Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-07 / 133. szám, péntek
Miért nehéz könnyűzenét írni? A ZENE SZÁRNYÁN Svájci karmester és szovjet gordonkamüvésznö vendégszereplése A IX. Bratislavai Líra utolsó hangversenye után a Kultúra és Pihenés Parkjának előcsarnokába n két néző beszélgetett. Az egyik szerint az idei könnyűzenei fesztivál színvonalas volt. Társa viszont azt hangoztatta, hogy akadtak azért meglehetősen gyenge versenyszámok is. Ha netalán ismerném őket és szóba elegyednék velük, gondoltam, egyiküknek sem tudnám azt mondani, hogy nincs igaza. Sokan még ma is csóválják a fejüket: minek kell a könnyű Mindenképpen rokonszenves vonás, hogy az idén a szerzők többnyire, nem adták „olcsón“ a dalokat, megpróbáltak a fentebb említett elméletnek megfelelően alkotni. Azok arattak sikert, akik az igényes szöveghez megfelelő ritmikájú, melodikus muzsikát komponáltak. Zenében, szövegben igyekeztek ötletesek lenni, s ugyanakkor a könnyedségről sem feledkeztek meg. Mert ugye a táncdal csak táncdal marad. Ezért tetszett J. Brabec és J. Aplt „Festeti kancsó“ című dala Helena hogy évről évre több újságíró, rádió- és tévériporter jön el Szlovákia fővárosába. Az idén bizony néhányszor ráncolták a homlokukat, amikor például a városban alig találtak néhány feliratot — fényképekről, s más díszítésről nem is beszélve —, amely arra figyelmeztetné a látogatót, hogy Bratisla- vában jelenleg jelentős könnyűzenei fesztivál folyik. Nem dicséri a városi szervek és üzemek szervezőképességét az sem, hogy éppen a Líra időtartama alatt aszfaltozták a Kultúra és Pihenés Parkja körüli járdák egy részét, u létesítmény előtt pedig az utat javí- lották, s emiatt esetenként egészen világvárosi dugók keletkeztek ... Úgy látszik, az előző évi dicséret elbizakodottá tette a rendező szervek egy részét. Ez pedig komoly baj, hiszen a jó hírnevet sokkal könnyebb elveszíteni, mint megszerezni. A IX. Bratislavai Líra véget ért. A közönség jórészt már csak a slágerokon keresztül emlékezik majd erre a fesztiválra is. A szervezőkre és más illetékesekre most az a feladat vár, hogy aprólékosan értékeljék az idei Lírát, s a tapasztalatokat felhasználva munkálkodjanak a következő évi rendezvény sikeréért. SZILVÄSSY IÓZSEF Az 1973—74 es hangversenyévad záróestje érdekes élményben részesítette a zsúfolt terem közönségét. Az est vendégkarmestere, Pierre Colombo Mozart 550-es Köchel számú g moll szimfóniájával nyitotta meg a gazdag, sót kissé túlgazdag műsort. A svájci karmester rendkívül megbízható szakember, aki'tudását és zeneiségét őszinte odaadással állította a remekbe formált mű szolgálatába, melyben a zeneköltő átengedi magát szenvedélyes hangulatainak, de a borús gondolatokat enyhíti a nemes mozarti szellem, a kifejezés tiszta szépsége. Ezután Benjámin Britten tenorra, baritonra, vegyeskarra írt „Cantutu misericordium“ címet viselő kompozíciója hangzott el igen szép zenekari és énekkari előadásban. Britten zenei nyelvezete mérsékelt modernségéljen természetes és érthető, lényegre törő egyszerűségével valójában hivatást tölt be: áthidalja a napjainkban oly gyakori távolságot a mai zene és a hallgatók között. Az irgalom kantátáját a Vörös- kereszt megalapításának 100-ik évfordulójára komponálta 1936- bari. A megindítóan szép alkotásban gyakran kamara jellegű hangszereléssel, tehát nem a felfokozott hangzás, hanem az érzés erejével szólal meg a humánum hangja. A vokális duót Ludék Lübl és Philippe Huttenlocher adta elő művészi átéléssel. Külön említést érdemel Ph. Huttenlocher, aki szólamát nemcsak kitűnően énekelte, hanem belső izzással „alakította“ is. Szünet után Karin Georgia Csajokvszkij „Variációk egy rokokó témára“ című gordonka - versenyét tolmácsolta magával ragadó előadásban. A teremben nyári hőség uralkodott, a televízió reflektorai még kúton hőforrást szolgáltattak, de a fiatal szovjet művésznő lebilincselő játéka, belső hévtől át féli yesedett gordonkahangja, előadásmódjának friss szépsége, finom humora a tikkasztó légkörben is felvillanyozóan hatott. Befejezésül Csajkovszkij Romeo és Júlia-nyitánya hangzott el szenvedélyes lendülettél. Pierre Colombo élesen szembeállította a veronai fiatalok boldog álmát az ellenségeskedő családok zord drámai képével, plasztikusan kifejezésre juttatva az ellentétes mozgató erők összeütközését, ami a nyitány- fantázia magvát képezi. . A Filharmónia búcsúestjén csodás világot jártunk 1*> a zene szárnyán. HAVAS MÁRTA Helena Vondráöková és Karol Uucliop a hazai táncdalverseny yyőztes számait énekelte. zenéről komolyan beszélni. Más gondunk nincs? A szerzők új táncdalokat komponálnak, me- lyek vagy tetszenek a közönségnek vagy nem, tehát ennek megfelelően az egyik számból sláger lesz, a másikat szinte amint halijuk, máris elfelejtjük. Tiszta sor, minek kell erről „problémázni“, mondják egyesek. Ezek az emberek tévednek. ugyanis a valóság nem ilyen egyszerű. Lényegében arról van szó, hogy igenis „oda kell figyelnünk“ a táncdalokra. A köny- nyűzenének, s ezen belül a táncdaloknak hazánkban is milliós tábora van. A tánodal tehát a tömegkultúra szerves része. Éppen ezért nem lebe tünk közömbösek az iránt, hogy táncdalaink megfelelő formában kifejezik-e gondolotainkat és érzéseteket, avagy szépen szólnak a semmiről, s a régen „letarolt“ úton járnak. Sokan vannak, akik e letagadhatatlan té Katona Klári nyerte az idei nemzetközi Arany Urát. (CSTK-íelvételek) nyék hallatára visszakérdeznek: rendben van, de akkor milyen legyen a jó táncdal? Az elmélet egyszerűnek tűnik: Jegyen igényes, de azért legyen táncdal. A gyakorlat már — s ez így helyén való — korántsem ilyen problémámén - tes. Ezt az idei Bratislavai Líra is bizonyította. VoodráCkova előadásában, továbbá a „jó reggelt kívánok" (szerzője A. Brezovský és A. Karšay, énekelte E. Kosztolányiévá], és „A téren“ című dal (A. Sigmund szerzeménye, Marta és Tena adta elő). A sikerült számok között említhetjük meg B. Trnečka és J. Turan „Harminc nyár, harminc ősz“ című dalát, amelyet M. I.aiferová énekelt. Ennek a dalnak igé nyes — de netn erőltetett — szövege volt, tetszett a hang- szerelése is. A döntő zsűrije mintha megfeledkezett volna erről a számról. Meg kell viszont jegyeznünk, hogy a hazai táncdalversenyen akadtak elég gyenge számok is. Némelyek már-már egészen más műfaj határát súrolták, más táncdaloknál viszont a szöveggel volt „baj“, mert a látszat ellenére csupán közhelyeket, hangzatos szavakat hangoztattak. Könnyűzenét, s különösen táncdalt továbbra sem könnyű komponálni, mert nem elegendő, ha a szerzők csupán annyit tesznek meg, hogy új témákat keresnek, de azokat a régi, elkoptatott „kaptafára“ húzzák. A Bratislavai Lírának évek óta szinte változatlan koncepciója van. A fesztiválon évről évre külföldi énekesek és együttesek is szerepelnek, s így lehetőségünk nyílik mégis merkedni a legújabb könnyűzenei áramlatokkal. Már évek óta hangsúlyozzuk, hogy jobban kellene kiválogatni a vendégszereplőket, hiszen senkinek sem lehet érdeke, hogy középszerű énekesek lépjenek fel nálunk, méghozzá nem kis pénzért. Sokkul helyesebb lenne, ha esténként nem öt-hat, liánom két, vagy három vendégszereplő adna a mostaninál nívósabb műsort. Azt sem szabad megengednünk, hogy a külföldi énekesek, vagy együttesek közűi bárki, illetve bármely, amolyan tessék lássék alapon, „dobja“ a fellépést. Sajnos, az idén erre is akadt pél da ... A fesztivál sikeréhez nem elegendő a jó muzsika. Fontos a jó szervezés is. A Bratislavai Lírának külföldön valóban jó neve van. Ezt bizonyítja az is, Sokszínű művészi vallomás SZABÓ GYULA EMLÉKKIÁLLÍTÁS A DUNAMENTI MÚZEUMBAN KULTURÁLIS HÍREK ■ Chile — egy nemzet vér fürdője címmel jelent meg egy könyv Venezuelában. A kiadvány megrázó képet fesit kilenc venezuelai polgár sorsáról, ekük a chilei katonai puccs idején a saját bőrükön tapasztalták a junta embertelen bánásmódját. ■ Az olomouci Művészetek Házában napjainkban Jindrich Wielguse szobrait és rajzait tekinthetik meg a látogatók. A Képzőművészetek Galéria ja ezenkívül a Grafikai Kabinetben kiállítást rendezett Giovun- ni Battista Piranesi metszeteiből. 9 A Szovjetunióban sokkul több műfordítás jelenik meg évente, mint Angliában, az USA-ban és japánban együttvéve. Tavaly például a világ 57 országúIjóI s la Szovjetunióban élő nemzetek és nemzetiségek 18 nyelvére lefordítva 53 millió kötetei adtak ki. Szabó Gyula érdemes művész ha élne, ma lenne 67 éves. Akkor halt meg, férfikora delén és alkotóereje csúcsán, amikor lázas munkájának, meg nem alkuvó harcának, törhetetlen akarattal végzett kísérle tezéseinek végre komoly eredményeit, gyümölcseit, jutalmait élvezhette volna. A nemrég megnyílt komáromi emlékkiállítás az immár lezárult életmű egy céltudatosan kiválogatott fejezetét mutatja. Persze a hagyaték feltárására több nagyszabású kiállításra lenne szükség, hogy alkotásainak művészi fejlődését, kibontakozási szakaszait feltárjuk, ismertessük. Szabó Gyulának „rengeteg közlendője van, az emlékek, él mények, elképzelések szüntelen áradása minduntalan észlelhető alakot ölt munkálkodásában, pihenéstelen szellemi nyugta lansága nem marad határozat lan lelki állapot, de hőfokának arányában egyúttal már a mű faji formálódás folyamatát is megindítja. Szerencsés az a művészt ipus, amelyik az érzék elés, elgondolás első pillanatától már rendszerez és osztó Igoz is az asszociációs anyag bán“ — rögzítette a budapesti kiállítás katalógusában Pogány Ö. Gábor. Félszázados pályája során csaknem minden műfajt és technikát kipróbált. Tudatosan tette ezt. Neon divatozott, nem különcködött. Pontos volt és következetes. A kifejezőeszközök értékét tartalomhordozó képességük szerint ítélte meg, mindig abból a koncepcióból merített, amelyikre éppen mondanivalójához szüksége volt. A modernista törekvések pozitív eredményeinek hasznosítását alkalmazta. Az expresszioniz- musból pl. átvette a konstruk ció szigorúságát, a kubizmusból a formaelem zés technikai készségét. Sajátosan egyéni színekkel rajzolta a nyomort, a küzdő ember sorsát, a német megszállás éveinek eltorzult nehézségeit. Az „Ecce homo“, „Az Szabó Gyula: Moszkva emberek a hegyeken“, az „Ecce vita“, „Az élet és a munka“, a „Forradalom — Szerelem“ vagy a „Forradalom és az élet“ című grafikai lapjai világszerte ismertek, „a közép európai történelem hatalmas átalakulása nak parabolikus krónikája, lét és szemlélet, művészei és világnézet alakulásának tanulságos tükrözése, csendes epizódok jelképekké vált megörökítése(P. G.) minden grafikája. Vérbeli realista még akkor is, amikor szürrealistább kedélyekkel akar elrugaszkodni a valóságtól, amikor bravúrosan könnyed etűdökkel hökkenti meg szemlélőjét. Ekkor sem szakad el, egy pillanatra sem a földtől, a valóságtól, az éleitől. Hű marad mindig önmagához. Ez az eredet és a kötöttség szüntelenül ott vibrál még a múlt évtized gondtalanabhul fogant képein is: hol közvelle iiiiI jelentkezve, hol közvetve, máskor a témákban, emlékekben vagy a kiadásra váró ver seinek észjárásában, dallamosságában. Gyakran említette, hogy az érzékeltetés dialektikájának jelenléte egylien a ki fejezendő lelki motívumok differenciálását is maga után vonja. A hangsúlyos mondanivaló terjedelme, a biztos vonalkultúra, a fegyelmezettség, a játékos vagy a tragikus ötletszerűség képpé transzponálása nála ebből ered. Főleg az ember sorsproblémái érdeklik. Az ember küzdelme, boldogulása, rendet-békét óhajtó eröfeszité sei foglalkoztatják. Úgy vesz tudomást az élet ellentmondásairól, egymást tagadó valós vagy valótlannak tűnő élményeiről, vízióiról, hogy az egészből életigenlő konklúziói von ie, s ezt ellenállhatatlan erővel hirdeti. Műveiben, művészetében egyetemes helytállások kapnak erkölcsi igazolást. Emberi, eszmei harcok jutnak el a győzelemig. Mindany- nyiunkhoz szólnak. Fontos figyelmeztetések, intelmek sugároznak felénk minden képéről. Hatalmas élmény zuhan ránk. Bemutatás és megmutatás ez a tárlat, atiol nem a műalkotás ereszkedik le a befogadóhoz, hanem a néző kényszerül fel emelkedni a műhöz és a mű által, az alkotások segítségéved, a témafelvetések legyűgöző ór- dekessségével. A képek érthetősége itt nem csupán a logikai-racionális feltételektől függ már, hanem u befogadásnak érzelmi, szemléleti, hangulati és egyéb összetevőitől. Ezt a sokoldalúan élményszerű és kritikus befogadást viszont csak úgy fejleszthetjük, ha rendszeresen veszünk részt a tárlatokon, ha eligazításunkban érthetően segít a műbírálat és tá- gabbra nyílnak képtáraink, múzeumaink kapui, ahol méltó fórumot kaphatnak a müvek és a művészek egyaránt. Csak az ilyen állandó jellegű kapcsolat fejlesztheti és fémjelezheti értékelni tudásunk szintjét. őszintén reméljük, hogy Szái- bó Gyula hagyatékát rövidesen szerte az országban megismerik, miáltal új értékekkel gazdagodik képzőművészeti közvéleményünk, mindannyiunk okulására és örömére, az egyetemes kultúra hasznára. SZUCHY M. EMIL ízes, édes a cseresznye. (Felvétel: L. Grešner — ČSTKJ 1974. VI. 7. 6
