Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-28 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó
Viliam Plevza: f A tanulmány első részét a Vasárnapi Oj Szó elűző számában közöltük./ AzSZLKP V. Illegális vezetőségének örök időkre történelmi érdeme marad, hogy tiszteletben tartva a nemzet többségének véleményét és a fejlődés logikáját, amely a nemzeti demokratikus forradalmi ciklushoz vezetett, döntő lépéseket tett a maga nagyszabású távlati programjának megvalósítása felé. Ez a távlati program az egész antifasiszta Szlovákia programjává lett. A programban benne foglalt elvek értelmében az illegális központi vezetőség elsősorban arra összpontosította figyelmét, hogy a szlovákiai hegyekben megszervezze a partizánmoz- galmat, s hogy a szlovák hadsereg demokratikus beállítottságú antifasiszta tisztjeit és katonáit megnyerje egy hatalmas arányú népi megmozdulás megvalósítására. Egyúttal szorgalmazta a forradalmi nemzeti bizottságok alakítását. Ez az eljárás teljes mértékben összhangban állt az antifasiszta küzdelem céljaival Szlovákiában és nemzetközi viszonylatban is. A szlovákiai partizánmozgalom kezdetei összekapcsolódnak az illegális SZLKP-nak 1942 tavaszán elhangzott felhívásával, amely harcoló Jánošík- csoportok szervezésére szólított fel. Már 1942 márciusában megalakult a michalovcei (nagymihályi) járásban a Vinné (Bánka) község melletti erdőkben az első partizáncsoport. Fő szervezője Pavel Boros, a kommunista párt régi tagja és funkcionáriusa volt. A Kis-Kárpátokban megalakult a Janko KráT partizáncsoport, amelynek élén két kommunista, Jaroslav Hlinenský és a reményteljes marxista történész, Alexander Markus állt. Ladislav Exnár, aki a Banská Štiavnica-i (Selmecbányái) járásban működő illegális SZLKP vezető funkcionáriusai közé tartozott, a Banská Štiavnica környéki erdőkben a Sitno nevű partizáncsoportot szervezte meg. 1943 nyarán Albin Grznár és Karol Ivanka a Felső-Nyitra vidékén az Os- lany (Oszlány) melletti erdőkben alakított partizáncsoportot, s ugyanabban íiz évben létesült a Csapajev nevű kis partizáncsoport a giraltovcei (girálti) járásban, a Matiaška (Mátyáska) melletti erdőségben. Ez a csapat, amelyben Ľudovít Kukorelli működött, az SZLKP illegális vezetősége segítségével fokozatosan Kelet- Szlovákia legnagyobb partizánalakulatává és a felkelés előtt egyúttal Szlovákia legaktívabb partizáncsoportjává fejlődött. A Felső-Nyitra vidékén 1943 őszén František Hagara vezetése alatt kezdett alakulni a Vtáčnik nevű partizáncsoport, amely a későbbi felső- nyitrai partizánbrigád magva volt. A kremnicai (körmöci) hegyekben Gejza Lacko szervezte a partizánmozgalmat, és alapított a vidéken forradalmi nemzeti bizottságokat. Újabb partizáncsoportok létesültek Túróéban, Liptóban, a Javorinánf Brezová pod Bradlom (Berezó) környékén, és megkezdődött a partizánmozgalom K^let- Szlovákiában is. A szlovákiai partizánmozgalom szervezésében jelentős szerepet játszottak a Vörös Hadseregnek azok a tagjai, akiknek sikerült megszökniük a német hadifogságból. Szoros együttműködésben az illegális szervezetekkel, az SZLKP területi vezetőségeivel, a kommunisták vezette forradalmi nemzeti bizottságokkal partizán- osztagokat létesítettek, amelyek a partizánmozgalom tömeges arányú kibontakozásának bázisaivá váltak. Az SZLKP illegális központi vezetősége úgy építette a partizánmozgalmat, mint a nép készülőben levő fegyveres fasisztaellenes fellépésének fontos részét; a partizáncsoportokat a párt fegyveres osztagainak tekintette. 