Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-14 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
köd betakarja a hegyeket, amelyek csodálatosan szép díszletként tornyosulnak a kis falu — H u n c o v- C é — hátterében, Ki tudja, mikor bújt ez a község ide, a Tátra ölelő karéjába? Múltját, keletkezésének és fejlődésének történetét elmosták a századok, és ma már csak annyit tudunk, hogy «) katolikus templom 1225-ben épült. Tornya még őrzi vándorpallérok ke- zenyomár, de a templom kapuján bádogtábla parancsolja meg a belépőnek, hogy tisztítsa le a cipőjét. Az álboltozatos előtérben vagy húsz fénykép népszerűsíti az első áldozás üdvös voltát .. Magyarul Hunfalvának, németül Hundsdorfnak hívták a falut. Romantikus mámor szülte a legendát, miszerint valamikor erre jártak a hunok, és a romantika mindenkor megelégedett a szárnyaló fantáziával, történelmi bizonyítékot nem keresett. A mese német változata az, hogy Itt volt a királyi kutyatenyészet, ezért nevezték el a községet Hundsdorfnak. vagyis Kutyafalvának. A történelmi valóság csak annyi, hogy a 13. században ide is megérkeztek a szőke, kékszemfi germánok, csakúgy, mint az ún. „Szepesség" többi részébe, letelepedtek, sokasodtak, tollasodtak, a szlovák őslakosságot pedig kiszorították a falu és az élet perifériájára. Utódaik azt vallották, hogy ez a falu a „haza“ — a „Heimat“. De harminc évvel ezelőtt, amikor a szlovák hazafiak elindultak a szabadságba vezető véres, de dicsőséges úton, a betelepültek utódai a házak ablakából lőttek a partizánokra. Ez már nem legenda, nem ködös múlt, hanem bizonyítható, szörnyű valóság, amire a falú temetőjében két sír emlékeztet, két partizán sírja. Ián KARNAS Hlohovec mellől, Dvorníky községből, Jozef HAJNAR pedig a Prešov melletti Cemjatából Indult, a bilincsben vergődő haza megsegítésére, és itt, Huncovcén terítette le Őket a legszörnyűbb, a legaljasabb — a fasiszta halál. Egyetlen magyar névvel találkoztam: valamikor egy „Betlenfalvi“ birtokos élt a községben. Rožko néni , emlegette, aki férjével együtt cselé- deskedett a birtokon. „Bizony, lei- kecském — mondta Rožko néni —, akkoriban csak cselédek lehettünk, és három családnak volt egy konyhája, aztán nemcsak a zsírozó volt kevés, hanem a krumpli isf Nézze már, lelkecském, van már nekünk hűtőgépünk, mosógépünk, televíziónk ... (tudja, olyan szép most az élet, kár, hogy megöregedtünk ...“ Két asszony vezeti a községet: Mária Svitanová, a Huncovcei Hnb elnöke és Alžbeta Š v a r c o v á, a hnb titkára. Okos eréllyel, pártos elkötelezettséggel irányítják a fejlődést, adnak jó szót annak, aki megérdemli, és alkalmaznak szigort, amikor a közösség érdeke úgy kívánja. — A kezdet nagyon nehéz volt —- kezdi pergetni az utolsó harminc év emlékőrző filmtekercseit Svitanová elvtársnő —, hiszen a német lakosság a náci alakulatokkal együtt hagyta el a falut, de előbb megsemmisített mindent, amire idejéből telt, és ellopta még az ácskapcsot is. Csak a szlovákok maradtak itt, az egykori kommenciős cselédek. Parlagon hevertek a földek, nem volt, aki megművelje. Ždiarból érkezett a segítség. Amikor 1950-ben megkezdődött a kollektivizálás, az akkor még maradi gondolkodású ždiari telepesek elköltöztek. De azért itt is megalakult az egységes földművesszövetkezet. Azonban eredményt nem tudtunk elérni, hiszen a tagság átlagos életkora 55— 60 év volt. Ezért örült mindenki, amikor tíz évvel ezelőtt megszüntették o szövetkezetet, és magnemcsítő állami gazdaságot létesítettek. Ezerhatszáznyolcvan ember él a faluban. A lakosság többsége helyben dolgozik, az Állami Gazdaságban vagy az OTEX raktáraiban. A fiatalok már itt születtek, a szülők még őrzik a régi otthon kópét. Mert amikor a ždiariak megijedtek a „közöstől“, más falvakból érkeztek a telepesek, gyökeret vertek, és felépítettek egy valóban szocialista falut. Lokálpatrioták, akik egymással versengve mutogatják, mi minden épült: művelődési otthon, korszerű kilencéves általános Iskola, ostornyeles világítótestek hintik a fényt esténként az aszfal- . tozott utakra, egyre több emeletes családi ház épül, de egyetlen olyan lakóház sincs, amit ne bővítettek, modernizáltak volna ... — Menjen be akármelyik házba, szívesen fogadják, nagyon vendégszerető emberek vagyunk. Alig talál régi bútort. Televízió minden házban van, és a legtöbb helyen megtalálja , a mosógépet is, de a legújabb típust, ; ami hatezer koronába kerül. Ha megkéri a háziakat, kinyitják a szekré- l nyékét