­polgárnak jogot ad arra, hogy fel­keresse az erdőket, ha azért megy oda, hogy pihenjen, hogy erdei gyü­mölcsöket gyűjtsön. De ehhez is szük­sége van az erdészek különleges en­gedélyére. Az erdőben csak a kijelölt táborhelyeken szabad tüzet rakni, sát­rakat felállítani, összejöveteleket vagy társasjátékokat rendezni. Szigorúan ti­los azonban a faágakat tördelni, az erdei növényzetet pusztítani, különféle rejtekhelyeket építeni, konzervdobozo­kat, üres üvegeket eldobálni. Sajnos, még ma is az a helyzet, hogy az ille­tékes szervek nem ügyelnek kellőkép­pen ezekre a látszólag csekélységek­re. Próbálják meg az erdei környezet pusztításőt vagy szennyezését turistá­ink Ausztriában vagy Jugoszláviában, akkor majd saját bőrükön tapasztal­hatják a következményeket. Az ember örök idők óta elválaszt­hatatlanul kötődik a természethez. Amilyen mértékben nő az emberi tár­sadalom civilizáltságánnk színvonala és fejlődik a technika, olyan mérték­ben nő a nagyvárosok zaja. Mind­inkább szüksége van az embernek ar­ra, hogy bizonyos időt a természetben, a friss levegőn töltsön. Köztudomású, hogy a fiatalokat is mindenkor lelke­sítette a kalandvágy, ezért ma sem tiltja meg senki a táborozást, ha az szervezetten, a társadalom érdekeit szem előtt tartva történik Bratislava alatt a Duna mindkét partján találkozhatunk nagyon udva­rias fiatalokkal, akik hosszú évek óta minden héten a kijelölt helyeken töl­tik a szabad idejüket, gyakran felesé­gükkel és gyermekükkel is. Jóllehet, ezek közül is sokan hordanak farmer- nadrágot és kockás inget, sőt a hajuk is hosszú — mégis emberhez méltóan viselkednek. Csak helyeselhetjük, hogy a folya­mi rendőrség tagjai rendszeresen el­lenőrzik a dunai erdők területét. Az a cél, hogy a törvénytisztelő, becsü­letes állampolgár nyugodtan, minden félelem nélkül kereshesse fel a ter­mészetet. ne kelljen aggódnia, hogy valami csavargó elrabolja a pénztár­cáját, vagv kést döf a hátába. Az a cél, hogy az erdőkben ne üvültsenek a tranzisztoros rádiók, ne melegedje­nek a tábortüzek körül az illúziók vi­lágába menekülő gyanús fiúk és lá­nyok. F. SIVÁK — M. VALÁSKOVA Az „Őszi jegyzetek** sorozatból Könözsl István felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom