Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-08 / 134. szám, szombat

Két évvel ezelőtt a prágai Nemzeti Galéria nagyszabású vál­lalkozásba kezdett: négy szakaszban bemutatni a XX. század cseh festészetét. Így aztán hetvenkettőben találkozhattunk a XIX. század kilencvenes évek fest ónemzedékével (A. Sláviček, J. Preis- ler és tsai.J, a XX. század modernjeinek elődjeivel, szálláscsiná- lóival. Az idén pedig, a tavalyi kiesés után, Dr. Jirí Kotalík kez­deményezéséből és az ő vezérlete alatt megvalósult a tervezett ciklus második része is, melynek keretében a XX. század cseh modernjeinek, a cseh modern festészet legnagyobbjainak a mű­veit láthatjuk. Azoknak a mestereknek az alkotásaiban gyönyör­ködhetünk, akiknek festészetét a cseh képzőművészet tör ténetéből sohasem lehet kifelejteni. Igaz, e inemzedék törekvéseit semmiképpen sem lehet közös nevezőre hoz­ni, mivel programjuk sem volt közös. Csupán mint a NYOL­CAK és a KONOKOK alkotócsoportjába tömörült fes­tőnemzedékről szólhatunk. Esetleg a két legfontosabb, legnép­szerűbb és legradikálisabb irányzatról; az expresszionizmusróV és a kubizmusról beszélhetünk velük kapcsolatban, melyek hosszú évtizedekre meghatározták e nemzedék útját. Bohumil Kubistával kezdem a sort, a nemzedék teoretiku­sával és intellektuális vezéré­vel, aki korai halála következ­tében csupán egy befejezetlen életművet, egy igen értékes tor­zót hagyott az utókorra. B. Ku- bišta Cézanne belső rendjét fo­gadta el, belőle indult ki, majd a belső érzések feltörésének adott spontánul hangot, hogy végül is Picasso és Braque szi­gorú kiépkonstrukciójánál, a ku- bizmusnál vessen horgonyt. Ér­dekes, hogy a kiállításon látha­tó „Séta a Riegr parkban“ (1908) még E. Munch hatását viseli. A Fürdőző nők (1908) és a Kártyázók (1908) viszont Cé- zannet idézik, míg a Pierrot (1911), az Ö-prágai motívum (1911), és a A kígyóbűvölő meg a Meditáció című vásznai a kubizmusba való beérését bi­zonyítják. Bohumil Kubišta mellett, de főleg az ő halála után Emil Pilla, a nemzedék másik nagy egyénisége vette kezébe a kar­mesteri pálcát. Az expresszio- nizmus volt festői ábécéjének kezdetién. Robbanó színeivel en- sori és munchi drámákat je­lenített meg. Ennek a korszak­nak a jegyét viseli a „Sze­sal, míg Az oroszlán harca a bikával (1938) és a Heraklész meg az oroszlán (1938), vala­mint a Háború lesz, háború ... című alkotásai a festőnek kö­vetkezetes antifasiszta meggyő­ződését, bátor kiállását és haza­szeretetét hirdeti, amiért a hit­leristák koncentrációs táborba hurcolták, akárcsak bajtársát, Josef Capeket, aki sajnos a lá­gerok borzalmait nem élte túl. A NYOLCAK nemzedékének harmadik tagja Antonín Pro- cházka szintén a kubizmus út­ját választja, amely azonban alapvetően más mint E. Filla kubizmusa. Ezt bizonyítja a Tea citrommal (Csendélet) 1924, cí­mű festménye. Egész más uta­kon halad Otakár Kubín, aki későbben Párizsban telepszik le és mint Olhon Coubine jeles francia festőként vonul be a francia képzőművészet történe­tébe. A tárlaton látható „Mont- rnartre“ (1908) és a „Moulin de lá Galette“ (1908) van Goghot idézi az Aratás Boskovicében című vászna pedig lényegében