Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-10 / 85. szám, szerda
Ä magyar alumíniumipar legújabb eredményei A magyar alumíniumipar fejlődését az 1962-ben aláírt magyar—szovjet timföld-alumínium egyezmény biztosítja. Az egyezmény aláírása — ami mindkét félnek tekintélyes gazdasági előnyt jelent — alapul szolgált a magyar alumíniumnyersanyag-gyártás meghatározott irányú fejlesztéséhez. Ez részben a kohósítást megelőző feldolgozási fázisra irányul, azaz elsősorban a bányászati és timföldgyártási kapacitások fejlesztését igényli, másrészt komoly erőfeszítésekre van szükség, hogy az egyezmény keretében importált fémmennyiséget megfelelő minőségű és mennyiségű félkész- illetve késztermékké dolgozhassák fel. Az alapanyaggyártás megfelelő arányú fejlesztése a megfelelő bányászati feltárások mellett elsősorban a tirn- íöldgyárak bővítésében nyilvánult meg (Ajkán és Almásfüzitőn), ezen kívül Ajkán új timföldgyár épült. A Szovjetunióból beérkező fémmennyiség feldolgozása tette szükségessé a Székesfehérvári Könnyűfémmű bővítését: az öntödét új csarnokrésszel egészítették ki, ahol a nagyméretű tuskókat öntik, s ez képezi az előterméket az újonnan felépült széles szalaghengerműben. Az utóbbi évek jelentős fejlesztési eredményének tekinthető a folyamatos öntve hengerlési technológia meghonosítása az Inotai és Tatabányai Alumíniumkohóban, ami a népgazdaság fokozódó durva- és középhuzaligényét hivatott kielégíteni. Az egyezmény által biztosított féin- mennylség komoly fejlesztési és műszaki kérdések elé állította a feldolgozó ipar szakembereit is. A készárugyártásban az alumíniumnak egyrészt sikerrel ki kellett állni a próbát több olyan területen, ahol más anyagok voltak „uralkodó“ többségben, részben teljesen új területeket kellett meghódítani, amelyek merőben más feldolgozási technológiát igényeltek. Az első területet leginkább a jármű-, építő- és villamosipar legújabb termékei jellemzik, melyek az alumínium korrózióállóságával és tetszetős kivitelével „polgárjogot“ nyertek a magyar gazdasági életben. 1972-ben kezdődött meg az alumíniumból készült lámpa- és jelzőtábla-oszlopok tömeges elhelyezése a főváros útjain. A Duna budai rakpartját a Margit-híd és a Lánchíd közölt már alumínium lámpaoszlopok díszítik, de 1972-ben zárultak le a nagyfeszültségű távvezetékoszlop és szigetelőtartó próbái is: pozitív eredménnyel. Talán a legváltozatosabb alumínium- felhasználási területnek az építőipar tekinthető. Az alumínium trapézhullámú lemezek kiválóan alkalmasak kis- és nagyméretű épületek falburkolására, tetőfedésére. Előnyösen alkalmazható az alumínium a mezőgazdasági építészetben is. Különösen érdekes megoldásokkal találkoztunk az elmúlt évek során a járműiparban is: a legújabb kivitelezésű teherautó felépítményeket komoly szakmai sikernek könyvelték el az iparág szakemberei, a magánfogyasztók figyelmét pedig a kisméretű horgászcsónakok kötötték le. A másik fontos alumíniiimfelhaszná- lási terület a csomagolástechnika, illetve szállítás. Ez a felhasználási ág részben a fólia- vagy vékony lemez-csomagolás technológiai előnyeit egyesíti azok esztétikus kivitelével (alumínium fóliatálcák, sörösdobozok, egyéb tejipari csomagolás), másrészt éppen 1972- ben „robbantak be“ a belföldi piacra a különböző szállító- és tárolóeszközök. Ez utóbbiak méretválasztéka is igen figyelemre méltó: a kisméretű turista- és mentődobozoktól kezdve (220x75 mm) az 5 Mpos konténerig a legkülönbözőbb láda- és szállítótartály megoldásokat követhetjük végig, melyek gyártását a népgazdaság legkülönbözőbb területei sürgetik. Igen jellemző típust képvisel az FL—24-es szállítórekesz is, ami raktározási és üzleti célokra, csomagolt áruk szállítására és tárolására alkalmas. Mindössze 38 kp- os önsúly mellett 350 kp hasznos teher befogadására képes. Az említett területek természetesen csak kiragadott példák, melyek nem jelenthetik a magyar alumíniumipar fejlődésének sem mennyiségi, sem minőségi áttekintését. Kiemelve viszont e két terület részesedését a teljes fel- használásból, s összehasonlítva az alap- felhasználást jelentő villamosiparral, nyomon követhető az utóbbi évtized tendenciájának az érvényesülése. Figyelembe véve a teljes felhasználás abszolút növekedését, e két felhasználási terület lényeges fejlődése bizonyos mértékig korlátozza a villamosipar hányadának az előretörését, s az egész magyar felhasználási struktúrát egészségesebb arányok felé irányítja. Az alumínium készárugyártásban a Magyar Alumíniumipari Tröszt és felhasználók közti koordinációt nagyban elősegíti az Alumínium Alkalmazástechnikai Központ. Mint ismeretes, az Alumíniumipari Kormánybizottság jóváhagyta azt a kutatási-fejlesztési programot, aminek értelmében az elkövetkező években az alumíniumipar jelentős fejlesztésen megy keresztül. A fél- gyártmányok területén megindul a Székesfehérvári Könnyűfémmű széles sza- laghengermüjében a beruházások II. üteme, bővül az inotai öntvehengerelt szalag méretválasztéka, hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki a felhasználási igények fokozott mennyiségi és minőségi kielégítésének érdekében tett intézkedések közül. Ezzel párhuzamosan a következő években lényegesen nőni fog az alumínium készáruk választéka és volumene. Az alumínium az elkövetkező években elsősorban a következő felhasználási területek felé irányul majd: — építőipar (tetőfedés, belső lér* elhatárolás, falburkolatok, stb.); — villamosipar (a hagyományos vezetékanyagok mellett a tartószerkezetek és oszlopok további választék bővülése); — közlekedési eszközök (a jármű- fejlesztési célprogramnak megfelelően); — csomagolás és anyagmozgatás (elsősorban élelmiszeripari csomagolás korszerűsítése, valamint az anyagmozgatás-megkönnyítése érdekében). Az említett ágazatokon kívül természetesen nehéz lenne olyan gazdasági területet megnevezni, ahol az alumínium alkalmazása és növekvő mennyiségű felhasználása elmaradna, s minden gazdasági és műszaki feltétel adott, hogy a „magyar ezüst“ méltóképpen töltse be szerepét. Megvalósulás útján a magyar—szovjet olefinegyezmény Az utóbbi évtized fejlődésének eredményeként jelentősen növekedtek az olefinkémiai termékek iránti igények az iparban és a mezőgazdaságban. Az elkövetkező évek fogyasztását még nagy volumenű importtal sem lehet fedezni, így nem látszott biztosíthatónak ebből a fontos vegyipari termékcsoportból az az ellátási szint, ami Magyarország ipari és mezőgazdasági fejlettségének és fogyasztási struktúrájának megfelel. A termelés és a fogyasztás növekedésének eltérő üteme például 1975-ben több mint 100 000 t hőre lágyuló műanyag importját teszi szükségessé. Kézenfekvő, hogy a népgazdaság nem terhelhető tartósan ilyen nagy volumenű vegyitermék-importtal. A várható termelés-fogyasztás alapján már 1968- ban nyilvánvalóvá vált egy olyan olefinkémiai nyersanyagbázis megteremtésének a szükségessége, amely távlatilag is biztosítja a legfontosabb műanyagok, a felhasználásukhoz kapcsolódó segédanyagok és néhány más olefinkémiai termék gazdaságos gyártását. A gazdaságosság az üzemnagyság függvénye. A döntés időpontjában világszínvonalon gazdaságosan ítélték az évi 200—250 ezer tonna etilént előállító olefinüzemet. Ezt az üzemnagyságot a magyarországi szükséglet csak 1980 után tenné Indokolttá; a tényleges szükségletet kielégítő 120 ezer t etilén/év kapacitású olefinmű fajlagos beruházási költsége pedig kb 35 százalékkal nagyobb a 250 ezer t kapacitású üzem fajlagos beruházási költségénél. További problémát jelentett a kapcsolódó beruházások szükségessége. Az olefinmű csak az olefinkémia alapanyagait — etilént, propilént, buta- dlént tartalmazó CU-frakciót — szolgáltatja; az olefiilkémiai termékek előállításához további üzemek egész sora szükséges. Nyilvánvaló, hogy a teljes olefinkémiai vertikum kiépítésének beruházásigénye meghaladta a népgazdaság teherbíróképességét. Logikusan az a döntés született, hogy a fejlesztés első időszakában az olefinmű felépítése mellett bővítik a kis fajsúlyú polietilén gyártását a Tiszai Vegyi Kombinátban, a vinilklorid polimerek termelését a Borsodi Vegyi Kombinátban, és az olefinmű termékfeleslegéért a szocialista integráció keretében Magyarország olefinkémiai termékeket importál. Az 1970 szeptemberében megkötött magyar—szovjet olefihegyezmény értelmében Magyarország etilént és propilént szállít a Szovjetuniónak; a szovjet fél a magyar szállításokat kis fajsúlyú és nagy fajsúlyú polietilén, ütésálló polisztirol, akrilnitril, sztirol és etilénglikol szállításával egyenlíti ki. Az egyezmény kiegészítését szolgálja az 1973 októberében Budapesten aláírt megállapodás, amely szerint az olefinmű által kitermelt butadién tartalmú GVfrakciót a Szovjetunió műkaucsukért átveszi. Az 1975—1984 közötti időszakra kötött magyar—szovjet olefinegyezmény — mint a szocialista gazdasági integráció jelentős, eredménye — lehetővé tette mind a gazdaságos nagyságú ole- flnmü termékeinek elhelyezését, mind 1974. IV. 10. A magyar népgazdaság jelenlegi ötéves tervidőszakában többszörösen növekszik a propán-bután termelése. A képen látható tartályokban egyenként 400 köbméter gáz tárolható. * CSTK — MTI a kapcsolódó olefinkémiai beruházások időbeli széthúzását, mentesítve ezáltal a népgazdaságot a beruházási csúcsoktól. A leninvórosi ipari koncentráció Az évi negyedmillió tonna etilén kapacitású olefinmű nyersanyagszükséglete kb 900 ezer tonna alacsony oktánszámú vegyipari benzin. Ugyanakkor az olefinmű évente kb. 200 ezer tonna pirobenzínt szolgáltat, ami oktánszám- javító adalékként motorhajtó anyagokban használható fel. Az olajfinomító legnagyobb volumenű terméke a fűtőolaj; a szállítás csökkentésére célszerű a finomítót erőmű közelében — vagy erőművet a finomító közelében — felépíteni. Az erőmű vizet, a finomító és az olefinmű gőzt, földgázt, villamos energiát; végül valamennyi létesítmény munkaerőt igényel. Az összes szempont figyelembevételével végzett optimalizálás szerint a beruházási komplexum elhelyezésére Leninváros térsége a legmegfelelőbb, így alakult ki a leninvárosi ipari koncentráció terve az alábbi — egymáshoz kapcsolódó — létesítményekből: a) Felépül a Tiszai Kőolajfinomító. Nyersolajat a térségen áthaladó Barátság II. kőolajvezetéken kap. Vegyipari benzint ad át az olefinműnek, fűtőolajat a Tiszai Erőműnek. b) Felépül a Tiszai Vegyi Kombinát olefinműve. Csővezetéken etilént szállít a Szovjetunióba és a Borsodi Vegyi Kombinátnak; ellátja etilénnel a TVK polietüéngyárát; propilént és C4-frak- ciót exportál a Szovjetuniónak, piro- benzint ad át a Tiszai Köolajfinomító- nak. c) Felépül a Tiszai Erőmű; első lépcsőben 4 db 215 meghwatt teljesítményű blokkal. d) A Tiszapalkonyai erőmű szolgáltató erőművé alakul át: a Tiszai Kőolajfinomítónak és a Tiszai Vegyi Kombinátnak gőzt, a Tiszai Erőműnek pótvizet, Leninvárosnak forró vizet ad. A fentiekhez járul egy sor kapcsolódó beruházás, közöttük Leninváros fejlesztése kb. 20 000 lakosú településsé. Az Ipari létesítmények és a város földgáz- ellátását a térségben áthaladó szovjet —magyar földgázvezeték biztosítja. Az olefinkémiai fejlesztés a magyar ipar egyik legnagyobb fejlesztési programja. Jelentős szerepe van a szocialista államok gazdasági integrációjának kialakításában. A Tiszai Vegyi Kombinát az olefinek előállításával és az olefinkémiai termékek feldolgozásával a népgazdaság egészére kiterjedő funkciót tölt be az ország korszerű vegyipari termékekkel való ellátásában. A kohászati Kombinátokban használt korszerű villamos ívkemencék a magyar nehéz gépipar jelentős exporttermékei. Gyártásuk az utóbbi öt év alutt megkétszereződött. Az ívkemencék kétharmad részét a szocialista államokba szállítják. CSTK — MTI Magyarország élelmiszer- külkereskedelme Magyarország nyitott gazdaság. Ez többek között azt is jelenti, hogy a termelés eszközszükségletié- nek jelentős hányadát más országokból szerzi be. A magyar népgazdaság ez irányú devizaszükségletének kielégítéséhez az egyes ágazatok különböző mértékben járulnak hozzá. A nemzetközi munkamegosztásban való részvéte' „bizonyítványát“ tehát az egyes ágazatok devizatermelő képessége állítja ki. E tekintetben a magyar élelmiszer- gazdaság különösen 1973-ban jelesre vizsgázott. Az élelmiszeripari export 10,2 milliárd devizaforintos rekordot ért el 1973-ban, de importja csak 3,4 milliárd devizaforint volt. A kivitel többlete 6,2 milliárd devizaforint. A mezőgazdasági kivitel többlete a behozatalhoz képest 1972-től 1973-ra 40 százalékkal nőtt, az 1974-es előirányzatok szerint pedig 1972-höz képest 110 százalékot meghaladó mértékben növekszik. A bekövetkezett változás — a devizahozam többlete — nagymértékben ellensúlyoza az importárak növekedése miatt keletkezett devlzaigény- növekedést. A szocialista országokba irányuló export összes kitermelt devizájának 14—18 százaléka az élelmiszergazdasági kivitelből származik. Az importált élelmiszergazdasági termékek aránya a szocialista országokból viszont alig éri el a 4 százalékot. Bár az élelmiszergazdaság fő feladata a lakosság élelmiszerekkel való ellátása, egyes ágazatai azonban export orientációjúnk, hiszen az élő- és vágottmarha 55—70, a zöldség- és gyümölcskonzerv 55—60, a vágott baromfi és a szalámi 45— 50 százaléka kerül exportra. Importanyag-igényük általában nem éri el a 10 százalékot. A legmagasabb az importhányad — 25 % — a baromfihús-termelésben, amelynek tápjaihoz növényi és állati fehérjét kell behozni. Magyarország jó néhány olyan élelmiszergazdasági ~ terméket importál, amelyek termelése nem gazdaságos, vagy nem is lehet azokat az országban megtermelni. így például az élelmiszerek behozatalának több mint 20 százaléka déli gyümölcs, kávé és kakaó. Ezzel szemben az importált állati és növényi fehérjetakarmányok nagy részét, továbbá a tejport, a cukrot és a finomszeszt az országban is meg lehetne termelni. A cukorszükséglet 20 százalékát például az utóbbi években importálni kellett. Hasonló a finomszesz helyzete, amelyből jelenleg 60 százalékos az import-részarány. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a fehérjegyárlás, a műtrágya és növényvédőszer-gyártás fejlesztésével, valamint a szocialista gépgyártási kooperáció kiépítse révén a magyar kü'kereskedek i aktívuma az élelmezési cikkek területén tovább növelhető.
