Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-04 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
V alaha az aratás az egész falu orejét lekötötte, a lakosság öregebb je és fiatalabbja mind aratott. Ma a gabona betakarításához tizedannyi ember sem kell, azokra viszont, akik közvetlenül résat vesznek az aratásban, sokkalta nagyobb teher hárul, mint azelőtt bármikor. Az aratók közül is elsősorban a kombájnok kezelőitől függ, hogy a gabona a földekről a magtárakba milyen gyorsan és mekkora szemveszteséggel kerül be. Ha a kombájnosok értik a szakmájukat, jól felkészített gépekkel dolgozhatnak, és ehhez rugalmas, határozott munkaszervezés is társul, akkor a begyűjtési munkák folyamatosságát még az Ideihez hasonló szeszélyes időjárás sem képes felborítani. Ezt a Stúrovói (Párkányi) Állami Gazdaság példája is igazolja. Július 12-én a gazdaság határában még kereken 2666 hektár gabonatenger hullámzott, várva, hogy learassák és kicsépeljék. A gazdaság már 13. éve a Brnó-Heršpicei Gép- és Traktorállomással kooperációban, úgymond megrendelésre végezteti az aratást. A brnóiak az idén is 23 kombájnnal jöttek segítségre, és a gazdaság négy kombájnjával együtt már másnap teljes számban munkához is láttak, s két hét elteltével megtartották az aratási áldomást. Az időjárás okozta nehézségeket egyrészt a rugalmas és határozott Intézkedések, másrészt a kombájnosok igyekezete és hozzáértése segítségével sikerült áthidalni. Ha esett az egyik részlegen, az egész gépparkot átirányították egy másik részlegre. így előfordult, hogy 10—12 kombájn te aratott egy parcellán. A kicsépelt magot szárítani és raktározni kellett, és ez szintén nagy gondokkal járt. Hiszen a mintegy 1400 vagonnyi termésből azonnal és végleges raktárakba csak 400 vagon gabonát tudtak elhelyezni. Ezt is megoldották. Ideiglenesen gépszínekben, pajtákban és szérűkben helyezték el a gabonát, ahol forgatással szárították. Az utolsó 200 vagon búzát pedig már sehová sem tudták betenni, így átmenetileg a szabadban tárolták, és ponyvákkal védték. — Amíg valamennyi gabonánkat megszárítjuk és véglegesen elraktározzuk, rengeteg munkát kell elvégeznünk. A legfontosabb azonban, hogy a termést begyűjtöttük, ezzel az igazi nagy munkán már túl vagyunk, és nyugodtabban alhatunk — mondta Talapka István mérnök, a gazdaság agrotechnikusa. Az eredmény természetesen az aratók, elsősorban a kombájnosok érdeme is. Mind a 27 kom- bájnos-kettős túljutott a 100 hektáros teljesítményen, sőt egyesek még jóval felül is múlták. A vendégkombájnosok legjobbjai, így Karol Baumgartner 182, Jaroslav Bruža 161, Zdenek Közel 155 és Karol Klubal 128 hektár termését aratták le. Persze, társaik Is hasonló teljesítményeket értek el, és így nagyban hozzájárultak nemcsak a gazdaság, hanem az egész járás Idei jó aratási eredményeihez. Igyekezetüket a felsőbb mezőgazdasági szervek is méltányolták, és a járás legjobb aratóinak kijáró emlékzászlóval is megjutalmazták őket. Az emlékzászlókat a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége képviseletében Juzef Prokeš mérnök, a szövetség bratislavai központi bizottságának dolgozója és Ján Šedivjý mérnök, az SZFSZ járási titkára a Nővé Zámky-i járásban töltött utolsó ínunkanapun adták át a szorgalmas brnói kombájnosoknak Emil BiSčo fényképei Arotás megrendelésre • A szakma tapasztalt mesterei • Ötszáz hektár kombájnonként • Munka közben készül a „beteglap“ 1 Karol Baumgartner és Karol Klubal kombáj- nosokat közvetlenül a zászló átvétele után kerestük fel. A jók legjobbjaltól, és a koinbájnos- szakma tapasztalt mestereitől elsősorban sikereik és eredményeik titkairól érdeklődtünk, persze, ha egyáltalán beszélhetünk