Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-21 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó

VLADIMÍR MIRO:

Vladimír Miro izgalmas történelmi regénye 1831-ben játszódik, és as utókor előtt részben rejtve maradt, érdekes történelmi kulisszatitkokat (ed (el. Az iró valósághűen megírt regényében éles kontúrokkal rajzolt korképet állít a szemünk elé, és az emberi cselekedetek titkos rúgóira tapintva, feltárja a mélyebb történelmi összefüggéseket, a történelmi folyamatok és változások belső törvényeit, elvezetve nemcsak regényének hősét, hanem olvasóit is a nagy történelmi szükségszerűségek felismeréséhez.

Az érdekes és értékes olvasmány a Madách Könyvkiadó gondozásában a közeljövőben magyar nyelven is megjelenik.

I D IT

M

egkezdődött a táncmulatság. A hangulat egyre emelkedik. A párok sorra eljárnak minden palotást, kezdve a lassú, elegáns ma- zurkától a négyesen és keringőn át a friss polkáig. Lebegnek a széles szoknyák, a fehér ruhás fiatal lányok éppoly bájosak, mint a színes báli ruhába öltözött asszonyok. Az „everlasting“ cipellőbe bújtatott apró lábak is tüzesen dobbantják a taktust, akárcsak a csizmás férfilábak. A dús fürtökkel keretezett kis arcok ragyognak az örömtől. Doktor Packo tudta, hogy a pompás hajkoronák nagy része fodrászműhelyből kerül ki. Erre még Pesten jött rá, mikor egy látogatása alkalmával a család ötéves kislánya egy zacskót hozott be e megjegyzéssel: — Mama, itt a frizurád.

Az idő szaladt, jóformán észre sem vették, és máris éjfélt ütött az óra. Éjfél után az előkelő palotások mellett végre a néptánc is szóhoz juthat. Ilyenkor a tárogatós játssza a főszerepet, ujjai villámsebesen futnak hangszerén fel és alá. A varázskéz ritmusára dobog, topog, forog, kering az egész terem.

Packo mosolyogva nézte a táncosokat. Egyszer csak Ghillányl Sára állt meg mellette.

— Szabad így henyélni, doktor úr? Micsoda dolog ez! Rajta, domine honoratioris!

A doktor úr engedelmeskedett. A diákoktól kezdve az idős urakig és hölgyekig mindenki lelkesen ropja, arcuk sugárzik, a muzsika és a gyors mozgás felpezsdíti vérüket. Még az öreg Záborszky is ugrál Kuzsinszkyné asszonynyal, Kuzsinszky várnagy meg Záborszky feleségét forgatja. Csak Péterffy prépost áll rosszkedvűen az ajtó mellett, habár viszket a talpa. Tasnády is borús arccal húzódik meg egy sarokban.

Packo enyhén domborodó pocakja ellenére éppolyan jól cifrázza, mint a tekintetes nemes- ifjak. Hiszen eleget hoppszaszázott annak idején a kis diákkocsmákban! Tiszteletre méltó atyja hiába haragudott, ha pénzt kellett küldenie csizmatalpalásra. De hát mit tehetett

Packo diák arról, hogy a budai csizmadiák olyan silány bőrből készítették a lábbelit.

Ghillányiné hamar rájött, kivel van dolga. Akárhogy trillázott a cigány, táncosa tartotta a tempót. Homlokán apró verejtékcseppek gyöngyöztek, de huncut büszkeséggel nézett a táncosnőjére, vidáman csillogó szeme azt mondta: Próbáld csak ki, mire vagyok képes! Sára asszony elfogadta a kihívást, szemét félig lehunyta, foga villogott piros ajkai között.

A hangulat tetőpontjára hágott. Packo a nyitott ajtón át látta, hogy a folyosón is tombol a szilaj dáridó. Akiknek nem jutott táncosnő — a társaságban kétszer annyi a férfi —, azok derékon kapták a cselédlányokat, és virágos hangulatban forgatták őket, csak úgy repültek a tarka szoknyák. A féktelen jókedv a hajdúkra és kocsisokra is átcsapott, az udvaron táncoltatták a falusi lányokat, akiket a zene csalogatott oda.

Packo maga sem tudta, milyen sokáig tartott a vad kavargás. Mikor a zene végre elnémult, kis Ideig mindenki állva maradt, élvezve a hirtelen beállt csöndet. Majd újra halk moraj kelt a teremben, a társaság szétszóródott. A szomjasak a büféhez siettek frissítőért, az idősebbek visszatértek a kártyaasztalhoz, az anyák újra elfoglalták helyüket a fal mentén sorakozó székeken, az ifjúság csoportokba verődve tereferélt, a cigányok eltűntek, talán egy feketére. A jó hírnevére kényes prímás nem tűrte, hogy zenészei munka közben bort igyanak.

Packo magára maradt. Pedig most terhére volt az egyedüllét. Céltalanul ődöngött a szobákban a kártyázók között, járkált a kastély folyosóin, közlékeny lelket keresve. Épp a torony alá ért, amikor valahonnan hegedűszó csendült, tompítottan, de mély bensőséggel. Packo megállt és fülelt. Egy idő múlva felébredt benne a kíváncsiság. Ki játszhat ilyen forrón, szenvedélyesen, hogy az embernek elakad a szívverése, megáll az idő, és minden

gond feloldódik a muzsikában! Packo a zene hangjait követve felment az emeletre, egy darabig várt, majd kinyitotta az ajtót és belépett.

A cselédszobába került, ahol a szolgák tartózkodnak, ha éppen nincs dolguk. A helyiségben több férfi ült. Packo pillantása megállt a hegedűsön. Tasnády játszott, Packo el akart menni, de valami restelkedésféle visszatartotta. Azonkívül az egyik jelenlevő — Ábrahámy — intett neki, és a mellette levő üres helyre mutatott. Packo zavarában azt se tudta, hogy kerül Ábrahámy mellé a lócára. Pillantása találkozott Tasnády szemével. A hegedűs alig észrevehetően elmosolyodott. A játék befejeztével megkérdezte:

— Utolsónak érkezett, doktor úr. Mit játsz- szak magának?

A kellemesen meglepett Packo nem sokat teketóriázott.

— Minden szép, amit játszik — vágta rá gondolkodás nélkül.

Tasnády kérdő pillantással nézett körül. Elhangzott néhány indítvány, de Füzesséry hangja csengett legnyomatékosabban.

— Egy verbunkost, urambátyám!

A legénytársaság nyilván csak azért telepedett itt le, hogy zavartalanul mulathasson, távol az öregek bíráló pillantásaitól. Tasnády felhangolta a hegedűjét, álla alá kapta, és rázendített Bihari verbunkosára. Gyakorlottan, cigá- nyos tűzzel, de amellett művészi pontossággal játszik. A hegedű négy húrja remeg az örömtől és a fájdalamtól, hangjaiban életre kel a fiatal újoncok szilajsága és bánata, csatazaj örvénylik, tábortüzek lobognak. A fiatalok önfeledten hallgatják. Két ifjú szembe áll egymással. Halk sarkantyúpengés hallatszik, utánozhatatlan gráciával táncolnak, előbb lassan, tempósan, majd egyre gyorsuló ütemben.

Tasnády átcsapott egy lengyel felkelő nótára, a többiek énekszóval csatlakoztak. A nótá- zást a beszélgetés moraja váltotta fel, de arra Tasnády ügyet serai vetett. Hangszeréit az asztalhoz támasztva ír ójra álla alá emeli

„A rózsámnak szi hű mátkámat el t

Csalfa kislány a

feleségnek néker

Mindannyian újra mosolyog, és játszil táncol a húrokon, < elbűvölő hangjai.

Hajnalig is elmúl csak rájuk nyitott grófné. A férfimulf

— Ejha, a nőtlei nády úr, ha kedve saságnak is, nem c nak. Hát maga. Fűzi ni a menyasszonyi indulás lefelé!

— Ki tud ellenál áltotta valaki, és \ A menetet Tasnády a hegedűjét, a von(

Ábrahámy elmeri Éjfél már jóval eh elfogja az első fár, az álmosság, erőt mulatsághoz. A hős vált, Ábrahámy ii A kijáratnál va1 ' 1

— Azt hiszem, ej Tasnády. — Már éi ságot.

— Ez nem valam

— Ugyan kérem, való, kártyázni me;

Elindultak a pari sorban a terebélyes utolsó hangjai is e hámy gyors oldalpi gyakran találkozott többnyire nem éppé rokonszenvet érzet a hegedűje hangja.

Végre leültek eg] rahámy lelkében mi lassi vers, amit T neki. A vers a darv. reggel elröpülnek, elmélyül a költő fi két hullatva gondo]

— Legszebb nálui Tasnády. —• Annál vagy a jó meleg k elviselhető. De a ! ront a Laborca völ£ csak úgy száguld i matlanul ostorozza <

— Már jó néhárn — mondta Ábrahá hogy ismeri az ottai szélni róla.

— Fiú koromban az oktalan állat sol Ősszel délvidékre k

— A darvak visz szépségét, ebben m lenkezett Ábrái/ i már a madarak,... ii a sast, a héját és a

— Ilyen szabadsí van szüksége —

A pénz egyenlő a ; van, szabad, mint s Bécsbe, Itáliába, 1

Könözsi l.vtván (elvétele a Tavaszi jegyzetek című sorozatból

A ház vén volt, akár az udvara, a düle- dező ólak, vagy a pajta mögött gubbasztó szekérroncs. Mohacsomók tarkították a tetőt. Elrejtették a sebeket, amelyeket a közeli vasútállomás bombázásakor ütöttek az idáig repülő vasszilánkok a háború alatt, őszről őszre fakult, gyengült a hatalmas diófa, egyre kevesebb termést adott, pedig a faluban nem volt párja. Korán érő, papírhéjú fél ökölnyi olasz diót termett.

Csak a lakók voltak fiatalok. A kőműves, a felesége meg a kisfiúk. A gyerek tulajdonképpen nem is érzékelte még az évek nyomait a házban és környékén. A számtalan elmúlt május esőitől dús pázsit számára akkor született, amikor első ügyetlen lépéseivel és lehuppanásaival nyomokat hagyott rajta. Elegendőnek tarthatta a diófa termését is, a konyha kürtőkemencéjében sütött dióskalácsból mindig bőségesen jóllakott

Az első lényeges újdonsággal akkor találkozott, amikor apja a tornác döngölt földjét betonnal húzta be, és a gondosan elsimított, nedvesen csillogó betonpadló kiskert felőli végébe százas szeggel dátumot vésett: 1956. március 17. Másnap a járda kemény volt, járható. Az öreg ház egyetlen megváltoztatott, csinosított része.

A következő hónap végén hallották először a furcsa zörejeket. Napközben elkerülték figyelmüket, talán nem is léteztek, de az éjszakák fokozatosan, egyre gyakrabban teltek meg rejtelmes, lágyan vontatott, vonagló, súrlódó, suhanó zajokkal. Egy idő után pontosan meghatározható és érzékelhető irányban vonuló, föl-le cikázó zörejek hallatszottak a ház vályogfalaiban.

Eleinte reggelenként és este az asszony vitatkozott a férjével, azt állítva, hogy patkányok jutottak a falakba. A kisfiú apja többször körüljárta a házat, és kijelentette: ez lehetetlen. Később a viták eredmény

nélkül, véleményegyenlőség híjá tek. Megszokták a sejtelmes h azok a ház ugyanolyan termi lajdonságaivá váltak, akár a p lépcsőinek nyikorgása, az eresz je a szélben, a huzat a konyhá nyílt a hátsó szoba ajtaja, va rek finom surranásai a padlás«

Az egerekkel sok bajuk vol nem tartottak. A férfi megbí vélte az egérfogókat. A kisfiú í tott, valahányszor ellenőrizte egérfogókat az éléskamrában, a góré fenekén, meg a padláso könyvesládában a kisfiú egyszer egérkét talált, ö is megtanulta, 1 felpeckelni, anélkül, hogy az ujj j

e. Egyezséget kötött apjával, éi ték az egérfogókat. Apja Jtn apró jeleket rajzolt a sarkaikia. egyszer összeszámolták: melyikü egeret.

Az egyik héten a tíz csapda kettőn találtak egeret. Nagyon tek. A kisfiú örült ugyan, mer kettő az övé volt, tehát eggyel apját. Ismét kivetették mind a következő héten valamennyi csa tetlen maradt. Utána apjának vol hez szerencséje, ezzel a versen tetlen lett. Majd két héten kere lesték a csapdákat, egérnek n1 lelték.

Büszkén és csodálkozva jelente asszonyának: nincs több egér mindent elpusztítottak. Anya sol kedett, de más magyarázat nei zott, ezért elfogadta.

Július első napjaiban újabb események kezdődtek, ezúttal a varban. A baromfi egyre nyu vált, a kisfiú anyjával naponta 1 hátraszaladt, amint meghallottál