Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-12 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
Bari Károly versei: Kovóts Miklós MAGYAR SZÍNJÁTSZÁS ÉS DRÁMAIRODALOM CSEHSZLOVÁKIÁBAN 1918 1938 madóch Monográfia, ^ y .'n ( ^ (»íÁ'r Riportok, Ľbatta GYÖRGY huszadik világháború Versek VARGA K AT AI IN 11 Barátom, Bonca MADÁCH Ifjúsági könyv MÁJUSI UBWKMH Hazai magyar tanulmány — és verseskötet A könyvhónap után sem kerítette hatalmába a „tavaszi fáradtság“ a Madách Könyvkiadót, mert ebben u hónapban is több olyan könyyet Jelentetett meg, amelyre valóban érdemes felfigyelni. Hézagpótló és jelentős tanulmány Kováts Miklós Magyar szmjátszás és drámairodalom Csehszlovákiá ban című könyve, amelyben a két világháború közti csehszlovákiai magyar színjátszás és drámairodalom útját tárja fel. A monográfia három részre tagolódik. Az elsőben a szlovákiai magyar színjátszás négy Jelentős egyéniségéről — Polgár Károlyról, Faragó Ödönről, Földes Dezsőről és Iván Sándorról — rajzol találó portrét, és ismerteti működésüket. A második részben a drámairodalom legjelentősebb képviselőinek tevékenységével foglalkozik behatóan. A munka harmadik része jelentős kapcsolattörténeti feladatot teljesít: feltárja a cseh dráma térhódítását a csehszlovákiai magyar színjátszásban. Kováts' Miklós tanulmánykötele nemcsak a szakemberek számára érdekes olvasmány, elsősorban ezért hívjuk fel rá olvasóink figyelmét. Rat la Györqy Huszadik világháború című kötetének csupán addig meghökkentő a címe, ameddig nem olvassuk el az itt csokorba gyűjtött verseket. A látszólag könnyű, játékos stílusú és szertelen ötletekkel teletűzdelt verseken minduntalan átsüt a komoly mondanivaló: a világégéstől, az újabb világháborútól való félelem. S e félelem mögött ott bujkál a költő végleien optimizmusa, amely humánus, bizakodó kicsengést ad a verseknek. Az eml>eriség nagy kérdéseiről egy költő vall. s ezért ez a vallomás sajátos, szuggesztív erejű, sok apró megfigyelésből, reflexióból. Ötletből állnak össze Batta György új versei. Egon Envin Kischt nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen ő mindannyiunk kedves ismerőse A májusi könyvújdonságok egyik slágere kétségtelenül a Szenzáció! Szenzáció! című kötet, amely a szá guldó riporter legújabb írásait tartalmazza. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt riportfüzér a század eleji Prágába „varázsolja“ az olvasót. Szenzációs események színhelye tárul fel előttünk, malomtűz, gyilkosság s más esemény elevenedik meg, s a riporter beavat nagy nyomozások műhelytitkaiba is. S mindezt kedves humorral, helyenként ellenállhatatlanul harsány vidámsággal vagy hátborzon gatóan grotes/k eszközökkel teszi. A harminchárom kis történet a kor remekbe sikerült kaleidoszkópia. Hősei: kisemberek és maga a riportírás kiasz szikusa, Egon Erwin Kiseb. Filmről és színdarab alapján már ismerjük Ro risz Vasziljev A hajnalok itt csendesek című kisregényének a cselekményét, mégis úgy vélem szívesen fellapozzuk ezt a könyvet. A fiatal szovjet író egy kis csajiat katonalány, s egy látszólag kőszívű őrmester történetéi mondja el. A második világháborúról már sokan és sokat írtak, de ilyen szén vedélyeseu, lírai hangvétellel, s ennyire emberien kevesen. A nem mindennapi történet, s a sajátos hangvétel teszi ezt a kisregényt valóban felejt hetetlen olvasmánnyá. A kötet másik kisregényében, A legutolsó napban egy öreg, jószívű rendőrtiszt utolsó munkanapját írja le a szerző megrázó erővel. A cselekmény hátterében ott lüktet a mai sokszínű város élete. Több új kiadványt találnak könyvesboltjainkban a klasszikus magyar irodalom kedvelői is. Most ie- lent meg ugyanis új kiadásban Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem, Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma és az Oj Zrínyiász, Móricz Zsigmond: Űri muri, valamint Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes című alkotása. S ha már a klasszikusoknál tartunk, hadd említsük meg, hogy ugyancsak most látott napvilágot a Világirodalom Remekei sorozatban lack London: Martin Eden című önéletrajzi elemekkel átszőtt regénye A kortárs magyar költészetet ezúttal a fiatalon népszerűvé vált költő, Rari Károly képviseli új kötetével, az Elfelejtett tüzekkel. A kötet néhány versét ezen az oldalon közöljük. Örkény István három, talán legismertebb alkotása, a Glória, a Macskajáték és a Tólék most a Szépirodalmi Zsebkönyvtár sorozatban jelent meg. Rejtő fenol a sajátos humorú kalandregények tették ismertté. Kevesebben tudják róla, hogy a tragikus sorsú író komoly hangvételű, korszerű írásokat is alkotott. Ezek közé tartozik egyik legsikerültebb regénye, a Csontbrigád, amely most kapható új kiadásban. Legifjabb olvasóink figyelmét három új kiadványra hívjuk fel. Fekete István Téli berek című ifjúsági regénye kedves, s azonkívül hasznos olvasmány. Az előző regényből, a Tüskevárból megismert hősök Tutajos és Bütyök most az idős Matula segítségével a téli Balaton és vidéke természeti szépségeivel, sajátosságaival ismerkednek meg. Az óvodások és a kisiskolások számára ajánljuk elsősorban Varga Katalin Én, te, ő, valamint a Barátom, Bonca, című ifjúsági könyvét. Végezetül elsősorban a jövendőbeli szülők, de mások figyelmét is felhívjuk dr. Czeizel Endre és Magyar Pál egészségügyi könyvére, amelynek címe: A születendő gyermek védelmében. V-f~ Elfelejtett tüzek Riadjanak a hajnalt-imádó sóhajok: a pusztuláshoz kovácsolt népnek nem dobog gond marta szíve, kifosztott sorsa ellobog, tüzes bálvánnyá faragni arcát nem tudom, csillaggá-dermedt öklét kinyitni nem lehet, vérbimbó ajka hattyú ruhájú telieget perzselt meg egykor, lehunyt szemmel a gyász lelett nem állhatok de holtért az ének mit tehet. Félelmetes az árvák oeszéde, karjukat keresztek várják: lángot vet a kaszás idő a kínokon, és jöhet az angyal nenvszünö ordításáért a ténynek, bukkansz- éj-sötét idegenekre, hínársátrakat sző a tó, kitépett nyelvű pacsirta sírján lázadó: magad vagy, légy erős; hínársátrakat sző a tót Dózsa Lehervadt koronám vasáról a tűz, dörgő kiáltásoktól föld alá riadt az ének, bárcsak hallanám, zúgó vizeknél szomorú fűz hajlik a szélben, megfagyott láng béklyózd csak lelkem: soha nem halok meg, villámló húsomból kiharapott forradalom, arcod fekete gyász. Suhogó felhők álmába kergetett keserű sereg, füstből jött fergeteg, kik őrzik harcod'-’ emléked rejteket hol talált? kopjafák szürke oszlopa»» szép sóhaj lobog, szél tépi mostohán; sorsom folytatói, üres a trón! Vár rád a tenger Jaj, belehal az őszinteségbe, kinek ajkára pecsétet ütött az ének, belehal a virágokhoz-dobbanó szelíd szív a szóba: nagy szorításába a lángoló kéznek. Zuhanj éles hóra, vaskörmű villámok piros sikolyába, dermedj szöges ostorok csattogására: de ne jelentsd föl magad fájdalmaid előtt; nincs kimondhatatlan. Vérző tűz-erdök gyökereznek gúnyád alott: cigánygöndör nyelvekkel hánykódnak suhogva, -> vár rád a tenger - ittál belőle, támassz a kortyból óceánt! Cigánysor Vályogcsomók közt rejtező tűztől visszaretten a nyugalom: világgá ment a rózsafából faragott hegedű, halálfekete hajú asszonyok hasították meg érte arcukat, hűtlen éjszakáikért levágott mellükkel csillagot égettek a ég homlokára, éjfélórában sárkányok toporzékollak az énektől piros vidéken, szél fodrozta a fellegek patyolatingeit, zúgtak villámló szárnyakkal a varjak, elbitangolt lovak hátón kesergett a hold. rózsafából faragott hegedű, elmúlással hátba szúrt énekeiddel hová mentél, putrik ablakaiban visszatérésed virrasztják a gyertyák, nyurga szelek korbácsolják emlékre a fákat, nem lehet elfelejteni, ki dalba fullasztotta szivét! Ének Szuronyos szívvel kik madarat megaláznak, magjaik ellen is fakadjon a Föld, s emléktelenné feketedjen nevük az idő ajkán. Mert ki tudja a világot a mélység hangján, nem törvénykezhet fölötte a csönd. Őrizlek, ének, mint fájdalmát a seb,- nyelvem ércét hitetlenség el ne lopjál Jelszavak oszlopaihoz kötözve a lét, igaz ének legyen halálos menedékem. Arany tüskés rozsbon bujdokol a nép.