provengáli aratás. Willi Nowak csupán anti konzervativizmusá­val és demokratikus elveivel tartozott a „NYOLCAK“ közé, mivel a Jégpálya (1909) id. 1974 VI. 8. Jan z-izuvy: Alvó bárkák (1935) relmes éjszaka“ (1909], mely­nek vörös ege váratlan tragé­diákat sejtet, valamint a meg­rendítő erővel ható Dosztojev­szkij olvasója című vászna (1907), no meg a „Vörös ász“ (1908). Aztán a kubizmus kor­szaka következik, a kubizmusé, amelyhez Emil Filla a kon­centrációs táborból való vissza­tértéig (1945) hű marad. A festő érdekes módon ültette át cseh humuszba a francia racio­nalizmus kubista törvényeit. Ám elmondhatjuk róla, hogy sikerült megalapítania a cseh kubizmus iskoláját. Vagy negy­ven kubista vászna szerepel E. Fillának ezen a tárlaton, telje­sen azonos értékűek, s így az­tán valóban nehéz közülük vá­logatni. Éppen ezért inkább ta­lálomra kell egyet-kettőt kira­gadnom a sörből. így például az „Olvasó nőt“ (1913), a Csendélet kockákkal és az Aranyhalak az ablaknál (1918) című festményeit. A harmincas évek elején festett vászna, a „Nő bikafejjel“ (1930) viszont azt mutatja, hogy E. Filla is kacérkodott a szürrealizmus­Pieter Breughelre emlékeztet, míg a kiváló „Barátnők“ Re- noir hatásáról árulkodik. És a még ma is élő idős mester hűen kitartott azon az úton, ame­lyen a francia impresszioniz­musból indult ki és nagy kité­rőkkel egy sajátos nowaki szin­tézishez érkezett el. Kiváló al­kotás E. A. Longen (Pitter- mann) „Gyár a folyónál“ című képe. Sajnos, a NYOLCAK e tehetséges tagja rövidesen bú­csút mondott a festészetnek és az irodalomhoz (kabaré, szín­ház) pártolt át, míg Max Horb („Müncheni tér“, 1908) tehet­sége ki sem bontakozhatott, mivel időnek előtte kidőlt a“ sorból. Bedrich Feigl, a NYOL­CAK egyik alapító tagja, tár­saitól eltérően mindvégig hű maradt az expresszionizmus- hoz, és a tárlaton kitűnő „ön­arckép“ (1908) és egy nagy­szerű női portréja vall tehetsé­géről. A NYOLCAK-hoz későb­ben csatlakozott Vincenc Be- nešt is megígézte a kubizmus (lásd a Zsuzsánna és a vének című művét (1910—11). Idővel azonban elszakadt tőlük. Az első köztársaság hivatalos köreinek képmutatása, a szo­ciális ellentétek, a be nem tartott ígéretek és a rezsim mű­vészetei lenessége a Nyolcak megmaradt tagjait a KONOKOK csoportjába vitte, amelyet a fiatal Ján Zrzavý, fosep Capek és Václav Spála valamint Ru dolf Kremlička alapítottak meg, dacból. Természetesen az ő negálásuknak sem volt poli­tikai színezete. Inkább etikai és esztétikai magatartásról be­szélhetünk, de kiállásuk min denesetre a masaryki „arany demokrácia“ tagadását jelen­tette. Václav Spála és Josef Capek továbbra is az elődök expresszív-kubizmus útját rét ták, míg Rudolf Kremlička a francia Stenlein, Fórra in és Degas művészetének analizisa után a cseh dolgozó nőknek (mosónőknek, vasaló asszo nyoknak és fáradt táncosnők nek) lett ecsetjével nagyszerű lantosa. Az érzékeny Ján Zrza vý pedig egy Chirico féle álom realizmusnak lett a hirdetője és a szó legnemesebb érteimé ben véve, nagymestere. Václav Spála híres kékjével, de talán még inkább nagy te hetségével vált a cseh festő szét egyik halhatatlanjává, amit a tárlaton látható bűbá­jos „Parasztasszony“-a és niég jó néhány vászna, köztük a Ma­gyar táj cimű vászna is bizo­nyít. Josef Capeknek a kubiz mus fegyvert jelentett az em bernek ember általi kizsákmá­nyolása ellen. Lásd a Rongy szedők (1923), az özvegy (1920), vagy a Férfi zsákkal (1923) című vásznait, hogy csak néhányat említsek a sok közül. Egy időben az élet szép­ségeit énekelte meg ecsetjével (Virágárúsnő), néhány képso­rozatával mosolyt csalt a gyer­mekek arcára. Ám a legnagyobb megpróbáltatások óráiban a bá­tor ember, a nagy festő és a merész antifasiszta szólalt meg vásznain. Ezekben a napokban festi a Tűz című képsorozatát (1939), majd a Földönfutók ciklusát, hogy végül is a fa­siszta koncentrációs táborban végezze be életét. Jan Zrzavý mester, a nemzeti művész és a nemzet művésze még ma is él és képeiről, ame­lyek az álmok reális világába viszik el a nézőt (Bretagnei falu, 1931, Bretagnei kikötő, 1948, Alvó bárkák, 1935 stb.) gyöngyvirág szaga árad. És ha Rudolf Kremličkát a KONOKOK közül utolsónak hagyom, ez nem a ranglétra utolsó fokát jelenti. De hát valakivel el kel­lett kezdenem a sort és vala­kivel be is kell végeznem. R. Kremlička tájképein a realitás az emlékekkel párosul („Folyó az erdőben“, 1918, stb.), míg portréinek asszonyai ércnél maradandóbb emlékművei ha­zánk dolgozó nőinek, az anyák nak, hitveseknek, aráknak. Művészileg, erkölcsileg, sőt merem állítani politikailag is jelentékeny, nagy súlyú ez a tárlat. BARS1 IMRE jj J. Alexy felvétele jelzik a láthatatlant Bratislava legújabb múzeumában A múltat és jelent szerves egységbe foglaló Hal-tér hátte­rében a rokokó építészet gyöngyszeme: a Jó pásztor há­za ékeskedik. Friss köntösében is megőrizte kecses arányait, könnyed báját. S új funkciót tölt be: Öramúzeum. Szép, mai otthonra talált benne a Városi Múzeum gazdag óragyűjtemé­nyének egy része. Minden tu­dálékos merevség nélkül, de a múzeológiai tudományos és esz­tétikai elveinek megfelelően közvetlenül, sőt csábítóan tárul a nézők szeme elé a három szinten harmonikusan elrende­zett anyag. A civilizáció kezdetétől fog­va izgatta az ember képzeletét a láthatatlan és megfoghatat­lan idő szakaszainak mérése. Fényképek és karcok jelzik a késő kókorszakbeli stonehengei kőkörök pilléreit, az egyiptomi obeliszkeket, a hajdani napórá­kat, melyeknek árnyéka mu­tatta a „pontos időt“. A nap­órák az ó- és középkorban s még a reneszánsz városaiban is elterjedtek voltak. Hordozható és kis méretű zsebnapórák, sőt vízi- és olajméccsel megvilágí­tott órák is léteztek. Dürer Me­lanchólia metszetén homokóra jelzi az idő kérlelhetetlen mú­lását. Több más ábrázolás ele­veníti föl az őrásműhelyeket, melyekben . a XII. századtól kezdve kovácsok és lakatosok vasból készítették a kerekes mechanikus órákat. Legelsők a toronyórák voltak. A XV. szá­zadból írásos feljegyzések szól­nak a vasszerkezetű házi órák­ról. Majd a rúgó feltalálásával tökéletesedett az őrák szerkeze­te s egyúttal érzékenyebb is lett. S hogy a portól megvéd­jék, tokba, szekrénykékbe he­lyezték. A régi Pozsony még 1440-ben a városháza tornyán, a XVII. században a Dóm, meg a Mihálykapu tornyán lévő órákkal büszkélkedhetett. Rövi­desen