Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-19 / 20. szám, Vasárnapi Új Szó
HALHATATLAN DALLAMOK Tolivonósok Bedrich Smetana életművéről 1974. V. 19. * Hazám Néhány órával ezelőtt az idei Prágai Tavasz nyitányaként újra felcsendültek a Hazám című szimfonikus költeményének halhatatlan dallamai. Kilencven évvel ezelőtt ugyanezekben a napokban dobbant utolsóit a cseh zene egyik legnagyobb egyéniségének, Bedrich Smetanának a szíve... A cseh zene éve még indokoltabbá teszi, hogy ismét felidézzük a világhírű zeneszerző életét és munkásságát. Bé Esz... két hangjegy a Hazám egyik részének, a Vyšehradnak partitúrájában... B. S. ez a két betű annak a zeneszerzőnek a nevét idézi föl, aki a zene kimeríthetetlen eszközeivel fejezte ki hazaszeretetét, a cseh nép és a cseh táj iránti forró érzelmeit. S ha ma — ki tudja hányadszor — meghallgatjuk egyik fő művét, a Hazámat, újra és újra magával ragad a szimfonikus költemény csodálatos dallamvilága, egyszerűsége és monumentalitása. Magunk előtt látjuk a gyönyörű cseh tájat, halljuk a patakok csobogását, az erdők zúgását, szemünk előtt a tündérek és a pásztorok táncolnak, majd elemi erővel tör fel a huszita kórus messze hangzó érchangja. A zene dallamvilágából kibontakozik az a vidék, amely, különösen az élete végén, a zeneszerző szívéhez nőtt: Jabkenice, Smetana forrón szeretett Jabkeni céje. A cseh zene böícsője Gyönyörő vidék. A Jizera és az Elba folyó határolja a zöldellő, napsugárban fürdő tájat. Sok-sok erdő, rét és tisztás kínál nyugalmat, pihenést az elfáradt embernek. Smetana is idejött, hogy a sors megpróbáltatásai ellenére erőt gyűjtsön, feltegye a koronát az életművére, és megörökítse ezt a csodálatos tájat, s az itt lakó egyszerű, jószívű embereket. „Kora reggel mindig sétálni indult. Ilyenkor tavasszal, amikor már kellemes volt az idő, s teljes szépségében pompázott a természet, naponta felment a Doubek-csúcsra. Magába szívta a fák és a virágok illatát, gyönyörködött a természetben, élvezte az erdő leírhatatlan, jótékony csendjét. A hegycsúcsról lenézett a dobrovicei völgybe, s nézte a tájat, amely valahol Boleslav fölött eltűnt a kéklő ég függönyében* — így ír Smetanáról unokája, Béla Capková, A jabkenicei vadászlak című könyvében. Ha nem ezen a gyönyörű vidéken telepszik le, s ha a Schwartz család nem teremt számára nyugodt, kellemes légkört, talán sohasem születnek meg a zeneszerző legkiválóbb alkotásai... Itt, séta közben magába szívta a cseh táj szépségét, megihlette őt a fennséges látvány, s az elgyötört, sokat szenvedett zeneszerző új erőre kapott. A hallását korábban teljesen elvesztett Smetana újra komponálni kezdett/ Heroikus munka volt ez. Az erdei ösvényeket járva, kezében elmaradhatatlan sétapálcával, gondolatai között ott örvénylet- tek azok a dallamok, amelyek ma egy nemzet, s az emberiség örökbecsű kincsévé váltak. Sokszor üldögélt az erdei patak partján. Eltartói nagyon szerették őt, de fájdalmában nem tudtak osztozni. Az egyszerű nép és a cseh táj iránti forró szeretető viszont olyan hatalmas erőt jelentett, amely legalább egy időre elfeledtette vele a sorscsapásokat, s komponálásra ösztökélte. Smetana elveszítette a hallását, és mégis hallotta a természet csodás melódiáját. Gyakran megtörtént, hogy megszakította a sétáját, gyors léptekkel ment be a vadásziakba, megfogta a lúdtollat, s hangjegyeket vetett papírra. Ez a vidék örökre a szívébe zárta Smetanát. Évekkel éeelőtt például itt forgatták a Smetana életét felelevenítő filmet. Az egyik napon a rendező arra kérte a zeneszerző unokáját, Z. Schwartzot, hogy mutassa meg, merre sétált legszívesebben a zeneiszerző. Az erdei ösvényen a címszerepet játszó Karéi Höger jött velük szembe. Az unokában annyira benne élt Smetana emléke, hogy önkéntelenül széttárta a karját, és felkiáltott: Nagyapám — A Jabkenicei vadászlak Néhány nappal ezelőtt a jabkenicei vadásziakban jártunk. Fák és virágok övezték a tavaszi napsugárban fürdő csinos házat. Elnéztük a fenyőket, a jegenyéket, s a több mint kétszáz éves eperfákat. Itt, a fák alatt játszott Smetana leánya, Zdenka, s itt rendeztek estélyeket is. Innen indult a zeneszerző mindennapi sétájára, és ide tért vissza gyors léptekkel, ha komponálni akart. Néhány lépésre innen volt Smetana második feleségének, Betynának a kert jé, ezen keresztül vezetett az út a falu iskolájába. Ma takaros, szépen karbantartott emeletes ház az egykori Smetana vadászlak. A látogató tekintete mindjárt felfedezi az első emeleten a kinyitott ablakot. Itt volt Bedrich Smetana dolgozószobája. Ma az épület már múzeum. Csendben, szinte lábujjhegyen járunk a korabeli bútorok között, megállunk a kiállított tárgyak és más emlékek mellett, melyek a Mester életútját idézik föl. A hangszórón át halkan A cseh erdőkből és rétekből taktusai hangzanak föl. Leírhatatlan élmény hallgatni ezt a muzsikát, s közben gyönyörködni a természet szépségeiben, amely Smetanát is megihlette. Ott, a fa alatt ült felesége, Betyna. S ott játszott Zdeňka és Božena, ott az az ösvény, amely az erdei tisztáshoz s a patakhoz vezet... Az asztalon Betyna elsárgult fényképe, mellette egy régi hamutartó, pénztárca, arrébb egy kődarab Konstanzáből, arról a helyről, ahol Húst elégették. A másik asztalon kották láthatók, mellettük ceruzahegyező, vonalzó és lúdtoü. Arrébb egy kottapapír hever Branibor és Dalibor felirattal. Látszólag csak ennyi maradt meg egy nagy zeneszerző életéből... Az első lépések Már gyermekkorában látszott, hogy kivételes zenei tehetség. Édesapja sörgyári munkás volt, kedvelte a muzsikát, s igyekezett elősegíteni fia vágyainak valóra váltását. Hegedűt vett neki. A kis Bedrich rövidesen megtanult játszani ezen a hangszeren. Alig múlt ötéves, amikor már többször az édesapja helyett játszott a vonósnégyesben. Érdekes, hogy zongorázni viszont nem szeretett. Édesapja szigora kellett ahhoz, hogy leüljön a billentyűkhöz. Elérkeztek az iskolás évek. A kis Bedrich bizony nem tanult a legjobban, gyakran csúsztak be a bizonyítványba gyenge jegyek, s emiatt otthon nemegyszer tört ki vihar... A zenét viszont még inkább megszereti. Mással szinte alig törődik. Az első zenetanára František Lika vec, a Jindfichov Hra- dec-r kántor. Az ifjú Smetana később Ružkovy Lho- ticén, Nemecký Brodban, Prágában, Plzeňben, majd újra Prágában tanul. Itt bontakozik ki zenei tehetsége a kiváló zenepedagógus, fosef Proksch keze alatt. Az ifjúkor zsengéi után ekkor megkomponálja első érett művét, a zongorára írt G-moll szonátát, amelynek teljes kottáját jóval Smetana halála után találták meg. A forradalom viharában nem állt félre, hanem ellenkezőleg, részt vesz az 1848-as prágai harcokban. A diáklégióba jelentkezik, s Malá Stranán teljesít szolgálatot. Ekkor születik meg a Diáklégiók indulója. Nem véletlen, hogy szerzeménye a huszita hagyományokat idézi föl. Tiszavirág-életű boldogság Csak egy nő gyönyörű arca ejtett rabul...“ Petr Vök, érzésektől forró áriája az Ördögfal című operából egyúttal a szerző vallomása is diákszerelmé- ről, első feleségéről, Katerináról. 1849 augusztusában kötöttek házasságot. A boldogság tiszavirágéletű volt: nem sokkal születésük után elhunyt mindhárom lánya, és meghalt imádott felesége is. Távol a hazától Az ötvenes évek derekán Smetana háromszor tartózkodott hónapokon át Göteborgban. A helyi zene- kör igazgatójának nevezték ki, és havonta száz svéd tallér volt a fizetése. A gyakran nélkülöző Smetana számára Göteborg egy ideig nemcsak az anyagi biztonságot teremtette meg, hanem lehetőséget nyújtott arra is, hogy tájékozódjék az európai zenei életben. Göteborgi tartózkodása során születik meg a III. Richard, a ValdStym Tábor és más szimfonikus költeménye, valamint zongorára komponált, Emlékezés Csehországra című műve, amely egyútr tál forró honvágyát is kifejezi. 1861-ben tér visz- sza végérvényesen Göteborgból. A cseh zenéért Otthon értetlenség, s az ellenfelek kíméletlen támadása fogadja őt. Különösen /. N. Malýr, az Ideiglenes Színház karmestere és František Pivoda zene- kritikus támadja őt dühödten. Minden egyes szerzemény bemutatója után, de leginkább a Dalibor és a Két özvegy előadását követően szidalmazzák. zal vádolják, hogy idegen forrásokból merít, s zenéje ezért nem hazafias. A beteg zeneszerző életét még jobban nehezítő támadásokra Jan Neruda válaszolt találóan: „Nem tudom elképzelni, mit árthat Smetana ezeknek aa uraknak. Vajon zavarfa-e a Petrin azokat a kis kunyhókat, amelyek a Moldva partján húzódnak meg? Félek, hogy ha Pivoda úr felmászna a Snéžka tetejére, akkor semrrtivel sem lenne nagyobb s nem látna messzebb, viszont meggyőződésem, hogy Smetana szilárdan áll a saját lábán, és belátja az egész zenei világot, s kiválóan ismeri a cseh zenét is." A legszörnyűbb betegség Az ellenfelek egyre fokozódó támadása, a családi tragédia, az idegfeszültség kikezdi a zeneszerző amúgy is ingatag egészségét. 1874 júliusától egyre romlik a hallása. Nem segít a leghíresebb osztrák és német orvosok beavatkozása sem. Smetana teljesen elveszíti a hallását. Szörnyű betegség. A legszörnyűbb, amit a sors egy zeneszerzőre mérhet. Nem hallhatja saját szerzeményeit. De még ez a végzet sem kényszeríti térdre. Legszebb alkotásait úgy komponálja, hogy már teljesen elveszítette a hallását, s így sohasem hallhatta saját szerzeményeit ... Örökbecsű szerzemények Kilenc opera, a Hazám s más szimfonikus költemény, több kamara- és zongoramű, valamint egyéb alkotás — ez Smetana örökbecsű életműve, a cseh' nemzet és az emberiség kincse. A Libušát tíz évig nem adta ki a kezéből. Arra a pillanatra várt, amikor megnyitják a prágai Nemzeti Színházat. S ez a nap eljött. 1881. június 11-én a Libuša ünnepélyes bemutatójával nyitotta meg kapuit a cseh nemzet reprezentatív színháza. Másik hő vágya viszont nem teljesült. Egészségi állapota miatt nem vezényelhette a zenekart ezen az ünnepi bemutatón. Ma már nem tudni, kinek a mulasztásából, elfelejtettek neki jegyet küldeni, s így Smetana a színház egyik sarkában állva figyelte szerzeményének hatását. Csak figyelte, mert a melódiából, a tapsból sajnos nem hallott semmit. Később befejezetlenül hagyta Viola című operáját, és D-moll vonósnégyesét. Azt mondta, ez már nem igazi muzsika, mert azt jegyzi le, ami az „őrült muzsikus" fejében kavarog. Évtizedek múlva Arnold Schönberg kijelentette, hogy ez a két szerzemény a 19. század legmodernebb alkotásai közé tartozik. Nekilátott a Prágai karneválnak Is. 370 taktust jegyzett le. Mintha érezte volna, hogy ezt a művet már nem fejezi be. Ráírta a partitúrára: utolsó oldal. Utolsó akkordok 1876. június 3-án költözik végérvényesen Jabkeni- cére. Bízik abban, hogy itt visszanyeri hallását, s talán végre javul anyagi helyzete is. Ugyanis miután elveszíti állását, a Nemzeti Színházban, a szó szoros értelmében, könyöradományokból ól. Megalázkodó kérvényt ír a színháznak, hogy vegye meg zeneműveit, s ennek fejében juttasson neki évente 1500 aranyat. A kérvényt csaknem tíz év múlva, Smetana halála előtt hagyják jóvá ... A csodálatos fekvésű Jabkenicén részben visz- szanyeri élet- és alkotókedvét. Itt születik meg A csók című operája. A cseh erdőkből és rétekből, valamint a Tábor és a Blaník című szimfonikus költeménye, az Eletentből című vonósnégyese, s más alkotása. 1884 április végén a prágai gyógyintézetbe szállítják a súlyosan beteg zeneszerzőt, ahol három hét múlva örökre megszűnik dobogni a szíve. A vadászlak előtt emberek nézelődnek, gyönyör' ködnek a csodás természetben, aztán belépnek az ajtón. Suttogva beszélgetnek, kegyelettel nézegetik a kiállított tárgyakat. A homokóra jelzi, hogy az idő könyörtelenül múlik. Sok minden megváltozott azóta, mióta a zeneszerző eltávozott az élők sorából. Műveit azonban nem kezdi ki az idő, mert * csodálatos dallamok hallhatatlanok: Smetana alkotásait az emberiség örökre a szívébe zárta. BLAHOSLAV BRAUN — DIMITRIJ KOCHANNYJ “3 < hI LU (A ü iá <0 >o <D TJ 3 X <
