Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-04 / 130. szám, kedd
O J F ILM E K LÓHÁTON,ÁGYÜTÜZBEN (szovjet) Izgalmas, pergő ritmusú, látványos film a Lóháton, ágyú- tíízben. Életrajzfilmnek nevezhetnénk, jóllehet számos monumentális csatajelenet szövi át. Hőse Sapovalov, munkásfiúból lett magas rangú liszt, még az első világháború után. Amikor hazatért a háborúból, s értesült arról, hogy győzött a forradalom. a hadseregben maradt. A film tulajdonképpen in médiás rés kezdődik, az események sűrűjébe vág. Sapovalovot tekintélyes, rokonszenves külsejű, középkorú férfiként ismerjük meg. Civil ruhában látMint később kiderül, az életrajz egy kérvényéhez kellett: az ezredes a német fasizmus előretörésekor úgy érzi, nem maradhat tétlen, nem szemlélheti ölbe lett kézzel az elszabadult poklot. Életcéljává vált a haza védelme. Ismét bevonul. Jevgenyij Karelov rendező emlék képekből, mozaikszerűen építi Tel a filmet, az eseményeket azonban nem krónika- szerűen, szárazon meséli el; színes képekben elevenednek meg az izgalmas és veszélyes kalandok, a feszült párbeszédek. Emberi sors, igazi harcos életforma bontakozik ki előtLóhátnn, ágyútíízben — jelenet a szovjet filmből juk, amint a törzsparancsnokságra siet; itt barátságosan fogadják, látogatásának célja azonban ismeretlen számunkra. Aztán önéletrajzot ír, s magára maradva szeme előtt elvonul a múlt. Tömegjelenetek, intim kettősök, a magánélet képei váltják egymást; enilékképek, melyekből kirajzolódik Sapovalov élete, illetve a sorsát, hivatását meghatározó számos esemény: az első világháború, a forradalom, az intervenció évei, megsebesülése, majd tartalékos állományba helyezése. tünk — hatásosan, meggyőzően. Az alkotó azonban ügyel arra, hogy Sapovalov alakja ne váljon egysíkúvá. Jevgenyij Matvejev — Sapo valov szerepében — rokonszenves alakítást nyújt. A feleségét Nyina Popova személyesíti meg; nem könnyű feladattal kellett megbirkóznia, hiszen fiatal asszonyként ismerjük meg, s évtizedek múltán az élet viszontagságaiba belefáradt asszonyként a halálos ágyon látjuk őt utoljára. A film érdekessége, hogy magyar szereplői is vannak. Elia Kazan, amerikai rendező neve nem ismeretlen a mi nézőink számára sem, hiszen az Amerika. Amerika című filmje évekkel ezelőtt közönségsikert aratott nálunk is. Kazan mun toásságát határozott társadalomkritikai él és haladó szemlélet jellemzi, műveiben kritikusan elemzi és leplezetlenül bírálja az élet valóságát. A vad folyó című filmjének cselekménye a harmincas évek ember tulajdonkeppen két világot jelképez, a régit, az elhalásra ítéltet és az előretörő újat. Drámai összecsapásuk kétféle életszemlélet konfron- tálását teszi lehetővé. Az idős hölgy életbölcsessége, érvei, körömszakadtáig való ragaszkodása a megszokotthoz, fokozatosan elnyeri „ellenlábasának“ rokonszenvét és csodálatát, de a haladást, az új előretörését nem lehet feltartóztatA Vad folyó egyik kockája, középen: Jo van Fleet, az idős usz szuny szerepében ben játszódik, Amerika déli részén, s a Tennessee folyó mentén élő farmerek közti konfliktusos helyzetről szól. A Tennessee — a vad folyó nemegyszer kilépett medréből, mérhetetlen károkat okozva a lakosságnak, s veszélyeztetve életüket is. Ezért a kormány úgy döntött, hogy szabályozza a folyót — a gát építése azonban néhány farmercsalád kitelepítését teszi szükségessé. A cselekmény középpontjában egy idős asszony, egy kisebb sziget tulajdonosa áll. Semmi áron sem akar megválni birtokától, ezért törvényszerűen összeütközésbe kerül a kormány megbízottjával, aki a löld kisajátítását intézi. A két ni. Az asszony azonban nem törik meg és sohasem nyugszik bele, hogy ei keli hagynia idillikus szigetét... A film epikus szerkezete lehetővé teszi, hogy a rendező a főhős éleiével párhuzamosan több sorsot is bemutasson, melyből hiteles kép tárul elénk a harmincas évek Amerikájáról, a szociális ellentétekről, a kizsákmányolásról, a négerek diszkriminálásáról. Jóllehet Kazán Amerika rákfenéjét csupán ebben a mikrokörityezetben mutatja be, s a mondanivalóval kapcsolatban nem foglal állást, ennek ellenére a film haladó szemlélete és társadalomkritikai éle félreérthetetlen. —y 111— A GYÓGYÍTÓ ULTRAHANG A betegségek felismeréséhez, a diagnosztikához ma még nélkülözhetetlenek a testet átvilágító röntgensugarak, és mellettük az utóbbi évek vívmányai, a sugárzó izotópok, amelyek lehetővé teszik, liogy nyomon kövessük a szervezet számos láthatatlan életfolyamatát. Talán nincs az emberi testnek egyetlen olyan része sem, amelyről ne adhatna útbaigazítást a megfelelően alkalmazott sugárzó anyag. A röntgennel ós izotópokkal elért nagyszerű eredmények ismeretében sem szabad elhallgatnunk azonban egy „de“ szócskát. Mindkét eljárás egyszerű, de a sugárzások testünkben ösz- szegeződnek — sok kicsi sokra mehet! —, és idővel kárt okozhatnak. Elméletileg nem képzelhető el a röntgen- és a radioaktív sugárzásnak olyan parányi mennyisége, amelynek ne volna élettani hatása, és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk akkor sem, amikor ez a hatás még nem káros. Más a helyzet az ultrahangokkal. Az ultrahangoknak ugyanis egy bizonyos határérték alatt nincs élettani hatásuk, tehát nem lehet maradandó káros következményük sem. Az ultrahangok olyan kb. 16 000 herz feletti rezgésszámú mechanikai rezgések, amelyeket már nem hallunk meg. Ezek a rezgések fizikailag, minőségileg nem különböznek a közönséges, az ember által hallható hangoktól. Élettani hatásuk attól függ, hogy mennyi mechanikai energia áramlik át egységnyi felületen az időegység alatt. A hullámmozgás formájában tovaterjedő mechanikai energia a közegben, amelyben terjed, sűrűsödéseket és ritkulásokat idéz elő. Ugyanaz az energiamennyiség azonban egyaránt továbbítódhat kis rezgésszámú, de nagy amplitúdójú hullám formájában, és for- ! dítva: nagy rezgésszámú, de kis amplitúdójú bullámként is. Ennek ismeretében már viszonylag könnyű eldönteni, hogy a nagy mechanikai energiák továbbítására a kicsi, vagy a nagv rezgésszámú hullámok alkalmasabbak-e, illetve ennek ismeretében választ kapunk arra, hogy miért nem lehet a kis rezgésszámú, ámde nagy amplitúdójú mechanikai hullámokkal, köztük a hallható hangokkal igazán nagy mechanikai energiát továbbítani. Ez utóbbi esetben ugyanis abban a közegben, amelyben a mechanikai hullám terjed, olyan nagyok a kirezgések, bogy ez már az anyag szétszakadására vezetne. Ezért olvan ultrahangokat alkalmazunk, amelyeknek a rezgésszáma nagy, s a kirezgése viszonylag kicsiny. Az ultrahanghullámokkal elméletileg rendkívül nagy mechanikai energia vihető a szervezetbe, az ultrahanggal való gyóygyításra azonban a közepes nagyságrendű mechanikai energia alkalmas. Az ultrahangkezelés hatásosságának az a feltétele — bármilyen furcsának tetszik is —, hogy a sugárzás el is jusson a szervezetbe. Az ultrahangrezgések ugyanis már néhány molekula vastagságnyi levegőrétegben teljesen visszaverődnek. Ezért az ultrahangsugárzó fej és a besugárzandó testrész közé összekötő közeg ként a levegőt kiszorító olajréteget használnak. Ez az olajréteg azonban nem hatásos, ha a bőr- felület túlságosan szőrös, mert a szőrszálakra tapadó finom levegöréteget az olajréteg sem távolítja el teljesen, s az ultrahangenergia máris csak megcsappanva juthat a szervezetbe. Ilyenkor egyetlen segítség van: a besugárzandó bőrfelületet le kell borotválni. A sejtek elmozdulásának Iránya ultrahang hatására gyorsan változik, annyiszor, ahány rezgést másod porcenként az ultraliangliullám végez, helyesebben kétszer annyiszor, mivel az irányváltozás félhullámonként következik be. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy másodpercenként több mint másfél millió elmo’dulás történik. A gyógyászatban általában 800 kHz frekvenciájú ultrahangokat használnak. Ezek alkalmazásakor a közeg részecskéinek mozgási iránya és sebessége megváltozik, s mivel a sel>esség változás gyorsulást jelent, az ultrabangtérbon levő részecskékre a földi gyorsuláson kívül még egy gyorsulás hat. Igaz, hogy az ultrahangtérben az egy pont körül ide-oda rezgő részecskék sebessége aránylag kicsi — az intenzitástól függően 10—20 cm másodpercenként —, de mert az irányváltozás rendkívül rövid idő alatt következik be, a részecskékre ható gyorsulás a földi gyorsulásnak akár a százezerszerese is lehet. Ugyanakkor a gyorsulás iránya is — mint már említettük — állandóan változik. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy már a közepes' erősségű u 1 tra hang tér ben is a mozgó részecskék súlya, ha igen rövid időre is, a százezerszeresére nő. Persze az ilyen nagy gyorsulások iránt — bármilyen rövid ideig hatnak is — az élő szövet már nem közömbös, hanem reájuk jellegétől függően különbözőképpen reagál, ós részben ez az a reakció, amelyre az ultrahangok gyógyító hatása alapulhat. Amikor az ultrahangok terjednek, a közeg ben sűrűsödések és ritkulások keletkeznek, ami annyit jelent, hogy a közeg némely pontjában a nyomás az átlagosnál nagyobb, illetőleg kisebb lesz; E váltakozó nyomásnak az értéke már a terápiában használatos intenzitások esetéljen is jókora lehet, elérheti a 2 atmoszféra túlnyomást, és — természetesen — iránya is a gyorsuláshoz hasonlóan állandóan változik. Az ultrahang által megmozgatott területen tehát valami olyasmi következik be, mint amikor az izomban masszírozással sűrűsödéseket és ritkulásokat idéznek elő, csakhogy mivel az ultra- hangtérben igen kicsi (kb. másfél milliméter), távolságokon belül — fél hullánxhossznyira — ismétlődik a „masszás , sokkal inkább egyedileg, vagyis egy megadott helyen, sajátosan, specifikusan hathat. Az ultrahang gyógyító képességét több esetben éppen ezzel a mikromasz- százsos hatással magyarázzák. A részecskegyorsulás és a váltakozó nyomás hatására az ultrahangtérben a közeg fizikai és kémiai szerkezetétől függően számos másodlagos hatás is érvényesülhet, és ezek feltehetően közvetlenül gyógyító hatásúak. Élő szervezetről, roppant bonyolult fizikai és kémiai rendszerről lévén azonban szó, ezek a hatások any- nyira összetett formában jelennek meg, hogy sokszor csupán a végeredményt, a gyógyulást ismerjük, és nem egészen világos számunkra a folyamat mechanizmusa. A másodlagos hatások közül elsősorban talán a hőhatást említhetjük meg, amely tulajdon- ké|)|ien két részből áll: abból a hőből, amely a rezgő közeg molekulái közti „belső“ súrlódásból származik, és abból, amely a közeg határfelületén — például a sejtfalaknál — súrlódás révén jön létre. Ily módon az ultrahangoknak a diatermiához hasonló hatásuk is van, azzal a különbséggel, hogy elsősorban azokat a szöveteket melegítik fel, amelyeket a dialermia „hidegen hagy“. Ugyancsak az ultrahangok másodlagos hatásai közé tartozik az, hogy növelik a sejtek közötti diffúziót, és serkentik az anyagcsere-folyamatokat. A váltakozó nyomás következtél**!! ugyanis egyrészt mintha egy szivattyú működne bent a szervezetben, másrészt egy egyenirányú, úgynevezett sugárnyomás is fellép, mivel az a közeg, amelyben az ultrahang terjed, tehetetlensége miatt nem tudja teljesen követni a rezgéseket. Ezek együtt az élettani folyamatokat általában meggyorsíthatják, és ez például a gyógyszerek jobb felszívódásában mutatkozhat meg. Az ultrahangok azonban mindenekelőtt azzal gyógyítanak, hogy mechanikai energiát juttatnak a szervezetbe. Velük különleges hatások érhetők el, elsősorban azért, mert a viszonylag nagy rezgésszámé ultrah.inghullámok — ellentétben a hallható hangokkal — a fénysugarakhoz hasonlóan egyenes vonalban terjednek. Tükrök, lencsék segítségével akár egyetlen pontra is koncentrálhatok. Ez lehetővé teszi, hogy a szervezetben egy-egy helyet egészen pontosan megcélozzanak, és ily módon elkerülhető, hogy a közbülső szöveteken olyan nagy anérgiák hatoljanak át, amelyek azokat már roncsolják. Valószínűnek látszott, hogy a nagy erejű ultrahangok roncsoló hatását epekövek szétzúzására is felhasználhatjuk. Ezek a próbálkozások azonban nem hozták meg a remélt eredményt, mert a kövek pusztán mechanikai úton való szétzúzásához szükséges energiák már olyan nagyok, hogy károsító hatás nélkül nem juttathatók a szervezetbe. Más úton azonban az ultrahangkezelés itt is eredményt ígér. Arra már régebben is gondoltak, hogy meg kellene kísérelni a szem üvegtestének homályát ultrahangsugárzással eloszlatni. De mindaddig, amíg nem álltak rendelkezésre megfelelően kialakított besugárzó fejek, az ilyen irányú próbálkozások nem vezetlek eredményre. Hasonlóképpen n nőgyógyászaiban bizonyos méhszájsebek eredményes gyógyítását is csak a megfelelően kialakított ultrahangbesugárzó fej tette lehetővé. MILLIÓ ÉVFS VIZEK A SZAHARÁBAN A Szaharában 1890 óla végeznek földtani kutatásokat. Ezek eredménye nemcsak a kőolaj- kutatás, hanem a Szahara vízellátása szempontjából is nagy jelentőségű. A geológiai feltárás szerint a Szahara egy hatalmas méretű artézi 1 kút. Az artézi kutak működésének elve közismert. Két domb között olyan talajú völgy terül el, ahol a felső réteg nem ereszti át a vizet, a második réteg vízlároló, míg ez alatt ismét vízátnemeresztö réteg helyezkedik el. A két domboldalról lefolyó víz a középső víztároló rétegben gyülenilik fel. Ha tehát a völgy legmélyebb pontjainak egyikén eddig a rétegig lefúrnak, a közlekedőedények törvénye szerint a víz felszökik, elvileg a két domb magasságáig, a gyakorlatban — a levegő ellenállása miatt — ennél valamivel alacsonyabbra. A Szahara esetében a két hegy: északon az Atlasz- hegység, délen az Ahagyar. (A kettő között mintegy 1400 km a távolság!) Az Atlasz-hegységben lehulló esőzések vize a vízáteresztő rétegben a legmélyebben fekvő szint felé szivárog — évmilliók óta. A számítások szerint a Szahara alatti vízgyűjtő rétegek mintegy 50 000 milliárd köbméter vizet tartalmaznak. Ghardaiában, ahol a sűrű népesség miatt a vízellátás megoldása különlegesen sürgős volt. negyven évvel ezelőtt 350 méter mélyen sikerült vízre bukkanni. Ez volt az első jelentősebb vízlelet a Szaharában. De itt a víz a helyi geo lógiaii adottságok következtében nem tört a magasba, hanem mintegy 30 méterrel a felszín alatt maradt, s onnan kell kiszivattyúzni. Tamelakban, Touggurt és Ourgla között — olajat keresve — a kutatók kénytelenek voltak 1554 méter mélységben abbahagyni a fúrást, mivel a fúrófej bennszorult. A vízügyi hatóság vette át a kutat, amelyből azóta is másodpercenként 150 liter víz buggyan fel olyan erővel hogy — ha csőben vezetnék — 300 méter magasra szökne. (új) A VAD FOLYÓ (amerikai)
