Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-05 / 30. szám, kedd

O J FILMEK

REJTETT FORRÁS

(szlovák)

A montreali EXPO 67 világ- kiállítás látogatóit csodálattal töltötte el egy kései gótikus fafaragásos remekmű, a lőcsei Jakab székesegyház főoltára. Alkotójáról — a művészettörténészek sokéves fáradozása ellenére — vajmi keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy egy kivételes tehetségű mester, Lőcsei Pál alkotta. Életűi, munkásságát a titkok fátyla takarja; néhány hiteles, korhű feljegyzésen kívül létezésére csak ez a kései gótikus remekmű utal. Az egyéniségével foglalkozó művek ezért csak fikción alapulhatnak, „életrajzának“ írói tehát csak munkássága és az adott kor, a történelmi viszonyok és összefüggések alapján következtethetnek arra, milyen is volt a valóságban. Tény, hogy művészi alkotásainak tanulmányozása alapján a művészettörténészek manapság már viszonylag pontosan meg tudják állapítani a mű létrejöttének, az alkotó munkának a körülményeit és így némi képet alkothatnak a mesterről is.

Ennyi adat, pontosabban a feltevések alapján az írók nem vállalkozhatnak arra, hogy életrajzregényt vagy forgatókönyvet írjanak Lőcsei Pál mesterről. Aki tehát azt hiszi, hogy a Rejtett forrás című szlovák film a mester életét ábrázolja, minden bizonnyal csalódik, mert mást kap, mint amit vár. Az alkotók Ludo Zúbek novellája alapján forgatták a filmet; az irodalmi alapanyag viszont elsősorban a kort, a 16. század első felét, a történelmi viszonyokat érzékelteti, tehát azt a századot mutatja be, melyben a mester élt és alkotott. A korabeli Lőcsét elénk tárva, igyekszik megjeleníteni a művészi alkotómunka folyamatát, a megismerés gyötrelmes útját. Művén keresztül próbálja feltárni személyiségét, s mert erről oly keveset tudunk, fiktív történet segítségével igyekszik emberközelbe hozni a mestert. Ezért a történet központi alakja nem Lőcsei Pál, hanem a mester fafaragó segédje, Kristóf. A felvilágosult és szabad gondolkodású Kristóf egyéniségének, illetve a képmutató erkölcsű lőcsei elöljáróságnak a szembeállításából bontakozik ki a konfliktus, melynek révén nagy vonalakban kirajzolódik előttünk a mester alakja is.

A mű drámai alappillére tehát Kristóf konfliktusa a környezetével (a felvilágosult egyén — a korlátolt városi előkelőség), de ezzel párhuzamosan bontakozik ki konfliktusa a mesterrel is (két ellentétes nézet, az olasz reneszánsz stílust és szellemet követő egyén, valamint a gótika felé hajló mester, tehát a haladó és a visszahúzó erők összecsapása). Nem tudhatjuk, hogy a történet

Ctibor Filöík — Lőcsei Pál mester szerepében

mennyire hiteles, mennyi benne a regényesítés, de úgy tűnik, a vándor fafaragó segédalakjának megteremtése szükséges volt, hogy Zúbek közelebb férkőzhessen Lőcsei Pálhoz. A film súlypontja a „rejtett forrás“ keresése, mely az embert arra ösztökéli, hogy képességeit kibontakoztatva művészi értékeket hozzon létre. Ezt a gondolatot a szerző a mesterrel fogalmaztatja meg, amikor azt mondja: Az ember belső szükségszerűségből alkot, mert érzi ennek szükségét.

Vladimír Bahna rendező híven követte Ľ. Zúbek novelláját, s a történelmi filmekre jellemző elbeszélő formát választva szövi a cselekményt. Hagyományos formában meséli el a történetet, s korhű keretet teremtve arra törekedett, hogy érdekes és lenyűgöző mesét kreáljon. A szolid mesterségbeli tudással készült film szerepeit a szlovák filmművészet élenjáró személyiségei alakítják: Ctibor Filöík (Lőcsei Pál mester), Štefan Kvietik, (Kristóf), Michal üoöoloman- ský, Karol Muchata, Mikuláš Huba, Viliam Polónyi, Magda Vášáryová, Kvéta Fialová (cseh színésznő), Ida Rupaiöová és mások. Ctibor Filčík aprólékosan kidolgozott játékával híven érzékelteti a mester kivételes egyéniségét és szerénységét. Az irodalmi alapanyagból adódóan a legnagyobb teret Štefan Kvietik kapta, aki élt is ezzel a lehetőséggel és plasztikusan, igen meggyőzően keltette életre Kristóf alakját.

