Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-10 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

V. V. Zsuravljov:

3

AZ INTERNACIONALIZMUS ÉS A NEMZETEK FEJLŐDÉSE A SZOCIALIZMUSBAN

1974.

III. 10.

Á marxizmus mindig nagy érdeklődést tanúsított a nemzetek és a nemzetiségi kapcsolatok, azoknak lényege, fejlődési törvényei, múltjuk, jelentik és Jövőjük iránt. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója nemcsak fokozta a marxisták—leninisták érdeklődését a nemzeti kérdés iránt, hanem egyben — alapvetően új tényezők és ösztönzők közvetítésével — megszabta orientációját Is. A nemzet nemcsak az emberek etnikai közösségének legmagasabb rendű formája, hanem olyan szilárd szociális és történelmi közösség Is, amelyben a kapitalizmusból a szocializmusba történő átmenet mellett megvalósul az egész világ népeinek átmenete a szocializmusból a kommunizmusba. A Szovjetunióban a nemzeti kérdés szocialista alapokon történő megoldása során nyert óriási sokoldalú tapasztalatok egyrészt elmélyítették az eddigi tudományos elképzeléseket a nemzetek és a nemzetiségi kapcsolatok lényegéről és fejlődésük fő tendenciáiról, másrészt alapvetően új következtetésekkel gazdagították a marxi—lenini elméletet, harmadrészt pedig kitűzték azokat a teendőket, amelyek tudományos megoldást követelnek a marxi—lenini elmélettől.

A nemzetek fejlődésének törvénye és sajátos megnyilvánulásai a szocializmusban

Ez a nemzetek és a nemzetiségi kapcsolatok marxi—lenini elméletének egyik legfontosabb problémája. Ismeretes, hogy ennek a törvénynek lényegét V. I. Lenin fogalmazta meg Kritikai megjegyzések a nemzeti kérdéssel kapcsolatban c. írásában: „A fejlődő kapitalizmus a nemzeti kérdésben két történelmi tendenciát ismer. Az első: a nemzeti élet és a nemzeti államok alapítása. A második: a nemzetek közti különféle kapcsolatok kifejlődése és élénkülése, a nemzeti válaszfalak ledöntése, a tőke, általában a gazdasági élet, a politika, a tudomány stb. nemzetközi egységének megteremtése. Mindkét tendencia a kapitalizmus egyetemes törvénye.“ (Lenin Művei, XX. kötet, 12. old.)

Érvényes ez a törvény a szocializmusban? A Szovjetunió nemzetei és nemzetiségei szocialista fejlődésének eddigi tapasztalatai igazolják, hogy a nemzeti kérdés történelmi tendenciái hatnak a szocialista társadalomban is, de új szociális és gazdasági bázison, vagyis olyformán, hogy a szocializmusban a törvény megnyilvánulása lényegét és formáit változtató két tendenciája alapvetően új történelmi, szociális és politikai értelmet nyer.

A kapitalizmusban a nemzetek fejlődésének alapvető törvénye antagonista szociális alapon hat s ezért két tendenciájának kölcsönviszonya is antagonista jellegű: a kapitalizmusban a társadalmi élet valamennyi szférája internacionalizálódásának objektív tendenciája az egyik nemzet másik nemzet általi leigázásának, az imperialista nagyhatalmi csoportok gyarmati impériumokhoz tartozó népek fölötti uralmának gyalázatos formáiban realizálódik.

A szocializmus szociális lényege feltételezi azt, hogy a nemzetek fejlődésében ez a két tendencia nem antagonista jellegű hatást gyakorol. A szocializmusban fokozatosan megoldják a nemzeti kérdést. A szocialista típusú nemzetek formálása egyet jelent kölcsönös kapcsolataikban a volt antagonizmus felszámolásával és leküzdi a nemzetek, valamint a nemzetiségek tényleges gazdasági, politikai és kulturális egyenlőtlenségét. Erősödik a szocialista internacionalizmus ideológiája és gyakorlata. „ ... A Szovjetunió valamennyi nemzetének és nemzetiségének szilárd egységét, sokoldalú felvirágzását és következetes közeledését rendszerint jellege alapozza meg s mindez a szocializmus fejlődésének objektív törvénye.“ (A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulása 50. évfordulójának előkészítése, az SZKP KB 1972. február 22-i határozata.)

Ezek a tendenciák hatnak a szocializmus építése minden szakaszában: az átmeneti időszaktól kezdve egészen a szocializmus alapjainak felépítéséig, a fejlett szocialista társadalom szakaszában és a kommunizmusba való átmenete idején is. Ugyanakkor a társadalmi élet internacionalizálódásának velejárója nemzeti formáinak sokoldalú fejlődése és felvirágzása.

A burzsoá ideológusok azt állítják, hogy a társadalmi élet internacionalista és nemzeti tendenciái egymást kizárják. A nemzeti alapelvet a tartós és változatlan elemek, valamint a hagyományok komplexumává szűkítik le és szembeállítják az internacionalista tendenciával, amelyet nézetük szerint az ipari elem, a tudományos-technikai haladás testesít meg. Ezen az alapon arra a következtetésre jutnak, hogy a kultúra nemzeti eleme változatlan, konzervatív, míg nemzetközi jellege fejlődik. A történelmi folyamatot úgy magyarázzák, mint ezeknek az ellentmondásos elemeknek a harcát. Ezzel az alapállással összhangban a burzsoá szerzők azt állítják, hogy a szocializmusban a tudományos-technikai haladás a népeket nemzeti szuverenitásuk elveszítésével fenyegeti: „A kóbor cigányok letelepedése a komplex farmokon és a cigányok átalakulása gyári munkásokká, a magánkereskedelem felszámolása Örményországban vagy Közép-Ázsiában, olyan mélyrehatóan megváltoztatja az itt élő nemzetek életmódját, hogy magát a létét

fenyegeti ezeknek a közösségeknek.“ (Mindtwentieth centruy nationalism, Detroit 1967, 63. o., angol nyelven.)

Ez a dilemma — vagy a nemzetek megmaradása, vagy a tudományos-technikai haladás — elméletileg tarthatatlan premisszákra épül. Először is a nemzeti elem nem korlátozható csak a nemzeti sajátosságokra. A nemzeti ennél szélesebb fogalom. A szocialista élet nemzeti formái az általános, a különleges és az egyedi dialektikus egységet képezve magukba foglalják a nemzetközi elemeket is. Másodsorban a nemzeti elem szüntelen fejlődésben van. A társadalmi élet nemzeti formáit nem tekinthetjük csak a nemzetek formálódása és fejlődése és az általuk megtett út eredményének. A nemzeti elem minden történelmi szakaszban a viszonylag állandó és a változó elemek összetett egysége. Bizonyos nemzeti hagyományok az új feltételek között felélednek és a jelent szolgálják, mások viszont nem állják ki az idő próbáját, nyilvánvalóan anakronizmussá válnak és törvényszerűen eltűnnek. A nemzetek fejlődése nem jelenti valamiféle kezdettől fogva adott nemzeti lényegnek, az ilyen vagy az amolyan nemzet ősrégi tulajdonságainak feltárását. A nemzetek élete a nemzeti közösségek formálásának és megszilárdításának, de ezen túlmenően fejlődésüknek bonyolult történelmi folyamata is, amely feltételezi a kölcsönhatást, egymás gazdagítását. Ugyanakkor a jelenlegi tudományos-technikai forradalommal kapcsolatos nemzetközi elemek „csak a társadalmi élet nemzeti formája útján“ (Kommu- nyizm i kultúra, Moszkva 1966. 328. o., orosz nyelven) kapcsolódnak be a nemzet fejlődésébe.

V. I. Lenin előre látta, hogy „A nemzetközi burzsoázia megdöntése... óriási mértékben meggyorsítja mindennemű nemzeti válaszfal leomlását, s ugyanakkor a szellemi élet és az eszmei áramlatok, törekvések, árnyalatok gazdagsága és különfélesége tekintetében nem csökkenti, hanem milliószorosan fokozza az emberiség „differenciálódását“. [Lenin Művei, XXI. kötet, 273. o.)

A szocialista társadalomban a nemzetek és a nemzetiségek fejlődése nem a két említett tendencia, a nemzeti felvirágzás és az internacionalizálódás azonos hatásának az eredménye. A két tendencia közül tehát melyik a fontosabb? Nem érthetünk egyet azzal a nézettel, hogy a szocializmusban túlsúlyban van a nemzeti fejlődés tendenciája. A másik szemjxmt — képviselői úgy vélekednek, hogy a szocializmus építése különböző szakaszaiban a nemzetek és a nemzetiségi kapcsolatok fejlődésében váltakozva kerül túlsúlyba az egyik vagy a másik tendencia — kompromisszumos. A nemzeti és a nemzetiségi kapcsolatok fejlődésében a szocializmus minden szakaszában vezető, meghatározó tendencia az internacionalizálódás. A nemzetiségi kapcsolatok szférájában konkrét módon kifejezi az emberiség gazdasági élete fejlődésének objektív logikáját. Ez a fejlődés már a kapitalizmusban utat tör magának és teljesen új szociális bázison realizálódik a szocialista társadalomban. V. I. Lenin meg volt győződve arról, hogy „A szocializmusban maguk a dolgozó tömegek ... tisztán gazdasági meggondolásokból kifolyólag, sehol sem egyeznek majd bele az elzárkózásba...“ (Lenin Művei, XXII. kötet, 355. o.) Ezért hangsúlyozta: „A proletár- párt minél nagyobb kiterjedésű állam megteremtésére törekszik, mert az előnyös a dolgozókra; arra törekszik, hogy a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz és idővel egybeolvassza, de ezt a célját nem erőszak, hanem kizárólag valamennyi nemzet munkásainak és egész dolgozó tömegének szabad testvéri szövetsége útján akarja elérni.“ (Lenin Művei, XXIV. kötet, 58. o).

A szocializmusban a nemzeti és az internacionalista tendencia az utóbbi vezető szerepe mellett kölcsönösen kiegészíti egymást, mivel a szocialista nemzet felvirágzásának célja nem az, hogy szüntelenül különbözzék más nemzetektől és ezáltal távolodjék tőlük, hanem az, hogy leküzdje az elmaradottságot, megszüntesse a gazdasági, a szociális és a kulturális fejlődés egyenetlenségét, egységes tudományos-technikai, gazdasági, társadalompolitikai és eszmei-kulturális alapon közeledjen más nemzetekhez, a legfejlettebb szocialista nemzetek szocialista haladásának magasabb rendű mutatóira orientálódva.

A szovjet nép az emberek új történelmi közössége

A szocializmusban, valamint a kommunizmus építése folyamatában a nemzeti és a nemzetközi dialektikus egységében az internacionalista tendencia vezető szerepe megtestesült az emberek új történelmi közösségének, a szovjet népnek a létrejöttében. „A Szovjetunióban a szocializmus és a kommunizmus építése éveiben létrejött az emberek új történelmi közössége, a szovjet nép. A termelőeszközök társadalmi tulajdona, a gazdasági, a társadalompolitikai és a kulturális élet egysége, a marxi—lenini ideológia, valamint a munkásosztály érdekei és kommunista eszményei alapján jött létre.“ (Határozat a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulása 50. évfordulójának előkészítéséről.)

A szovjet nép nem etnikai, hanem új szociális közösség. Nem új nemzet, se nem nemzetek fölötti alakulat vagy a szocialista nemzetek „felépítménye“.

A szovjet nép ugyanakkor nemcsak a Szovjetuniót képező nemzetek és nemzetiségek összesége. A szovjet nép a tudományos kommunizmus kategóriája, amely tükrözi a Szovjetunió nemzeteinek és nemzetiségeinek közös vonásait, amelyek a társadalom gazdasági, szociálpolitikai és szellemi életében végbement szocialista változások eredményei.

A szovjet népet, mint szocialista közösséget, az alábbi alapvető vonások jellemzik:

— az alapvető gazdasági érdekek egysége, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonának túlsúlyára és a szocialista termelési módra épül;

— az azonos szociális szerkezet minden szövetségi és autonóm köztársaságban és a többi állami-nemzetiségi alakulatban, a munkásosztály vezető szerepe mellett;

— valamennyi osztály és társadalmi csoport erősödő és elmélyülő közeledése, a társadalom szocialista egyöntetűségének kialakulása és fokozatos átnövé- se a kommunista egyöntetűségbe;

— a politikai élet egysége, a nemzetközi szocialista államiság;

— a szovjet kultúra — szocialista tartalmával és fejlődése nemzeti formáival; a szocialista ideológia össznépi jellegének rögzítése; a társadalom eszmei egysége.

A szovjet népnek, az emberek új történelmi közösségének kialakulása számos objektív és szubjektív tényezőtől függ és maga ez a közösség a fejlett szocialista társadalom sikereinek és vívmányainak integrált kifejezője. „Ez a közösség az ország életében bekövetkezett mélyreható, objektív anyagi és szellemi változásokra, hazánkban a szocialista nemzetek létrejöttére és fejlődésére és a köztük kialakult új típusú kapcsolatokra épül.“ (L. I. Brezsnyev: A Szovjetunió 50. évfordulójáról — beszéd az SZKP KB ünnepi ülésén.)

A gazdasági élet egysége a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége valamennyi nemzete és nemzetisége szociálpolitikai és kulturális-ideológiai egységének az alapja. Hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek közösek az alapvető gazdasági érdekeik. A Szovjetunió megalakulása megfelelt ezeknek az érdekeknek és létrehozta az egész gazdaság szocialista elvek alapján történő átépítésének, egységes tervhez igazodó fejlesztésének, a bonyolult szocialista termelés valamennyi ágazata tudományos irányításának legkedvezőbb feltételeit. A gazdaság internacionalizá- lásának, mint a Szovjetunió valamennyi nemzete és nemzetisége sokoldalú fejlődése és közeledése alapjának fontos tényezője volt gazdasági fejlődésük szintjének kiegyenlítése. Eközben megszüntettük sok nemzet tényleges elmaradottságát, gazdasági egyenlőtlenségét, felszámoltuk az elmaradott nemzeti perifériát. E tekintetben különösképpen szembetűnő az elmaradottságából a fejlődésbe ívelő az az út, amelyet a szovjet hatalom éveiben a közép-ázsiai köztársaságok tettek meg. Például 1922-höz mérten 1971-ig az Üzbég SZSZK ipari termelésének volumenje 228-szo- rosára növekedett, a Kirgiz SZSZK-é 381-szeresére, a Tadzsik SZSZK-é 500-szorosára és a Türkmén SZSZK-é 130-szorosára.

A Kaukázuson túli köztársaságok ipari fejlődése is impozáns. Az ipari termelés 1922-höz mérten 1971-ben Grúziában 150-szeresére, Azerbajdzsánban 62-szeresé- re, Örményországban 483-szorosára gyarapodott. A szövetségi köztársaságok gyors gazdasági fellendülése megmutatkozik a nemzeti jövedelem növekedésén is. Ez az elmúlt 11 esztendőben az OSZSZK-ban 208 százalékkal, az Ukrán SZSZK-ban 206 százalékkal, a Belorusz SZSZK-ban 238 százalékkal, az Üzbég SZSZK- ban 210 százalékkal, a Kazah SZSZK-ban 223 százalékkal, a Grúz SZSZK-ban 202 százalékkal, az Azer- bajdzsáni SZSZK-ban 171 százalékkal, a Litván SZSZK- ban 253 százalékkal, a Moldavai SZSZK-ban 246 százalékkal, a Lett SZSZK-ban 222 százalékkal, a Kirgiz SZSZK-ban 230 százalékkal, a Tadzsik SZSZK-ban 234 százalékkal, az örmény SZSZK-ban 252 százalékkal, a Türkmén .SZSZK-ban 181 százalékkal és az Észt SZSZK-ban 221 százalékkal gyarapodott.

Gyorsan fejlődött az autonóm köztársaságok és területek, valamint a nemzetiségi körzetek ipara is. Megalakulásuk óta az ipari termelés volumenje a Baskír ASZSZK-ban 1554-szeresére, a Burját ASZSZK- ban 756-szorosára, a Kalmük ASZSZK-ban 125-szörö- sére, a Komi ASZSZK-ban 486-szorosára, a Tatár ASZSZK-ban 127-szeresére, a Jakut ASZSZK-ban 846- szorosára növekedett. (Pravda, 1972. szeptember 2.)

A gazdasági fejlődés színvonala más vonatkozásokban is kiegyenlítődik. „A szovjet nemzetek és nemzetiségek gazdagsága fejlődési szintje kiegyenlítődésének legfontosabb mutatói:

— Az ipar hányadának növekedése a népgazdaság struktúrájában;

— a népgazdaság olyan struktúrájának megteremtése, amely megfelel a társadalmi munkamegosztás követelményeinek (a népgazdaság össz-szövetségi és köztársasági arányainak összehangolása);

— az egy főre eső nemzeti jövedelem nagyságrendjének, az energetikai ellátottságnak és az állóeszközök értékének kiegyenlítődése;

— a nemzeti jövedelem és a beruházások tervszerű elosztása a szövetségi köztársaságok között az állami költségvetés, a hitelnyújtás, az árképzés stb. útján.“ (A. I. Holmorov: A szovjet népek internacionalista vonásai, Moszkva Miszl 1970, 16—17 o., orosz nyelven.)

Az érett szocialista társadalomban nem lehetséges az, hogy a köztársaságok egyike egyoldalúan kiaknázhassa földrajzi fekvésének vagy gazdasági helyzetének előnyeit. A szocialista állam a központosított tervezést és az össz-szövetségi költségvetést használja fel a nemzeti jövedelem célszerű elosztására. Az 1972. évi állami költségvetésről szóló törvény leszögezi, hogy az Üzbég, a Litván, a Tadzsik, a Türkmén és az örmény SZSZK állami költségvetése számára felszabadítanak szinte minden, a területükön az össz- szövetségi forgalmi adóból származó eszközt. A Kazah SZSZK költségvetése ezt az összeget 100 százalékban megkapja. Ezen túlmenően 450 milliós rubel dotációt kap az országos költségvetésből.

Ezek, valamint más intézkedések is még jobban megszilárdítják a szovjet nemzetek és nemzetiségek gazdasági életének egységét. Ez a gazdasági élet az. emberek új szociális és történelmi közössége, a szovjet nép létének és fejlődésének objektív bázisa.

(A tanulmány befejező részét a Vasárnapi Oj Szó következő számában közöljük.)