Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-21 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Világ proletár ni egyesülhetek9 GAZDAG, DE NEHÉZ ARATÁS Bratislava, 1974. július 21. £ VII. évfolyam, 29. szám Q Ara 1 korona SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Indokolt aggódással figyeltük a gabonatermesztők munkáját az őszi vetéstől kezdve egészen az aratás kezdetéig, hiszen mindvégig a megszokottól eité- rő volt az időjárás. A száraz őszt hótakaró nélküli tél követte, s a korán beköszöntött meleg tavaszi napok ulán a fejlődésnek Indult növényzet számara már-már elviselhetetlenné vált a tartós szárazság. April is második felében újból lehűlt az idő. ám a várva várt csapadék helyett országszerte hatalmas fagykárok érték a gyümölcsösöket, a szőlőket és az érzékenyei)!) mezei növényeket. A csapadék csak később, szinte az utolsó pillanatban érkezett. A má­jusi. júuiusi páradús és hűvös napokban a gabona­félék is időt nyerhettek, a termést hozó hajtások megerősödtek, dús kalászt fejlesztettek, s így a lá­bon álló termés Péter-Pál napjára már biztatónak Ígérkezhetett. A földművesek munkája tehát a rendkívüli idő­járás ellenére is eredményesen zárult, most már csak a gazdag termés gvors és veszteségmentes be­takarítása okoz nem kis gondot. Július hónap má­sodik felében járunk, a gabonák azonban a szeszé­lyes időjárás eredményeként többnyire még mindig a mezőn állnak, egyes helyeken, különösen a kelet- és a közép szlovákiai kerületben pedig megdőlve várják az aratógépeket. Óriási erőfeszítésre van szükség, hogy a szinte egyszerre érő, hatalmas ga­bonatáblák termését mielőbb biztonságba helyezzük. Az időjárás alakulásáról végre jót is mondhatunk, hiszen július hó első két hetében az volt a mező- gazdasági dolgozók legfőbb óhaja, hogy a hasznos és szükséges esőzések után, amelyek itt-ott már fö- firtatták az érett gabonát, végre napsü­téses, száraz nyári napok következzenek. E hét ele­jén az agronóinusok kívánságának megfelelően kedvezőre fordult az időjárás. Reméljük, hogy tar­tós marad a szép idő, s a kombájnosok nem esőáz- tatla, barnuló kalászokat, hanem mindvégig szőke gabonatáblákat arathatnak. A sikeres aratás egyik legfontosabb feltétele most a melegítő és szikkasz­tó napsugár, mert bármilyen nagy is az aratógépek teljesítménye, a betakarított és a betakarításra váró gabonát még mindig szárítani kell, s legjobb, ha erről maga a természet gondoskodik. A gabona szárítását azonban nem lehet csupán a természetre, valamint a mesterséges szárítóberende­zésekre bízni. Elsősorban azért nem, mert a kom­bájnok a szem magas nedvességtartalma miatt egy napot sem késlekedhetnek, s az aratás ideién a A ČSTK felvétele hőmérséklet emelkedése és a meteorológiai helyzet változó alakulása következtében helyenként viharos jellegű nyári záporokra is számíthatunk, ami pedig jelentősen késleltetheti mind a lábon álló. mind a rendeken fekvő gabona száradását. Többször is hangsúlyoztuk már, hogy a kombáj­nok munkája nem függhet a mesterséges szárítók i- pacitások teljesítményétől, különösen most nen, amikor Szlovákia déli járásaiban minden faj és faj­ta egyszerre érik, s a kombájnok szinte mindenütt vághatják a gabonát, tehát maximális teljesítményt nyújthatnak. Ugyanakkor a felvásárló üzemek nagy kapacitású silótornyaiban csak megfelelő mérték­ben kiszáradt gabonát lehet tárolni. Az idei aratás- ban tehát elsősorban ezt a problémát kell megolda­ni, minden lehetséges módot kihasználva a leara­tott ős kicsépelt gabona szárítására. Az egyik meg­oldás az, ha a napsugaras, meleg napok hőenergiá­ját kihasználva, felújítjuk a garmadában történő szárítás régen is jól bevált módszereit. A nedves termény forgatásában nagy segítséget nyújthatnak az alkalmi brigádosok, a nyári szabadságukat ott­hon töltő középiskolás és főiskolás fiatalok. A gé­pesítés mai fokán különböző további megoldásokat is találhatunk a felhalmozott gabona forgatásához, amely így három-négy nap alatt elérheti a tárolás­hoz szükséges nedvességtartalmat. Mindehhez j4 szervező munkára és odaadó társadalmi összefogás­ra van szükség. Falvaink lakossága az idei aratás­ban is bebizonyíthatja, hogy szívén viseli az egész ország lakosságának élelmezési gondjait, s mindent elkövet annak érdekében, hogy ne menjen veszen­dőbe az aranyló gabonatáblák gazdag termés©*

Next

/
Oldalképek
Tartalom