Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

Egyszer növendékeimet — 14—15 éves fiúkat és lányokat — faggattam arról, hogy kit tartanak hősnek. Ilyen felelete­ket adtak: — Aki nem fél a haláltól... Bátran szembeszáll az ellenség­gel ... Minden veszélyt vállal... Nagyon szereti a hazáját — még az életét is feláldozza érte... Habár Ószinték, mégis tankönyv- és irodalmi olvasmány ízű feleletek voltak ezek, amelyeket ál színezhetett ugyan egy- egy mélyebben álérzett film, esetleg élőszóval előadott hábo­rús történet élményerejű, s ezért lelkesítő hatása is, mindaz által hiányérzetem támadt. Az volt a benyomásom, hogy mi­után kimondták véleményüket, amelyekhez érthetően roman­tikus képzetek is tapadtak — azzal lerótták kötelességüket a témával szemben. Ki kellett egészítenem a fiatal fejekben ala­kuló eszményképet olyan vonásokkal, amelyek valóságosabban rajzolják meg a hős alakját. Hogy például a hősök is emberek, s ha az ember veszély­be kerül, fél, s a hős egyebek közűit azáltal emelkedhet a többi ember fölé, hogy adott esetben le tudja győzni magá­ban még a halálfélelmet is. Most, hogy a tömegtájékoztatás eszközein keresztül, a szó noki emelvényeken s az Iskolai katedrákon egyre sűrűbben kap hangot a harminc évvel ezelőtt kirobbant Szlovák Nem­zeti felkelés méltatása, várható, hogy a korábban ismert té nyék és nevek mellé újabbak is kerülnek majd, mind meggyő­zőbben bizonyítva a szlovák nép történetében kétségkívül leg jelentősebb forradalmi megmozdulás nagy népi tömegekre s je­lentős katonai erőkre épült partizánháború jellegéi — s inter­nacionalista sajátosságait. S az emlékezések során, ha a való­ságnak megfelelő nyelvi evidenciákat keressük, elkerülhetet­lenné válik a hős fogalmának egype gyakoribb emlegetése is. Mert alig hihető, hogy akadna manapság tisztességes ember, aki ne tartaná hősöknek azokat, akik 1944 nyarán fegyvert ragadtak a német fasizmus ellen Szlovákia hegyet között. Előzmények En is beszéltem egy idős losonci kommunistával, a 73 éves Kókai Jó­zseffel, aki bizonyára maga lepődne meg a legjobban, ha most hősnek, a felkelés hősének neveznénk. Pedig nem tehetem másképp, mert egész éle­te alapos bizonyságokkal szolgál hoz­zá. Szegény sorsú füleki vasutas és be­járónő harmadik gyerekeként, tizen­három évesen zománcgyári munkás lett. Tizennégy éves korában jobb keze három ujját levágta az excente­res húzóprés. A baleset után égető­kemencéhez került, könnyebb, de to­vábbra is férfimunkára. Tizenkét vagy huszonnégy órás műszak, utána nyolc vagy tizenkét órás szabad nap — ez volt a sorsa az Ifjúmunkásoknak áz első világháború idején. 1920 ban be­lépett a szociáldemokrata pártba, s tagja lett a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének, valamint ifjúmun­kás szervezetének is. Akkoriban főleg az ifjúmunkás mozgalomban fejtett ki tevékenységet. A szociáldemokrata ifjúmunkás szervezet helyi titkára­ként 1921-ben küldötte volt a Kom­munista Ifjúsági Szövetség prágai alapító kongresszusának, amely a CSKP megalakulásának is ösztönző előzményeként hatott. Mint alapító párttag, ettől kezdve mindvégig a legtevékenyebben dolgozott a füleki és losonci kommunisták körében. 1921 és 1930 között legális pártpolitikai munkája mellett illegális tevékenysé­get is kifejtett a Bécsből irányított Kommunisták Magyarországi Pártja földalatti mozgalma megsegítésében. Előbb Nógrádi Sándornak, a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség akkori kerü­leti titkárának irányításával, majd dr. Herz Sándor losonci párttltkár közreműködésével magyar nyelvű kommunista sajtótermékeket, elsősor­ban a Proletár című lapot, s egyéb propagandaanyagot hordott át Bu­dapestre. Többször is feltartóztatták és lefogták, míg aztán egy besúgó jóvoltából 1929 késő őszén magyaror­szági kakastollas csendőrök lebuktat­ták. A hírhedt Schweinitzer budapesti rendőrfőkapitány kezébe került, aki a vallatások során állati módon megkí- noztatta. Fél év börtönbüntetést szab­tak ki rá „az állam és a társadalmi rend felforgatására irányuló bűntett“ címén. De volt kényszerű vendége a losonci járásbíróság, majd a bratisla­vai és a nitrai kerületi bíróságok bör­töneinek is. A kisebb elzárásokat, ki­hallgatásokat, rendőri zaklatásokat már nem is részletezte. — Volt idő — mondja —, amikor hol én voltam lecsukva, hol a felesé­gem, akivel különben a mozgalomban ismerkedtem meg — de a nehéz élet­viszonyok miatt csak hosszú évek múltán, harmincháromban kelhettünk egybe. Ám volt úgy is, hogy mindket­ten börtönben ültünk. De amelyikünk éppen szabadlábon volt, az mindig hordott be ennivalót a másiknak, hogy ne csak azon a sovány rabkosz­ton kelljen élnünk, amit ott adtak. Aztán a kenyértelenség sötét gond­jai a munkanélküliség prózai hónap­jaiban — éveiben. Az örökös helyvál­toztatás, hol konspirációs okokból, hol pedig munka után, Fülekről Buda­pestre, Losoncra, onnan Zólyomba, Ipolyságra, Érsekújvárra, Bratislavá- ba meg vissza. Sztrájkok szervezé­séért és kommunista agitácíóért csak n füleki zománcgyárból kétszer bo­csátották el, utoljára 1926-ban. — Az igazgatóságnak nagyon a be­gyében voltam — emlékezett borongó hangon. — Nem is kerültem vissza többé aztán, már csak a felszabadulás után. Többnyire alkalmi munkából élt, rövidebb-hosszabb ideig kőbányában, útépítésen dolgozott. Mint a losonci járási pártvezetőség tagja, szervezte a kőbányászok, útépítők sztrájkmoz­galmait, mialatt Európában sorsdöntő események zajlottak. Megszületett a müncheni diktátum, s ami ellen a CSKP elkeseredett küzdelmet folyta­tott, bekövetkezett Szlovákia déli ha­tárvidékének horthysta megszállása is. A rezsimváltozás újabb megpróbál­tatásokat hozott. A megszálló ható­ságok első ténykedése volt, hogy 26 kommunistát letartóztatott a városban. A pártszervezet széthullott, üldözőbe vették a kommunistákat, bebörtönöz­ték, internálták őket. De véget nem érően zaklatták, vallatták, majd ható­kezdtek. Megvolt a talaja és tömeg­bázisa is. A háborús készülődés, majd Magyarország tényleges hadbalépése által teremtett konjunkturális termelés ellenére is, hivatalosan mintegy 4000 munkanélkülit tartottak számon a vá­rosban. Az ellenállásban — Engem Pavel Barboriak elvtárs szervezeti be az antifasiszta mozga­lomba —, mondta Kókai elvtárs, ami­kor a felkelésben vállalt szerepéről kezdtünk beszélgetni. — 1928 óta is­mertük egymást, amikor ő még a KISZ zvoleni szervezetében a titkári funk­ciót töltötte be. A háború alatt a föld alá kényszerített kommunista párt zvo­leni szervezetének egyik vezetőjeként működött. 1939 március második felé­ben felkeresett a lakásomon, és kérte a közreműködésemet a szervezkedő ellenállási mozgalomban, amelynek közvetlen és távolabbi céljaként a Csehszlovák Köztársaság felújítását, a CSKP legális párttá alakítását, egy új, szocialista rendszer megteremtését emlegette előttem. Én ezt örömmel lapok és falragaszok megtették hatá­sukat: szemmel látható bizakodással töltötte e] a környék proletariátusát az a tudat, hogy él és tevékenykedik a kommunista párt. Persze a hatósá­gok megtorló intézkedéssel válaszol* tak. Két illegális kommunista csoport is lebukott. Ekkor börtönüzték be Denkmayer Ernőt, Keleti Ferencet, Kohn Bélát, Kosztinyi Józsefet, majd Meitnert, Mojžíšt, Tomont és más elv­társakat is. Ezután jó időre megbénult az illegális tevékenység, más utakon kellett a szervezést újrakezdeni. A felkelés szolgálatában — Másodszor 1944. szeptember 12» én látogatott meg Barboriak elvtárs, Ján Chamula kíséretében — folytatta emlékezését Kókai József. — Akkor én már a Banská Bystrica-i rádió adá­saiból tudtam a felkelésről. Megálla­podtunk, hogy rajta kívül más össze­kötők révén is tartjuk a kapcsolatot, így kerültem közvetlen érintkezésbe Freitag Zoltánnal és egy Bulik neve­zetű partizánnal, majd Mária Stra2a- nová elvtársnővel, aki szétosztásra szlovák nyelvű röplapokkal látott el. A feladatom többrétű volt: át kel­lett segítenem a szlovák—magyar ha­táron az SZNF hírszerzőit, tájékozta­tással szolgálni a városban és környé­kén tartózkodó német megszálló kiíto- naság és magyar alakulatok helyzeté­ről, továbbá gondoskodnom kellett a felkelést elősegítő propaganda ter­jesztéséről, a fasisztaellenes hangulat- keltésről. A városkát rettegés és forrongó hangulatok uralták vegyesen. 1944 tavaszától súlyos megpróbáltatásokon esett át a lakosság: a hitlerista kato­nai megszállást a nem fasiszta pártok feloszlatása, a polgári Jogok betiltá­sa, nagyarányú antikommunista ter­ror követte. A városból 38 kommunis­tát szállították koncentrációs táborba. A Békepárt újabb illegális röplapokat bocsátott ki, a városban pedig meg­alakult a 21-tagú nemzeti bizottság, amely a már szlovák területen tény­kedő Keleti Ferenc révén felvette a közvetlen kapcsolatot a lovinobaňai forradalmi nemzeti bizottsággal és a határ mentén működő partizánosz­tagokkal. Akit akkor illegális tevé­kenységen értek, annak nem járt ir­galom. Kókai József a felkelés számá­ra értékes szolgálatot jelentő megbí­zatásait hozzáértéssel, kommunistá­hoz méltó fegyelmezettséggel, bátor­sággal végezte. Losonc és környéke a Szlávok Sza­badságáért elnevezésű 2. csehszlovák partlzánbrigád működési peremterüle­te volt. A többi között ezt a partizán­brigádot is a 4. Ukrán Front Hadita­nácsa mellett működő, s Sztrokács altábornagy parancsnoksága alá tar­tozó Partizánmozgalom Ukrán Törzse irányította. A partizánbrigád parancs­noka Voljanszkij volt. (Horthyék szánalmas kiugrási kísérletéhez szóló adalék, hogy az ő brigádtörzse bonyo­sági megfigyelés alá helyezték a szabadlábon hagyott kommunistákat és baloldali elemeket is. Mindezek ellenére Csehszlovákia Kommunista Pártjával való megegyezés alapján a megszállt területek kommunistáit az illegális KMP-csoportok, amelyek a Békepárt keretében működtek, kezd­ték szervezni, de rejtekutakon segít­séget kaptak a szlovák területeken illegalitásban működő kommunisták­tól is. Így 1939 elején Keleti Ferenc nyomdász vezetésével — akit még Steiner Gábor bízott meg ilyen fel­adattal — megalakult az illegális kommunista pártszervezet Losoncon is. A Békepárt féllegális eszközeit igénybe véve, röplapokat bocsátottak ki, s fasisztaellenes szervezkedésbe vállaltam. Konkrét feladatokat Is megbeszéltünk. Elsősorban azzal bízott meg, hogy a Losoncon élő elvtársaim közreműködésével alakítsak ki olyan légkört, amely az említett célkitűzé­seket elősegítheti. Persze, nagyon kö­rültekintően, konspirációs módszerek­kel láthattam csak munkához. Voltak, akik hajlandóknak mutatkoztak be­kapcsolódni, de akadtak olyanok is, akik nem vállalták a veszélyt. Akkori megbízható embereink közié tartoztak Hodossy meg Kardás elvtársak. Füle­ken élő öcsémmel titkos nyomdát hoz­tunk létre, háború- és fasisztaellenes röplapokat készítettünk, de kaptam én Zvolenből szlovák nyelvű röplapo­kat is, s füleki meg losonci kommu­nisták útján terjesztettük. Ezek a röp­Voljanszkij, a Szlávok Szabadságáért partizánbrigád parancsnoka (közé­pen, nyíllal megjelölve) harcostársai val a lakosság körében a felkelés idején Kókai József: — Ezek a röplapok és falragaszok megtették hatásukat...

Next

/
Oldalképek
Tartalom