is. Érdemes megnézni a fehérneműt, a legdivatosabb ruhákat, és dolgozhat, akinek harc, gond, gyász verte sebesre a szívét... „gond és nehézség nélkül unalmas lenne az élet4' — ezt Mária Svitanová, a kommunista asszony mondial Járok az utcákon, boldog örömmel nézem az új házakat, a zöld lombruhába öltözött fákat. Fadöntő tátrai legények ajkán született régi népdalt dúdolok, amikor uz egyik ház előtt csikorogva fékez egy nyugatnémet rendszámú, elegáns személyautó. Az utasok: egy férfi és egy nő, kb. 55—60 évesek lehetnek, forgolódnak, nézegetnek... Du meinst, hier? — Úgy gondolod, hogy itt? — kérdezi az asszony. — Ja! Ganz bestimmtl — Igen! Egészen biztosan! — válaszolja a férfi. Szeretném megkérdezni, hogy mit keresnek. Mi az, ami biztosan itt volt? Honnan ismerik ezt a falut? Mikor jártak ebben a faluban? Mit csináltak ebben a faluban?! A férfi kezét nézem, öreg kéz, lilás- kék erekkel. Harminc évvel ezelőtt milyen lehetett? Erős volt? Mindent keményen tudott megragadni ... a fegyvert is? ... Két hősi halált halt partizán porrá vált szívét borítja lágyan a huncovcei temető földje! Állok a sír előtt, vallatom a rögöket „...fiatal hősök, vajon milyen színű volt a hajatok! Hogyan becézett, gügyögött hozzátok édesanyátok, amikor még gőgicsélve tapadtatok életadó testéhez?... Mi volt a vágyatok? ... adott-e az élet nektek mosolyt, önfeledt játékot, fájdalmat oldó sírást, édes-lázas szerelmet, titokban elcsattant csókot?“ Amikor kilépek a temető kapuján, az országúton Kežmarok felé robog a nyugatnémet személyautó ... Vannak, akik az emlékek elől is menekülnek?! Járok a huncovcei utcákon. Kacagó, zsivajgó gyermekek özönlenek ki az Iskola kapuján, az úttesten téglával, cementtel megrakott teherautók száguldanak, a köd felszakad és a napfényben felszikrázik a Tátra csúcsainak fehér hókoronája. Béke van. Béke legyenl PfTERFI GYULA 1974. VII. 14. Az új iskola tainak megvalósítását elősegítő kötelezettségvállalásainkból a múlt év végéig 2 620 000 korona értékű feladatot teljesítettünk. Három öntevékeny színjátszó együttesünk van, egyre többen vesznek ki könyvet a népkönyvtárból, egyre több újság jár a faluba, a nyilvános pártgyűléseken és a képviselői beszámolókon már nemcsak egymás között suttognak az em berek, hanem segítő szándékkal, he lyes alapállásból, nyílt vita keretében bírálják a fogyatékosságokat. Mik ezek a fogyatékosságok? Van kisebb is, nagyobb is. A kisebbek közül említeném, hogy a propán-bután tartályokat a kežmaroki szolgál tató cseréli, de a csere akadozik, rossz. A nagyobb, sőt — talán a leg nagyobb — probléma a vízvezeték kérdése. A fővezeték a falu mellett húzódik, de a járási szervek nem adnak pénzt arra, hogy a falut rákapcsolhassuk a vezetékre. Az a véleményük, hogy ezt megvalósíthatjuk a Z-akció keretében. Holott már a költségek nagysága is mutatja, hogy ez lehetetlen. Szóval, akad gond, nehézség, de mi nem csüggedünk, hi szén gond és nehézség nélkül una más lenne az élet! Ezt a hnb elnöke mondja. Svitanová elvtársnő, az özvegyasszony, négy gyermek anyja, az SZLKP falusi szervezetének titkára, aki reggel hat órakor megeteti az unokáját, aztán siet nézzen a lába alá is, mert minden házban szőnyeg borítja a padlót. A fejlődés természetesen itt sem problémamentes, és a problémák többnyire a tudatban még ma is munkáló atavisztikus hordalékból erednek. Nagyon szép parkot létesítettek a közelmúltban, és a falu apraja-nagy ja serénykedett. hogy minél szebb legyen „az ő parkjuk“. De amint zöldülni kezdett, megjelentek a parkban — a libák. A helyi nemzeti bizottság erélyes intézkedése vetett véget a különös legeltetésnek. — Nem mindenki nő együtt a falakkal és az idővel! Ezért láthat például a templomban első áldozókról készített fényképsorozatot. Az az igazság, hogy ezek a valóban öntudatos fiatalok eddig még nem tudtak olyan vezetőséget választani a SZISZ- szervezet élére, amely képes lenne hatékony, a tudományos világnézet népszerűsítésére is kiterjedő eszmeinevelő munkát végezni. Ugyanakkor az elsők között jelentkeznek minden társadalmi munkára. A lakosság a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére további 574 972 korona értékű kötelezettséget vállalt. Azért mondom, hogy „további“, mert a CSKP XIV. kongresszusa határozaa hivatalába, ahol késő délutánig dolgozik, hogy utána — úgyszólván naponta — valamilyen gyűlésen vegyen részt. Akinek egyetlen szórakozása és pihenése az, ha a kertben Társadalmi munka a köz javára Utcarészlet
