Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-11 / 136. szám, kedd

Egy nagy szerelme volt. a kommunista színház EMIL FRANTIŠEK BURIAN HALHATATLAN EMLÉKÉNEK Két évfordulóját ünnepeljük ebben az esztendőben a cseh kultúra eme óriásának- A mai napon — június 11-én — het­ven égő gyertyával díszítenék születésnapi tortáját, forró au­gusztus csillagos éjszakáinak egyikén pedig halálának tizen­ötödik évfordulójára emlékez­nénk. Én azonban inkább születés­napját választom és az élő, a ma Is köztünk járó Heraklészt, a Holnap nagy varázslóját, a forradalmárt, az ő mindig nyug- ta'anító és provokáló szellemét dicsérem. Színházában, a legen- dáris D-ben kezdődött el ha­zánkban a színház szocialista forradalma, mégpedig a kapi­talizmus kellős közepében. És E. F. Búr iám mint színházigaz­gató, rendező és színész, költő és zeneszerző, drámaíró, zenész és énekes, s nem utolsósorban mint pedagógus is, mindig a proletár forradalom eszméjét szolgálta. De hát ki is volt ez az igaz ember, honnan jött és hová tar­tott, mit akart, mit valósított meg álmaiból és terveiből, mit hagyott hátra örökségül a kor- társakra és az utódokra? Sokat cikkeztek minderről pro és contra, s jómagam is többször méltattam életművét. Amikor pedig eltávozott közü­lünk, nekrológjában hiába is idéztem Antoniust, hugy „Te­metni jöttem Caesart és nem dicsérni“, E. F. Buriánt, ezt a zseniális és ugyanakkor nyűgös örökifjút, számos hibája ellené­re is dicsérnem kellett. Ám azt hiszem, hogy mégiscsak az öreg Goethe szavai jellemzik legjob­ban Emil František Burján mű­ködését, azok a szavak, melye­ket Goethe a Faustban mon­dott, bogy: „Minden elmélet szürke, barátom, csupán az Élet aranyfája zöld!“ Ez az idé­zet a magyarázata annak, ho­gyan is tudott EFB különböző túlhaladott elméleteket sutba dobni, letérni a kitaposott utak­ról és hogyan is tudott új ösvé­nyeket vágni az eszmék és problémák rengetegében. Emil František Burian (a to­vábbiakban gyakran csak EFB!) világhírű cseh művészdinasztia leszármazottja. Édesapja a prá­gai Nemzeti Színház operájá­nak volt a kitűnősége, nagybá­csija, Burian Károly pedig ko­rának egyik legnagyobb opera­énekese, a budapesti Operaház leghíresebb tenoristája, akinek mellszobra még ma is a buda­pesti Operaház előcsarnokában látható. EFB adottságainak alapján mégis proletár volt, ezért is lépett be tizenkilenc- éves korában a CSKP-ba. És alig volt húszéves, amikor a prágai Nemzeti Színház már második operáját vitte színpad­ra. Az élet azonban nem dédel­geti őt. EFB, hogy éhen ne haljon, bárokban és mozikban zongorázik. Aztán elhagyja a fővárost, Brnóba költözik. Harminchárom nyarán, ami­kor Prága tőszomszédságában Hitler meghirdette ezeréves bi­rodalmát, EFB visszatér a fővá­rosba. Harminchárom augusztusában pedig a huszonkilencéves EFB kérvényt nyújt hg a Belügy­minisztériumhoz: új színházat akar létrehozni a fővárosban. A rendőrség könnyen „lekáde- rezte“ Emil Františeket. Meg­állapította, hogy nem csak te­hetséges zeneszerző és rende­ző, hanem megrögzött és javít­hatatlan kommunista agitátor is. Mint színházi vállalkozót (ez volt akkoriban a hivatalos szakkifejezés) mégis jóváhagy­ják. A káröröm ebben az eset­ben testet öltött. A hivatalos körök nagyon jól tudták, hogy a színházi közönség „elfogyott“ és a prágai színházak konga­nak az ürességtől. Ez a kom­munista értelmiségi pedig a gazdasági krízisnek ebben a korszakában vállalkozik egy új színház megnyitására. — Följön meg saját zsírjában, gondolta magában az illetékes referens. A színházhoz ugyanis nemcsak színészek, színpad és színpadi