Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-18 / 221. szám, szerda

Megérkezett az Anderlecht Hét válogatott szerepel a belga bajnokcsapatban Tegnap délután különrepülőgépen megérkezett Szlovákia fővárosába a belga bajnok SC Anderlecht Brüsszel, mely ma a téglamezei stadionban pályára lép a Slovan Bratislava el­len. A BEK első fordulójának mérkőzése 20 órakor kezdődik. koviČ bajlódik sérüléssel. Az Anderlechthez hasonlóan a Slo­van is döntetlent ért el a BEK-mérkőzést megelőző fordu­lóban, hiszen a Baník Ostrava ellen l:l-re játszott. A 28 tagú belga küldöttség­ben 15 játékos szerepel: Bartli, Munarnn, Verheyen, Van Binst, Broos, Van den Daele, De Bol- !e, Coeck, Dockx, Van Himst, Thisssn, Andersen, De Nul, Van dér Elst és Rensenbrink. Köz­tük a belga A-válogatott hét tagia. Az Anderlecht csupán sérültjeit hagyta otthon. Nem jött tehát Ruiter kapus, aki a szombati Antwerpenben leját­szott bajnoki mérkőzésen meg sérült. Kívüle Nicolns, Heylens és Laiinszky hiányzik. Az FC Antwerpen elleni mérkőzés 0:0- ás döntetlennel végződött. A belga együttes edzője, U. Braems még a repü'ő'érnn a következő nyilatkozatot acba az összesereglett újságíróknak: — A csapat edTgi teljesít­ményével elégedett vagyok, an­nak ePenére how több játé­kos sérüléssel ba!15d:k Antwer­penben a gól nélkül’ döntetlen ellenére a csanat jobban ját­szott, mint az elázó mérkőzése­ken A játékosokon ugvan a fá­radtság jelei mutatkoztak, hi­szen szerdán többen szerepeltek a belga válogatott Izlandban lejátszott mérkőzésén. Ami a Slovan elleni találko­zót illeti, néhány poszt még kérdéses és csak a mérkőzés előtt dönti el, kiket állít be. Jóslásokba nem bocsátkozott, de nem titkolta hogy szeretne döntetlent elérni. A Slovant látta a Brno elleni bajnoki mér­kőzésen, kijelentette, nagyon erős csapatnak tartja, s neki elsősorban a gólerős Čapkovíč játéka tetszett. Az Anderlecht tegnap este a Slovan stadionjában villany­fénynél tartott edzést. A brati­slavai csapat, miután visszatért Ostraváról, Harmóniába utazott edzőtáborozásra, fozef Vengloš szén a Slovan játékosai mind egészségesek, csupán Ján Čap­Szovjet jégkorongozók Kanadában Jóval nehezebb dolga lesz idén a „Kanada 74“ elnevezésű profi jégkorong-válogatottnak, mint két esztendővel ezelőtt, amikor a Szovjetunió elleni el­ső mérkőzés-sorozatukat leját­szották. A legfőbb gondot az jelenti, hogy e két esztendő alatt a kanadai válogatott meg­lehetősen „megöregedett“, ami ugyan rutin dolgában javukra szól, de a lendületes, gyors já- lékfelfogás terén már megle­hetős nehézségekhez vezethet a lóval fiatalabb szovjet amatő­rök ellen. Hírek szerint a „ju­harlevelesek“ stílusának kiala­kítását Bobby Orr-ra bízták a szakvezetők. A játékmestert a profivilág Beekenbauerjénak tartják, nehéz dolga lesz, hi­szen társai nem sokka] kisebb sztárok, s ez „torzsalkodások­hoz“ vezethet — véli a DPA. A „Kanada 74“ átlagéletkora 30 év, és három olyan játékos szerepel majd a Szovjetunió el­len, akik már 1972-ben is ott voltak a pályán: Frank Mahov- lich, Paul Henderson és Pat Stepleton. Az első „felvonás“ műsora Kanadában, közép-európai idő szerint: szeptember 18. Quebec, szeptember 20. Torontó, szep­tember 22. Winnipeg, szeptem­ber 24. Vancouver. A „csúcstalálkozó“ további négy mérkőzését Moszkvában rendezik szeptember végén — október elején. Az angol Roger Mills a londoni nemzetközi at­létikai verse­nyen 1 mérföl­dön 6:09 perc­cel új világ­csúcsot ért el, s a régit 1,4 másodperccel javította meg. ■' k,' .■* mm ÉHt ■■ v‘‘ '/ô'.) ' • V-jTvif'* '■' ­m.fm? Haveianpe a FIFA új programjáról 1974 IX. 18. A jégkorong-világbajnokság műsora Nemrég kezdődtek meg a jégkorong-bajnokság küzdelmei, de már most nemcsak Csehszlovákiában, hanem a többi országban is folynak az előkészületek a jövő évi világbajnokságra. Erre Nyu- gat-Németországban kerül sor, s az első mérkőzést április 3-án Csehszlovákia Lengyelország ellen játssza. Az első fordulót Mün­chenben, a második fordulót Düsseldorfban bonyolítják le. Az A-csoportban a következő csapatok játszanak: Szovjetunió, Cseh­szlovákia, Svédország, Finnország, Lengyelország, Egyesült Álla­mok A VB műsora a következő: I. forduló Április 3., csütörtök: 16.15 óra: Csehszlovákia—Lengyelország 20.15: Szovjetunió—Egyesült Államok Április 4., péntek: 16.15: Lengyelország—Svédország 20.15: Egyesült Államok—Finnország Április 5., szombat: 16.15: Svédország—Csehszlovákia 20.15: Finnország—Szovjetunió Április 6., vasárnap: 15.00: Csehszlovákia—Egyesült Államok 18.00: Szovjetunió—Lengyelország Április 7., hétfő: 16.15: Egyesült Államok—Svédország 20.15: Lengyelország—Finnország Április 8., kedd: 16.15: Csehszlovákia—Finnország 20.15: Finnország—Svédország Április 9., szerda: 20.15: Lengyelország—Egyesült Államok Április 10., csütörtök: 16.15: Finnország—Csehszlovákia 20.15: Svédország—Szovjetunió Április 11., péntek szabadnap II. forduló Április 12., szombat: 16 15: Lengyelország—Csehszlovákia 20.15: Egyesült Államok—Szovjetunió Április 13., vasárnap: 16.15: Svédország—Lengyelország 20.15: Finnország—Egyesült Államok Április 14., hétfő: 16.15- Csehszlovákia—Svédország 20 15: Szovjetunió—Finnország Április 15., kedd: 16.15: Egyesüli Államok—Csehszlovákia Április 16., szerda: 16.15: Svédország—Egyesült Államok 20.15: Finnország —Lengyelország Április 17., csütörtök: 16.15: Szovjetunió—Csehszlovákia 20.15: Svédország—Finnország Április 18., péntek: 20.15: Egyesült Államok—Lengyelország Április 19., szombat 14 00. Csehszlovákia—Finnország 17.30: Szovjetunió—Svédország A következő labdarúgó-világ­bajnokságra a különböző kon­tinensekről a résztvevők szá­mát az előcsatározásokban az egyes kontinensek labdarúgó szövetségei határozzák meg. így sikerül majd kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek a legutóbbi világbajnokság kapcsán keletkeztek és maguk­kal vonták többek között azt, hogy a döntőben nem vett részt a legnagyobb futball-ha- talmak egyike. A labdarúgó-vi­lágbajnokság selejtező szaka­sza megszervezésének új elve — a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) új program­jainak egyike. Erről számolt be a Szovjetszkij Szport című lapnak adott nyilatkozatában )oao Havelange, a FIFA elnö­ke. Havelange sajnálkozását fe­jezte ki a szovjet válogatott­nak az 1974-es világbajnoksá­gon történt incidens miatt, és annak a reményének adott hangot, hogy hasonló esetek többé nem fordulnak elő. Rá­mutatott arra, hogy egy másik újdonság, amelyet a FIFA tag­országainak túlnyomó többsége már jóváhagyott — a döntő mezőnyének 20-ra emelése — a döntőt még rangosabbá teszi négy újabb csapat bevonásával. Azt is tervezik, hogy rendsze­resen lebonyolítják az ifjúsági csapatak világbajnokságát, 20—21 éves korúak részvételé­vel. Szó van arról, hogy meg­rendezik az úgynevezett konti­nens-közti kupát az egyes kontinensek bajnokcsapatai kö­zött. A FIFA hivatalos nyelveként az angolt, a franciát, a spa­nyolt, a németet és az oroszt ismerték el. Arról a lehetőségről szólva, hogy az 1980-as nyári olimpiát a Szovjetunió fővárosában rendezzék meg, Havelange ki­jelentette: „A magam részéről őszintén állíthatóin, hogy sza­vazatomat Moszkvára adom. Az önök országa minden tőle telhetőt megtett a sport fej­lesztéséért, a sportkapcsolatok kiszélesítéséért, hatalmas mun­kát végez az ifjúság körében, aktívan részt vesz az olimpiai mozgalom fejlesztésében, teljes joggal kiérdemelte, hogy az olimpia szervezője legyen. Az a véleményem, hogy mindazok, akik Moszkvára szavaznak, nyugodtak lehetnek az 1980-as olimpiával kapcsolatban. Őszin­tén kívánom önöknek, hogy Moszkva az olimpiai játékok fővárosa legyen.“ A női sakkolimpia csoportbeosztása A kolumbiai Medellinben ünnepélyes keretek között megnyitották a 6. női sakk­olimpiát. A mérkőzés-sorozaton 25 ország vesz részt. A csapa­tokat a következő öt csoportba osztották: I. csoport: Kanada, Szovjet­unió, Puerto-Rico, Ausztria, Kolumbia. II. csoport: Japán, Egyesült Államok, Panama, Hollandia, Románia. III. csoport: Magyarország, Monaco, Anglia, Brazília, Iz­rael. IV. csoport: Spanyolország, Bulgária, Mexikó, Jugoszlávia, Finnország. V. csoport: Svédország, Cseh­szlovákia, Irak, NSZK, Íror­szág. Minden csoportból az első két helyezett jut tovább. A 13 napos tornán esténként kerül sor a fordulókra, másnap reg­gel pedig a függőjátszmákat fejezik be. • A Bulgária körüli nemzet­közi országúti kerékpáros kör­verseny IV. szakasza után az összetettben egyénileg a szovjet Guszatnyikov vezet 11:41:22 órás idővel, 2. Marcussen fdáli), 3. Sarafulin (szovje'J. Csapatban: 1. Szovjetunió 35:07:11, 2. NDK, 3. Plovdiv (bolgár). Nyolc újonc Bozsik 25 tagú válogat ott keretében A magyar labdarúgó válogatott szeptember 28-án Bécsben Ausztria ellen játssza 481. hivatalos, országok közötti mérkő­zését. A barátságos találkozóra Rózsik József szövetségi ka­pitány kedden kijelölte az egyelőre 25 játékosból álló válo­gatott keretet. — Az elmúlt hetekben sok mérkőzést figyeltem és jelen­téseket kértem a játékosok for­májáról — mondotta Bozsik József. -*• Az edzőkkel folyta­tott megbeszélések után ala­kult ki a 25-ös keret, amely természetesen nem végleges, még be lehet kerülni és ki is lehet esni onnan. Az osztrákok elleni mérkőzésre szeptember 25-én este szűkítem le 16 ta­gúra a végleges keretet, mi­után újabb tapasztalatokat sze­reztem és tudom, hogy rendben vannak-e a játékosok. Az új szövetségi kapitány új keretet jelöl ki. Kovács L., Szigeti, Lukács, Nagy III., Pén­zes, Kiss T., Becsei és Glázer személyében nyolc olyan fia­talt is számításba vesz, akik még nem szerepeltek egyszer sem az A-válogatottban. Hal- mosi 4, Karsai pedig 3 eszten­dővel ezelőtt volt utoljára a nagyválogatott tagja. Fazekas 34 válogatottságával a rangelső, mellette Kocsis, Bálint és Kozma eddigi válo­gatott mérkőzéseinek száma kétszámjegyű. A 25 kerettag összes válogatottsága 140, vagyis csak negyvennél több a szövetségi kapitány válogatott mérkőzéseinek számánál. A 25 játékost nyolc klub ad­ja. Részletezve: Üjpesti Dózsa: Szigeti Károly, Kolár Endre, Harsányi László, Horváth József, Fazekas Lász­ló, Nagy László, Tóth András, Fekete László, Vasas: Mészáros Ferenc, Kántor Mihály, Török Péter, Váradi Béla. Bp. Honvéd: Lukács Sándor, Kozma Mihály, Kocsis Lajos. Rába ETO: Pó- czik József, Pénzes Mihály, Glázer Róbert. Videuton: Ko­vács László, Nagy III. János, Karsai László, MTK: Kiss Ti­bor, Becsei József. Ferencváros: Bálint László. Haladás: Halmo- si Zoltán. Ma kezdődnek a kupaküzdelmek A labdarúgó-szurkolók legnagyobb örömére ismét elérkezett a várva várt nap, a ku­pamérkőzések rajtja. Minden nyitánynak, min­den premiernek megvan a maga varázsa. Nem képez ebben kivételt a mai nap sem, amikor a pettyes „kupa-labdát“ elindítják hosszú útjára. A mérkőzéssorozat ugyanis a jövő év májusában ér véget. Az idén tavasszal a BEK-et a Bayern Mün­chen a KEK-et az FC Magdeburg, az UEFA Ku­pát pedig a Fe’jenoord Rotterdam nyerte. Me­lyik csapat lép e három örökébe, arra tehát 1975 májusában kapjuk meg a választ. A BEK döntőjének időpontja már végleges, 1975. május 28-án Párizsban játsszák. Persze addig sok füttyszó elhangzik — játékvezetők sípjaiból és sajnos a közönség részéről egyaránt — amíg választ kapunk arra, ki a legjobb. Mindhárom kupáért ma teljes fordulót bonyolítanak le, a nyitányon 60 mérkőzést játszanak. Azt nem is kell külön hangsúlyozni, hogy a kupák közül a Bajnokcsapatok Európa Kupájáért folyó küzdelem iránt nyilvánul meg a legna­gyobb érdeklődés, hiszen ebben a csoportban találkoznak az egyes országok bajnokcsapatai, tehát minden bizonnyal a legjobbak. Érdekes, hogy az előző kupatornák három győztese ez idén a BEK-ben szerepel. A Bayern mellett csupán két volt BEK-gvőztes, a Celtic Glasgow (1967), és a Feijenoord Rotterdam (1970), valamint egv döntős, az Újpesti Dózsa képviseli hazája színeit. Hiányzik a Benfica Lis- sabon (1961, 1962-ben győzött és 1963—1968-ban finalista volt), valamint az 1971, 1972, 1973-as győztes Ajax Amszterdam, és a Reál Madrid is. Az idén nem lesz olasz csapat a BEK-ben, mert az olasz bajnokot, a Lazio Romát 1976-ig eltil­tották az európai kupaküzdelmektől az 1973. no­vember 7-én lejátszott Ipswich Town elleni mér­kőzésen történt incidensből kifolyólag. A másik két kupa mezőnyében is nagyon jő hangzású csapatok neveivel találkozhatunk. A KEK küzdelemsorozatát a többi között az Eint- raclit Frankfurt, a Benfica I.issabon, a Kcal Madrid, a Slávia Praha, a Ferencváros teszi színvonalassá. Az UEFA Kupa 64 résztvevője között az Inter Milano, a Wolverhainpton, a Juventus, a Dukla Praha, a Baník Ostrava, a Videoton, az ETO Győr, a Dinamó Moszkva szerepel. Bizony egyik kupában sem lesz könnyű eljutni a döntőig. A csehszlovák együttesek jó formában várják a mai rajtot. A Slovan a téglamezei stadionban saját otthonában fogadja az Anderlecht Brüsszel belga bajnokcsapatot. A villanyfénynél lejátszás­ra kerülő mérkőzésen a hazai pálya előnyét élvező Slovan győzelemmel kezdheti idei BEK- szereplését, annak ellenére, hogy az Anderlecht sohasem tartozott a lebecsülendő ellenfelek kö­zé. A KEK-ben a Slávia Praha ugyancsak otthon kezd, mégpedig az NDK-beli Carl Zeiss Jena el­len. A Dukla Praha játék nélkül továbbjutott, mivel ellenfele a ciprusi Pezoporikosz Larneka lemondott részvételéről. Ugyancsak az UEFA Kupában játszik a Baník Ostrava és természete­sen már a hét elején elutazott San Sebastianba. A magyar együttesek közül három játszik kül­földön. A Dózsa tegnap utazott a bolgár fővá­rosba. ahol a Szpartak Levszki Szófia ellen lép ma pályára és a mérkőzés elé általában bizako­dással tekintenek. A Ferencváros nem a legjobb előjellel készült a Cardiff City elleni KEK-talál- kozóra, hiszen a legutóbbi fordulóban saját pá­lyáján kapott ki a Videotontól. Ami viszont a szé­kesfehérvári csapatot teszi bizakodóvá a Napoli elleni Nápolyban sorra kerülő UEFA-találkozó- val kapcsolatban. A Rába ETO egynapos késés­sel indult a Lokomotív Plovdiv elleni ugyancsak UEFA-mérkőzésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom