Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-10 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó

1974 II. 10. 9 IDŐZÍTETT K ON V VBÜMBA" irodalmi alkotás helyett — demagóg politikai pamflet A nyugati sajtó egy része „könyvbom­bának“ nevezi azt a politikai röpiratot, amelyet Alekszandr Szolzsenyicln helye­zett el egy svájci kiadónál, és amely a napokban jelent, illetve jelenik meg több országban, különböző nyelven. A New York Times, a londoni Observer és a hamburgi Der Spiegel folytatásokban közli. Az időzítés tehát jól sikerült, szin­te valamennyi lap beszámol róla. A vé­lemények megoszlanak. Akadnak, akik világszenzációként emlegetik /Süddeu­tsche Zeitung, a Time szerint a szerző túl veszélyes vizekre tévedt, Augstein, a Spiegel kiadója pedig olyan írásnak tart­ja, amely árt a nemzetközi együttműkö­désnek ennek ellenére megjelenik lap­jában) A „Gulag szigetcsoport" — ez a kiadvány címe. Az „időzítés“ ugyanis olyan időpont­ban történt (Szolzsenyicln már 1969-ben megírta röpiratát), amikor közelednek egymáshoz a különböző társadalmi rend­szerekben élő népek, és amikor az álla­mok többsége mindent elkövet, hogy az egymás között felmerülő vitás kérdése­ket politikai úton, a tárgyalóasztalnál rendezzék. E folyamatot a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresz- szusa indította el, az ott kidolgozott bé­keprogram alapján kezdődött az az át­alakulás a nemzetközi életben, amely re­ményekre jogosít, hogy az emberiség tör­ténetéből kiküszöbölődik a világméretű háború, s komoly erőfeszítések történ­nek, hogy a népek békében és biztonság­ban élhessenek. Ez természetesen nem mehet végbe szé les körű együttműködés nélkül. Nemcsak a felelős államférfiaknak, hanem a kü­lönböző társadalmi és érdekvédelmi szer­vezeteknek, s személy szerint, egyénen­ként a társadalom valamennyi tagjának össze kell fogniuk, hogy ez a cél megva­lósuljon. Ez az összefogás azonban — úgy tű­nik — nem mindenkinek áll érdekében. A történelem visszahúzó erői változatla­nul mindent elkövetnek, hogy akadályoz­zák az enyhülést és a közeledést. Öjabb és újabb „energiaforrások“ felhasználá­sával szítják, a feszültséget. Ezek táborá­ba tartoznak azok, akik például akadá­lyozzák az egy esztendővel ezelőtt meg­kötött párizsi megállapodást a vietnami tűzszünetről és a béke helyreállításáról, vagy akik ki akarnak térni az elől, hogy a Közel-Keleten a Biztonsági Tanács ha­tározata alapján — minden ország biz­tonságának és létérdekeinek szem előtt tartásával — létrejöjjön az igazságos po­litikai rendezés. Szolzsenyicin pamfletjé- vel e tábor céljait mozdítja elő. Az író felcsapott békebontónak, amikor ellenzi a békés egymás mellett élés politikáját és azt javasolja, hogy a tőkésországok „gazdasági nyomással“ kényszerítsék po­litikai engedményekre a Szovjetuniót. Időzített a pamflet olyan értelemben is, hogy az enyhülésellenes nyugati kö­rök akkor dobták piacra, amikor újból összeültek Genfben az európai biztonsági és együttműködési konferencia második szakaszán részt vevő delegációk. Ha visszaemlékszünk, hasonló volt a hely­zet tavaly, a konferencia első szakaszá­nak kezdetekor. Akkor Szaharov körül csapott hűhót a nyugati „hidegháborús“ gépezet, hogy nehézségeket támasszon már eleve az úgynevezett „harmadik ko­sár“, a kulturális együttműködés kérdé­sében. Az összehangolt szovjetellenes kampányra egyébként jellemző, hogy — mint ez az International Herald Tribüné­ben olvasható — az angol televízió már­is sorozatot akar készíteni a pamflet alapján — jellemző módon Knurt Hamsun műveivel együtt, aki köztudottan elárul­ta hazáját és Hitler lelkes csodálójának vallotta magát. Harsogó örömmel fogad­ták a röpirat megjelenését a Nyugaton élő disszidensek és árulók. így az Angliá­ban levő Medvegyev vagy az oxfordi egyetemen előadó Leszek Kolakowski, akik egyöntetűen az enyhülés politikáját támadják. Az egyéni sérelmek és igazságtalansá­gok szembeállíthatják az írót a fennál­ló rendszerrel vagy a társadalommal s kimutathatja annak ellentmondásait. De ezt írói eszközökkel kell végeznie, a ma­ga kisebb vagy nagyobb tehetségének színvonalán. A világméretű forradalom útja nem a Nyevszkij Proszpekt aszfalt­ja. A szocialista társadalmakban a törté­nelmi átalakulás folyamatáról van szó, amely az adott körülmények között nem mehetett és nem mehet végbe megrázkód­tatások és gyakran áldozatok nélkül. Számos politikai és irodalmi mű tanúsko­dik erről a Szovjetunióban ugyanúgy, mint más országban. Szolzsenyicin is megírhatta például az „Ivan Gyeniszo- vics egg napja" történetét. Oroszon kí­vül számos nyelven megjelent. De most, amikor áttelepedett a „Gulag szigetcso- port“-ra, kilépett a valóságos életből, a történelem menetéből, elveszítette tájé­kozódási képességét, s látóhatárában a múlt összevegyül a jelennel. Átlépett a szocializmus ellenségeinek oldalára. Csak a részleteket látja, s azokat is torzultan. S ő tovább torzít. Az ő szigetéről nézve nincs szocializ­mus, a Szovjetunió népei hasztalan hoz­ták a legnagyobb áldozatot — emberben és anyagban egyaránt — a hitleri Német­ország elleni honvédő háborúban, sőt odáig megy, hogy a náci barbárság vi­lágméretű kegyetlenkedéseit is mentege­ti. Rokonszenvet tanúsít az áruló Vlaszov tábornok és hívei iránt, akik a náci csa­patok oldalán harcoltak saját népük el­len. Szolzsenyicin nem vesz tudomást ar­ról, hogy a szovjetek hatalmának létre­jötte óla ez az egykor elmaradott nagy ország a világ egyik legfejlettebb ipari hatalmává küzdötte fel magát, kizárólag a maga erejéből, s népei anyagi és kul­turális javakban egyaránt gyarapodtak. Nem veszi észre az új társadalom fel­épülését s azt, hogy a Szovjetunió a vi­lágbéke fenntartásának legerősebb bá­zisa. Ö a cárizmus iránt érez nosztal­giát, amelynek idején nem is élt, ami még nem lenne baj, számára azonban a nagy orosz realisták remekei sem mondanak semmit erről a világról, ö úgy véli, hogy a cári rendszer „liberális“ volt, miként — szerinte — a náci meg­szállók is ..megbocsátóan“ viselkedtek a megszállt országok népeivel. Ennyire egy pamfletben sem lehet el­távolodni a valóságtól és a történelem­től. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy immár nemcsak a személyi kultuszt ítéli el, de támadja' a forradalmat születése pillanatától kezdve. Mintha nem tudná, hogy a forradalom véres polgárháború és intervenció közepette győzött. Nem ír ró­la, de ebből logikusan az következnék, hogy a „fehér“ ellenforradalmárok és a birodalomba betörő külföldi intervenciós csapatok képviselték a „törvényességet", noha köztudott, hogy mindazt, ami tör­tént, a cári önkény, majd a fehérterro­risták kegyetlenkedései váltották ki. So- lohov — többek között — történelmi realizmussal és művészi színvonalon számol be erről, de számos egyéb példát is említhetnénk. Az író a maga műfajában természete­sen kifejezheti egyéni, szubjektív érzé­seit. A politikai irodalomnak — s ezen belül a pamfletnek —, a történelemírás­nak pedig különösen, megvannak a maga szigorú kerfetei és szabályai. Hallomás­ból nem lehet történelmet írni. („Nem rendelkezem statisztikai adatokkal és nem jutottam dokumentációkhoz" — véde kezik Szolzsenyicin.) Egyes személyek megtörtént vagy a múltban elmosódó em­lékezései legfeljebb adalékul szolgálhat­nak. Ha valaki politikai vagy történetírói munkára vállalkozik, dolgozatában a té­nyekre, a korabeli dokumentumokra kell — helyes vagy helytelen — következte­téseit építenie, az összefüggések figye­lembevételével. Szolzsenyicin nem ezt te szí. A pamfletjében rendszertelenül fel­sorolt esetekkel tulajdonképpen kijátsz- sza az olvasót, nem jelöli meg a forrást, hanem elvárja, hogy higgyenek neki. Csu­pán erre nem lehet alapozni egy politi­kai röpiratot. Még 227 megnevezett sze­mély elbeszélésére sem. E módszer alap­ján vádaskodni lehet, de nem hiteles történelmet írni. Írót bírálni politikai magatartásáért mindig nehezebb és hálátlanabb feladat, mint egy politikusról kimutatni, hogy — esetleg — rossz író. Szolzsenyicin azon­ban maga ment fel e nehézség alól. Ko­rábbi írásait is gyakran kísérte bírálat, de mindig előlegezve volt neki, hogy te­hetségéből többre és más irodalmi alko­tásokra is futja. A „Gulag szigetcsoport" nem irodalmi alkotás, hanem demagóg politikai pamflet. Ez a szigetcsoport sem a térképen, sem a társadalomban nem ta­lálható. Ott található azonban a tőkésországok könyvesboltjaiban, sőt Párizsban gyufás- skatulya nagyságú bibliofilkiadás is ké­szült eredeti orosz nyelven. A kicsempé­szett pamflettet így akarják becsempészni a Szovjetunióba az ilyesféle célokra ala­kult szervezetek. Ugyanígy az ellenséges propagandarádiók is „nyomják“ már a szöveget. Szolzsenyicin csokorba szedett néhány törvénysértést. Mindazt, amit ténysze­rűen elmond, már két évtizeddel ezelőtt feltárta a Szovjetunió Kommunista Párt­jának XX. kongresszusa, visszaállítván a lenini normákat a szovjet társadalom, a párt és az állam vezetésében. Szolzsenyi­cin Ivan Gyeniszovicsa is ennek szelle­mében jelenhetett meg. Akkor a szerző nem tiltakozott. Most azonban, amikora XXIV. kongresszus óta sokkal több érzé­kelhető eredménye mutatkozik a szovjet békepolitikának, mint bármikor koráb­ban, ideológiai fronton kezdődött az újabb támadás. Szolzsenyicin „könyv­bombáját“ időzítették.. A szerző ezáltal — inkább tudatosan mint akaratlanul — Vlaszovja lett a „lélektani hadviselés­nek“. Mint a Pravda megállapítja: „A hite lesség látszatával leplezett könyvet egy beteg agy termékének lehetne tekinteni, ha nem írták volna ekkora cinizmussal és hamissággal, ha nem az imperialista reakciós erők szája íze szerint tákolták volna össze.“ M. N. K u I tu rá I i s HÍRE K Q A Lúcnica népművészeti együttes a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tisz­teletére új programot, egy nagy­szabású tánckompozíciót tervez, melyben a szlovák iparosok környezetét és szokásait ele­venítik meg. A zenekar régi né­pi hangszereken szólaltatja meg a kísérő zenét. Az énekegyüttes B. Urbanec Tábortűz című mű­vét (szöveg Ján Poničan) és I. Hrušovský Májusi fuvola című szerzeményét (Ján Smrek ver­sei alapján) tanulja be. □ Moszkvában rövidesen meg­jelenik Pablo Neruda eddig kia­datlan önéletrajzi regénye. □ Az OIRT tagországai szó­rakoztató rádióműsoraik egyez­tetéséről tanácskoztak Banská Bystricán. A bolgár, csehszlo­vák, lengyel, magyar, NDK-beli, román, szovjet, jugoszláv és finn rádió képviselői egyez­ményt írtak alá az idei műsor­cserékről. □ Az NDK művészeti akadé­miája Berlinben Iledda Zinner- nek ítéite oda az 1973. évi Lioif Feuchtwanger-díjat. Az írónő főképpen történelmi témák idő­szerű feldolgozásáért kapta a magas művészeti kitüntetést. ft ft ft □ Üjabb magyar nyelvű szín­ház kezdte meg működését Jugo­szláviában. Az új színház Újvi­déken Örkény István: Macska­játékának bemutatásával nyílt meg. ft ft • □ Magyarországon 197ö-ban ünnepük Rákóczi Ferenc szüle­tésének 300. évfordulóját. A jubileumi ünnepség előkészítő­séből szép feladatot vállalt ma« gára a Rákóczi-korbói szárma­zó emléktárgyat őrző és hagyo­mányt ápoló vajai Vay Adáni Múzeum. A múzeum gyűjti ösz- sze mindazokat az emléktárgya­kat, amelyek a fejedelemmel kapcsolatosak. ft ft ft □ Renato Scotto énekli a Norma címszerepét a torinói Teatro Regio színpadán. Az elő­adás rendezője: Raf Valloné... A Teatro Regio szeret meglepe­téssel szolgálni. Maria Callas és Giuseppe De Stefano közös rendezése, A szicíliai vecsernye, a papírforma szerint, szenzáció­nak ígérkezett; látványos bukás lett belőle. Raf Valloné — az ellen-papírforma. □ Egy párizsi érdekesség: az edinburghi Don Juan rendezője, Peter Ustinov rendezi a Don Quichotte című Massenet-ope- rát. Az egykor Saljapin alakí­totta címszerepet most Nikolaj Gjaurov énekli. Q Nyolcvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Bécs neve­zetes operettszínháza, a Rai­mund Theater. Az évforduló al­kalmából ünnepi előadáson mu­tatták be A denevért. Q Fennállásának tizedik év­fordulóját éri meg az idén Moszkva egyik legnépszerűbb színháza, amelyet közkeletű né­ven Taganka Színháznak nevez­nek. Jurij Ljubimov, a Vahtan­gov Színház művésze alapította egy raj fiatal színésszel. Az el­múlt évtizedet Jurij Ljubimov olyan nagy sikerű rendezései fémjelzik a Tagankán, mint a Tíz nap, amely megrengette a világot, a Pugacsov, a Tartuffe, Brecht Galileije és a Hamlet. Stószi utca és a Fábry ház (Tóthpál Gyula felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom