Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-24 / 147. szám, hétfő
DÉNES GYÖRGY: RENDETLENKEDÖK Bár az elmúlt időszakban rengeteg lakás épült, még mindig sok a kérelmező, akinek minden álmuk az új lakás, a korszerű otthon. Pedig az utóbbi évtizedben itt, Bratislavában is új városrészek keletkeztek, s az em bér csak bámulja, mennyire kiterjedt a város, milyen hatalmas területek épültek be. Tanulságos viszont megfigyelni, hogy azok a lakók, akik új lakásba költöztek, mennyire tartják be a házirendet, s hogyan viszonyulnak otthonukhoz. A lakók többsége rendes és becsületes, de sajnos akadnak olyanok is, akik megbotránkoztatják lakótársaikat és naponként feldühítik a házmestert'. Tizenkét emeletes épületben lakom, a lépcsőházban kiét felvonó működik. Többnyire a gyerekek szórakoztatására, akik le-föl száguldoznak a felvonóval és természetesen elrontják. Hetente legalább három ízben kell jönniük a javítóknak. Ügy látszik, a szülők legkevésbé törődnek a gyermekeikkel, pedig jól tennék, ha néha-néha utána néznének, mit csinálnak kedves csemetéik. Hazajövet az egyik este be akarok szállni a liftbe, s lám, teli van szeméttel. A lift fülkéjébe fordította ki valaki a szemetesvödör tartalmát. Nem hiszem, hogy felnőtt tette volna. Sajnos, a házmesternek nem sikerült kinyomozni a tettest. A lépcsőházi bejárat ablakát is kiverik havonta. Ezt a kedves lakók a késő éjjeli órákban teszik, amikor borgőzös fejjel hazatérnek új lakásukba. Hogy miért teszik? Duhajkodásból, virtusból, vagy egyszerűen nincs kapukulcsuk és az ablakon át akarnak hazajutni? Ki tudja. A házmesternek eddig nem sikerült megállapítania. Meleg, tavaszi, nyári napokon az is „kedves“ szokás, hogy az égő csikkeket kihajítják az ablakon. Néha egész csillaghullás van, s alaposan vigyáznia kell az ilyenkor hazatérőnek, nehogy a nyakába hulljon egy parázsló csillagocska. De mást is kidobálnak az ablakon. Banánhéjat, konzervdobozt, papírt. Gondolják, könnyebb így, s még szórakoztatja is az embert. A házmester természetesen dühös, és naponként szidalmazza a kedves lakótársakat. Joggal. A lakógyűléseken is leginkább e körül forog a szó, de különösebb eredményeket eddig még nem sikerült elérni. Végül még annyit. Sok család évekig vár a lakásra. Megkapta, teljesült az óhaja. S most nem kíméli, nincs tekintettel lakótársaira. Rongálja a közvagyont, elcsúfítja saját környezetét s talán eszébe sem jut, mennyibe került a köznek ez a hatalmas épület, menynyibe került egy-egy lakás. Jó lenne ezeket a rendet- lenkedőket jobb belátásra bírni, hogy emberibb módon, szebben, kulturáltabban élhessünk. Hasznos kiadvány az iskoláknak A Szlovák Nemzeti Felkelés címmel dokumentumgyűjteményt jelentetett meg a bratislavai Mladé letá ifjúsági könyvkiadó és a prágai Albatros kiadó. A felkelés 30. évfordulója tiszteletére kiadott gyűjtemény az iskolák számá ra készült, s életközeibe hozza legújabbkori történelmünk sorsdöntő eseményeit. A gazdag képanyagot tartalmazó kiadványt a pedagógusok segédeszközként is hasznosíthatják az Ifjúság eszmei-politikai nevelésében. A dokumentum-gyűjteményt — melyet Ján Barica állított össze — valamennyi Is kólának (a magyar tanítási nyelvű Iskoláknak magyar hyelven díjmentesen megküldik. E gyszerű ember vagyok csupán, de fölötteseiin iránt tiszteletteljesen viseltetem. Nem azért, mintha talán félnék valamitől, vagy mintha a kegyeikbe akarnék férkőzni. Nem ám! Egyáltalán nem. Egyszerűen nagy örömömet lelem benne. Ügyelvén, hogy mindenben egyetértsek fölöttese- immel, igyekszem előre kitalálni gondolataikat és óhajaikat. Hiszen nekik sem mindig könnyű, mint ahogyan azt sokan képzelhetnék. Megesik, hogy indőnként nekik is körmükre koppintanak a fölöttes szervek. Következésképpen fö- lötteseinkkel szemben nem a karrierünk miatt kell figyelmeseknek lennünk, hanem mindenekelőtt a lelki nyugalmunk és a lelkiismeretünk miatt. Itt vagyok például én. Azon az osztályon, ahol dolgozom, Filimon Porfirijevics az osztály- vezető. Jólelkű, együttérző, kifejezetten nagyszerű ember. Egyszer behívatott magához, és azt mondja: — Szappanos elvtárs, (ez a nevem ugyanis), nem szokott maga véletlenül játszani? Röptében elfogtam a gondolatát, és azt feleltem: — Szoktam, Filiam Porfirijevics, perese hogy szoktam. Sőt örömmell — Akkor hát, kedvesem, jöjjön el hozzánk holnap estefelé, elrömizgetünk egy kicsit... Egyetérteni természetesen egyetértettem vele, de hogy mi fán terem a römi, ha megölnek se tudom. Nyomban felhívtam a barátomat, és kifaggattam, mi is az a römi tulajdonképpen. A barátom mindent aprólékosan elmagyarázott, sőt még egy praktikus preferánsz bemutatót is tartott, nehogy még a végén szégyen érjen Filimon Por- firijevicsnél. Hajnali háromig ültünk a játékasztalnál. Az igazat megvallva — elég szép összeget kért a felkészítésemért és ráadásul alaposan ki is kaptam tőle, az csak természetes. Ami magát a játékot Illett — becsülettel beismerem —, egy cseppet se tetszett nekem. De hát valamiképpen ki kellett feleznem a fölöttesem iránti hálámat és tiszteletemet! Filimon Porfirijevics igen megörült jöttömnek. Csaknem egy hónapig jártam aztán hozzá preferánszozni. Egyáltalán nem érdekelt a játék. Ám annak ellenére, hogy elvesztettem egy csomó pénzt, kitartottam. De megérte. Kínjaimért nemsokára megkaptam a kárpótlást. Fölemelték a fizetésem. Aztán egyszer egészen pontosan emlékszem — egy hét végén, pénteken ismét magához hívatott Filimon Porfirijevics, és megkérdezte: — Szappanos elvtárs, nem érdekli magát véletlenül a ... — Érdekel, természetesen, hogy érdekel, Filimon Porfirijevics. Egyetlen napig sem bírom ki nélküle — kaptam el a gondolatát, még mielőtt egészen kifejezhette volna. — Akkor hát készítse elő a fölszerelést, és holnap hajnalban indulunk. Űjra csak felhívtam a barátomat: — Ha megölsz barátocskám — mondom neki —, akkor sem tudom kitalálni, mi az a fölszerelés. Hallottam már felőle, de ... elfelejtettem. ö természetesen mindent megmagyarázott, sőt még a horgait is kölcsön adta. Leteleped tünk Fii ianon Por- flrijeviccsel a jégen, a horgokat bedobtuk a lékekbe, és hallgattunk, mintha tele volna a szánk vízzel. A főnököm meg- tilotta, hogy beszéljek. Ha horgászni megy az ember, csendben kell viselnie magát, mondta. A véghetet len ülésben egészen elgémberedtem, és apró karikák kergetőztek a szemem előtt. Forgott velem a világ. Egyszóval szívből megutáltam a pecát az első pillanattól kezdve. De tűröm. Nem akartam szomorúságot okozni Filimon Porfirijevicsnek. így tisztelegtem a főnökömnek majd másfél hónapig. Minden vasárnap így adtam jelét az iránta való odaadásomnak. Mígnem egy szép napon préA. Kocsetov: Szappan- buborék miummal jutalmazott meg. Állítólag azért, mert a munkahelyemen rendkívül aktív vagyok, és példás a kezdeményező-szellemem. De gyerünk tovább. Egy idő múlva behívatott magáhaz, és azt kérdezte: — Szappanos elvtárs, nem hódol véletlenül a ... — De, de... hogyne hódolnék Filimon Porfirijevics, — válaszoltam tüstént —, sőt, nagyon is hódolok! Igazán nagy gyönyörűség és élvezet számomra az efféle szórakozás — találtam ki sebtiben a főnököm gondolatát. Üjra felhívom a barátomat, és magyarázom neki a helyzetem. így és így, az osztályvezetőm megint hív valahová és kéri, hogy vigyem magammal ezt meg ezt. Mondd meg, kérlek szépen, hova járnak az emberek nyírfavesszővel és kefével? Most sem hagyott cserben a barátom, megmondott mindent, amire éppen csak szükségem volt. Hosszú három hónapig jártam a gőzfürdőbe. Pusztán főnököm kedvéért. Vasárnapról vasárnapra. Szappanoztam a hátát, és kitartóan paskolgat- tam a nyírfaseprűcskével. Mondhatom: fene rosszul éreztem magam a gőzben. Erős szívdobogást kaptam, mi több — időnként ki-kihagyott a szívem. De összeszedtem minden erőm, hogy csak ne okozzak neki csalódást. Az osztályvezetőm most sem hagyta figyelmen kívül a személye iránt tanúsított előzékenységemet. Nemsokára ki is fejezte háláját: nyilvános dicséretben részesített a szolgálati kötelességekhez való öntudatos hozzáállásomért. A személye iránti figyelmességben továbbra is kifejezetten túltettem önmagámon. Tóparti csendélet M. Vodéra {elvétele rv / \ x Míg egy napon váratlanl az a hír terjedt el, hogy Filimon Porfirijevicset állítólag áthelyezik valamilyen más munkahelyre. Utolsó alkalommal behívatott magához Filimon Porfirijevics, és azt mondja nekem: — Hallja csak, Szappanos elvtárs, nem akarna maga? .. .■ Mitől kellene most már félnem? — villant át rajtam. Hiszen kicsoda most már ő, Filimon Porfirijevics! Senkii Nulla! Már nem a főnököm. Miért kellene ezután is tiszteletteljesnek lennem vele szemben? Elvégre én kizárólag csak a főnökeimet tisztelem! — Elnézést — mondom peki —, nem akarnék, eszemben sincs — fogtam el a születendő gondolatát, és folytattam a megkezdett mondatot: — Fütyülök a preferánszára. A pe- cázástól pedig még most is hideglelésem van. És ami a gőzfürdőjét illeti — undorítóbb dologgal sohasem találkoztam az életben. Ezért elnézését kérem, Filimon Porfirijevics... És azzal otthagytam. A lelkem egyenesen zsongott az örömtől. Életemben először mondtam szemébe fölöttesnek a szent igazságot. Szerfölött elégedett vagyok önmagámmal. Váratlanul karon fog az egyik munkatársam, egy utálatos pasi, ravasz talpnyaió, a megvesztegetés százszázalékos mestere. — Filimon Porfirijevicslől jössz? — tudakolódik. — Igen — feletem. — No, és magával visz? — És hová kellene magával vinnie? — néztem rá értetlenül. — Akart, de én magam visszutasítottam. Már elegem volt az egészből. , — Várj csak, Szappanos, nem bolondultál te meg véletlenül? Hiszen Filimon Porfirijevicset főigazgatónkká nevezték ki... Hirtelen éreztem, hogy megpattant bennem valami. KÜVESDI JÁNOS fordítása ALEKSZANDR CSIKARKOV: BAKLÖVÉS Oleg Paolovics, amikor röpke órányi késéssel megérkezett a gyűlésre, legott a következő cédulát küldte az elnökségnek: „Szót kérek. Glusan- szkij Miután megkapta a szót, hűséges pillantást vetett az elnökségben ülő új igazgatóra és a tapasztalt szónok gyakorlott hangján belefogott: — Űj igazgatónk, Vaszilif Vasziljevics tartalmas felszólalásában sok helyes gondolat és világos útmutatás volt. Igen, elvtársak, szent igaz, hogy jobban kell dolgoznunk, sokkal jobban kell dolgoznunk, elvtársak. Es Vaszilij Vasziljevics- nek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy a munkában az erős, öntudatos figyelemnek a minőség javulásával kell párosulnia. Igen, elvtársak, munkánk mintaszerű, száz százalékos hatékonyságú legyen . Oleg Pavlovies a gyűlés elnöksége felé fordult, és észrevette, hogy az új igazgató nagy figyelemmel néz rá. Ez megsokszorozta Oleg Pavlovies erejét, és Jhletetten így folytatta: — Nagyon helyes útmutatással szolgált Vaszilij Vasziljevics azzal kapcsolatban, hogy nálunk nem lehet lemaradás, evégből pedig szükség van arra, elvtársak, hogy az egyes osztályok munkája között szoros kölcsönös kapcsolat álljon fenn. Es megint csak tökéletesen igaza van Vaszilij Vaszil- fevicsnek, amikor azt mondja ... Az elnök ekkor felállt és kissé zavartan így szólt: — Bocsásson meg, Oleg Pav- lovics, hogy félbeszakítom, de a dolog úgy áll, hogy az igazgatónk még nem szólalt fel. Tudja, Vaszilij Vasziljevics soelidőzött a föigazgatósái és azt kérte, hogy felszólalását a gyűlés végére tegyük ál Kérem, folytassa, Oleg Pav- lovics. . . Gallért György fordítása Könözsi István felvétele TÖRÖK ELEMÉR KÉT ŰJ VERSE >1 csend szigorában Nyár lengeti pipacs lobogóját a tűnődő pillanatban s érett odaadással lehajtja fejét a búza a jegenyék mögül bíbor köpenyében kihajlik a nap s fényt sző homlokom legmélyebb ráncaiba körül a lomb zizegve meséket súg fülembe s álmában egy nyúl fölrezzen sóhajomtól 6 hol az a fény melyben álltam egyszer a hajnali derengés boltíve alatt álmok terhével hol az a tündér-örömet ígérő csillanó mosoly s a szív legmélyéből fölszárnyaló szó körülvesz a füvek zöld némasága s észre se veszem a felemás evidenciákat a csend szigorában hol az idő árnya lassan pereg homlokom komor íve felett Még egy pillantás Füst-pántlikákat tekerget a napra a szél körben vajúdó fák merengnek az ég fekete máglya megérnek a csillagok a biztos hullásra égő tenyerem egy percnyi fohászra emelem még egy pillantás és kész az álom aztán az éj lován a Tejútat járom