a puskaművesek, lakato­sok és órások céhbe tömörül­tek. A XVIII. századtól önálló cégük van a jóhírű pozsonyi órásoknak. Irattári feljegyzé­sekből értesülünk, hogy óráik ütéssel jelezték a negyedórákat .is. Voltak olyan órák is, me­lyek a napokat, hónapokat, a hold fázisait mutatták. Közben az ingaszerkezetet is felfedez­ték. Mind pontosabbak és igé­nyesebbek lettek az órák s egyre ékesebb tokok veszik őket körül. így az órásokkal már ötvös-, és faragómesterek is együtt dolgoznak. Munkáik a korok változó ízlését és szel­lemét tükrözik. A bemutatott anyag zömben helybeli, XVIII. és XIX. századi mesterektől származik. A régeb­bi asztali-, fali-, és ébresztő órákról néhány hazai múzeum­ból kölcsönzött példány tájé­koztat. Gótikus motívumú, majd gazdag, méltóságteljes torony­formájú reneszánsz asztali órákat látunk. A tegfényűzőb- bek a francia órák, melyeket kiváló művészeik treveztek a királyi kastélyok számára. A városunkban készült órákon a mesterek nevüket is feltüntet­ték. Jakub Gulden a legismer­tebb közülük. Ebből a körből valók gazdag fantáziájával, al- legórikus figurákkal, az évsza­kok az élet és halál megszemé­lyesítőivel díszített fém- és fa- faragású, meg berakásos órato­kok, s a szépen vésett számla­pok és mutatók. A fellazított, könnyed vonalú rokokó órák aranyozott bronzból, finoman színezett és fényezett fából, vi- rágfűzéres, kagylós díszítéssel készültek. A XVIII. század má­sodik felében uralkodik az an­tik művészet sugallmazta klasz- szicizmus. A pompás álló- és zsebórákon ék köves festett és zománcdíszek jelennek meg. Üdítő ellentéteik a kedves, egy­szerű virágokkal, színes népvi­seletbe öltözött alakokkal dí­szített falusi fémórák, melyek kitűnő korképek is. A XIX. századi ampír és biedermeyer órák a városi polgárság ízlésé­hez alkalmazkodnak. Karcsú fe­hér alabástromoszlopok közé foglalt formáik simák és egy­szerűk. Divatba jönnek a regé­nyes táj- és városképekkel fes­tett, zenélő szerkezettel ellá­tott órák. A múzeum meghitt környezetében felcsendül egy Mozart-dallam bűbájos hang­ja. A hatást fokozza a néhány velük egystílusú, illetve kora­beli, érzékenyen válogatott szép bútordarab, az apró üveg-, és porcelán dísztárgyak, egy-egy szőnyeg s a friss virágok. A század második fele, ere­deti alkotó ötletek híján a múlt stílusait eleveníti fel. Ez a tör­téneti irányok, az újgótika, az újreneszánsz, az újbarokk, a második rokokó kora. A század­vég számunkra különösen be­cses emléke a fiatal, s még nem szobrász Fadrusz János fá­ból faragott órakerete. Akan- tusz levelek, virágok közé he­lyezte el figuráit, az emberi élet különböző korszakainak megszemélyesítőit, melyeknek sorát komor halálfej zárja le. Egyik óra sem ketyeg. Muta­tóik mozdulatlanok. Mintha meg­állt volna az idő. Pedig dehogy is állt meg! S mi is tovább, elő­re lépünk benne. Ennek egyik bizonyítéka a városunk kultú­ráját gazdagító, gyönyörködte­tő és tanulságos új intézmény: az Öramúzeum, mely előrelát­hatólag sok bel- és külföldi lá­togatót fog vonzani. BÄRKÁNY JENÖNÉ A prágai NYOLCAK és utódaik (A MODERN CSEH FESTÉSZET A XX. SZÁZADBAN)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom