Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-13 / 88. szám, szombat
Alaszka 1974 Itt ma minden túlzottnak — nagyobbnak, hidegebbnek, drágábbnak de elbűvölőbbnek is tűnik mint bárhol a világon: gigantikus kőolajleletek, amelyek eddig érintetlenül rejtőztek a jeges föld mélyén, újra az aranyláz korszakába varázsolták Alaszkát, amely mágneses erővel vonja magára az energiára szomjuzó iparvilág felcsigázott érdeklődését. A világ egyik „végső határán“ vagyunk, ahol szinte „markolható“ egy úttörő korszak atmoszférája. De ez már a legkorszerűbb technika korszaka, amelyben az aranyásó üstjét és öszvérfogatos szekerét a legnagyobb fúrógépek, fedett-fűtött úszómedencék, klímaberendezések váltották fel. Az emberek alapjában véve mégis szinte azonosak azokkal, akik 1896-ban kutatták Klon- dike aranyát. Taxisofőrünk, akivel Anchorage-ben, Alaszka déli központjában kocsiztunk a téli délután jeges sötétjében bizakodva mesélte, hogy májustól kezdve bizony ő is munkát vállal havi 1500 dollárért az egyik Fairbanks környéki építkezésen. A cingár, kis, 50 év körüli emberke szinte megmerevedettnek látszott a hidegtől. Ám a fekete arany utáni vágy nyílván minden testi gyengeséget leküzd. Alaszka most készül kitörni sarkvidéki telének sötét, fagyos alagútjából. Felkészül az előttünk álló tavasz hatalmas robbanására, 200 különböző pontján tervezett nagyarányú építkezés kibontakozására. Az olajvezeték építését végre megszavazta a kongresszus és a nagy- jelentőségű okmányt Richard Nixon elnök aláírása is szentesíti. Az évek óta gátló környezetvédelmi és gazdaságpolitikai ellenvetéseket elsöpörte az egyre fenyegetőbb energiaválság vihara. A közép- és közel-keleti olaj új árai mellett egycsapásra kifizetődőnek látszanak az olajvezeték költségvetésének gigantikus számadatai, amelyek még alig néhány hónappal ezelőtt mindenki számára elfogadhatatlanok voltak. A vezeték megépítéséhez szükségesnek vélt 4 milliárd dollár — még ha ez az összeg a szakemberek nézete olajmezőkig, a Prudhoe-öbölig. Az olajvezeték gyakorlatilag a kanadai határral párhuzamos vonalban szeli majd keresztül Alaszkát, az Egyesült Államok e legnagyobb szövetségi államát, melynek területe nagyobb, mint Franciaország, Anglia, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország együttvéve. De ez a „hasítás“ lesz az a súlyos seb — állítják a környezetvédelem apostolai — amely feltartóztat- hatlanul tönkreteszi földünk egyik utolsó nagy szűzterületét. Mert — ahogy ők mondják — az az erdős terület, amelyet betonút vagy olajvezeték vág keresztül, ugyanúgy ítéltetett halálra, mint ahogy az emberi test két egymástól elkülönített része sem élhet tovább. A már eddig is kihalófélben levő állatfajták — karibu-k (nagy szarvasfajta), farkasok vagy havasi nyulak, a petróleum jegyében végleg eltűnnek világunkból. És hasonló sorsot jósolnak a tundrának is, mert az olajvezeték a „permafrost“-nak is véget vet, azaz az évezredek óta eljegesedett földkéreg, mely Alaszkát borítja, felolvad a csővezetékben melegen áramló olajtól. A bennszülötteket, Indiánokat, eszkimókat, aleutokat pedig a gazdasági fellobbanás zavarja majd el és a fehér ember vétke az „amarandokkal“. Amerika őslakóival szemben még nagyobb lesz. A vezetők tervezői minderre tudtak válaszolni. Az „Alyesca Corporation" (Alyesca ősi elnevezése Alaszkának) részéről, amely a British Petrol, a Standard Oil és az Atlantic Richfield vállalatokból alakult, tényekkel és ünnepélyes Ígéretekkel igyekeznek az említett szemrehányásokat tárgytalaní- tani. Mindenekelőtt hangsúlyozzák, hogy bár a környezetvédelmi ambíciók megérdemelnek minden tiszteletet, mégsem tűrhető, hogy Alaszka az Egyesült Államok legelmaradottabb vidéke maradjon, ahol a munkanélküliség kvótája gyakran a 30 százalékot is eléri. A vezeték építése és annak üzemeltetése pedig számos munkalehetőséget, gazdasági fellendülést hoz a szövetségi állam népének és az új vállalat arra nézve is ígéretet tett, hogy mindent elköAlaszkai iskola szerint a lehető legjobb kalkulációnak is fog bizonyulni — annak az árnak felel meg, amennyit Olaszország egyedül lesz kénytelen az előzetes számítások szerint kifizetni szükséges olajbehozataláért. És már maga ez a tény sok mindent megindokol! Alaszkában a kis vasútállomások vakvágányai mentén már ezrével várják az 1,12 m átmérőjű csövek az olvadást. A világosság minden percét kihasználva repültük végig az olajvezeték 800 mérföldes (1280 km] szakaszát Valdestől, Alaszka déli partján fekvő jégmentes kikötőjétől fel északra az Északi Jegestenger (Beaufort tenger) partvidékén elterülő vet az ökológiai egyensúly fenntartására. Az olajvezeték csöveit részben magasan a levegőben, vagy pedig ahol csak lehet, mélyen a föld alatt helyezik el, nehogy kárt tegyenek a permafrosztban. Tervezték hidak és átjárók építését is,, hogy biztosítsák az állatok szabad vándorlását. Nagyon fontosnak tartják továbbá a 12 nagy szelep-állomás felépítését is, melyek lehetővé teszik majd, hogy a vulkanikus talajban előrelátható csőrepedések esetén maximum 6—7 órán belül megszüntethessék az olaj kifolyását. Mindezek a beruházások persze nagyon fokozzák az építkezés költségeit. Mégis! A rettenetes hidegben a vidék fölött repülve, az utolsó farkasok láttán és talán csak egy röpke pillanatra fülelve az után, amit Jack London után a környezet védelmezői is „a vadon kiáltásának“ neveznek, az az érzésünk támad, hogy itt megbecstelenítik a természetet. Mert az a cső, amelyet akár 1097 méteres magasságban az Izabella szoros fölött, vagy a csodás Chugah-hegyek völgyében 800 m magasán, vagy valahol mélyen a Keystone-ka- nyon szakadékéban helyeznek el a föld alatt, olyan sebet ejt, mely örökre eltorzítja Alaszka arculatát. Politikai célkitűzések azonban nem tűrnek szentimentális érveket. A tervek szerint már 1978-ban, napi kétmillió barrel mennyiségű nyersolajat kell felszínre hozni a Prud- hoe-öböl partjain fekvő olajtelepekből (1 barrel — 159 1), onnan majd a vezeték szállítja Valdesig és 200 000 bruttó regisztertonnás szállítóhajók viszik tovább a kaliforniai finomítókba. Ez a mennyiség több annál, amennyit az Egyesült Államok ma importál. Amerikai gazdasági szakemberek szerint az olajvezeték üzembe hozatalával az Egyesült Államok energetikai függetlensége elérésének feladatát az előttünk álló évtizedre ha nem is 100 százalékra, de majdnem teljesíti. Az alaszkai olajmezők a világ leggazdagabb lelőhelyei közé tartoznak és a geológusok szerint több olajjal kecsegtetnek, mint Szaud-Arábia tartalékai. Alaszka végül is komoly ütőkártyája az Egyesült Államok külpolitikájának európai szövetségeseivel szemben; ez az olaj ott fönt északon a nagy csalétek, mely segítségével Nixon és külügyminisztere szorosabb kötelékekkel igyekeznek maguk köré vonni az energiaválság által gyötört európai NATO-partnereket. Évekig tartott a sarkvidéki olaj szállítási problémáinak megoldása. Már 1968-ban megkísérelték az ú. n. Manhat- tan-terv végrehajtását. A „Manhattan“ 40 000 tonnás tankhajó volt, amelyet jégtörőnek Is felszereltek. Keresztülhatolt az ú. n. Északnyugati-átjáró jégpáncéllal borított vizein, lehor- gonyzott a Prudhoe-öbölben, ahol megrakták alaszkai olajjal és az utat New Yorkig visszafelé is megtette. Kiderült azonban, hogy a hosszú, fáradságos és gyakran veszélyes úton csaknem annyi üzemanyagot fogyasztott, mint amennyit a kikötőbe szállított. Az olajvezeték tehát, melynek óriási építési költségein ma már senki sem csodálkozik, a valóságban az egyedüli lehetséges megoldása a fagyos Északon elterülő olajmezők kiaknázásának. És éppen ott fent a Prudhoe- öböl partjain folyik a legnagyobb és legnehezebb munka. Az év 60 napján állandó éjszaka uralkodik, a munka tulajdonképpen csak 5 hónapig tart, arra az időszakra összpontosul, amikor a nap nem száll le. Jelenleg már 400 ember él ott, de a számuk rövidesen ezerre emelkedik. Ez a központ már teljesen önellátó, hogy az ott élők a hosszú, nehéz telet teljesen magukra utalva átvészelhessék, mert a telep még repülőgéppel sem érhető el ilyenkor. A hét nagy lakóbarakkot hatalmas generátorok látják el árammal, fűtéssel, az ivóvizet egy 40 km távolságra folyó kis folyóból nyerik. Ezek az emberek itt fönt több hónapon keresztül elegáns börtönben élnek, uszodával, klímaberendezéssel, olvasótermekkel stb., míg odakint méteres hó borítja a felszereléseket és gépeket. Hatalmas technológiai vállalkozás. VITTORIO ZUCCONINAK a La Stampa-ban és a Die Welt-ben megjelent írása nyomán. s—s Igor Grossmann felvétele KONGRESSZUSRA KÉSZÜLNEK A NŐK Becsüljük és tiszteljük őket Itt a tavasz. A falusi lányok, asszonyok néhány faluban még festik a hagyományos piros tojást. A Nőszövetség tagjai őrzik ezt a szép, régi hagyományt. A hímes tojás nem mindig a locsolók számára készül, hanem újabban már inkább csak úgy lakásdíszítésre, hiszen ki ne gyönyörködnék ezekben a népi hagyományokat őrző színes, tarka tojásokban. Ezzel kapcsolatban nem ári emlékeztetni rá, hogy jó lenne, ha a fiatalabb korosztály tagjai, a locsolkodó gyerekek, húsvét hétfőjén nemcsak a ma már olyannyira megszokott tízkoronást várnák. Mert ha a gyerek nem kap pénzt, elhúzza az orrát és mindjárt az ajtó mögött megereszt egy bosszús megjegyzést a háziasszony zsugoriságáról. Ezeknek a gyerekeknek már mit sem jelent az ügyes női kezek alkotása, a színpompás hímes tojás. Pedig jó lenne megtanítani a gyerekeket, hogy a pénz nem az egyetlen érték az ember életében ... Folyik a tavaszi nagytakarítás, s az asszonyok a hímes tojás mellett készítik már az ünnepekre a sonkát, s a sok egyéb ízes falatot, édes és sós süteményeket, de emellett nemegyszer másra is gondolnak. A jövő héten lesz ugyanis Prágában a Csehszlovák Nőszövetség országos kongresszusa. E kongresszusra az egész ország valamennyi járásából jönnek fel Prágába tavaszi hangulatban, szépen kiöltözve ,a küldöttek. De ez nem minden: magukkal hozzák az egész társadalom érdekében végzett jó munkájuk eredményeit. Ezek mindegyike azt jelenti, hogy megvalósult valami azokból az ígéretekből, kötelezettségekből, amelyeket a lányok, az asszonyok a Felkelés 30. évfordulójára s az ország felszabadulása 30. évfordulójára tettek, hogy ismét szebb legyen mindannyiimk élete. A felajánlásoknak ez a „kosara“ a legszebb ajándék a nők részéről. Az ősz s a tél folyamán felszaporodtak a vállalások, s most itt az ideje megvalósításuknak. Több mint 260 000 tagja van a Szlovákiai Nőszövetségnek, s ez igen nagy erő. Annál nagyobb, mert a közérdekű tevékenységből kiveszik a részüket a nem szervezett lányok, asszonyok, falun és városon, az üzemekben, a gyárakban, az intézményekben. Vegyük például a lévai járást, ahol a Nőszövetség járási bizottsága a járási konferencia előtt felhívással fordult nemcsak a Nőszövetség tagjaihoz, de a járás összes lányaihoz, asszonyaihoz is. Ezt a felhívást a legjobban kifejezi a jelszó: „Járásunk a virágok, a parkok, a ligetek járása lesz“. A tavasz megjöttével minden városban, minden faluban virágokat, díszcserjéket, facsemetéket ültettek, rendbe hozták a letaposott pázsitokat, fűmagot vetettek — önkéntes társadalmi munkában. A Nőszövetség felhívásának igen nagy volt a visszhangja. Hiszen ki ne akarná, hogy járása, községe virágdíszt öltsön? Mindenki akarja, ám nem mindenki hajol le ösztönzés nélkül, hogy elültessen egy rő- zsatővet. De az ösztönzés megvolt, így aztán lesz, ami virágozzék, zöldüljön a községek, a városok közterületein. Sorra érkeznek a levelek, a jelentések a helyi szervezetektől. Ezt és ezt tettük a kongresszus előtt és ezt meg ezt kívánjuk a kongresszus után elvégezni. Dolgozni fogunk magunk és meghívunk a közös munkára másokat is. Vagy segítséget kérünk azoktól, akiknek kezükben a döntés lehetősége, hogy közösen szebbé, jobbá tehessük mindannyiunk életét. S nem arról beszélünk, nem azzal érvelünk, hogy: nő vagyok — pedig ez is elegendő érv, hanem úgy, hogy: anya, dolgozó nő vagyok. Látjuk és felhívjuk rá a figyelmet, hogy nincs szükség további italboltra, elég az is, ami megvan, viszont nincs nálunk megfelelő lejbolt, jó lenne egy cukrászda, egy édességbolt, de mindenekelőtt napközi otthon, óvoda. Mi tőletek várjuk a döntést, s ti számíthattok a segítségünkkel, a munkánkkal... A košicei járásban levő Já- nokon a nők kiszemelték az iskolát, Pányban pedig rózsatöveket ültettek ki az általános iskola és az óvoda épülete körül. A žilinai járásban levő Zbyňov és Veľká Čierna községben a Nőszövetség tagjai segítenek az óvoda építésében. Turie községben a Nőszövetség tagjai védnökséget vállaltak a pionírliget fölött, ahol minden egyes gyermek, mikor belép a pionírszervezetbe, elültet egy fát. A ligetnek már több éves hagyománya van. Eddig 263 fát ültettek el itt, s hogy a facsemeték jól fejlődjenek, gondozni kell őket. Ezt együtt végzik az anyák gyermekeikkel, akik a fácskákat kiültették. Tulajdonképpen érdekes, hogy megszoktuk többé-kevésbé e többletmunka révén értékelni a nőket, akik ezt a foglalkozásukkal járó munkán, a háztartási munkán és a gyermeknevelésen kívül végzik. Kedvtelve nézzük kézimunkájukat, vagy ha virágot ültetni látjuk, ének elni, verset mondani halljuk őket. S olykor el is csodálkozunk, hogy még erre is van kedvük, idejük ... S eszünkbe jut, hogy ezenkívül még művelődnek, elmélyítik politikai öntudatukat, kiegészítik szakmai képzettségüket. De persze azért nekik is megvannak a problémáik. S ugyanígy a közös örömeik, eredményeik is. Minderről szó lesz majd Prágában a nőszövetség kongresz- szusán, hogy teljes legyen a kép a mai lányokról, asszonyokról. Hogy tudjuk, miért kell becsülnünk és tisztelnünk őket, meg azt is, hol kell nekik segítenünk, meg hogy melyek azok a területek, ahol Igénybe kell vennünk segítségüket a problémák megoldásában, a népgazdasági feladatok teljesítésében. Egy hét múlva pénteken, április 19-én összejönnek a nők az ország valamennyi járásából kongresszusukra. Biztos, hogy beszélni fognak az általuk végzett többletmunkáról is, arról* hogyan veszik ki részüket a város és községszépítésből, hogyan akarják szebbé-jobbá tenni mindannyiunk életét, hogyan állják meg helyüket a munkában, a gyárakban, az íróasztalnál, hogyan veszik ki részüket az újítómozgalomból, milyen igényes munkát végeznek mindannyiunk javára. Azt szokták mondani, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. A kongresszuson nyilván szóba kerülnek ezek a tövisek is, amelyeket le kell nyesegetni, hogy ne szúrhassanak többé. MARGITA PLISTILOVA
