Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-01 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó
7 A Szlovák Nemzeti Felkelés- központjától messze esett az Ipoly völgye, mégis jelentős megmozdulások színhelye volt a felkelés Idején. Több helyen került sor partizánakciókra. Ezek közé tartozik Hrušov (Magas- majtény) is. Ez az 1025 lakosú község az Ipoly- tól észak felé az első hegyvidéki település. A meredek hegyek ölelésében, fent a csúcs alatti katlanban húzódik meg. Előtte a tágas Ipoly- völgye, mögötte a Korponai hegység erdeinek végtelenje. Romantikus környezet, de a felszabadulásig mostoha körülmények között éltek a lakói. Talán ez is egyik ösztönzője volt annak, hogv részt vegyenek a Szlovák Nemzeti FelkelésbenMironov (fedő nevén Pavlov) partizáncsoportja az akkori csehszlovák magyar határig húzódó Korponai hegység legdélibb részében ütött tanyát. A csoport nem kimondott harci tevékenységet folytatott, inkább hírszerzői feladatokat végzett. Ennek a csoportnak volt tagja Moravčik Pavel is, aki jól emlékszik az akkori eseményekre. — Tizenegy tagú csoportunk Magas- majtény községben, az iskola egyik eldugott helyiségében lakott két hétig. Innen indultak embereink megbi- zatásuk végrehajtására, innen továbbította a csoport rádiósa a szerzett értékes híranyagot. A környezet ideális volt felada taink végrehajtására. A négy kilomé terre levő országhatár korlátozta a közlekedést déli irányból, észak felé pedig biztonságot nyújtott az, hogy csak földút vezetett a községbe, amelyen nem lehetett bármikor és bármilyen járművel közlekedni. A polgárok különféle formában támogatták a munkánkat: élelemmel láttak el bennünket, segítették hírszerzői munkánkat. Németek nemigen jártak erre, mert az út nem vezetett tovább, Innen mindig vissza- kellett fordulniuk. Egyszer mégis „idetévedt“ egy né met Mercedes. Rádiósunk vette észre, aki éppen kint járt a községben. Az autóban négyen ültek, közöttük volt egy magas rangú tiszt is. Futva jött s jelentette a parancsnoknak: — Itt vannak a „herrmannok“! — Noha feladatkörünk teljesen más volt, mint a fegyveres harc, a csoport néhány tagja a házak között elébe vágott a már meredek úton lefelé ereszkedő német gépkocsinak. Abban bíztunk, hogy a benne ülők, különösen a tiszt, értékes híranyagot szolgáltat majd nekünk. — Nem volt egy kicsit veszélyes a faluban megtámadni a németeket? — vetem közbe. — Sajnos nem volt más választáVagy mégis? A németek ugyanis „kiderítették“, hogy az ellenük intézett támadás előkészített akció volt. Bizonyítja ezt az is, hogy a támadás pillanatában a templomban megszólaltak a harangok, ami jeladás volt az akció megkezdésére. Üjabb nehéz percek következtek. Lám milyen a véletlen! A lövöldözés pillanatában valóban megszólaltak a harangok, de temetésre szóltak. A gyászszertartást a templomban tartották éppen, amikor a lövöldözés megkezdődött. De a németek nem hittek senkinek. Csak, miután a papnál megnézték a hivatalos bejegyzést, engedtek állításukból. Azért is hittek a papnak, mert az a Hlinka Párt elnöke is volt egyben. A falu megmenekült. — De a németek bosszúja nem csillapult. A felkötött karú német tiszt tovább fenyegetőzött. — Ha még egyszer a legkisebb megmozdulásra sor kerül, nem könyörülnek a falunak. Ehhez tartsák nagukat. Most pedig, mivel a falu lakói támogatták a partizánok akcióját, az itt sorakozó hat teherautót megtöltik élelemmel. Egy órán belül. Ha nem ...! Az életüket féltő emberek hordták a „váltságdíjat“. Vitték a lisztet, szalonnát, zsírt, baromfit, juhot, sertést, borjút, az abrakot a lovaknak. Még az utolsó tehenüket is odaadták, csak elengedjék őket. Amikor a teherautók megtelteik, a németek elvonultak. Az emberek fellélegeztek, pedig nagy árat fizettek életükért, falujukért. A napok múltak, s a szomorú események ellenére a falu lakói tovább is segítették a partizánok akcióit. Nagyobb körültekintéssel, óvatosabban mint azelőtt. Tudták, a végső győzelem a partizánoké lesz, hiszen a szovjet hadsereg megállíthatatlanul nyomul előre. A magasma jtényiek nemcsak otthon, de a felkelésben Is megtették kötelességüket, összesen 128 ember vett részt az SZNF-ben. A harcok folyamán hatan: Legát Ján, Ilojsa Štefan,' Varga Jozef, Kamas Štefan, Bendík- Petrov Pavel és Mikuška Michal életüket áldozták. Ma emlékií\ű őrzi a harcokban részt vett hősök dicső tetteit a hnb épülete előtt. A szerény emlékművet az SZNF 30. évfordulója alkalmából újjal cserélték fel. BOJTOS JÁNOS Muravčík Pavel sunk. Gyalog már nem tudtunk volna eljutni az erdőig s ott bevárni az autót. így csak ez a kényszermegoldás maradt számunkraEmbereink a meredek töltés mellett helyezkedtek el, onnan lőttek a közeledő gépkocsira. A kerekekre, mert az utasait élve akartuk elfogni. A lövések következtében az autó lefutott az úttestről s a magas töltés melletti árokba fordult az út túlsó felén, ami lényegesen befolyásolta az akció kimenetelét. A németek így ugyanis egy természetes fedezékbe kerültek, s felvehették a harcot. Heves csatározás kezdődött. A németek állandóan fedezve magukat a mintegy 300 méterre levő erdő felé hátráltak. A harc közben az egyik német katona elesett, egy másikat súlyosan megsebesítettünk. A tiszt, bár ő is megsebesült, társaival elérte az erdőt s ott sikerült egérutat nyernie. Sajnos az akció sikertelenségét az is súlyosbította, hogy az egyik szovjet bajtársunk életét vesztette. — Gondolom, a németek nem hagy ták megtorlás nélkül az akciót? — Nem bizony. Alighogy elült a „csatazaj“, a német erősítés máris megérkezett. Mintegy száz főből álló csoport vonult felfelé szétszórva a hegyoldalon. Kis létszámú csoportunknak el kellett hagynia a rejtekhelyei; felszerelésünket biztonságos helyre vittük. így a németék hiába fésülték át a terepet, nem akadtak a nyomunkra. A későbbiek folyamán a csoport újabb biztonságos szálláshelyet keresett a közeli erdőben, s onnan szervezte tovább az akciót. Ennyit tudtam meg Moravčik Pa- veitől, a magasmajtényi akcióról. Ám az ügy ezzel még nem zárult le. A németek bosszúja nehéz órákat szerzett a község lakóinak. Erről Miná- rik Jozef, az iskola nyugdíjas igazgatója beszél. Mert 30 évvel ezelőtt ő is ott volt, ott harcolt a többi felkelővel, így lehetett tanúja a községben végbement eseményeknek. — Kora reggel gránátrobbanásra ébredtem — mondja. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy minden irányból felfegyverzett német katonák veszik körül a falut s nyomulnak előre. Minden házba bezörgetnek, a férfiakat kiterelik a falu közepére, az iskola elé. A katonák minden házat átkutatnak, partizánt, fegyvert, áruló nyomot keresve. Amelyik ház be van zárva, azt feltörik. Pedig ilyen bőven van a faluban, mert az itt lakók nagy része tanyán él, de van háza a faluban is, ahol a hétvégét, vagy az ünnepeket tölti. A házkutatás véget ért, de semmi „bűnjelet“, „áruló nyomot“ nem találtak. A falu közepén a géppisztolyok közé szorított emberek rettegve várták sorsuk alakulását. Néhányu- kat elhurcolták, vallatták, de semmi eredményt nem értek el. Felkötött karral megjelent a partizánokkal történt akciónál megsebesült német tiszt is. Fenyegető hangon bosszúról beszélt. Hogy kivégzik a férfiakat, felégetik a falut, ha egyetlen bizonyítékát is megtalálják annak, hogy közreműködtek a partizánok akciójánál. De áruló nyom nincs. — Ide terelték a falu lakúit a nénietek — mondja Minárik Jozef 1974. IX. 1. Az emberek egészségéről való gondoskodás szocialista társadalmunk fontos feladatai közé tartozik. Nemzetgazdaságunk más ágazataihoz hasonlóan az egészségügy is rohamosan fejlődik. Hazánk legfiatalabb városa, Kolárovo (Gűta) Is lépést tart a fejlődéssel. A város központjában még 1969-ben átadták a korszerű egészségügyi központot, mely jelenleg is kielégíti a közel 11 ezer lakos igényeit. Akik e létesítményben dolgoznak, minden dicséretet megérdemelnek. Bebizonyították, méltók arra, hogy ilyen nagyszerű környezetben dolgozhassanak. Kihasználják a szocialista munkaverseny különböző formáit, keresik a legjobb módszereket a lakosság egészségének védelme érdekében. Elnyerték a „Szocialista munkabrigád“ címet is. Dr. Nagy Tibor elmondotta, hogy az egészségügyi központ 36 tagú kollektíváját az emberszeretet vezérelte az elhatározásra, hogy bekapcsolódjon a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folytatott versenybe. A kezdetre így emlékszik vissza. — Amikor e gyönyörű létesítményt megkaptuk, eszünkbe jutott az a régi közmondás, hogy „Jótett helyébe jót várj!“ Pártunk és szocialista társadalmunk olyan nagyszerű munkakörülményeket biztosított számunkra, hogy valamennyi egészségügyi dolgozó arra gondolt, ezt társadalmunknak és pártunknak meg kell hálálnunk. 1970. június 9-én kapcsolódtunk be a munkaversenybe. Meggyőződésünk volt, hogy a szocialista munkaverseny jobb eredmények delőből áll, van fogászat, két gyermekrendelő és egy nőgyógyászati részleg. A nővérek külön-külön elsősegélynyújtási iskolázásokat rendeznek a lakosok részére. Az előadás-sorozatokból az orvosok is kivették a részüket. A kötelezettségvállalások értelmében a nővéreket is átiskoláztatták, mégpedig a kölcsönös kisegítés érdekében. A körzeti orvosi rendelők nővérei például megtanulták a fogorvosi rendelőkben dolgozó nővérek fő teendőit, az ott dolgozók pedig az orvosi rendelőkben dolgozókét. így betegség, vagy szabadság idején sem kell új munkaerőt felvenni. A fogászok olyan vállalást fogadtak el, mellyel kevés fogászat dicsekedhet. A fogápolás várakozási idejének lerövidítését tűzték ki célul. Ha valaki bejelenti, hogy szeretné megjavíttatni a fogait, vagy a fogsorát, rövid idő alatt elvégzik a szükséges munkákat. 1973 májusában a 36-tagú kollektíva elnyerte a szocialista munkabrigád címet. Ez azonban nem jelentette a végcélt. A kollektíva tagjai tudatában vannak annak, hogy a cím eiérése kötelez is. Ezért a továbbiakban sem kívánnak „lazítani“, hanem újabb kötelezettséget vállaltak. Elhatározták, nemcsak az egészségügy vonalán segítenek a város lakosainak, hanem lapáttal, ásóval a kezükben bekapcsolódnak a városi nemzeti bizottság városszépítési és környe- zetszépítési akcióiba is. KOLOZSI ERNŐ elérésére ösztönöz majd bennünket. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, nem tévedtünk: a munkaverseny jó segítőtársnak bizonyult munkánkban. A kezdetben vállalták, hogy évente 150 ingyenes véradót szereznek. Ezt a vállalásukat már az első év folyamán is túlteljesítették, amikor 176 személv adott ingyenesen vért. Az elmúlt év folyamán 183 volt a véradók száma, de a rekordot az 1972-es év jelentette, amikor 219 en adtak vért. A véradásnál az orvosok példát mutatnak: ők is ingyenes véradók. A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy ebben az évben 200 véradót szereznek. Az egészségügyi központ négy körzeti orvosi ren-