titokról. Talapka mérnök szerint ugyanis eredményességük alapja a szigorú munkafegyelem mellett az, hogy egyetlen karbantartási feladatot sem mulasztanak el, gépüket részletesen ismerik, a kisebb hibákat pedig azonnal, ha mód van rá, menet közben képesek kijavítani. Mozgóműhelyüket és szerelőiket csak nagyobb hiba esetén hívják segítségül, és nemegyszer megtörtént, hogy munka után fél éjszakán át még a kombájnt javították. Külön említést érdemel, hogy szükség esetén a hiba eltávolításában egymás segítségére sietnek, sőt még a helybeli kombájnosoknak Is segítettek, amikor elromlott a gépük. Ők maguk eredményességük egyik feltételét a jó szervezésben látják. Ha folyamatos a gabona elszállítása, ha szombatokon és vasárnapokon is teljes ütemben lehet dolgozni, és megfelelő az ellátás, akkor ők is a maximumot tudják nvújta- ni. Es természetesen a jól felkészített gép is fontos. Odahaza mint traktorosok dolgoznak, de kombájnjuk javításánál okvetlenül jelen vannak. A javításkor nagy hasznát veszik annak a „beteglapnak“, amit aratás közben készítenek. Zsebükben állandóan ott van a ceruza és papír, s a legkisebb hibákat is feljegyzik. Egyszóval tökéletesen kijavított, megkent és áttisztított gépekkel indulnak az aratásba. Nálunk nem történik meg, hogy az aratás kezdetekor először vörösheremag hull ki a gépből, az, ami még az előző évtől benne maradt. Az idén mindketten már 16 éve aratnak, az itteni állami gazdaságban pedig 12 alkalommal, és már teljesen otthonosan érzik magukat. A gazdaság legtöbb dolgozóját már név szerint is ismerik. Ha itt végeztek, még kisegítik a környező mezőgazdasági üzemeket, majd odahaza folytatják, és általában valahol Csehország nyugati részén — az idén Plzeň környékén fejezik be az aratást. Ekkor persze már szeptember lesz, és tavaly K. Klubalnak 890, K. Baumgartnernak pedig 860 learatott hektárja volt, gép- és traktorállomásuk kombájnosai pedig átlagosan 500 hektár termését aratták le. — A hosszú évek során bizony az ország számtalan helyén megfordultunk — mondták —, a helyeket még felsorolni is sok lenne. Arattunk már a szlovákiai síkságokon, hegyes és dombos vidékeken, de a Krušné Horyban is, rozsot, méter tengerszint feletti magasságban. A legköny- nyebb aratás azért Szlovákiában van. A vidék kevésbé dombos, sőt nagyrészt síkság, a gabonák teljesen beérnek, míg nálunk a száruk nagyrészt zöld marad. Ami pedig a legfontosabb — mondták mosolyogva —, itt a koszt is kitűnő. Úgy vesszük észre, hogv itt sokkal több zöldséget tesznek az ételbe, és ettől ízletesebb. Természetesen a családról is szó esett. Mindketten nősek, Karéi Baumgartnernek 13 éves fia és 12 éves leánya, Karéi Klubalnak pedig 10 éves leánya és 5 éves fia van. Ilyenkor a család bizony nélkülözi az aput, különösen a kisebb gyerekek heteken keresztül nem látják, még akkor sem, ha odahaza aratnak. Hiszen reggel, amikor indulnak az aratásba, még alszanak, és este, amikor hazaérnek, már szintén alszanak. Nem beszélve arról, hogy a kombájnos-családoknál, tehát náluk is, a nyár még véletlenül sem jelenti a családi kirándulás idejét. — Ilyenkor nyáron mindig mondogatjuk, ez az utolsó, átadjuk helyünket a fiatalabbaknak. Aztán, eljön az újabb aratás, és ismét a nyeregbe ülünk. Ez pedig egyben azt jelenti, szeretik is a munkát, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Különben nem érnének el olyan kimagasló eredményeket, és nem lennének számtalan oklevél, közt'iv „Szocialista mezőgazdaság építője“ minisztériumi kitüntetés tulajdonosai sem. A legnagyobb egyéni teljesítményt Karol Baumgartner érte el EGRI FEREN 1974. Vili. 4. & ■4-* V* «4 a 0 0 pO N ÍO X +* tt) ti 05 E MO s '«Ü 1 o ffl ja a 5 O *4 03 K