1944 nyarán már ezrek tartózkodtak a szlovákiai hegyekben, vagy készültek a partizánharcra. Az SZLKP vezetősége arra számított, hogy a felkelés kihirdetése pillanatában 20 (JOU partizánt tud majd harcba vetni. Ez volt a helyzet, amikor partizán szervező csoportok érkeztek a Szovjetunióból Szlovákiába; az első, Velics- kov csoportja 1944. július 26-án jött, augusztus folyamán továbbiak érkeztek, számuk összesen kb. 100 embert tett ki. Szám szerint nem voltak sokan, emlékezik vissza Gustáv Husák, de „tekintettel a helyzetre, amelybe érkeztek, az össznemzeti felkelés előkészületeinek fokára, ezeknek az osztagoknak az ereje napról napra növekedett“. A szovjet seregnek és az ő soraikban harcoló I. csehszlovák hadtest katonáinak győzelmes előnyomulása kedvező külső feltételeket teremtelt ahhoz, hogy a nép tömegeinek széles alapon szervezett antifasiszta nemzeti felszabadító harca Csehszlovákiában egyre inkább kibontakozzék. Mindezek a tények nagymértékben befolyásolták Szlovákiában a politikai légkört, és óriási hatást gyakoroltak a szlovák hadsereg közkatonáinak, altisztjeinek és tisztikara jelentős részének gondolkodására. Rendkívül kedvező helyzet állt elő, s az már 1943 őszén ezt a kérdést vetette fel az SZLKP vezetősége számára: „vajon megelégedjenek-e azzal, hogy a szlovák hadsereg gyakorlatilag kieseit a Szovjetunió elleni harcból, vagy még jobban el kell mélyíteni, a teljes megsemmisülésig kell fokozni bomlását; a fronton elérni, hogy a hadsereg tagjai átálljanak a szovjet hadsereghez, odahaza pedig a partizánokhoz. Vagy pedig megvannak-e a feltételek ahhoz, hogy a szlovák hadsereget otthon fel lehet használni a maga egészében vagy legalább zömében a fasiszták elleni harcra, a készülő felkelésre, s akkor hazai földön nem szabad a hadsereget bomlasztani, hanem megfelelően meg kell dolgozni és elő kell készíteni a nagyarányú fegyveres fellépésre“, írja Gustáv Husák: Tanulságtétel a Szlovák Nemzeti Felkelésről (Svedectvo o Slovenskom národnom povstaní) című könyvében. Az SZLKP vezetősége úgy döntött — közli Husák —, hogy „a második lehetőséget választja: bevonja a szlovák hadsereget a felkelés előkészületeibe“. E döntéshez az indokokat „egyrészt általában az emberek gondolkodásában, másrészt a hadseregben mutatkozó antifasiszta hangulatban“ látta. A felkelés előkészületei idején a kommunista párt vezetősége igen nagyarányú politikai munkát végzett a szlovák hadseregben. Ennek első nagy eredménye az volt, hogy Ján Golian alezredessel az élén megalakult a katonai központ, amelynek az volt a fő feladata, hogy az SZNT vezetésével és programjával összhangban egyesítse a hadsereg antifasisztáit, és készítse elő a szlovák hadsereget a nácizmus és a hazai fasizmus ellen irányuló fegyveres akciókra a szlovák nép egyetemes nemzeti fegyveres fellépése keretében. A katonai központ természetesen elismerte politikailag az SZNT-t, de hajlott arra, hogy „hadi ügyekben“ a jövendő köztársaság elnökének és legfőbb hadseregparancsnokának, Be- nešnek vesse alá magát. Minthogy egyfelől az SZNT és az> SZLKP V. illegális központi vezetős'ége, másfelől Benes eltérő nézeteket vallott arról, hogy elképzelésük szerint mi legyen a hadsereg szerepe a készülő felkelésben, a hadsereg képviselői nem mindig voltak kellőképp határozottak, és eljárásukban olyan következetesek, mint az kívánatos lett volna tekintettel a végsőkig feszült helyzetre s a fegyveres antifasiszta harc közelgő kitörésére. E körülmény ellenére az az intézkedés, hogy a katonai központot az SZNT alá rendelték, meghiúsította Benes elképzeléseit. Beneš úgy képzelte, hogy a szlovák hadsereg segítségével közvetlenül a szovjet felszabadító seregek megérkezése előtt fordulatra, hatalomátvételre kerül sor, s ez a kommunisták és a népi tömegek beleszólása nélkül valósul meg, hogy ezzel biztosítani lehessen a München előtti viszonyok visszaállítását Szlovákiában és az egész Csehszlovákiában. így nyert fokozatosan nagyon konkrét tettekből álló tartalmat a Szlovák Nemzeti Felkelés reális koncepciója, amely azon az eszmén alapult, hogy egyesíteni kell a hadsereget a tömeges partizán- és népi mozgalommal, amelynek vezetője a Szlovák Nemzeti Tanács volt és helyi viszonylatban a néphatalom szervei — a forradalmi nemzeti bizottságok. 1944 nyarának elején a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészületei o!y mértékben előrehaladtak már, hogy realizálásuk érdekében sürgősen meg kellett egyezni, mi módon koordinálják a szovjet hadsereg hadműveleteivel. Elsősorban a Szlovák Nemzeti Felkelés úgynevezett optimális változatának biztosításáról volt szó, amely két kelet-szlovákiai divízió aktív harci tevékenységére számított; a náci- seregek ellen a kárpáti szorosok térségében kifejtett harci tevékenységükkel azt kellett volna biztosítaniuk, hogy a szovjet hadsereg gyorsan benyomulhasson Szlovákia területére, egyesüljön a hazai fegyveres ellenálló erőkkel, és felszabadítsa az országot. A Szlovák Nemzeti Tanácsnak ez a nagy horderejű terve megvalósulása esetén jelentősen megváltoztatta volna Közép-Európában a hadi és a politikai helyzetet az antifasiszta erők javára. A koordinálásnak a szovjet partnerral való megtárgyalását Karol Sm id kére bízták, s ő a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és az SZLKP V. illegális központi vezetőségének képviseletében 1944. augusztus 4-én a Szovjetunióba repült. A CSKP moszkvai vezetősége elfogadta és teljes mértékben támogatta azt a koncepciót, amelyet az SZLKP kiharcolt a szlovákiai egyetemes nemzeti fegyveres fellépés előkészítése és céljai kitűzése során. A Szlovák Nemzeti Felkelés azonban kitört, még mielőtt biztosítható lett volna a szovjet katonai szervekkel való koordinálás. A náci Németország*hadai a kléro- fasiszta szlovák kormánnyal megegyezve 1944. augusztus 29-én megkezdték az ország megszállását. Jeladás volt ez a demokratikus antifasiszta erők egyetemes nemzeti fegyveres fellépésére. A Szlovák Nemzeti Felkelés első napjaiban a szó szoros értelmében minden kockán forgott, elsősorban annak a szigetként körülfogott szabad Csehszlovákiának puszta léte, amely- lyé a felkelés területe vált. Fel kellett tartóztatni a német katonaság támadását, tartani kellett a felkelés összefüggő területét, s ezt egyúttal katonailag és politikailag konszolidálni is kellett. A Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után a forradalmi hatalom szervei a felszabadított területen azonnal hozzáfogtak azoknak a programba vett elveknek teljesítéséhez, amelyek alapján a felkelést előkészítették, s amelyek nevében harcosai fegyverrel kezükben szembeszálltak az előretörő német hadigépezettel. A Szlovák Nemzeti Tanács kezébe vette az egész törvényhozó és végrehajtó hatalmat. A néphatalom és népi igazgatás járási és helyi viszonylatban illetékes szerveivel — a forradalmi nemzeti bizottságokkal — együtt s az üzemekben alakuló munkásigazgatással együtt a felülről jövő politikai nyomásnak és a néptömegek aktivitásának ideális összhangjánál kezdték megvalósítani a döntő fontosságú forradalmi intézkedéseket, s a maguk egészében ezek teremtették meg a csehszlovák államiság új, népi és valóban demokratikus, a München előtti hibáktól és tévedésektől megtisztult tartalmát. Elsősorban likvidálták a kompromittált klérofasiszta szlovák állam valamennyi politikai és végrehajtó szervét, s felelősségre vonták ezek képviselőit. A Szlovák Nemzeti Tanács a harcoló Szlovákia nemzeti érdekeinek tolmácsolója s egyúttal az új Csehszlovákia első népi demokratikus kormánya lett. Csírájában elfojtották azokat a törekvéseket, amelyek arra irányultak, hogy beleplántálják a csehszlovák államiság szlovák területen alakulóban levő organizmusába a Beneš-féle célzatokat; erre irányult Srobárnak az a próbálkozása, hogy Banská Bystricán (Besztercebányán) Országos Nemzeti Bizottság alakuljon, s ennek segítségével lehetővé váljon a politikai hatalom átvétele Beneš exponensei számára. A politikai kezdeményezést a Szlovák Nemzeti Felkelés ideje alatt is szilárdan a kezében tartotta mint egyetlen politikai párt Szlovákia Kommunista Pártja. Az ellenállás úgynevezett polgári résztvevőiből csak fokozatosan kezdett alakulni a Demokrata Párt. A forradalmi helyi és járási nemzeti bizottságokban is túlnyomó többségük volt a kommunistáknak a felkelés idején. A fasizmus ellen folytatott fegyveres harc fő terhe és a felszabadult területen végrehajtandó forradalmi változások keresztülvitelével járó terhek a munkásosztály vállára nehezedtek. Azok a tagjai is, akik a múltban kívül álltak a kommunista párt szervezeti keretén, már r felkelés előkészületei során, de főként a felkelés idején megértették, milyen veszedelmesen káros a munkásosztály egységes sorainak megbontása, s ez a felismerés az ellenállási mozgalom során a nem kommunista partnerekkel szerzett tapasztalatokkal együtt teljesen logikusan vezetett ahhoz az elhatároláshoz, hogy végre kell hajtani a marxizmus—leninizmus elvei alapján és a kommunista szervezet és programja talaján állva a kommunisták és a szociáldemokraták egyesítését. Erre az SZLKP és a Szociáldemokrata Párt Banská Bystricá- ba’i (Besztercebányán) 1944. szeptember 17-én megtartott Egyesülési Kongresszusán került sor. A felkelés idején — az üzemi bizottságok 1944. október 15-i podbrezovái konferenciáján — megvetették az alapját az össz- szlovákiai forradalmi szakszervezet egységének, s ez igen fontos lépés volt abban az irányban, hogy a felszabadulás után egész Csehszlovákiában kialakuljon a szakszervezeti mozgalom egysége. A munkásosztálynak és politikai képviseletének a felkelés alatt történt egységbe tömörítése, valamint az SZLKP-nak — amely Csehszlovákia története során első ízben lett kormányzati politikai párt — tekintélye megteremtette a döntő feltételeket ahhoz, hogy Szlovákiában mélyreható gazdasági és szociális változásokra kerüljön sor, mégpedig az üzemek és vállalatok igazgatásában végrehajtott demokratizáló intézkedések, a földreform végrehajtásának megkezdése, a felszabadított terület közigazgatásának mélyreható demokratizálása formájában, valamint a társadalmi és politikai életben általában. A felkelés volt az a történelmi tett, amellyel — egy költőjük szavai szerint — a szlovákok tartoztak önmaguknak; s a felkelés alatt történt, a felkelésből következő említett tények indították meg a nemzeti és demokratikus forradalmat egész Csehszlovákiában. S ez a tény ráütötte bélyegét a cseh országrészekben folyó antifasiszta küzdelemre, a köztársaságnak a felszabadulás utáni politikai fejlődésére, döntő impulzust adott annak a békés, de mindazonáltal forradalmi folyamatnak, melynek során a nemzeti és demokratikus forradalom átnő a szocialista forradalomba. Azok a szocialista vonások, amelyeket a nemzeti és demokratikus forradalom a munkásosztály vezető szerepének köszönhetően már a Szlovák Nemzeti Felkelés alatt magán viselt, eredményesen tovább fejlődhettek, és fokozatosan véglegesen érvényre juthattak Csehszlovákia népe életének minden síkján. Ez a kibontakozás a kommunista párt mesterien irányított stratégiájának és taktikájának, továbbá azoknak a kedvező nemzetközi összefüggéseknek köszönhető, amelyek kialakulásának feltétele a Szovjetunió és a szocialista eszmék ereje Ss vonzó ereje volt. A Szlovák Nemzeti Felkelés új korszakot nyitott a csehek és szlovákok egymás közti viszonyában. Az, hogy a kommunisták a felkelés ideje alatt a mélyreható politikai, szociális és egyéb változások végrehajtásában döntő pozíciót foglaltak el, hogy Szlovákia népének politikai gondolkodásában nyilvánvaló balra toló(Folytatás a 9. oldalonf
