Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-07 / 32. szám, csütörtök
SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUMA Az alábbi interjút Dénes György, a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége irodalmi rovatának vezetője készítette. A beszélgetés 1974. február 3-án az Egy hazában című műsor keretében hangzott el. • Pártunk magyar nyelvű napilapja az Oj Szó a közelmúltban ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. E negyedszázad során a lap sokat tett a hazai magyar irodalom fejlesztéséért; az induló fiatal írók nagy része az Űj Szó hasábjain jelentkezett, e lapon keresztül vált ismertté. A lap irodalmi rovatának vezetőjéhez, Balázs Bélához látogattunk el ezúttal, hogy beszélgetésünk során tájékoztassa hallgatóinkat munkájukról... Kedves Béla, legelőbb talán tekintsünk vissza az elmúlt huszonöt esztendőre. Kik voltak azok az írók és költők, akiket az Űj Szó indított el a fejlődés útján? — A kérdésre szívesen válaszolok. Nemcsak azért, mert az Új Szónál dolgozom, és a problémát belülről ismerem, hanem elsősorban azért, mert hozzám nagyon közel álló kérdésről van szó. Egyetemi szak- dolgozatomat az Oj Szó történetéről, és az Új Szónak a harmadvirágzás érdekében kifejtett törekvéséről írtam. így talán olyasmiről is beszélhetek, ami nemcsak az olvasók, illetve a hallgatók, hanem az irodalmárok előtt is ismeretlen. De térjünk a tárgyra. — Az Új Szó a csehszlovákiai magyar írók közül az első irodalmi értékű írást Fábry Zoltántól közölte. A szenvedélyes hangú esszé Üzenet címmel jelent meg a lap első, tehát 1948. december 15-i számában. Ezzel kapcsolatban még azt is érdemes megjegyezni, hogy az említett számban — bár a közölt anyag nagyobbik része eredeti, tehát a lap szerkesztői vagy külső munkatársai által íródott — a csehszlovákiai magyar szerzők közül írását egyedül Fábry Zoltán írta alá. A többi cikk, riport, beszámoló mind név nélkül jelent meg. E tényből, amely lehet hogy csak a szerkesztés véletlensége folytán történt, szükségtelen mesz- szemenő következtetést levonni. A jelenség mégis azt igazolja, hogy a harmadvirágzás irodalmának első vállalója és elindítója: Fábry Zoltán. Az Üzenet című cikkében kifejezte örömét, hogy a hosszú hallgatás után lehetővé vált ismét az írás, és elemezte, hogy az elmúlt években milyen progresz- szív és antifasiszta törekvések nek adták tanújelét a csehszlovákiai magyarok, a vox huma- na népe. — Az Űj Szó első névvel közölt vezércikkét Major István Az igazi Karácsony címmel írta a lap 1948 karácsonyi számában. A második névvel közölt vezércikk címe: Boldog új esztendőt. Szerzője: Lőrincz Gyula. Az írás az Új Sző 1949 újévi számában jelent meg. Korán jelentkezett Egri Viktor is. Első terjedelmesebb cikkét Oj Szó címmel írta a lap 1949. január 22-én megjelent számában. • S a költők, elbeszélők mikor jelentkeztek? — Az első vers csehszlovákiai magyar szerzőtől a lap 1949. február 12-iki számában jelent meg, Kovács István, (Gemer) aláírással. Címe: Az én anyám. Az írás jó szándékú, szép gondolatokat is tartalmaz, de művészi értékét tekintve kezdetleges. — A harmadvirágzás első — nyomtatásban megjelent elbeszélését — Szabó Béla írta. Az örök tanító című írás az Oj Szó 1949. április 16-1, húsvéti számában jelent meg. Szabó Béla gyerekkori élményéből mo- rítette témáját. Az elbeszélés kissé vezércikkszerűen indul, mégis fontos dokumentum az irodalom szempontjából is. Az Új Szó történetében azért, mert hasábjain csehszlovákiai magyar írótól ez az első elbeszélés, a szerző munkásságában pedig az£rt, mert itt jelent meg Chira László tanító — Szabó Béla későbbi műveinek — egyik gyakori alakja. — Az Űj Szó már indulásakor felkarolta és támogatta a csehszlovákiai magyar irodalmat. A harmadvirágzás első nemzedékének a megjelenése szinte kivétel nélkül az Új Szóhoz fűződik. A többi között Dénes György (ifj. Dusik Dániel néven) 1949. szeptember 4-én, Nagy Irén 1950. július 19-én, Bábi Tibor 1951. április 27-én, Ozsvald Árpád 1951. július 14- én jelentkezett először az Oj Szó hasábjain. A neveket azonban még hosszan sorolhatnám. Az Új Szó indította akkori fiatalok ma már országosan ismert és elismert írók, költők, kritikusok. Azt hiszem, mindez világosan kifejezi, hogy az Új Szó az irodalom szervezése szempontjából milyen fontos küldetést teljesített a múltban, és milyen nagy lehetőséget kínál az irodalmi élet fellendítésére ma. • Mi a különbség a mai és a múltbeli irodalomszervezés közölt? Mennyire haladtatok előre ezen a téren? — A különbséget elsősorban a helyzeti adottság határozza meg. A múltban — képletesen szólva — az Új Szó egyetlen legény volt a csárdában ... Később azonban, 1951 októberében megjelent a Fáklya, a CSEMA- DOK kulturális és politikai folyóirata, majd 1958-ban az Irodalmi Szemle. Az indulás első éveiben a csehszlovákiai magyar tollforgalók többsége az Új Szóval kereste és tartotta a kapcsolatot. A Fáklya megjelenése után ez a szerep módosult. A Fáklya, amely már első számában Irodalmi pályázatot hirdetett elbeszélésekre, versekre és csasztuskákra, rendszeresen közölte az idősebb és a fiatal csehszlovákiai magyar írók, költők, kritikusok müveit. Ugyanezt tette az Irodalmi Szemle. A kulturális és irodalmi lapok megjelenése után tehát az Új Szó már „nem volt egyetlen legény a csárdában“, és megoszlott az irodalmat szervező szerep. Ez magyarázza, hogy az Új Szó az 50-es évek derekát követő időszakban megközelítőleg sem indított annyi új tehetséget, mint indulása első éveiben. Természetesen közrejátszott más probléma is, de ezt most ne részletezzük ... Haladás mégis történt. Az Űj Szó mostanában minden héten több újságoldalnyi helyet biztosít az irodalmi vonatkozású anyagnak, ugyanakkor a minőséget tekintve szigorúbb, mint volt a kezdés éveiben. Ám az eddiginél is szeretnénk még többet tenni, még jobb írásokat közölni. Ez azonban nem csupán az Űj Szó, illetve a kulturális rovat munkatársain múlik. Úgy érezzük, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom termelése és kínálata nincs arányban a felvevő piac, illetve a publikálás lehetőségével. • Az irodalmi rovat nagy teret szentel a szlovák és a cseh irodalom bemutatásának is. Ugyanakkor rendszeresen bemutatja a Szovjetunió és a népi demokráciák irodalmát, irodalmi újdonságait, valamint a nyugati haladó irodalmat. — A szlovák és a cseh. va- . lamint a szovjet és a többi szocialista ország, nem utolsósorban a haladó nyugati irodalom bemutatását, támogatását szintén kulcsfontosságú kötelességünknek tartjuk. A szlovák és a cseh írók művelnek a tolmácsolásával igyekszünk a „hídszerep“ feladatát is teljesíteni, erőnkhöz mérten a lehe tő legjobban. — Rendszeresítettük a Műfordítóink műhelyéből című rovatot, amely keretében a szlovák és a cseh lírát mutatjuk be hazai magyar fordítók tolmácsolásában. Jó a kapcsolatunk a Madách Könyvkiadó szerkesztőivel és fordítóival, akik a készülő prózai munkákból, regényekből, novellásköte- tekből, rendszeresen átadnak szádunkra részleteket közlésre. • Mit tartasz az irodalmi rovat legfontosabb feladatának? — Az Oj Szó irodalmi, azaz kulturális rovatát a pártsajtó feladatából eredően közművelődési jelleggel szerkesztjük. Ez azt jelenti, hogy munkánk nem irodalom-centrikus. Szélesebb körben próbálunk dolgozni, és az irodalom mellett támogatjuk a „rokonszakmát" is: a színház-, a film-, a képző- és a zeneművészetet, az öntevékeny művészeti mozgalmat, a tömeges kulturális tevékenységet, az iskolai és iskolán kívüli felnőtt- oktatást, a népművelést és általában mindazt, ami a szocialista kultúrával, és művelődéssel összefügg. Óriási területet szükséges figyelemmel kísérnünk. Ennek tulajdonítható, hogy erőnk néha felaprózódik. A nemes ügy — a népművelés, az olvasók széles körű tájékoztatása — érdekében azonban a legnehezebb munkát is vállaljuk. Az olvasók, illetve a hallgatók döntsék el, hogy ez a törekvés mennyire sikeres. — Itt jegyzem meg, hogy a múltban a csehszlovákiai magyar könyvkiadás kissé csupán az irodalomra koncentrált, és többnyire verseket, elbeszéléseket, regényeket jelentetett meg. A társadalomtudomány háttérbe szorult. Az utóbbi időben azonban örvendetes változás tapasztalható. Kezd fellendülni a szakirodalom. Az Új Szó kulturális rovata az ilyen irányú törekvést is támogatni szándékszik. • Még egy utolsó kérdés. Milyenek a jövőbeni terveitek, elképzeléseitek? — A tervünk és az elképzelésünk rengeteg. Ezzel kapcsolatban azonban az a véleményem, hogy minden terv és elképzelés annyit ér, amennyi megvalósul belőle a gyakorlatban ... — A legközelebbi tervünk az, hogy méltóan ünnepeljük meg a Szlovák Nemzeti Felkelésnek és Csehszlovákia felszabadulásának, valamint a fasiszmus felett aratott győzelemnek a közelgő 30. évfordulóját. Ezen a téren is számítunk az írók és a költők segítségére. Szívesen közölnénk a felkeléssel és a felszabadulással kapcsolatos írásaikat, visszaemlékezéseiket. — A jövőben szeretnénk a tisztázatlan irodalmi és kulturális kérdésekről eszmecserét folytatni, és szeretnénk kissé retusálni a jobboldali és a szektás baloldali irodalom- és művelődéspolitika következtében a csehszlovákiai magyar irodalom némelyik képviselőjéről kialakított képet... Jó lenne tovább fűzni a Kevesebb verset — több költészetet című ismert Fábry tanulmány gondolatait is, amely — szerintem — a csehszlovákiai magyar irodalomra kettős előjelű hatást gyakorolt. — Régóta dédelgetett tervünk hogy jelentőségükhöz mérten mutassuk be a pártos, elkötelezett, marxista—leninista indítású csehszlovákiai magyar irodalmat. Ehhez azonban segítségre, az írók, a költők, a kritikusok nagyobb támogatására lenne szükség. Bízom benne, hogy ezt a támogatást megkapjuk. KULTURÁLIS HÍREK □ A Tatran kiadó gondozásában könyvalakban megjelent Ján Solovič három drámája: A vágyak tornya, melyet nagy sikerrel mutatott be a bratislavai Kis Színpad, a Márta című, mely a Hárman a kilencedik emeletről című tévéjáték első része; a kötet harmadik darabja a Rekomando, melyből tévéjáték is készült. □ Joannis Avramidis, 42 éves, görög származású, Bécs- ben élő szobrásznak ítélték az osztrák állami nagydíjat. Avramidis Wotruba tanítványa és a bécsi Képzőművészeti Akadémia professzora. □ Az osztrák Peter Handke kapta meg a múlt évi Georg Büchner-díjat, a Német Szövetségi Köztársaság egyik legnagyobb Irodalmi kitüntetését. A díj eddigi nyertesei közt van Günter Grass és Heinrich Böll is. SZOCIALISTA TÁRSADALMUNKBAN megvan minden feltétel arra, hogy a felnövekvő nemzedék teljes értékű, sokoldalúan képzett és művelt egyénekké válhasson. Az oktatási és a nevelési feltételek minden fiatal számára egyformán biztosítottak; ez a rendkívül demokratikus elv vonatkozik tehát azokra a fiatalokra Is, akik valamiben eltérnek a természetestől — testileg vagy szellemileg fogyatékosak. A fogyatékosság — a betegség jellegétől és tüneteitől függően — meglehetősen sokféle lehet. Hiszen fogyatékosnak tekinthetjük a hibás látású, a hallássérült, a beszédhibás gyerekeket, a testileg és szellemileg fogyatékosokat, az idegzavarban szenvedőket, sőt a fiatalkorú bűnözőket is. A hibás gyermekek nevelésével kapcsolatos kérdések felvetését a gyakorlat teszi szükségessé, hiszen az ilyen egyének megkülönböztetett bánásmódot igényelnek, oktatásuk és nevelésük sajátos eljárásokat feltételez. E rendkívül igényes és megterhelő ne- velőmunka a szülők és a pedagógusok megértése, együttműködése nélkül elképzelhetetlen. Nem arról van szó, hogy a szülők segítsenek a gyógykezelésben, vagy pedig a pedagógiai munkában; megértésük, támogatásuk általánosabb érvényű. Az alábbiakban ezzel a kérdéssel foglalkozunk. A gyógypedagógiáról szólva, hangsúlyozni szeretnénk, gyakran nehéz egyértelműen megállapítani, teljesen egészségese vagy fogyatékos é a gyermek. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a fogyatékosság különféle formában nyilvánul meg, tünetei sem egyformák. Azok a gyermekek, akiknél például szellemi fogyatékosságot állapítottak meg, intézeti gondoskodásban részesülnek s a defektus fokának megfelelően történik az oktatásuk is. Az orvostudománynak és a pszichológiának megvannak a módszerei, melyekkel feltárja ezeket a zavarokat és megállapítja a súlyosság fokát. Minden gyermeket azonban nem vethetnek alá ilyen vizsgálatoknak, hogy aztán így döntenék el, melyik hibás. Az orvost vagy a pszichológust rendszerint a szülők keresik fel; esetenként a tanító figyelmezteti a szülőt, hogy bizonyos zavarokat észlelt a gyermeknél. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a pedagógusok és a szülők ismerjék a fogyatékosságok leggyakoribb tüneteit. VEGYÜK PÉLDÁUL a gyermekek látási rendellenességét. A látás jelentőségét a nevelés és oktatás szempontjából nem kell különösképpen hangsúlyozni. Pedig a látáshibás gyermekek nem mennek ritkaságszámba. A rövid- vagy a távollátás meglehetősen gyakori eset. A rövidlátás rendszerint az iskoláskor kezdetén alakul ki, gyorsan állandósul s ez az állapot aztán már nemigen változik. Rosszabb a helyzet akkor, ha a rövidlátás már gyermekkorban túlságosan erős. Megtörténhet, hogy a gyermek fél szeme teljesen egészséges, a másik fél szemére viszont rosszul lát. A gyermek ezt a hibáját általában nem is tudatosítja, mert egészséges szemét veszi igénybe. Előfordulhat azonban, hogy tudomása van erről a rendellenességről, de ezt igyekszik titkolni, mégpedig úgy, hogy például nem a tábláról nézi a másolandó szöveget, hanem a szomszédja füzetéből másolja ki. Hogy jobban lásson, gyakran hunyorítja a szemét. Erős rövidlátás esetén megtörténhet, hogy a gyermek közeire is rosz- szul lát, ezért az írott szöveget nagyon közelről olvassa, ez pedig fárasztó a szemnek. Míg a rövidlátó gyermek rosszul látja a távolabbi tárgyakat, addig a távollátó éppen fordítva van ezzel. A távollátó gyermek számára a közeli tárgyak — olvasás, írás, rajzolás esetén is — elmosódnak; az írás például egybeolvad. A gyerek azután gyakran fejfájásra panaszkodik, sőt esetenként fáj a szeme vagy a homloka. A látási rendellenesség legsúlyosabb foka a gyenge látás, vagyis a szemnek olyan gyengesége, melyet szemüveggel sem lehet pótolni any-. nyira, hogy a gyerek a betűket képes lenne elolvasiji. Ez az állapot súlyosbodhat a munka során, s megtörténhet, hogy a gyermeknek erősen fáj a szeme vagy rossz lesz a közérzete. Ha a szülők vagy a pedagógusok nem veszik komolyan a gyermek súlyos látási rendellenességét vagy nem tartják szükségesnek, hogy a hibás látású gyermeket gyógypedagógiai intézetbe adják, fennáll a veszély, hogy a normális gyermekek alapiskolájában nem bírja tartani az iramot a többi gyermekkel és lemarad. Szellemi képességei normálisak lehetnek, előmenetele ennek ellenére mégis gyenge lesz. Eredménytelen iskolai munkája aztán elkeseríti őt, sőt kisebbrendűségi érzést válthat ki nála. Az elmondottakból is kiderül, mennyire fontos, hogy a szülők és a pedagógusod a látszólag jelentéktelen fogyatékosságok felett se le- gyintsenek, hanem tudatosítsák, mennyire árthatnak gyermeküknek. ELGONDOLKOZTATÓ az a tény is, hogy az iskolaköteles gyermekeknek mintegy hét százaléka hallássérült, ami nehezíti iskolai munkájukat. A gyenge hallás a gyermek egész személyiség-fejlődése szempontjából szinte beláthatatlan következményekkel járhat. Nemcsak az értelmi-szellemi fejlődésre van káros hatással, hanem az érzelmi és a jellembeli tulajdonságok alakulását is károsan befolyásolja. A hallássérülés még veszélyesebb, ha a környezet ezt idejében nem veszi észre, s a felnőttek nem tudatosítják kellőképpen ennek következményeit. Az a gyermek, aki már zsenge korától rosszul hall, tulajdonképpen nem Is tudja, mit jelent jól hallani, ezért nem is mondhatja meg a rendellenességet szüleinek. A hallássérült gyermek idősebb korában sem tudatosítja ezt a fogyatékosságát, jövője szempontjából ez pedig komoly következményekkel járhat. Ha a gyermek nem hallja jól a beszédet, vagy a környezet felszólítását, természetesen nem reagálhat rá, emiatt figyelmetlen vagy szellemileg fogyatékos gyermek benyomását keltheti. Vagy megtörténhet az is, hogy reagálása nem lesz helyénvaló. S ha ráadásul ezért még meg is büntetik, fokozódik dacossága, mely aztán negatív magatartáshoz vezethet s a gyermek zárkózott lesz. Sorolhatnánk tovább Is a példákat: az a tény, hogy a bukott tanulók között ötször több a hallássérült gyermek, mint a jó előmenetelűek között, feltétlenül figyelmet érdemlő. Gyakran nagyon nehéz megkülönböztetni a hallássérült gyermeket a szellemileg fogyatékostól. A FOGYATÉKOS GYERMEKEK problémáiról szólva nem hagyhatjuk szó nélkül azokat a nehézségeket, amelyek a szülőknél mutatkoznak. Előfordul ugyanis: képtelenek vagy nem akarják belátni, hogy gyermekük fogyatékos, s csak gyógypedagógiai intézetben részesülhet megfelelő gondoskodásban és nevelésben. Érthető a szülőknek ez a magatartása, mely a legtöbb esetben érzelmi kötöttséggel magyarázható. Ezért aztán, ha a gyermeknél például bizonyos fokú szellemi fogyatékosságot állapítanak meg, gyakran a lehetetlent is elkövetnék, csakhogy a gyereknek ne kelljen kisegítő iskolába járnia, vagyis ne legyen „megbélyegzett“. Ezért mindenképpen szükséges, hogy a szülőket kellőképpen felvilágosítsuk és tájékoztassuk a gyógypedagógiai intézetek szükségességéről és jelentőségéről, illetve arról: a hibás gyermekeknek a saját érdekük, hogy ilyen intézetben nevelkedjenek. Csak kellő felvilágosítással érhetjük el, hogy a szülők megértik a gyógypedagógiai intézet mélységesen humánus küldetését, hiszen társadalmunk a fogyatékos gyermekek gondozására lényegesen több anyagi eszközt és fáradtságot fordít éspedig azért, hogy számukra is nyugodt, rendes életet és emberi körülményeket teremtsen. Dr. CZAKÓ MÁTYÁS Irodalom, szerkesztés, terv A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA AZ ÜJ SZÓ KULTURÁLIS ROVATÁNAK MUNKÁJÁRÓL A GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZETEK SZEREPL