A SZERELEM ANATÓMIÁJA

(lengyel)

Időtlen, vagy úgy Is mondhatnánk, örök témát dolgozott fel ebben a filmben Roman Za- luski lengyel rendező; alkotásában arra törekedett, hogy két ember kapcsolatát, önző viszonyának a pszichológiáját bontsa ki.

Az egyszerű történet egy férfi meg egy nő egymásra találását, boldogságát, gyötrődését, elválását ábrázolja; a szerelem anatómiája bontakozik ki előttünk, melyből metudhatjuk, mi minden motiválhatja a szerelmet. Valósággal leltár ez a film, a szerelem leltára: Adam és Éva megértik egymást, nem értik meg egymást, hol az egyik féltékeny, hol a másik, van is rá ok, meg nincs is... A cselekmény egyébként apró rezdülésekig hitelesen kidolgozott, s elég fordulatos.

Barbara Brylska és fan Nowicki meggyőzően keltik életre figurájukat, egyéni vonásokkal élénkítik a történetet.

—ym —

AZ ÉLESZTŐ ÉS AZ EGÉSZSÉGÜNK

Az élesztőt alkotó parányi gombákat ősidők óta felhasználja az ember a kenyér és a sör készítéséhez. Azonban csak az utóbbi évtizedekben derítette ki a tudomány e kicsiny élőlények valódi jelentőségét. Az élesztő már manapság is sokoldalúan értékes s mindinkább valószínű, hogy a jövőben a mezőgazdaság egyik fő termékévé válik.

Az élesztő széles körű felhasználásának azonban még csak a kezdetén tartunk. Egyelőre az a cél, hogy nagy mennyiségű élesztő előállításának alkalmas módszereit kell kidolgozni. Tenyésztése többféleképpen történhet, s eszerint juthatunk más-más természetű termékhez.

Ha e mikroszkopikus méretű élőlények kevés levegőt, de megfelelő mennyiségű cukrot kapnak, széndioxidot lehelnek ki. Ezt a folyamatot már évszázadok óta felhasználjuk, amikor kenyeret sütünk és szeszt gyártunk. Ha azonban több levegőt juttatunk az élesztősejtek közelébe, életfolyamataikat más irányba terelhetjük. Ilyenkor csak kevés alkohol képződik, az élesz- lősejtek viszont erőteljesen elszaporodnak. Látszólag tehát egyszerű eszközökkel élesztőt „készíthetünk“ a facukorból.

Szervezetünk a fa fő alkatrészét, u cellulózt nem képes megemészteni, mert nincs hozzá megfelelő bontóerjesztőnk. Ha azonban a megfelelően aprózott fát kénsavban’ főzzük a cellulóz nagy molekulái számtalan cukormolekulává esnek szét. Ez a facukor, amely különféle cukorfajták keveréke, csak egyharmad részben olyan édes, mint a répacukor, élvezeti szempontból tehát nem értékes. Viszont az élesztő- gombák kedvenc tápláléka. Meg kell azonban jegyezni, hogy az élesztő tenyésztéséhez a tiszta fucukóroldut nem elegendő. Ehhez még — bogy kielégítő eredményt kapjunk — ammó- niumszulfátot, foszforsavat, különböző sókat és némi szerves nitrogénvegyületet is kell adni. Tehát nem amolyan egyszerű vegyi folyamatról van szó.

Az ilyen módon tenyésztett élesztő értékes élelmiszer. Fő alkatrésze a fehérje, amelyből a szárított 5Ü százalékot tartalmaz, és az embert, állati táplálék egyik legfontosabb része. A második világháború idején például a svédek és a norvégek háziállataik fehérjeszükségletének fedezésére egy év alatt több mint félmillió tonna élesztőt állítottak elő. Ez a szűkös időkben nagyon jó fehérjetakarmánynak bizonyult, s takarmányozásával sok értékes állatot mentettek meg. A Szovjetunióban Is, sok és aránylag olcsó fahulladékból jelentős mennyiségű fehérjedús élesztőtakarmányt gyártanak. Erre azonban más mezőgazdasági mellékterméket is fel lehet használni, például a kukoricaszárat vagy a napraforgó hántolásakor visszamaradó napraforgóhéjat, úgyszintén a nádat és némely szalmafajtát — hiszen ezek is jórészt cellulózból állnak.

A számítások azt bizonyítják, hogy a fatermelés nagyobb élelmiszeranyag-alapot nyújt, mint a mezőgazdasági növények aratása. Okszerű fatermelés hektáronként évente két tonna fát is adhat. S ha az emberiségnek sikerül az élelemszerzésnek fent vázolt módját gazdaságosan megoldani, akkor a két tonna fából nyert facukorból előállított élesztő sokkal jelentékenyebb lesz, mint ugyanezen a területen termelt búzából vagy kukoricából termelhető élelmiszer ...

De nemcsak az állatok, hanem az emberek számára is jő fehérjeforrás az élesztő. Kísérletekkel sikerült sok élesztőhibridet kitenyészteni, amelyek különféle jellemző ízt szolgáltatnak. Egyik-másik például a marha- vagy a sertéshús ízére emlékeztet. Nincs messze az idő, amikor élesztő alapanyagból megfelelő zamatú, ízletes élelmiszereket készíthetünk. Egyébként a szárított élesztő már most Is sok készítményben (pástétomok, levesek, pépek) felhasználható volna mint fehérjedúsító anyag.

Az elmondottakkal azonban nem soroltuk fel a benne rejlő kincseket. Az élesztő ugyanis különféle vitaminok sorozatának valóságos éléstára. Éppen ezért a legfontosabb élelmianyagaink

közé tartozik, s mint ilyen jelentősen hozzájárul egészségünk megóvásához. Még a friss pék- élesztő is annyi hatóanyagot tartalmaz, hogy naponta egy-egy borsószemnyi már elegendő bizonyos vitaminféleségek fedezésére.

Az élesztő például nagy mennyiségű B-vitaraint tartalmaz. Ezen kívül az angolkór-ellenes

vitamin előanyagát, az ergoszerint, továbbá a termékenységet biztosító úgynevezett antisterill- zációs E-vitamint is felfedezték benne.

Az élesztő vitamintartalma kedvezően befolyásolja a bőr élettani működését is. Ha a niko- tinsavamid hoszabb ideig hiányzik a táplálékból, akkor n napsugárral érintkező helyeken a bőr érzékeny lesz, hamarosan gyulladás keletkezik rajta, majd barnásán elszíneződik és szárazzá, érdessé, ráncossá válik. Emellett még a idegrendszert is károsodás éri. Ez a pellagra nevű betegség.

Általánosan Ismeretes, hogy a bőr pattanása megszüntethető, ha időnként kis mennyiségű pékélesztőt fogyasztunk. Némely esetben valóban ennek hatóanyagai befolyásolják a bőr fagy- gyúmirigyeinek kiválasztó tevékenységét és ellensúlyozzák a pattanások keletkezését előidéző tényezők működését.

Az ibolyántúli sugarak hatására a szakvélemények szerint az élesztőben levő ergoszterin hatásos D-vitaminná alakul át, amely szabályozóig hat a szervezet mész- és foszforforgalmára. Az ergoszterinből nyert készítményeknek köszönhető, hogy manapság egyre ritkább az angolkóros gyermek.

Nem utolsósorban az élesztő jelenleg a gyógyszerkészítés fontos alapanyaga. Bizonyos, hogy még sok olyan értéket tartalmaz, amelyeknek feltárása a jövő feladata.

HOGYAN ÚSZNAK A VÍZI BOGARAK?

Barbara Brylska és Jan Nowicki A szerelem anatómiája című film főszereplői

A vízibogarak kitűhő úszók, sokoldalú, elsőrendű mozgószerveik vannak. Már koratavasz- szal meggyőződhetünk például arról, hogy a csíkbogarak nemcsak úsznak, alámerülnek, hanem a szúrazföldön is futnak, sőt repülni is tudnak. A keringőbogarak kitűnően alakult evezőlábukkal az állatvilágnak a víz ellátását legtökéletesebben kihasználó „úszóbajnokai“.

Mindannyian tudjuk, hogy minden vízben előrehaladó (akár élő vagy élettelen) testnek le kell győznie a víznek vele szemben való ellenállását. A tengeralattjárónak éppúgy, mint a balnak, a vízibogárnak stb., az ebhez szükséges hajtóerőt a magával vitt energiatartalékból kell merítenie. Ilyen tartalékolt energiaforrás a tengeralattjáró esetében a Diesel-olaj vagy az elektro-akkumulátor. A víziállatnak a szénhidrátok és a zsírtartalékok az energiaforrásai, ezek adják neki a „hajtóerőt“.

Az élőlényekben az újra meg újra elvégzett táplálkozással az energiafogyasztás és a tartalék is pótlódik, de az energiatermelésnek és az energiapótlásnak egyensúlyban kell lennie. Fontos tehát, hogy a víziállatok olyan úszósebességgel „dolgozzanak“, amely éppen elég energiafogyasztással jár az ellenállás legyőzéséhez, de feleslegesen ne „pocsékoljanak“. Ennek egyik fontos feltétele: a törzsnek olyannak kell lennie, hogy a környező közeg áramlásával szemben az ellenállás minél kisebb legyen.

Műszaki emberek ezt nagyon is figyelőmbe veszik, és ezért értek el a tengeralattjáróknak meg a repülőgépeknek a kialakításában oly hatalmas sikereket. De a vízben nem csupán áram- vonalasságról van szó, hanem rugalmasságról, mozgékonyságról is. Ismeretes, hogy a nagy testű delfinek „vonalukon“ kívül még rugalmas bőrükkel is bámulatosan alkalmazkodnak a víz örvényléséhez. Ezzel tompítják ugyanis az örvénylés zavaró hatását.

És a csíkbogarak áramlástechnikai tulajdonságai? Elsősorban meg kell említeni a kemény, merev, a hát és a has irányában lapított kitinvázas páncélt. A fej, a tor és a potroh mintha egybe volna öntve, egybe volna forrasztva szinte „varral“ nélkül. Rajtuk nincsenek ki- és be- szögellések, nem úgy, mint a legtöbb szárazföldi állaton. A törzset mindkét oldalon kiéleződő szegélyek övezik. Ilyen alak a legalkalmasabb a vízáram ellenállásának a legyőzésére. A testfelület rendkívül sima, és egy olajos váladék mintegy hártyaként vonja be.

A három centiméter hosszú szegélyes csíkbogár — rövid ideig — még másodpercenként 60

centiméteres sebességgel is képes úszni, ami technikai szakértők szerint is a legkitűnőbb hatásfokot jelenti. Éppen így képes megbirkózni a víz súrlódásával és örvénylésével.

Nem csupán a törzs alakja és más kedvező tulajdonságai, hanem a meghajtó „szerkezet“ is fontos tényező. A csikbogárak a „jármű“ meghajtását elsősorban erős hátsó lábpárjukkal végzik. A két lábat egyszerre lökik hátra érintkezésig, és egyszerre húzzák előre.

A barázdás csíkbogár esetében az apró, lapos lábízek merevek, nem változtatják alakjukat. Az evezőfelületet a hátracsapáskor hirtelenül szétterülő úszószőrszegély jelentékenyen megnöveli. A barázdás csíkbogarak lábevezői a csónakok lapátevezőinek módjára működnek. Az elv az, hogy hátracsapáskor a vizet minél nagyobb erővel hajtsák úgy, hogy a törzs nagyot lendüljön előre, elörehűzáskor pedig legkisebb legyen az ellenállás, tehát a test ne fékeződjék túlságosan.

A rekordot a keringőbogár tartja. Itt a lábízek papírvékonyak, és parányi, de erős izmokat rejtenek magukban. A keringőbogár nem úszószőrökkel, hanem úszólapocskákkal „dolgozik.“ Ezek 10 mikronnál, azaz egyezred centiméternél alig vastagabbak. Legyezőlapocskasze- rűen fedik egymást. Úgy a különben is nagy evezőfelület még kétszeresére nő. A lapocskák alapjaikkal, sajátos üreges csappal egy-egy kitinkamrácskában forgathatók, de erős ütköző akadályozza lúlhajtásukat. A lapocskák teljesen automatikusan terpeszkednek szét, amikor az áramlással szemben mozognak. Előrehúzáskor szintén önműködően csukódnak össze — külön izmok segítsége nélkül.

A keringőbogűr másodpercenként 50—60 úszómozgást végezhet lábával, és villámgyors köröket írhat le a víz felszínén. Az úszőlapocskák- nak egy-egy beállító mozdulata a másodperc milliomod része alatt történik, a láb teljes előrehozása 4 milliomod másodpercig tart, míg hegye másodpercenként több mint 1,5 méteres sebességgel mozog. Pedig ennek az állatnak a hossza mindössze 4—6 milliméter!

Az olvasóban felvetődik a kérdés: vajon nem túlságosan sokat vizsgálnak egy ilyen kis vízibogarat? A válasz: nem, mert azonkívül, hogy a természet törvényeit ismerjük meg így, egyre többet tudnunk az élő szervezetek berendezéseiből lefordítani „gépnyelvre“, azaz hasznosítani nagy teljesítményű gépek megtervezésekor a bionika eredményeinek felhasználására.

(dfj