kellékek szükségesek, a szín­házhoz sok pénz is kell, pénz, pénz, pénzl És ha az új vállal­kozó a pénzhiányt netalán még­is átvészelné, tartalékban ott áll készenlétben a cenzorok mindenre képes falkája. Harminchárom őszén, D-34 el­nevezéssel nyitotta meg kapu­ját az új színház a forradalmi holnap színészeinek rendezői­nek, drámaíróinak és közönsé­gének, kommunista és nem kommunista antifasisztáknak egyaránt. A színház első bemu­tatóján Erich Kástner, a Svájc­ban élő német író „Napok, a mi napjaink“ című drámájával ismerkedhetett meg a prágai közönség. A bemutató óriási és osztatlan sikert aratott. Bal és jobboldali lapok csak dicsérni tudtak, Július Fučík pedig a Tvorbában, a CSKP ideológiai folyóiratában fején találta a szöiget, amikor ezt írta: „Vég­re megszületett napjaink szín­házai" Azután harcos huszonöt esz­tendő következett, néhány éves tragikus közjátékkal. A mün­cheni szégyenletes árulás után a támadások lavinája Indult meg a színház, de elsősorban ennek igazgatója és szellemi vezére ellen. Negyvenegy feb­ruárjában a Gestapo letartóztat­ja E. F. Buriánt. Tereztnbe, majd Dachauba kerül, negyven­öt eleién pedig a Hamburg melletti Neuengammenbe transzportálják. Emil itt ellen­álló csoportot szervez, amelyet az angolok lebuktatnak. Az SS legények az összeesküvés fel­számolása után az életben ma­radottakat a kiselejtezett német balti hajórai egyik hajóroncsá- ra, a Cap Arcone-ra hurcolják. A brit királyi haderő bombá­zói „humánusán" járnak el, bombaszőnvegge! elsüllyesztik e f autóm-f'ott a hajóit, ezt az úszó koncentrációs tábort, amelynek húszezer foglya közfii csupán néhány százan menekül­nek meg, köztük Emil Franti­šek Burian is. Hazatérése után színházával a régi álmait megvalósító for­radalmai akarta segíteni. Igaz­gatott, rendezett és játszott, ha kellett, színdarabokat is írt (Miért élsz Václav ftíha?, Vá­lasztófal, Még nem késő a bol­dogsághoz, A parti korcsma stb. stb.) Mivel igényes volt önmagával szemben is, nem egyszer gya­korolt önkritikát, mégpedig nyíltan. A rosszakarók, a suta és irigykedő percemberkék uj­jongtak. — Hűtlen lett önma­gához, kiégett, hirdették azok, akik a bokájáig sem értek fel. Igazságtalanok voltak és osto­bák, rosszakaratúak. Mert EFB bármihez is tért vissza igazga­tói és rendezői munkásságában, mindig előre nézett és lépett Is egyet előre. Amikor időelőtt eltávozott tő­lünk, íróasztalán és zongorá­jának pultján sok kézirat, fel­jegyzés és kotta maradt, ren­dezetlenül. Sok mindent, idő­hiány miatt, nem mondhatott ki, sok mindent mi nem értet­tünk meg. Az állami gyász azonban a hivatalos elismerés pecsétjeként hatott koporsója felett és a tegnapi viták, ellen­tétek egy láthatatlan spanyol fal mögé kerültek. Kijelentet­ték: őrizzük meg EFB művészi hagyatékát és emeljük magasra a forradalom vörös lobogóját, melyet EFB mindig bátran és büszkén lobogtatott. BARSI IMRE AZ ÉLETERŐ MŰVÉSZÉ Richard Strauss születésének 110. évfordulójára Elhunyt Mipel Ángel Asturias Vasárnap este 75 éves korá­ban elhunyt Mlguel Ángel As­turias világhírű Nöbel-díjas guatemalal költő. Asturias in­dián szülők gyermekeként szü­letett. Életét végigkísérte az in­diánok múltja, jelene és jövője iránti érdeklődés és rokon- szenv. Első figyelemre méltó írása Madridban jelent meg 1930-ban Guatemalái legendák címen. 1949-ben lelentette meg verseit. Egyik legismertebb al­kotása az ötvenes években írott regénytrilógiája, amelyben meg­rázó erővel számol be a guate- malai valóságról. Asturiast 1966-ban Lenin-békedíjjal tün­tették ki. Több alkotása magyar nyelven Is megjelent. A neves guatemalal költőt végakaratá­nak megfelelően a párizsi Pere La Chaise-i temetőben helyezik Űrök nyugalomra. Strauss fénylő és virtuóz művészi jelenség. Münchenben született 1864. június 11-én. Mű­vészi útja nyílegyenesen felíve­lő vonalban vitte diadalról dia­dalra. Már a századfordulón úgy ünnepelték, mint „korának leg- nagyobbját". Az ó- és az újvilág metropolisai határtalan csodá­lattal adóztak a nagy dirigens­nek és zeneszerzőnek. Élete utolsó két évtizedében kissé el- csöndesedett a nagy lelkesedés. Két világháború formálta, ala­kította az emberiséget, minden­felé bontakozott, érlelődött az „új", és ez kissé elhomályosí­totta a wilhelimiánus idők nagy reprezentánsának dicsőségét. Richard Strauss nagysága ta­lán elsősorban abban rejlett, hogy utolérhetetlen művészettel játszott korának hatalmas hang­szerén. Strauss minden ízében ismeri korát, de mégváltoztatni nem akarja. Igent mond a je­lenre és nem fárad el megének- lésében. Művészetében hiába ke­ressük a nagy idők és nagy változások visszhangját. „Dér grosse Zeitgemässe“, a nagy korszerű (Gustav Mahler nevez­te így) nem kapcsolódik be a világesemények áramába. Elfo­gadja a világot olyannak, ami­lyen, nagy eszmények nem he­vítik. Korának minden hangja meg­szólal benne: Strauss gátlásta­lan és merész, naiv és könyör­telen, gyöngéd és frivol, derűs és humoros, cinikus, romanti­kus, néha dagályos. Meglepő, sőt meghökkentő hangszerelési ötleteit óriás-zenekarral való­sítja meg. A végletekig kiak­názza az orkeszterhangzás le­hetőségeit, színekben, fények­ben tobzódó zenekarát ő maga is „szimfonikus orgiának“ ne­vezte. Szabolcsi Bence szavai­val élve „neki semmi sem túl sok, sőt soha semmi sem elég“. Különösen összetett lényéből adódott, hogy nem lehetett épí­tő szimfonikus. Adottságai in­kább a szimfonikus költemény és az opera területére sodor­ták. A szimfónia belső harcot, vajúdást, forrongást, felszaba­dulást kíván. Strauss pedig In­kább ábrázol, dallamképeket raj­zol csodálatos élethűséggel, melódiái zenébe ültetik át a valóságot. Művészete, amelyben őseredetiség keveredik játékos bűvészkedéssel, mindig a való­ság felé fordul. Elkerüli a sö­tét tragikumot, a mélységek elé csillogó homlokzatot állít. „Strauss szeme és művészete csak a látható, hallható, érzé­kelhető világ csodáiban dúskál — mondotta a zeneköltő 60. születésnapján Gerhard Haupt- marai. — Megvannak persze a gyökerei a föld alatt, de akár a fa, csak azt mutatja, ami a föld felett van. Kinek ne volna ez elég, s ki nem volna hálás ezért a gazdagon ömlő zenei élet forrásért". HAVAS MÁRTA ÚJ FILMEK SZANNYIKOV FÖLDJE (szovjet) Sok mendemonda kering a tudósok és a közönséges ha­landók között Szannyikov föld­jéről. De hol volt Vagy valaha is létezett Szannyikov földje s nem csupán az írói fantázia szülte? A legendákkal övezett rejtélyes föld valóban létezett valahol a sarkkörön. Egy orosz gyáros, utazó fedezte fel, de aztán az északi-jeges-tengeri sziget a csodával határos mó­don eltűnt a föld színétől. Egves feltevések szerint termé­szeti katasztrófa söpörte el, vagy a tenger nyelt© el. A Szannyikov földjének eltűnésé­ről szóló történet hálás témá­nak bizonyult nemcsak V. A. Obruesev regényíró számára, hanem „felfedezték“ a filmesek is és az Albert Mkrtcsjan—Leo­nyid Popov rendezőpáros tudo­mányos fantasztikus filmet ké­szített belőle. A 20. század fordulóján egy szibériai kisvárosban játszódik a film cselekménye; ide kalau­zolnak bennünket az alkotók és bemutatják azt a négy vál­lalkozó szellemű férfit (geoló­gus, énekes, szolga, orvos), akik útra kelnek, hogy megke­ressék Szannyikov földjét. Cél- juk, hogy a sziget lakóinak nyomába szegődjenek és vá­laszt kapjanak a rejtélyes kér­désre. Végtelen jégmezőkön át ka­landos-viszontagságos utat tesz­nek meg, míg a Szannyikov- földre érnek. Az indián tör­zsekre emlékeztető nép egykor trópikus paradicsomban élt, az egzotikus táj azonban már visszavonhatatlanul a múlté — most a jéggel borított mezők nyújtanak otthont, menedéket és megélhetést az itt lakóknak. A látványos film többé-ke- vésbé izgalomban tartja a né­zőt, bár az alkotók nem aknáz­ták ki kellőképpen a téma nyújtotta lehetőségeket. A tu- d om á n y o s - f a ntaszt i k us el emek a film közepe felé kissé hát­térbe szorulnak s meseszeríl motívumok kerekednek felül. Az alkotás operatőre finom ér­zékkel, mesterien használja ki a helyszínek sajátos szépségét, páratlan varázsát. A rendező munkáját Vlagyiszlav Dvorzsec- kij, Oleg Dal, Georgij Vicin és Jurij Nazarov színészek se­gítik. Cliaplinrál alighanem min­dent elmondtak, megírtak már. Ismételgetés lehet csupán em­lékeztetni utánozhatatlan és el­évülhetetlen művészetére, bölcs kesernyés humorára, öt­letgazdagságára. A Charlie-cik- lus keretében most újra látha­tó a mozikban a Modem idők, melyet a harmincas évek nagy válsága inspirált. kor technizáltságának veszé­lyeire figyelmeztet. A Módéra időkben a chaplrfti figura, az örök magányos, üldözött, féb szeg csavargó elesettségéberv kiszolgáltatottságában már nincs egyedül: az óriási szere­lőcsarnokban a futószalag mel­lett ott vannak körülötte a hozzá hasonlók, a kapitalista rend elnyomottjai. Az é'lese® A modern idúk egyik kockája. A Modern idők 1936-ban ke­letkezett, abban az időben, ami­kor a hangosfilm már végle­gesen maga alá temette a né­mafilmet. A Modem idők bizo­nyos vonatkozásban tehát kü­lönbözik Chaplin korábbi film­jeitől (pl. az Aranyláztél, a Cirkusztól, a Nagyvárosi fé­nyektől ), hiszen a némafilm váratlan összeomlása — több művészhez hasonlóan — Chap­lint is súlyosan érintette.’ Mert a jellegzetes Chaplin-figura: a kopott zsakettes, nádpálcás, elnyűtt, keménykalapos, csám- pás figura, a külvárosok, az országutak nagy csavargója, az örökösen igyekvő, de mindig pórul járt kisember mégiscsak a némafilm szülötte volt, s az is maradt. Chaplin a munkások gondo­latait, kiszolgáltatottságát, a nagyvárosi nyomort filmesftet- te meg a Modern időkben. A munkás kizsákmányolását nö­velő teljesítménybérezés, a ka­pitalista nagyüzem, a modern szatirikus filmben fel-felbuk- kaimak a burleszk-komódia, k finom líra, a romantika elemei, melyek a művész korábbi nagy sikerű burleszkjeire emlékez­tetnek. Chaplin mintha nem tudna szabadulni a némafilm nagy varázsától, az érzelmes- ségtől, nehezen búcsúzik hal­hatatlan figurájától, de a film befejező képsora — Charlie, az újonnan lelt csavargó társávéi a végtelen országúton távolo1- dik tőlünk — már az örök bú­csú hangulatát idézi fel ben­nünk. A Modern időkben Chaplih az emberi méltóság mellett emeli fel szavát, az érzelmek, a humánum nevében védte az ember jogát az élethez; amikor önmagát védte, a maga szemé­lyében is az elesettekért szálK síkra, mert egyszerűen csak él­ni akart — emberségesen, a munka, a technika elemberté'- lenítő, kényszerítő uralma nér- kül. —ym— Banská Bystricán, Az ismeretlen vadász trófeája című új szlovák film bemutatásával csütörtökön ünnepélyesen .megkezdődik a Dolgozók Filmfesztiválja. A Vladislav Pavlovič rendezte film fel­kelési témát dolgoz fel. A képen: jelenet az alkotásból. MODERN IDŐK ______________________________(omerikoi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom