Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-03 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

Szocialista mezőgazdaságunk IFEUKE T(HHM A CSKP KB 1972. április 13 án tartott plenáris ülé­sén — két héttel az efsz-ek VIII. kongresszusa előtt — Ľubomír Strougal elvtárs a Központi Bizottság be­számoló jában említést tett a Dunajská Streda-i | duna­szerdahelyi) járás mezőgazdasági dolgozóinuk terme­lési eredményeiről, akik 1971-ben járási átlagban 43,8 mázsa búzát termeltek hektáronként, 17,1 mázsával többet, mint tíz évvel korábban, s példaként a kulcso- di szövetkezet eredményét is megemlítette, amely ak­kor 56 mázsás hozamot ért el a búzából. Két évvel később, 1973-ban a búza átlagos hektárhozama ebben u járásban 50 mázsa fölé emelkedett, s a legjobb ter­melők eredményei a 60 mázsát is meghaladták. Más területekről, más termelési ágazatokról is em­líthetnénk példát szocialista mezőgazdaságunk utóbbi években tapasztalt gyors fejlődésére. A búza azonban a legkifejezőbb szimbólum, mert az említett hozamok­ban egyaránt megnyilvánulnak a szocialista mezőgaz­daság építésének 25 éves kitartó fáradozásai, s a tu­dományos alapokon végzett nagyüzemi termelés nagy­szerű lehetőségei. A mezőgazdasági termelők különleges, csodálatos állóeszközzel rendelkeznek: a termőtalajjal, amely termelés közben — más állóeszközöktől eltérően — nem kopik, nem használódik el, sőt, inkább növek­szik a termékenysége, különösen ha okosan, célsze­rűen bánunk vele, ha jól gazdálkodunk rajta. Szocia­lista mezőgazdaságunk építésének negyed évszázada alatt valóban megismerhettük a termelőtalajnak ezt az egyedülálló tulajdonságát, s most, a tudományos is­meretek kihasználásával, a gépipar és a vegyipar segítségével soha nem tapasztalt hozamok elérésére törekedhetünk. Hosszú volt azonban az út, amelyen idáig eljutot­tunk, s most, ebben a jubileumi esztendőben jó al­kalom nyílik a visszapillantásra.' Az első világháború befejezését követő időszakban újból élesen felvetődött a föld birtoklásának a kérdé­se, s mint ismeretes, az első csehszlovák földreform Is inkább a kizsákmányoló rétegek érdekeit szolgálta. Ezért Csehszlovákia Kommunista Pártja mindjárt a megalapítása után magáévá tette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik legjelentősebb jelszavát: „a föld azé, aki megműveli!“. A CSKP az V. és a VI. kongresszuson behatóan foglalkozott a parasztkér­déssel, s elejétől fogva következetes harcot folytatott a nagybirtokok és az egyházi birtokok kisajátításáért. A burzsoázia és a polgári pártok azonban még a fel- szabadulás után is mindent elkövettek, hogy meg­akadályozzák a földreform teljes megvalósítását. A parasztbizottságok küldötteinek 1948 február utolsó napjaira összehívott kongresszusa és 150 000 földmű­ves emlékezetes Vencel téri felvonulása azonban vég­legesen lezárta az ügyet: a nép demokratikusan meg­választott szervei és a parasztbizottságok gondoskod­tak róla, hogy a termőtalaj ne legyen többé a kö­nyörtelen kizsákmányolás eszköze, s hogy csak a né­pet, a lakosság minél jobb élelmezését szolgálja. A volt földnélküliek, kis- és középparasztok elő­relátó rétegei azonban hamar felismerték, hogy a földosztás nem jelentette a parasztkérdés végleges megoldását, s hogy a munkásosztály által vezetett társadalomban, az állam támogatását, valamint a gép és traktorállomások technikai segítségét kihasználva a mezőgazdaságban új utakon is lehet járni. 1948-ban, a CSKP KB novemberi ülésén Klement Gottwald is rámutatott, hogy a földosztás nem betetőzése, hanem kezdete a földművesek jobb életéért vívott harcnak. * A további fejlődés 'kérdésére 1949-ben a CSKP IX. kongresszusának határozata adta meg a választ, amit Klement Gottwald ezekkel az emlékezetes szavakkal fejezett ki: „Mert úgy áll a kérdés: nem lesz nálunk szocializmus a falu szocialista átalakulása nélkül, és nem kerül sor a falu szocialista átalakulására a mun­kásosztály, valamint a kis és középparasztok döntő tömegeinek szoros szövetsége nélkül.“ A mezőgazdaság szocialista átalakulása mélyreha­tó forradalmi változást jelentett nemcsak a mező- gazdasági termelők, hanem az egész társadalom, az egész népgazdaság szempontjából. Az egész folyamat egyaránt szolgálta a szocializmust építő társadalom közvetlen és távlati érdekeit. A mezőgazdasági terme­lésből felszabaduló munkaerők például azonnal hoz­zájárulhattak Szlovákia iparosítási programjának megvalósításához, a mezőgazdasági termelésben pe­dig fokozatosan kialakultak a produktívabb nagyüze­mi formák, melyek különösen az utóbbi években, a tudományos ismeretek és a technikai vívmányok ki­használásával váltak Igazán gyümölcsözővé. A szövetkezetek alapításának és fokozatos megszi­lárdításának folyamata gyakorlatilag az ötvenes évek végéig tartott. 1959 végén az efsz-ek a mező- gazdasági földterület 65 százalékán, s az egész szo­cialista szektorral együtt 90 százalékán gazdálkodtak. Társadalmunk fejlődésének ezt a mozgalmas szaka­szát az utóbbi években gyakran felidéztük, következ­tetéseket, tanulságokat vontunk le belőle. Ez valóban fontos, mert az ilyen rendkívüli jelentőségű és mély­reható társadalmi átalakulásnak számtalan szerte­ágazó politikai, társadalmi és gazdasági összefüggé­se van, s csak akkor juthatunk helyes következteté­sekhez, ha ezeket az összefüggéseket komplex mo­do«, az egész társadalmi fejlődés szempontjából bírál­juk el. Ma már a gyakorlati tapasztalatok is meggyő­zően bizonyítják, hogy a falu szocialista átalakulása a fejlődés törvényszerű, elkerülhetetlen folyamata volt, gyors ütemének megvoltak a maga politikai és társadalmi érdekei, de egyúttal gazdasági és tech­nikai korlátjai is. Az érdekek és szempontok sokrétű­ségében, s a kellő tapasztalatok hiányában nehéz volt a megfelelő arányosságokat megtalálni, ami az ötvenes évek elején alapított szövetkezetek viszony­lag lassú gazdasági kibontakozását eredményezte. Az induló egységes földművesszövetkezeteknek a gép- és traktorállomások nyújtották a legnagyobb és legsürgősebb segítséget. Ebben az időszakban a szlo­vákiai gtá-k traktorparkjának vonóerő-teljesítménye például az 1950-es 5267 traktoregységről 1956-ig 9476 traktor egységre, a dolgozók létszáma pedig több mint húszezerre növekedett. Az istállók és a közös gazda­sági épületek felépítéséhez nyújtott anyagi támoga­tás, valamint a termelési kölcsönök mellett a gép és traktorállomások munkája szintén az állam és az egész társadalom segítségét jelentette. Ez azonban közvetlenebb formában is kifejezésre jutott, a véd- nökségi üzemek például nemcsak brigádosokkal, ha­nem saját szállítóeszközeikkel is hozzájárultak a csúcsmunkák, főleg az aratás gyors elvégzéséhez. A szövetkezetek gazdasági színvonala párhuzamo­san erősödött a gép és traktorállomások technikai alapjával, s már 1957-ben, az efsz-ek III. kongresszusa után nyilvánvalóvá vált, hogy az agrotechnikai mun­kák rugalmasabb szervezéséhez, a termelés hatékony­ságának további növeléséhez, s a szövetkezeti gazdál­kodásban rejlő érdekeltségi rendszer teljes érvénye­sítéséhez közvetlenül a szövetkezeteket kell ellátni a szükséges technikai alapokkal. A fejlődésnek ebben az új szakaszában a szövetkezetek megvásárolták a gép- és traktorállomások gépi felszerelésének döntő hányadát, s a gépekkel együtt számos tapasztalt dol­gozó is átment a szövetkezetekbe. A gép és traktor­állomások ezzel eleget tettek történelmi küldetésük első szakaszának, hogy a további időszakban más formában, más feladatokat ellátva szolgálhassák a mezőgazdasági termelést. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés keretei az ötvenes évek végére tehát kialakultak, a következő feladat az új termelési feltételek maximá­lis kihasználása, a mezőgazdaság teljesítményének további növelése volt. Az efsz-ek azonban ebben az időszakban még nem rendelkeztek a szükséges eszkö­zökkel a nagyüzemi termelés előnyeinek kellő mér­tékű érvényesítéséhez. Az okozta a legnagyobb gon­dot, hogy a mezőgazdasági termelésből aránytalanul sok dolgozó ment el az iparba és a népgazdaság töb­bi ágazatába, ami ugyan nem lett volna nagy baj, ha a hiányt megfelelő és elegendő technikával lehetett volna pótolni. A mezőgazdasági termelés fellendítéséhez az adott körülmények között ismét társadalmi összefogásra volt szükség. A CSKP XII. kongresszusának határoza­ta pontosan megfogalmazta a szükséges tennivalókat, feladatul adta a korszerű mezőgazdasági gépek gyár­tásának növelését, a mezőgazdaság kemizálását. a növények és állatok biológiai teljesítményének nö­velését, a korszerű technológiai eljárások bevezeté­sét, a mezőgazdasági termelés irányításának tökéle­tesítését, s a mezőgazdasági üzemek fiatal szakem­berekkel való ellátását. Bár a CSKP XII. kongresszusa fontos határkövet jelentett az efsz-ek és egész szocialista mezőgazdasá­gunk fejlődésében, a határozatok alapján elért ered­mények nem voltak arányban a mezőgazdasági ter­melésre háruló feladatok növekvő nagyságával. Ezért a CSKP XIII. kongresszusa is behatóan foglalkozott a mezőgazdasági termelés fejlesztésének kérdéseivel, kihangsúlyozta a népgazdaság egyes ágazatainak sze­repét és felelősségét az egész agrokomplexum telje­sítményének növelésében, az élelmiszerfogyasztás nö­vekedési többletének saját termelésből való fedezé­sében, s a CSKP KB 1966 márciusi ülésén jóváhagyott tökéletesített irányítási rendszer bevezetése megte-^ remtette a feltételeket a nagyüzemi termelés előnyei­nek intenzívebb kihasználásához. A XIII. kongresszuson elfogadott határozatok va­lóra váltását a hatvanas évek végén a tervgazdálko­dás felforgatására irányuló törekvések jelentősem megzavarták. Ennek ellenére mind a XII., mind a XIII. pártkongresszus pozitív hatása máig is tapasz­talható, különösen a XIV. kongresszust követő időszak­ban, az ötödik ötéves tervidőszak első három évében. Az intenzifikációs tényezők kihasználásával például Szlovákia bruttó mezőgazdasági termelésének értéke 1970-től 1973-ig 13 százalékkal, évi átlagban 4,3 szá­zalékkal növekedett. A mezőgazdasági termelés fellendítésére fordított anyagi eszközök, a korszerű épületek, a gépek mű­trágyák, takarmánykeverékek, növényvédő és egvéb anyagok egyre jobban kifejezésre jutnak az elért mennyiségi eredményekben. A fejlődés jelenlegi sza­kaszában azonban újabb, minőségileg magasabb fo­kon álló feladatok kerülnek előtérbe, éspedig a ter­melés gazdaságosságának, az anyagi ráfordítások na- tékonyságának kérdései. A mezőgazdasági üzemek dolgozóinak és az egész szocialista társadalomnak közös érdeke, hogy a mezőgazdasági termelés növek­vő befektetései minél kedvezőbben térüljenek meg, mert ebben rejlik a további fejlődés kulcsa, gazdasá­gi alapja. E feladat teljesítése minden mezőgazdasági dolgozótól új hozzáállást követel, melyhez az új szervezési formák, a nagy teljesítményű gépek és be­rendezések kihasználására irányuló kooperáció és in­tegrációs törekvések nyújtanak megfelelő keretet. MAKRAI MIKLÓS Régebben járomba fogott tehenekkel, ma lánctalpas traktorokk al... A CSTK és Rudolf Noga felvétele 1974. III. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom