Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-17 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
EäfflílMD - THRSHDIIIDN E zen az ajtón sírástól duzzadt szemű asz- szonyok, idegességtől sápadt férfiak lépnek be, ebben a két helyiségben emberi tragédiákat rekonstruálnak, és a remegő ajkak közül úgy buggyannak a szavak, mint a sebből a vér. A bratislavai Páričková utca 19/a számú épületében, egy egykori üzlethelyiség kirakatában tábla figyelmeztet, hogy itt működik a I. Városkerületi Nemzeti Bizottság Házassági Tanácsadó Szolgálata. Emlékszel? Azt mondtad: szeretlek! Emlékszel? Azt mondtad: csak te, és senki más! Emlékszel? Azt mondtad: jóban és rosszban! Te fogadtad, így fogadtad! Emlékszel? Anna Blážková, a Tanácsadó Szolgálat vezetője, Sarka Stegmarová pszichológus és Jarmila Hrabovská szociális dolgozó fogadja a tanácskérő ügyfeleket, hallgatja meg végtelen türelemmel és bizalmat ébresztő megértéssel a panaszokat, és keresi a megoldást, ami megmentheti a családi élet harmóniáját, visszavarázsolja a mosolyt a szülői harc malomkövei között őrlődő gyermekek arcára. A Házassági Tanácsadó Szolgálat külső munkatársai: orvosok, jogászok, szociológusok vá bbra is tartsa rendben a fehérneműjét, takarítsa — szigorúan elkülönített — szobáját és nevelje a gyermekeket. A háztartás költségeihez havi 20Ô—300 koronával járul hozzá! És a feleség — azt remélve, hogy férje csak megbotlott, félrelépett — vállalta a megalázó szerepet. Miért? Mert két gyermekük van és a gyermekek életét csak mindkét szülő együttes igyekezete teheti valóban széppé, tartalmassá, csak az anya és az apa szeretete és józan szigora nevelhet a gyermekből embert: becsületes szocialista állampolgárt. Felesleges áldozat volt az asszony részéről, hiszen egy 32 éves férfi esetében még nem lehet azt remélni, hogy csak „utolsó bolondulás“. — Ez a férfi — magyarázza a pszichológus — a „kirakatbeverő típus“. Zsebében van a csokoládé, de a kirakatban meglát egy másik gyártmányt — esetleg ugyanazt, vagy még rosszabb minőséget, de tetszetős csomagolásban — akkor betöri a kirakatot, mert azonnal akarja. A következményekkel soha nem törődik, hiszen betegesen önimádó. Huszonhárom éves férfi: iszákos, veri a feleségét és a gyermekeit. Harmincéves férfi: iszákos, veri a feleségét, a gyermekeit, tör-zúz, darabokra töri a bútorokat ... Folytathatnám, de — sajnos — ez ma már KÜLÖNÖS HISTÓRIA A MEGÉRTÉS, A KÖZELEDÉS ÚTJÁT EGYENGETIK Az elmúlt évben 87 férfi és 113 nő kereste fel őket. 469 beszélgetést folytattak válságba jutott ügyfeleikkel, 673 órát fordítottak arra, hogy okos érvekkel, jó szavakkal egyengessék az egymástól egyre jobban távolodó házastársak között a megértés, a közeledés útját. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a házasság legnagyobb ellensége a hűtlenség és az alkohol. Míg a házastársi hűség ellen a nők és a férfiak úgyszólván egyforma arányban vétenek, az iszákosok döntő többsége férfi — állapítja meg A. Blažková elvtársnő. — Persze említhetek atipikus esetet is. Állandó látogatónk egy férj, akinek a felesége notorikus alkoholista. A férfi gondoskodik a két gyermekről, tartja rendben a lakást, sőt még részeg feleségét is hajlandó ápolni. De ez valóban egyedülálló eset. — Házasságtörést — kapcsolódik be a beszélgetésbe a pszichológus — leggyakrabban a 20— 35 évesek követnek el. Minden jel arra mutat, hogy a fiatalok jelentős része elhamarkodottan köt házasságot és nem tudja, hogy a közös élet mindkét fél részéről bizonyos lemondást követel. A szerelem — szellemi és lelki összhang nélkül — csak vágy, aminek lobogása törvényszerűen csökken, s ha a házastársak természete eltérő, ha kapcsolatukban nincs időálló tartalom, akkor kiábrándulnak egymásból, úgy érzik, hogy „csalódtak“, s ezért a csalódásért kárpótlást keresnek. Lenin állapította meg, hogy a nemi életben „nemcsak az érvényesül, amit a természet adott, hanem az is, amit a kultúra hozzáadott“. Ez azt jelenti, hogy a szerelem nemcsak testi, hanem lelki és esztétikai szükséglet is, hogy az ember életének ezzel a szférájával egyre fokozottabban összefüggnek az egyén erkölcsi arculatára, emberi méltóságára, emberiességére vonatkozó fogalmak. Egy 32 éves mérnököt a Tanácsadó Szolgálat udvarias levélben hívott meg egy őszinte beszélgetésre, aki azt üzente, hogy „nem hajlandó lelki sztriptízt“ csinálni. Felesége is mérnök. Körülbelül egykorúak és két gyermekük van, egy kislány és egy fiú. A feleség néhány hónappal ezelőtt megtudta, hogy a férjének barátnője van, egy fiatal lány. A férfi nem is tagadta a viszonyt, és kijelentette, hogy idejét megosztja a családja és a barátnője között: 3—4 napot tölt hetenként a „szerelmével“, a többit a családjával. Megkövetelte, hogy a felesége toszinte közhely, sablon. A környezetét rettegésben tartó alkoholistával találkozunk a rendőri nyomozók jegyzőkönyveiben, ügyészségi vádiratokban, bírói ítéletekben. A Házassági Tanácsadó Szolgálat dolgozói szinte naponta találkoznak ezzel a problémával, í véleményük szerint az alkoholizmus ellen szigorúbb törvényekkel kell harcolni! Nemcsak a kötelező elvonókúrát kell elrendelni, hanem szabadságvesztéssel kell büntetni azokat, akik tönkreteszik családjuk életét. — Az embert nevelni kell — hangsúlyozza a vezetőnő. — Ez azt jelenti, hogy nagyobb fegyelmet kell követelni már az iskolában, hogy már az első elemiben kell elkezdeni a szocialista erkölcsi normák ismertetését é? bevésését, már ott kell elkezdeni a jellembeli fogyatékosságok — elsősorban az önzés — vadhajtásainak a nyesegetését. Hetenként tartunk előadásukat a jegyespárok részére. Beszélünk nekik a nemi kapcsolatokról csakúgy, mint a házasság jogi, erkölcsi, pszichológiai és társadalompolitikai vonatkozásairól. Hangsúlyozzuk, hogy a párválasztás nagy és nehéz feladat és a választásnál nemcsak a szívre kell hallgatni, hanem az észre is. A múlt évben 100 ügyfél panaszát tudtuk eredményesen orvosolni. Ez azt jelenti, hogy kb. 100 családi közösséget sikerült megmenteni a széthullástól. Ha figyelembe vesszük, hogy csak tanácsadó intézmény vagyunk, nem pedig „hatóság“, végrehajtó hatalom, tehát mi legfeljebb csak kérhetünk, de nem követelhetünk, akkor tulajdonképpen elégedettek lehetünk az elért eredménnyel. De még többet akarunk! Azt akarjuk, hogy ne legyenek szerencsétlen, csalódott asszonyok, ne legyenek mégcsalt feleségek és megcsald férjek, ne legyenek szomorú, a családi élet szépségétől megfosztott gyermekek! Ebben a két helyiségben emberi tragédiákat rekonstruálnak és a remegő ajkak közül úgy buggyannak a szavak, mint a sebből a vér. De ismétlem: a jövő biztató fényeket villant felénk! A kommunizmusban — állapította meg Engels — „a nemek viszonya kizárólag szemé- gánügy lesz, amely csak az érdekelt személyekre tartozik, s amelybe a társadalomnak nem kell beavatkoznia“. Ezért a jövőért kell dolgozni ma, és úgy kell élni, hogy kiérdemeljük e jövő megbecsülését! PÉTERFI GYULA Akkor is vasárnap volt. Ilyen történetet nem is illik hétköznap hallani. A gyereket már ágyba parancsolták; rózsaszínű, nyuszimintás pizsamában, a meleg fürdőtől rózsaszín arcú kisfiú megcsókolta anyukát, apukát, egy következő, elsietett csókot nyomott a vendég néni arcára, aztán meztelen talpacskákkal trap- polva, berontott a szobájába. A házaspár 10—15 évvel idősebb, mint akihez egy négyéves kisfiú illik. El is tűnődtem magamban, hogy lám, egy gyerek nem érkezhet „későn“. Megfiatalítja a házat, megfiatalítja a szülőket; az asszony korából lealkudtam magamban öt évet, a férfit is fiatalabbnak taksáltam. Hány éves házasok lehetnek? Húsz... Huszonöt... Talán már unnák is egymást, ha nem harsogna itt a gyerek, ha nem lehetne megbeszélni, hogy milyen haszontalan, hogy milyen aranyos, hogy milyen rossz étvágyú, hogy milyen jó étvágyú... Egész délután velük voltam, a vidéki mérnökházaspárral. Szó esett a város dolgairól, a helyi problémákról, küzdelmekről — és persze, minduntalan a gyerekről, a nyuszipizsamásról akit meg kell fürdetni, etetni, becézni, mit mondott az óvodában, mi volt az első szava, kócos vagy, kisfiam, ne kiabálj, kisfiam, köszönj szépen, kisfiam... , A asszonyt méregettem, a gyerek anyját. Tulajdonképpen szerencse egy késői gyerek. Most már ráér örülni, figyelni, szeretni. A szakmában kitaposta magának az utat, a nehezén túlesett. Nem észrevétlenül cseperedik mellette a gyerek, miközben ő tanul, vizsgázik, rohan a dolgai után, hanem akkor, amikor már elérkezett a bölcsesség kora, elég élettapasztalat* gyűlt össze ahhoz, hogy az értékeket helyesen rendezze el. Felmérje — amire fiatalon csak kivételes esetben képes —, hogy mennyit ér egy kolléga gáncsoskodásq, és a gyerek első összefüggő mondata, mennyit tesz ki egy rossz kedvben fogant» igazságtalannak ítélt főnöki intelem, s ehhez képest a gyereknek egy kedves fintora. Már elaludt a kicsi a rácsos ágyban, rózsaszín félorcácskáját rászorítva a lepedőre, mikor — hogy is került szóba? — elmondták: nem az ő gyerekük. Örökbefogadottat szülői szeretettel nevelni — szokványos história. Akik évtizeden át vágyakoznak gyerek után, azok a kapott gyerek iránti érzelembe belesűrítik a szülői szeretet elmulasztott esztendeit is. EZ a történet más miatt érdemel említést. A nyuszipizsamás kisfiút ugyanis szívességből szülték meg a házaspárnak. Ilyen tájban történt, az esztendő elején; át akartak autózni az asszony húgához, hogy náluk, a nagy családban, három gyerek, kedves sógor társaságában töltsék el a hét végét. — Ne gyertek — válaszolta a sógor a telefonhívásra a másik sógornak —, inkább a következő víkenden várunk benneteket» — Csak nincs valami baj? — Nem, dehogy ... — zavart csend után a sógor kibökte: — holnap kórházba megy Ica. — Miért, mi történt? Az asszony kapcsolt hamarabb, aki a beszélgetés kezdete óta a férje mellett állt. Kitépte kezéből a kagylót, s alig tudott beszélni az izgalomtól: — Ica állapotos? — kérdezte, és a hallgató csúszkálni kezdett a hirtelen verejtékessé váló markában. — Igen. De a negyedik gyereket már nem vállaljuk. — Add ide Icát — az asszony szinte sikoltotta. A következő percben már a vonal mindkét végén sírtak. — Ne vétesd el, szüld meg nekem ... — Hogy képzelsz ilyet? — Neked van már három, nekem egy sincsen. Meghalok egy gyerekért. — De hogyan hordozom kilenc hónapon át a tiedet? — Tedd meg! Könyörgöm, tedd meg! Egy kicsit a tied is marad. — Még nem is hallottam hasonló esetét ... — Ne menj be a kórházba, Ica, legalább gondolkozz rajtái Tudod mit, azonnal kocsiba ülünk. Ica, hallod? Szüld meg nekem azt a gyereket, kishúgom! Ica másnap nem ment el a műtétre. És kilenc hónapon át kihordta a babát a nővérének. Hárman lesték a mozdulatait, hárman ellenőrizték, egészséges e, jól érzi-e magát, hárman vigyázták a lépteit, és a szülés óráiban hárman mérték ideges léptekkel a kórház folyosóját, lesve a szülőszoba felől érkező híreket. Nem mindennapi történet: nemcsak megrendülésre, de töprengésre való. Eszembe sincs egy ilyen szélsőséges históriát, amelynek úgyszólván párja sincs, mércének állítani. De gondoljuk csak el, hogy ez lényegében a családtervezésnek egy különös módja. Mert gyerek kell... — némelykor, némely esetben, mindenáron. Csak a legszorosabban és legönzőbben vett egyéni szempontot tekintve: egy gyerek érzelmi védelem az élet számtalan buktatójával szemben. Minden anya igazolhatja, hogy az emberre éppúgy rátörnek gondok, bajok, szorongások, mint mindenki másra, de ha valakinek gyereke van, akkor a bajok, gondok, szorongások egy másik síkon intéződnek el. Már eleve leértékelődnek. A lélektan egyik alapigazsága, hogy mindig az erősebb hatás érvényesül. Emlékszem még a tankönyvi példára: ha valakinek fáj a foga, és a házban tűz üt ki, a fogfájása elmúlik, a tűz okozta rémület hatására. Az az önzetlenség, amellyel a húg vállalta, hogy a nővérnek gyereket szül. eszébe juttatja az embernek azt a számtalan állami kedvezményt, amely arra szolgál, hogy a szülési kedvet serkentse. Valamennyi helyes intézkedés, hiszen arra kell törekedni, hogy egy gyerek a lehető legoptimálisabb körülmények között növekedjen. Eszembe jutott, hogy a fiatal házasok kölcsönéből egy gyerek világrahozatala esetén kétezret, minden további gyerek után négyezer koronát engednek el. Az újabb rendelkezések alapján még több támogatás jár a több gyerekes szülőknek. — Itt meg egy húg a terhesség és a szülés minden hátrányát magára vette, hogy amit a nővérétől megtagadott a természet, azt ő adja vissza neki. Soha nem hallottam, hogy valaki szebb ajándékot adott, illetve kapott volna. HALASI MÁRIA 1974. III. 17. 16
