Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-10 / 85. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. április 10. SZERDA BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 85. szám Ára 50 fillér A CSEH NEMZETI TANÁCS PLENÁRIS ÜLÉSE Teljesítik a kormánvprögrani feladatait (ČSTK) — A Cseh Nemzeti Tanács 11. plenáris ülését Prágában tegnap 9.00 órakor nyitotta meg Évien Erban, a CSNT elnöke. A CSSZK legfelsőbb képviseleti testületének ülésén jelen volt Josef Korčák, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Szocialista Köztársaság kormányának elnöke, továbbá a cseh kormány alelnőkei és miniszterei, más központi hivatalok képviselői ás a vendégek. Évien Erban, a CSNT elnöke bevezetőben méltányolta a kormánynak és tagjainak konstruktív állásfoglalását a Cseh Nemzeti Tanács alkotmányos jogkörének és ellenőrző, valamint kezdeményező tevékenységének végrehajtásához a megbízatási időszakban. Többek között hangsúlyozta, hogy a CSSZK kormánya azonnal és pontosan reagált a CSNT-nek a gazdaságfejlesztés, a politikai nevelőmunka kérdéseivel, az ifjú nemzedék kedvező létfeltételeinek a kialakításával foglalkozó valamennyi tanácskozására, ugyanakkor a gazdasági helyzet adta lehetőségek keretében tekintetbe vette a képviselők javaslatait és indítványait. A CSSZK kormánya 1971 decemberében hozott kormányprogramnyilatkozatának teljesítéséről szóló beszámolót Josef Korčák, a kormány elnöke adta elő. A Cseh Nemzeti Tanács ezt követően vitával folytatta tanácskozását a Cseh Szocialista Köztársaság kormányának programnyilatkozata teljesítéséről szóló jelentéséhez. Josef Korčák,. a CSSZK kormányának elnöke záróbeszédében őszinte köszönetét mondott a kormány nevében a képviselőknek megértésükért, támogatásukért, kezdeményező javaslataikért és indítványaikért. A CSNT meghagyta képviselőinek, hogy választókörzeteikben továbbra is hatást gyakoroljanak a polgárok, a nemzeti bizottságok, a vállalatok, az egységes földművesszövetkezetek, egyéb szervek és szervezetek kezdeményező részvételének fokozására a kormányprogram teljesítésében. Azután a plénum megvitatta a CSNT törvényjavaslatát Prága területi elrendezése változtatásairól. A CSNT törvényjavaslatát Josef funy, a CSSZK belügyminisztere indokolta meg. A napirend harmadik pontja^ ként a képviselők megvitatták a Megnyílt m ENSl-közgyíilés rendkívüli ülésszaka Ma kezdődik a vita New York — Bohuslav Chňoupeknek, hazánk külügyminiszterének vezetésével megérkezett az Egyesült Államok fővárosába az ENSZ közgyűlés 6. rendkívüli ülésszakán részt vevő csehszlovák küldöttség. A Kennedy Nemzetközi Repülőtéren a csehszlovák küldöttséget Ladislav Šmíd, hazánk állandó ENSZ-képviselője és a szocialista államok ENSZ-kül- döttségei üdvözölték. Kurt Waldheim ENSZ főtitkár New Yorkban villásreggelit adott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tiszteletére. A két politikus számos kérdésről folytatott megbeszélést a világ- szervezet közgyűlésének 6. rendkívüli ülésszakával kapcsolatban. Eddig 123-an jelentkeztek felszólalásra az ENSZ-közgyűlés tegnap kezdődött hatodik rendkívüli ülésszakán. A megnyitó ülés szervezeti kérdésekkel foglalkozott, így többek között az ülésszak elnökének megválasztásával. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a 135. nemzetet magába foglaló testület a 68 éves ecuadori Leopoldo Benitest választotta meg elnökének, aki a közgyűlés előző rendes ülésszakának elnöke volt. Rajta kívül a megnyitó ülésen Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár is beszédet mondott. Az ülésszak ma kezdi meg az egyetlen napirendi pont —, a nyersanyagok és a gazdasági fejlődés problémáinak — megvitatását. Nagy várakozás előzi meg Bumedien algériai elnök felszólalását, aki, mint ismeretes, a rendkívüli ülésszak ösz- szehívásának kezdeményezője volt. Új földgázfeldolgozó üzem Cseh Szocialista Köztársaság határának módosításáról szólő alkotmánytörvényt, amely a CSSZSZK és az Osztrák Köztársaság között tavaly december 21-én aláírt egyezményre épül. Ezzel a CSNT plenáris ülése véget ért. Üdvözlő távirat (ČSTK) — Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke jugoszláviai hivatalos látogatásáról hazatérőben Csehszlovákia területe fölött átrepülve táviratban üdvözölte dr. Ľubomír Štrougal csehszlovák miniszterelnököt. A aél- magyar országi Bacs-Kiskun megyei Tázlár községben úl földgázfeldolgozó üzem épül, amelynek napi kapacitása 500 000 köbméter lesz. Felvételünkön: Az épülő új tázlári földgázfeldolgozó üzem. (Felvétel: ČSTK — MTIf Hiányzik a csapadék MIKROINTERJÜ 1973-ban Kelet-Szlovákiá- ban, a rožňavai járásban levő Hrhovi (Görgői) Egységes Földművesszövetkezet bizonyult a legjobb gazdasági egységnek. Szombaton a szövetkezet gazdasági udvarán felkerestük Üveges Gyula agronómust, hogy megkérdezzük tőle, hogyan haladnak a tavaszi munkák végzésével, s vajon optimizmussal néznek-e az 1974-es ősz elé. — Február 26 án kezdtük el a tavasziak vetését — mondja az agronómus. — Két traktorosunk, Balázs Gyula és Sellai István, valamint segédjeik, Štefan Béla, illetve Kortvely Bálint március első hetében a tervezett 210 hektáron már földbe is juttatta az árpát. A Denár és az Ametiszt fajtákból az idén is jó termésre számítunk. A tavaszi munkákat egyébként jó ütemben végezzük. — A tavasziak vetésével tehát már végeztek is? — Még 100 hektár földterületet kell bevetnünk siló- kukoricával. A földet néhány hete előkészítettük. Sajnos, a vetés megkezdését gátolja az idén sok problémát okozó műtrágyahiány. A silókukorica vetését elkezdtük. — A hét folyamán mivel foglalkoztak szövetkezetük dolgozói? — Községünk ősidők óta híres zöldségtermesztéséről. A hét folyamán 12 hektáron sárgarépát és 6 hektáron petrezselymet juttattunk a földbe. További 3 hektáron karalábét ültettünk ki. Szólnom kell még a szőlészetünkről is, amelyet az idén 7 hektárral bővítünk. Már ezt a munkát is megkezdtük. „ — Befejezésképpen megkérem, mondja meg, az őszi vetések hogyan teleltek át, s milyen az állapotuk? — Görgő közismerten széljárta vidék. A szárazságtól csaknem állandóan rettegünk. Az őszi vetések az idén is jól átteleltek, bár az őszi szárazság, s a téli csapadékhiány nyomai láthatók. A nitratációt határidőben elvégeztük, most már csak az esőre várunk, hogy gabonaféléink megerősödjenek s gyorsabb fejlődésnek induljanak. —szák MA ÉRKEZIK HAZÁNKBA 3 nagyar part- és kornanvhiMlttseg (ČSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának meghívására április 10-én, szerdán a Magyar Népköztársaságból, Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével párt- és kormányküldöttség érkezik Csehszlováklába. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, 1912. május 26- án született mezőgazdasági munkás fiaként. Gyermekkorát a Somogy megyei Kapoly községben töltötte, középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Eredetileg munkás volt, később műszerész. 1929-ben mint fiatal fémmunkás kapcsolódott be a munkásmozgalomba. 1931-ben belépett a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségbe és a szövetség titkárává választották. Ugyanebben az évben lépett be az illegális kommunista pártba is. Ettől az időponttól egészen Magyarország felszabadulásáig állandó rendőri felügyelet alatt volt. 1942- ben megválasztották az illegális KMP Központi Bizottságának tagjává, és egy évvel később titkárává. 1943—1944-ben az antifasiszta ellenállási mozgalom egyik vezetője volt. 1944 májusában a német Gestapo letartóztatta. Novemberben megszökött és ismét bekapcsolódott az ellenállási mozgalom irányításába. 1944 ben a kommunista párt katonai bizottságának tagja volt. 1945-ben megválasztották a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjává. 1945 tavaszán a demokratikus rendőrség egyik szervezője volt. 1945-ben országgyűlési képviselővé választották. 1945 májusától 1948 augusztusáig az MKP budapesti bizottságának titkára, 1946-tól 1948-ig a párt főtitkárhelyettese, 1948-tól 1950-ig belügyminiszter. 1951 áprilisában hamis vádakkal letartóztatták és bebörtönözték. 1954 júliusában rehabilitálták. 1954-től 1956-ig a budapesti XIII. kerületi pártbizottság, majd a Pest megyei pártbizottság első titkára, 1956 júliusában a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének tagja, és megválasztották a párt poli* tikai bizottsága tagjává, vala- mint a központi vezetőség tit- kárává. Az 1956. évi ellenforradalom időszakában Kádár János a szó- cializmus védelmezője volt* 1956 november elején az ellenforradalom leveréséért indított harcban vezetésével alakult meg az MSZMP új Központi Bi- zott sága és a forradalmi munkás-paraszt kormány, 1956-tól az MSZMP KB első titkára, 1956-tól 1958-ig és 1961-től 1965-ig a Minisztertanács elnöke is, 1965 tői az Elnöki Tanács tagfa. ^ Azokért az érdemekért, amelyeket Magyarországon a szocializmus építése terén szerzett, valamint annak elismeréseként, hogy jelentős része van a nem- zetközi kommunista és munkás- mozgalom fejlesztésében, Kádár elvtársat a legmagasabb magyar és szovjet kitüntetésekkel jutalmazták. Többek között a Szocialista Munka Hőse, a Szovjetunió Hőse, a Lenin-rend. és a Magyar Népköztársaság Érdemrend tulajdonosa. Kádár elvtárs nagymértékben, hozzájárult a csehszlovák—ma* gyár kapcsolatok fejlődéséhez* a CSKP és az MSZMP együttműködése fejlesztéséhez, és, többször látogatott hazánkba* Legutóbb 1972 júliusában. Összehívták a Szövetségi Gplést (ČSTK) — Ülést tartott tegnap a Népi Kamara Elnöksége, Václav Dávidnak és a Nemzetek Kamarája Elnöksége dr. Dalibor Hanesnak vezetésével, s úgy döntött, hogy 1974. április 24-re összehívja a két kamara 11. együttes plenáris ülését. Megtárgyalják mindenekelőtt a Közbiztonsági Testületről szóló törvény javaslatát, a vámügyi törvény javaslatát és néhány nemzetközi egyezményt. A két elnökség jóváhagyta továbbá az arra vonatkozó javaslatot, hogy a törvényjavaslatok beterjesztésével kapcsolatban el kell mélyíteni a képvi* selők előadói, tevékenységét. Foglalkoztak úgyszintén a csehszlovák államszövetség 1973. évi állami zárszámadására vonatkozó javaslattal is, amelyet megtárgyalnak a két kamara bizottságaiban. Megítélték továbbá, hogyan folyik a Szövetségi Gyűlés két kamarája őszi ülésszakának előkészítése a bizottságokban, és állást foglaltak a csehszlovák kormány tagjainak válaszaival kapcsolatban, amelyeket a képviselőknek a két kamara előző ülésszakán feltett kérdéseire adtak.