Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
Egyszer növendékeimet — 14—15 éves fiúkat és lányokat — faggattam arról, hogy kit tartanak hősnek. Ilyen feleleteket adtak: — Aki nem fél a haláltól... Bátran szembeszáll az ellenséggel ... Minden veszélyt vállal... Nagyon szereti a hazáját — még az életét is feláldozza érte... Habár Ószinték, mégis tankönyv- és irodalmi olvasmány ízű feleletek voltak ezek, amelyeket ál színezhetett ugyan egy- egy mélyebben álérzett film, esetleg élőszóval előadott háborús történet élményerejű, s ezért lelkesítő hatása is, mindaz által hiányérzetem támadt. Az volt a benyomásom, hogy miután kimondták véleményüket, amelyekhez érthetően romantikus képzetek is tapadtak — azzal lerótták kötelességüket a témával szemben. Ki kellett egészítenem a fiatal fejekben alakuló eszményképet olyan vonásokkal, amelyek valóságosabban rajzolják meg a hős alakját. Hogy például a hősök is emberek, s ha az ember veszélybe kerül, fél, s a hős egyebek közűit azáltal emelkedhet a többi ember fölé, hogy adott esetben le tudja győzni magában még a halálfélelmet is. Most, hogy a tömegtájékoztatás eszközein keresztül, a szó noki emelvényeken s az Iskolai katedrákon egyre sűrűbben kap hangot a harminc évvel ezelőtt kirobbant Szlovák Nemzeti felkelés méltatása, várható, hogy a korábban ismert té nyék és nevek mellé újabbak is kerülnek majd, mind meggyőzőbben bizonyítva a szlovák nép történetében kétségkívül leg jelentősebb forradalmi megmozdulás nagy népi tömegekre s jelentős katonai erőkre épült partizánháború jellegéi — s internacionalista sajátosságait. S az emlékezések során, ha a valóságnak megfelelő nyelvi evidenciákat keressük, elkerülhetetlenné válik a hős fogalmának egype gyakoribb emlegetése is. Mert alig hihető, hogy akadna manapság tisztességes ember, aki ne tartaná hősöknek azokat, akik 1944 nyarán fegyvert ragadtak a német fasizmus ellen Szlovákia hegyet között. Előzmények En is beszéltem egy idős losonci kommunistával, a 73 éves Kókai Józseffel, aki bizonyára maga lepődne meg a legjobban, ha most hősnek, a felkelés hősének neveznénk. Pedig nem tehetem másképp, mert egész élete alapos bizonyságokkal szolgál hozzá. Szegény sorsú füleki vasutas és bejárónő harmadik gyerekeként, tizenhárom évesen zománcgyári munkás lett. Tizennégy éves korában jobb keze három ujját levágta az excenteres húzóprés. A baleset után égetőkemencéhez került, könnyebb, de továbbra is férfimunkára. Tizenkét vagy huszonnégy órás műszak, utána nyolc vagy tizenkét órás szabad nap — ez volt a sorsa az Ifjúmunkásoknak áz első világháború idején. 1920 ban belépett a szociáldemokrata pártba, s tagja lett a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének, valamint ifjúmunkás szervezetének is. Akkoriban főleg az ifjúmunkás mozgalomban fejtett ki tevékenységet. A szociáldemokrata ifjúmunkás szervezet helyi titkáraként 1921-ben küldötte volt a Kommunista Ifjúsági Szövetség prágai alapító kongresszusának, amely a CSKP megalakulásának is ösztönző előzményeként hatott. Mint alapító párttag, ettől kezdve mindvégig a legtevékenyebben dolgozott a füleki és losonci kommunisták körében. 1921 és 1930 között legális pártpolitikai munkája mellett illegális tevékenységet is kifejtett a Bécsből irányított Kommunisták Magyarországi Pártja földalatti mozgalma megsegítésében. Előbb Nógrádi Sándornak, a Kommunista Ifjúsági Szövetség akkori kerületi titkárának irányításával, majd dr. Herz Sándor losonci párttltkár közreműködésével magyar nyelvű kommunista sajtótermékeket, elsősorban a Proletár című lapot, s egyéb propagandaanyagot hordott át Budapestre. Többször is feltartóztatták és lefogták, míg aztán egy besúgó jóvoltából 1929 késő őszén magyarországi kakastollas csendőrök lebuktatták. A hírhedt Schweinitzer budapesti rendőrfőkapitány kezébe került, aki a vallatások során állati módon megkí- noztatta. Fél év börtönbüntetést szabtak ki rá „az állam és a társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett“ címén. De volt kényszerű vendége a losonci járásbíróság, majd a bratislavai és a nitrai kerületi bíróságok börtöneinek is. A kisebb elzárásokat, kihallgatásokat, rendőri zaklatásokat már nem is részletezte. — Volt idő — mondja —, amikor hol én voltam lecsukva, hol a feleségem, akivel különben a mozgalomban ismerkedtem meg — de a nehéz életviszonyok miatt csak hosszú évek múltán, harmincháromban kelhettünk egybe. Ám volt úgy is, hogy mindketten börtönben ültünk. De amelyikünk éppen szabadlábon volt, az mindig hordott be ennivalót a másiknak, hogy ne csak azon a sovány rabkoszton kelljen élnünk, amit ott adtak. Aztán a kenyértelenség sötét gondjai a munkanélküliség prózai hónapjaiban — éveiben. Az örökös helyváltoztatás, hol konspirációs okokból, hol pedig munka után, Fülekről Budapestre, Losoncra, onnan Zólyomba, Ipolyságra, Érsekújvárra, Bratislavá- ba meg vissza. Sztrájkok szervezéséért és kommunista agitácíóért csak n füleki zománcgyárból kétszer bocsátották el, utoljára 1926-ban. — Az igazgatóságnak nagyon a begyében voltam — emlékezett borongó hangon. — Nem is kerültem vissza többé aztán, már csak a felszabadulás után. Többnyire alkalmi munkából élt, rövidebb-hosszabb ideig kőbányában, útépítésen dolgozott. Mint a losonci járási pártvezetőség tagja, szervezte a kőbányászok, útépítők sztrájkmozgalmait, mialatt Európában sorsdöntő események zajlottak. Megszületett a müncheni diktátum, s ami ellen a CSKP elkeseredett küzdelmet folytatott, bekövetkezett Szlovákia déli határvidékének horthysta megszállása is. A rezsimváltozás újabb megpróbáltatásokat hozott. A megszálló hatóságok első ténykedése volt, hogy 26 kommunistát letartóztatott a városban. A pártszervezet széthullott, üldözőbe vették a kommunistákat, bebörtönözték, internálták őket. De véget nem érően zaklatták, vallatták, majd hatókezdtek. Megvolt a talaja és tömegbázisa is. A háborús készülődés, majd Magyarország tényleges hadbalépése által teremtett konjunkturális termelés ellenére is, hivatalosan mintegy 4000 munkanélkülit tartottak számon a városban. Az ellenállásban — Engem Pavel Barboriak elvtárs szervezeti be az antifasiszta mozgalomba —, mondta Kókai elvtárs, amikor a felkelésben vállalt szerepéről kezdtünk beszélgetni. — 1928 óta ismertük egymást, amikor ő még a KISZ zvoleni szervezetében a titkári funkciót töltötte be. A háború alatt a föld alá kényszerített kommunista párt zvoleni szervezetének egyik vezetőjeként működött. 1939 március második felében felkeresett a lakásomon, és kérte a közreműködésemet a szervezkedő ellenállási mozgalomban, amelynek közvetlen és távolabbi céljaként a Csehszlovák Köztársaság felújítását, a CSKP legális párttá alakítását, egy új, szocialista rendszer megteremtését emlegette előttem. Én ezt örömmel lapok és falragaszok megtették hatásukat: szemmel látható bizakodással töltötte e] a környék proletariátusát az a tudat, hogy él és tevékenykedik a kommunista párt. Persze a hatóságok megtorló intézkedéssel válaszol* tak. Két illegális kommunista csoport is lebukott. Ekkor börtönüzték be Denkmayer Ernőt, Keleti Ferencet, Kohn Bélát, Kosztinyi Józsefet, majd Meitnert, Mojžíšt, Tomont és más elvtársakat is. Ezután jó időre megbénult az illegális tevékenység, más utakon kellett a szervezést újrakezdeni. A felkelés szolgálatában — Másodszor 1944. szeptember 12» én látogatott meg Barboriak elvtárs, Ján Chamula kíséretében — folytatta emlékezését Kókai József. — Akkor én már a Banská Bystrica-i rádió adásaiból tudtam a felkelésről. Megállapodtunk, hogy rajta kívül más összekötők révén is tartjuk a kapcsolatot, így kerültem közvetlen érintkezésbe Freitag Zoltánnal és egy Bulik nevezetű partizánnal, majd Mária Stra2a- nová elvtársnővel, aki szétosztásra szlovák nyelvű röplapokkal látott el. A feladatom többrétű volt: át kellett segítenem a szlovák—magyar határon az SZNF hírszerzőit, tájékoztatással szolgálni a városban és környékén tartózkodó német megszálló kiíto- naság és magyar alakulatok helyzetéről, továbbá gondoskodnom kellett a felkelést elősegítő propaganda terjesztéséről, a fasisztaellenes hangulat- keltésről. A városkát rettegés és forrongó hangulatok uralták vegyesen. 1944 tavaszától súlyos megpróbáltatásokon esett át a lakosság: a hitlerista katonai megszállást a nem fasiszta pártok feloszlatása, a polgári Jogok betiltása, nagyarányú antikommunista terror követte. A városból 38 kommunistát szállították koncentrációs táborba. A Békepárt újabb illegális röplapokat bocsátott ki, a városban pedig megalakult a 21-tagú nemzeti bizottság, amely a már szlovák területen ténykedő Keleti Ferenc révén felvette a közvetlen kapcsolatot a lovinobaňai forradalmi nemzeti bizottsággal és a határ mentén működő partizánosztagokkal. Akit akkor illegális tevékenységen értek, annak nem járt irgalom. Kókai József a felkelés számára értékes szolgálatot jelentő megbízatásait hozzáértéssel, kommunistához méltó fegyelmezettséggel, bátorsággal végezte. Losonc és környéke a Szlávok Szabadságáért elnevezésű 2. csehszlovák partlzánbrigád működési peremterülete volt. A többi között ezt a partizánbrigádot is a 4. Ukrán Front Haditanácsa mellett működő, s Sztrokács altábornagy parancsnoksága alá tartozó Partizánmozgalom Ukrán Törzse irányította. A partizánbrigád parancsnoka Voljanszkij volt. (Horthyék szánalmas kiugrási kísérletéhez szóló adalék, hogy az ő brigádtörzse bonyosági megfigyelés alá helyezték a szabadlábon hagyott kommunistákat és baloldali elemeket is. Mindezek ellenére Csehszlovákia Kommunista Pártjával való megegyezés alapján a megszállt területek kommunistáit az illegális KMP-csoportok, amelyek a Békepárt keretében működtek, kezdték szervezni, de rejtekutakon segítséget kaptak a szlovák területeken illegalitásban működő kommunistáktól is. Így 1939 elején Keleti Ferenc nyomdász vezetésével — akit még Steiner Gábor bízott meg ilyen feladattal — megalakult az illegális kommunista pártszervezet Losoncon is. A Békepárt féllegális eszközeit igénybe véve, röplapokat bocsátottak ki, s fasisztaellenes szervezkedésbe vállaltam. Konkrét feladatokat Is megbeszéltünk. Elsősorban azzal bízott meg, hogy a Losoncon élő elvtársaim közreműködésével alakítsak ki olyan légkört, amely az említett célkitűzéseket elősegítheti. Persze, nagyon körültekintően, konspirációs módszerekkel láthattam csak munkához. Voltak, akik hajlandóknak mutatkoztak bekapcsolódni, de akadtak olyanok is, akik nem vállalták a veszélyt. Akkori megbízható embereink közié tartoztak Hodossy meg Kardás elvtársak. Füleken élő öcsémmel titkos nyomdát hoztunk létre, háború- és fasisztaellenes röplapokat készítettünk, de kaptam én Zvolenből szlovák nyelvű röplapokat is, s füleki meg losonci kommunisták útján terjesztettük. Ezek a röpVoljanszkij, a Szlávok Szabadságáért partizánbrigád parancsnoka (középen, nyíllal megjelölve) harcostársai val a lakosság körében a felkelés idején Kókai József: — Ezek a röplapok és falragaszok megtették hatásukat...