Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-16 / 219. szám, hétfő
A fiatalokban lálják a jövő zilogát Csodálatos valami a sport, ha egyszer valakit meghódít, többnyire soha többé nem szabar dúl varázsától. „Búcsúzni a legnehezebb“ — mondta egyszer igen régen Sándor Géza, a DAC egykori nagyszerű csatára. A vérbeli Játékos nem is búcsúzik el soha a zöld gyepszőnyegtől, valami ott tartja a pálya szélén. Vagy szurkoló vagy funkcionárius lesz belőle. Talán ezért vállalt szerepet a futballszakosztály vezetőségében Matics Károly is, a DAC TJ Dunajská Streda labdarúgó csapa- tának intézője. A zöld gyepszőnyegen keményen edzenek a játékosok. Gőgh József, az új edző, alaposan meghajtja őket. A pálya melletti kispadon a vezetőség néhány tagja. Ezúttal elsősorban róluk szóljon a dal, az elismerés dala. Régi, hűséges katonái a szerdahelyi sportéletnek. „Hát ismét?“ — kérdezzük tőlük. Ennek a kérdésnek története van. Hallottuk azokat a ki- fakadásokat, amelyeket az elkeseredés váltott ki. „Soha többé, elég volt!“ — mondta Matics Károly. Vele együtt köszönt le tisztségéről Veréb István és Csii'ík Imre is. „Az ember rááldozza minden szabad idejét erre az átkozott sportra, s nincs benne köszönet“ — mérgelődött Csirík Imre. Veréb István magába foly- totta mérgét. Eltelt egy két esztendő, s Iám megint együtt a régi gárda. „Hányadszor“?“ — dobom be a kérdést Matics Károlynak. „Harmadszor“ — hangzik a halk válasz. Volt szíve harmadszor is válOTTHON MARADT A SERLEG A TJ Slávia Nesvady (Nasz- vad) az SZNF tiszteletére augusztusban nagyszabású nemzetközi kézilabda-tornát rendezett a Hnb vándorserlegéért. Ezen 5 ifjúsági leánycsapat, valamint a Budapesti Egyetértés vett részt. A magyar együttes eredményeit nem számították a verseny végeredményébe. A szlovák, cseh és magyar csa patok nemes vetélkedése nagyban hozzájárult a nemzetek közti sportbarátság elmélyítéséhez. A torna végeredménye: 1. Slávia Nesvady, 2. Družstevník Tnpoľníky, 3. TJ Sládečkovce, 4. ŠM Sološnica, 5. Sokol Nové Veselí. Hanzelík Kálmán, Naszvad lalni a háládatlan szerepkört, Volt szíve. Verébnek, Csiríknek, Horváth Sándornak és a többi vezetőségi tagnak, hogy újból kezdjék a munkát, pedig tudják, hogy a vállalt funkciókban senkitől sem várhatnak köszönetét. „Valakinek csak kell csinálni...“ Ennyi az indok. Tiszta ügy. Sportszeretetnek is kell lennie. Matics Károly 1954-ben volt először az egyesület titkára és intézője, másodszor titkár volt és a CSTSZ járási bizottságának elnöke, meg a futballszakosztály elnöke, most pedig intézője a csapatnak és a testnevelési egyesület alelnöke. Az elnök Horváth Sándor, a labdarúgószakosztály titkára Csirík Imre, Veréb István pedig a futballszakosztály politikai nevelője. „Együtt hagytuk abba, együtt kezdtük újra“ — mondja Matics Károly „Tavasszal vettük át a váltóbotot. Hívogattak bennünket már régebben is, akkor aztán úgy határoztunk, hogy megpróbáljuk újra. Az előző bajnoki idényben a csapat közel volt a kieséshez; a hajrá már jól sikerült, ez az induláskor adott egy kis önbizalmat. Jól hajtottak a fiúk, már-már azt reméltük, hogy megszerezzük a bajnoki címet, végülis harmadikok lettünk a bajnok Senica és a Trnava „B“ csapata mögött. Akkor még csak három csapatunk volt, összeültünk és kidolgoztunk egy három és féléves tervet. Ebbe a tervbe már az is beletartozott, hogy megszerezzük Gőgh Jóskát edzőnek, most júliusban le is szerződött hozzánk. Az ifjúsági csapatok számát emeltük. Most két ifi és két köMatics Károly, a DAC intézője. M. J. felvétele lyökcsapatunk van, hogy korán kezdhessük el a fiatalok nevelését, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a saját játékosok nevelése kifizetődő. Játékosaink a legválságosnbb időben sem hagytak bennünket cserben, minden erejük latba- vetésével küzdöttek a kiesés ellen. Hogy a nevelés minél jobb legyen, a kölyökcsapatok- hoz is saját játékosaink sorából kikerült edzőket osztottunk be, az egyiket Gútai Árpád, a másikat Takács Vilmos vezeti, az ifjúsági csapatokat pedig Sidó Feri és Dömény Feri edzi. A kölyökcsapatok is hetente kétszer edzenek; a játékosok között nagy a versengés. Öröm nézni ezeknek a gyerekeknek az igyekezetét, szorgalmát. Bennük látjuk a jövő biztosítékát, mire felnőnek, már nem lesz gondunk az utánpótlással.“ A világ legnépesebb maratoni versenye A VILÁG LEGNÉPESEBB MARATONI VERSENYE Van néhány sportág és ezen belül is néhány versenyszám, amely hosszá évek, sőt évtizedek (Ha egész kivételes rangra emelkedett, s amelynek a híre bejárja az egész művelt sportvilágot Feltétlenül ezek közé tartozik a bostoni maratoni bajnokság, amelyet 1897 óta — egyetlen évtől, 1918-tól eltekintve — minden évben megrendeznek, mégpedig hagyományosan minden év áprilisának a harmadik hétfőjén, annak emlékére, hogy 1773-ban ekkor kezdődött az amerikaiak függetlenségi harca Nagy-Britannia ellen. Si>nrtszakemberek szerint ez a világ lég régibb és legklasszikusabb évenként rendszeresen megismétlődő sportversenye. 1897. április 19-én 15 elszánt futó vágott neki a távnak, 1974-ben pedig már 1951 volt az Indulók száma. A bostoni maratoni futóverseny története bővelkedik érdekességekben. 1899-ben — egyedülállóan a maratoni futás történetében — egy rendkívül „súlyos egyéniség“, a 79 kg sülyü L a w - rence Brignolia nyerte a versenyt. 1908-ban viszont ** maratoni versenyek legfiatalabb győztesét, a 18 éves Ti m F o r- d o t ünnepelhették a lelkes atlétabarátok. 1910-ben indult először a bostoni maratoni verseny egyik legkiemelkedőbb alakja, Clarence de Mar, akit néhány év múlva tréfásan Mon- sieur de Mar... atlionnak neveztek el. 1910-ben még második lett és a verseny utáni orvosi vizsgálatéin a szakemberek meg állapították, hogy „szívbaja“ van és emiatt a jövőben nein teheti ki szervezetét a maratoni verseny megerőltetésének. De Mar a következő évben mégis megjelent a rajtnál és első lett. De ugyanez történt még 1930-han is, amikor mint a bostoni marató toni versenyek legidősebb győztese 41 éves korában elsőnek futott be a célba és közben hét alkalommal nyerte a bostoni maratoni aranyérmet. Ez a kitűnő atléta különben még 60 éves korában is rendszeresen futott és csak 10 évvel később, 70 éves korában balt meg, de akkor sem a szíve vitte a sírba. 1942-ben a legmagasabb növésű maratoni versenyző, a 186 cm magas Joe Smith nyerte a versenyt, míg 1947-ben, amikor első alkalommal gyűltek össze Bostonban jóformán a világ minden tájáról atléták, a legkisebb növésű, a 155 cm magas koreai Y u n Bok S u h lett a győztes. Érdekes, hogy az olimpiai maratoni győztesek — kezdve az 1904 es amerikai bajnoktól, Tóm Hickstol a római és tokiói olimpia győzteséig, Abebe Bikiláig — nem tudtak győzni Bostonban. 1963-ban Abebe Bikila nagyon közel állt nemcsak a győzelemhez, hanem a bostoni verseny legjobb idejének a megdöntéséhez,' de a szokatlanul nagy hidegben és szélben futás közben görcsöt kapott a Iáim és csak negyediknek érkezett a célba. Ezzel a hagyománnyal — tudniillik azzal, hogy az olimpiai győztes nem tud nyerni Bostonban — első alkalommal az amerikai Frank Shorter szakított, aki nemcsak a müncheni ulimpián, hanem Bostonban is diadalmaskodni tudott. A bostoni versenyek történetében külön fejezetet érdemelnek az atlétanök. 1966-ban vett részt első ízben maratoni versenyen egy nő, igaz, hogy akkor még titokban: az amerikai Róberta Bingay. A példaadáson felbátorodva 1967-ben az ugyancsak amerikai Kafhy Switner felhasználva a rossz időjárást, amikor több réteg ruhát voltak kénytelenek magukra venni a versenyzők, elkeveredett a futók sűrűjében. Már minden reménye meg volt arra, hogy észrevétlenül végigfussa a távot, amikor az AP ismert amerikai hírügynökség egyik fényképésze fölfedezte és azonnal figyelmazlelte az egyik rendezőt, aki a helyszínen ki akarta űzni a versenyzők közül az úttörő atlétanől. Versenyző társai azonban megvédtek és végű] végig is futotta a távot és 4 óra 20 perces idejével körülbelül 300 férfiversenyzőt előzött meg. Ez az eset akkor atlétakörökben hatalmas feltűnést keltett és a nemzetközi atlétikai szövetség megtiltotta a nők részvételét a bostoni maratoni versenyen. 1972-től kezdve indulhattak azután törvényesen atlétanők is Bostonban. Eddig a nők közül a legjobb eredményt a japán származású amerikai Miki Gorman érte el 2:47:ll-es idejével. Ma már a maratoni verseny női résztvevőit nem űzik ki a pályáról, néni csodálják meg, legfeljebb megtapsolják. Fehérek és színes bőrűek egyaránt ott találhatók az indulók között. Es ami a legjellemzőbb: nemcsak az álíandó edzésben levő atléták, hanem műkedvelő futók és kocogok is részt vesznek ezen a maratoni versenyen. így vannak az indulók között szakállas fiatalok, a West Point-i katonai akadémia növendékei, egyházi férfiak, a legfelsőbb bíróság és más igazságszolgáltatási szervek alkalmazottai, légikisasszonyok, indián törzsfönökök, pékek, kereskedők, sőt, legutóbb egy vak ember is, aki egy vezető segítségével futotta végig a távot. 1974 IX. 16 A főcím is bizonyítja: a szó nem megfelelő mérték, elvesztette fedezetét, mert egyre többet bocsátanak ki belőle. Egyre értéktelenebb, napról napra devalválódik. Eleinte volt az „év", aztán jött „évszázad mérkőzése". De mivel az utóbbi titulust a Fra- zier—Clay összecsapásnak kölcsönözték, a szeptember 24-i Clay—-Foreman világbajnoki találkozó reklámemberei új szöveget találtak ki: „az évezred mérkőzése". I. Szó sem róla, nem rossz szöveg. Sőt, kimondottan vonzó. De mi Is lakozik e két szó mögött? Nem nehéz megmondani: üzlet, business• Mert már nagyon régóta nyilvánvaló: a profiboksz jól jövedelmező üzlet a rendezőknek. Es hogy még jobb legyen, szükség van egy kis lármára, reklámra, szenzációs szövegre. Nemcsak a jó bornak kell cégér ... Az sem véletlen, hogy a világbajnoki cím „megvitatását" Afrikában, Zaire fővárosában, a másfél milliós Kinshasában rendezik. A fekete földrészen ugyanis még nem volt profi ökölvívó-mérkőzés a világbajnoki címért. Es ráadásul nem a legklasszikusabb súlycsoportban, a nehézsúlyban. Ahogy várni lehetett, az érdeklődés óriási. Ezért a város labdarúgó stadionjába viszik az összecsapást- Eddig 120 ezer jegyet adtak el. Csak azért GEORGE FOREIVIAN VAGY CASSIUS CLAY? Az ,évezred1 ökölvívó-mérkőzése Ismét megmozdulnak a dollármilliók ennyit, mert több néző nem fér a stadionba. Állítólag 500 ezren akarták látni a Nagy Hüllőt. Szép kis jövedelem elébe néznek a rendezők! Ehhez számítsuk még hozzá a zártkörű és normális TV -közvetítésekért, a filmezésért járó nem csekély díjakat, és talán minden -Idők legnagyobb bevétele van a láthatáron. Amikor megkérdezték Madu- gu Bulat, az akció szervezőjét, hogy milyen bevételre számít, diplomatikusan válaszolt: „A végelszámolásnál minden eldől ..." De hogy nem szerelemből vállalkozott a világbajnoki mérkőzés megrendezésére, abban biztosak lehetünk. II. A menedzserek és a rendezők milliós üzletén túlmenően, ezen az összecsapáson ismét az ökölvívás alapkérdéséről lesz szó, hiszen a nyers erő csap össze a technikával, a jobb értelemben vett ökölvívással. A szakemberek véleménye szerint a nehézsúlyú profi ökölvívást még sohasem jellemezte ennyire a brutalitás, mint napjainkban. Pedig azelőtt ts inkább a lórúgásszerű ütések domináltak a ringben. Dempsey, Louis, Marciano vagy akár Joe Frazier is kemény legények voltak, de ők küzdöttek is a szárítóban, míg Foreman, a 25 esztendős, 193 centiméter magas és 99 kilogramm súlyú jelenlegi világbajnok egyszerűen úgy teríti le ellenfelét, mint ahogyan egy fát vágnánk ki szekercével. Itt nincs szó megtévesztő akcióról, nyoma sincs a technikának, a vívásnak. Nem régen Ken Norton — aki korábban úgy „megszorongatta" Clayt, hogy annak álkapcsát Is eltörte — esett áldozatul Foreman kegyetlen ökölcsapásainak. Éppoly tehetetlen volt az óriási túlerővel szemben, mint korábban ]oe Frazier és a Puerto Rtco-i fosé Roman. Foreman eddig negyven profi- mérkőzést vívott és mindet megnyerte. Harminchetet (! ] kiütéssel vagy leléptetéssel. Hát ami azt illeti, nem mindennapi mérkőzés előtt áll a 32 esztendős Muhammad Ali, azaz Cassius Clay. Az állítólag már lehiggadt. Ali végignézte Foreman világbajnoki mérkőzését Norton ellen és kijelentette: „Foreman a világbajnok, de Muhammad Ali az Muhammad Ali és ez mindennél értékesebb. En egy nemzet képviselőije vagyok, és az Ali név fascinálja a világot. Foreman erős, kemény bokszoló, életveszélyes ütései vannak, de előbb el kell találnia az ellenfelét. Mindent megteszek, hogy ez ne sikerüljön neki. Tudatában vagyok, hogy karrierem a végéhez közeledik, Foremané pedig még csak most kezdődött el. De nagyon korán kezdődött és főleg nagyon könnyen ..." III. Ebben valószínűleg igaza van Alinak. Felvetődik azonban a kérdés: képes-e Clay ezzel az óriással szemben végigállni az összes menetet? Ö azt állítja, hogy igen. Sok szakember pesz- szimista. Clay legutóbb Fraziert győzte le pontozással és visszavágott neki az „évszázad mérkőzésén“ elszenvedett vereségéért. Az összecsapás után azonban nem kapott valami hízelgő bírálatokat a szakértőktől: „Elvesztette egykori fő erejét: gyorsaságát és egyedülálló lábmunkáját ... Ali lelassult, nehezen mozog, a régi varázsló nincs többé"- Az egyik legismertebb szakember, az angol Wilson így értékeli Clayt: „Véleményem szerint Clay n°m rendelkezett a nagy nehézsúlyúnk ütőereiével, gyenge volt közelharcban és szerencséje volt, hogy kevés nagy ütöerejű ellenféllel találkozott". Hát az utóbbira nem lesz panasza szeptember 24-én! Lehet, hogy Ali fél is egy kicsit a zúgöklözö Foremantól. De éppen ö idézgette nagy előszeretettel az egyik matador híres mondását: „Ha az ember nem fél, semmiség megküzdeni a bikával. Az a valami, ha az ember akkor küzd a bikával, amikor fél... Állítólag a félelmetes l.is- tonnal is akkor küzdött meg, amikor félt. Es győzött... — Talán én leszek az utolsó igazi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok —■ mondotta annak Idején. — S ha még visszavonulásom után is lesz ökölvívás, akkor az csafc valami Ócska, unalmas dolog lesz. Es az ökölvívás kétségtelenül unalmasabb lesz, ha ő visz- szavonul. Márpedig visszavonul szeptember 24-e után. Akár győz, akár veszít. Legalábbis így mondta. Ha választani kellene Clay ízléstelen nagyhangúsága é* Foreman kegyetlen, gyilkos ők=■ lözése között, akkor az előbbire szavaznánk. Hogy Clay nagyszerű technikája elegendő lesz é ahhoz, hogy Foreman kalapácsütései elöl elhajolgasson, ma még csak remény- De a remény Is valami... TOMI VINCK
