Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-26 / 48. szám, kedd

AZ ÉSZAKI Sí VB MARGÓJÁRA Megérte bízni a fiatalokban A svédországi Falunban befejeződött északi sfvilágbajnok- ság az NDK versenyzőinek átütő sikere jegyében zajlott le. de az éremszerzés és a helytállás terén nincs szégyenkezni valója a csehszlovák együttesnek sem. A megszerzett ér­mek számát tekintetbe véve a nemzetek versengésében két ezüst és kát bronzéremmel a harmadik helyet érdemelte ki. Ezzel a csehszlovák s.'spnrt a világbajnokságok történetében eddigi legnagyobb sikerét érte el. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az érmeket a négy versenyszám közül három­ban szerezték. Általános szakvélemény sze­rint a csehszlovák csapat nagy előnye volt, hogy annak 21-ta- gú keretében jobbára fiatal versenyzők kaptak helyet, akik­nek nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi szakértők is nagy jövőt jósoltak. A legtöbbre Stanislav Henych sikerét értékelik, aki a legne­hezebb versenyszámban az 50 kin-es sífutásban, tehát a símaratonban szerzett ezüstér­met, s ez a második világhá­borút követő időkben a cseh­szlovák s.sport eddigi legna­gyobb sikere. Itt nem árt rámu­tatni arra, hogy Henych ezút­tal csak második alkalommal rajtolt nemzetközi jellegű 50 km-es sífutó versenyen. A 30. északi sívilágbajnok­ság végeredményben az NDK versenyzőinek nagy sikerétől volt hangos, hiszen a 10 ver­senyszám közül nyolcban sze­reztek arany-, illetve ezüstér­met. Két aranyéremmel Hans Georg Aschenbach szolgált, aki a közép és a nagysáncon bizo­nyította, hogy uralja ezeket a számokat és időzíteni tudta kitűnő formáját, amelyet már a négysáncversenyen is megcso­dáltak nála. A világbajnokság kimagasló versenyző egyéniségei a szov­jet Galina Kulakova, az NDK- beli Gerhard Grinuner és a már említett Aschenbach voltak. Kulakova a 31 esztendős tor­natanár, akárcsak Sappóróban, a téli olimpiai játékokon, ezút­tal is három számban vitte dia­dalra a szovjet színeket, még­hozzá az 5 és 10 km-es sífutás­ban, valamint a váltóban. A 30 esztendős Griinmer a símaratonban és a váltófutás- ban volt aranyérmes, a 15 km-es sífutásban meg kellett elégednie ezüstéremmel és sok­oldalúságáról tanúskodik a 30 km-es távon elért hatodik he­lye. A közeli és a távoli múltban hozzászoktak az északi számok síversenyzői, hogy Skandináviá­ban eszményi hóviszonyok fo­gadják versenyeiket. Falun ezen a téren kivételt jelen­tett. Ennek ellenére a rende­zők minden elismerést megér­demelnek, mert megfelelő ver­senyfeltételeket létesítettek. Olyan meleg február volt Fa­lunban, amilyenre, az utóbbi 100 esztendőben nem akadt példa. A versenypályákat és az ugrósáncokat nagy nehézsé­gekkel, megfelelő hóval látták el. A skandináv urszágok ver­senyzői nem is olyan régen még egyeduralkodók voltak az északi számokban. Most meg­győződhettek arról, hogy a hagyományukból nem lehet mindig megélni. Az északi he­gemóniát már csak múlt időben lehet emlegetni. Örömteli megállapítás, hogy a csehszlovák együttes nagysze­rű helytállásából a futónak, a futók és az ugrók szinte egy­formán kivették a részüket. Blanka P a u 1 ü ezüstérme a női 5 km-es sífutásban, H e- n y c h ugyanilyen teljesítménye az 50 km-es távon, női váltónk bronzérme (Alena B a r t o š o- v á, Gabriela S e k a j o v á, Mi­roslava Jaškovská és Blan­ka P a u 1 ä jóvoltából), vala­mint Rudolf Höhnl harma­dik helye a nagysáncversenyen, maradandó, dicső emlékei lesz­nek a csehszlovák sízés nagy­könyvének. sporthíradó • Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség és a sportág támo­gatói látványos prémiumrend­szert dolgoztak ki a labdarúgó- világbajnokság 16-os döntőjébe jutott válogatott játékosoknak. A csoportmérkőzések során egy -egy ausztrál győzelem esetén a játékosok egyenként 2000 dollárt kapnak, míg a döntet­lenért 1000 dollár járna nekik. Női kosárlabda SZNL VSŽ Košice—Trenčín 103:44, VSS B—Trnava 70:48, Lók. Bra­tislava B—Myjava 36:53, SKS Petržalka—Stará Turá 59:43, B. Bystrica—Slovan Bratislava B 79:66, Sered—Lok. Bratislava 54:78, VSŽ—Trnava 122:38, VSŠ B—Trenčín 66:49, Lok. Bratis­lava—St. Turá 60:50, SKS—My­java 49:55, B. Bystrica—UK Bra­tislava 63:60, Sered—Slovan B 85:63. • Pultenians híres belga hnsszútávfutó két fedettpályás világcsúcsot állított fel. A há­roinmérföldes távon 13:05,2 perccel, az 5000 m-esen pedig 13:30,8 perces idővel. • Szófiában országok közötti junior ökölvívó találkozón Bul­gária 20:2 arányú győzelmet aratott Lengyelország fölött. • Az Egyesült Államukban, Maryland vámsában a 24 esz­tendős Waldrop, az év nagy at­léta felfedezett je, az egymérföl- des távon, fedettpályás viada­lon 3:56,5 perces idővel győ­zött. • Az ifjúsági UEFA tornára készülő csehszlovák labdarágó válogatott 3:0 arányban legyőz­te a Družstevník Tešedíkovo együttesét. Másnap a Slovan Galanta volt ifi labdarúgóink ellenfele, amelyet 3:1 arányban győztek le. A svédek és a lengyelek előkészülete — vereséggel A labdarúgó világbajnokságra készülő válogatottak egyelő­re klubcsapatokkal mérkőznek. A lengyel válogatott Firenzé­ben a Fiorentina vendége volt és attól 1:0 (0:0) arányú vere­séget szenvedett. A győztes gólt de Sisti tizenegyesből lőt­te. Nápolyban Svédország leg­jobbjai szerepeltek és a helyi FC csapatától 2:0 arányú ve­reséget szenvedtek. A végered­mény Clerici ás Branglia góljai­val már az első félidőben ki­alakult. Bulgáriában a 29. forduló mérkőzései voltak soron. A CSZKA Szófia együttese, amely a BEK mérkőzések során a Bayern München vendége lesz, helyi vetélytársa a Lokomotíva pályáján gól nélküli döntetlent árt el. A bajnokságban a Szpar- tak 34 ponttal vezet, s a má­sodik helyen lévő CSZKA eddig csupán 27 pontot szerzett. Az óllovas a Slávia Szófia vendé­geként 2:2 arányú döntetlent ért el. Jugoszláviában a 18. forduló megrendezése után az élen két 22 pontos csapatot talá­lunk, méghozzá a Hajdúk Szplit és a Radnicski Nis együt­tesét. A Crvena Zvezda, a baj­noki cím védője eddigi 21 pont­jával pillanatnyilag a harmadik helyet foglalja el. Néhány ered­mény: Crvena Zvezda—Borac 2:1, Hajdúk—Vojvodina 3:6, FC Zágráb—Radnicski 2:0. Hollandiában az országos kupa-küzdelmek résztvevői a legjobb négy közé jutásért küz­döttek. Eredmények: FC Ams­terdam—Feienoord Rotterdam 0:1, Twente—Ajax Amsterdam 0:2, Excelsior Rotterdam— Eindhoven 0:1, Breda—Grönin- gen 4:0. Portugáliában a 21. forduló után továbbra is a 34 pontos Sporting áll az élen megelőzve a Ilenfica és az FC Portn csa­patát, amelyek 33—33 ponttal rendelkeznek. A listavezető Farén seben aratott 2:0 arányú győzelmet, a Benfica ugyancsak idegenben győzött ilyen arány­ban a CUF ellen. Mindez arra ösztökélheti a Csehszlovák Síszövetség tiszt­ségviselőit, edzőit, hogy a ver­senyzőket ezentúl is kellő ala­possággal készítsék fel a nagy versenyekre, különös tekintet­tel az 1976-ban Innsbruckban sorra kerülő téli olimpiára. Végezetül pedig lássuk az éremelosztást a legsikeresebb hét részt vevő állam sorrendjé­ben: NDK 560 Szovjetunió 3 13 Norvégia 10 1 Svédország 10 1 Csehszlovákia 0 2 2 Finnország 0 11 Lengyelország 0 0 2 Asztalitenisz EB főpróba Münchenben A nemzetközi szakértők a Münchenben sorra kerülő nyu­gatnémet nemzetközi asztalite­nisz bajnokságot a közelgő EB főpróbájának tartották. A dünlők a következő ered­ményekkel szolgáltak: Vegyes páros: Secretin, Ber- geret (franciák)—Gomozkov, Rudnova (szovjetek) 3:1. A har­madik helyen a szovjet Szarho- jan, Gedraitite (szovjet) és a Jónyer, Magos (magyar) pár végzett. Női egyes: Chiliig (dél ko­reai)—Wetzel (nyugatnémet) 3:2, 3. Alexandru (román) és Kadberg (svéd). Férfi páros: Surbek, Sztipan- csics (jugoszlávok)—Gomozkov, Szárítóján (szovjetek) 3:2, 3. Orluwski, Turai (csehszlová­kok) és Secretin, Hirncheau (franciák). Női páros: Alexandru (rumén) Hamada (japán) — Magos, Lotal- ler (magyarok) 3:11. 3. Rúd no va, Gedrutite (szovjetek) és Henriksen, Wetzel (nyugatné­metek). Férfi egyes: Johansson— Bengtsson (svédek) 3:0, 3. Or­luwski (csehszlovák) és Szárító­ján (szovjet). A 20 részt vevő ország közül 10 szerzett helyezést. Mit hoz a magyar futball-hét? Az MNK-ban holnap a csajta­tok a következő párosításban küzdenek uz elődöntőbe jutá­sért: Pécs—Rába ETO, Szegedi VSE—Ferencváros, Vasas Izzó —Csepel, Komló—Egyetértés. Csütörtökön a Vasas—Régi válogatottak barátságos mérkő­zés lesz Farkas, Ihász és Mé­szöly sokszoros volt válogatott labdarúgó búcsúztatásával. Az NB I-ben szombaton az Újpesti Dózsa—Salgótarján és a Videoton — Budapesti Honvéd mérkőzésekre kerül sor. Vasár­nap a küzdelmek a következő párosításban folytatódnak: MTK —Vasas, Szeged—Csepel, Zala­egerszeg—Dorog, Pécs—Szom­bathelyi Haladás, Ferencváros —Tatabánya és Egyetértés—Rá­ba ETO. Smith, King és Connors első helyezése A New York állambeli Unlon- dal városában megrendezett nemzetközi tenisztorna férfi egyesének döntőjében az ame­rikai Stan Smith 6:4, 3:6, 6:3 arányú győzelmet aratott az ausztrál John Newcombe ellen. A párost az amerikai Bnrowiak és az ausztrál Crealy 6:7, 6:4, 6:4 arányban nyerte a Case, Masters ausztrál kettős ellen. Detroitban a nemzetközi tor­na női egyesének döntője ame­rikai ügy volt. Jean King 6:1, 6:1 arányban győzte le Casalst. Ez volt a negyedik amerikai női tenisztorna az új esztendő­ben és King harmadik győzel­mét hozta. Connors egymás után másod­szor szerezte meg az Egyesült Államok fedettpályás teniszbaj­noki címét. A döntőben három­játszmás küzdelemben 6:4, 7:5, 6:3 arányban győzte le a dél­afrikai McMillant. A futball portyák után A Dukla Praha labdarúgó­csapata befejezte egyiptomi tú­ráját, amelynek során három mérkőzést játszott. Mindegyik döntetlenül végződött. A befe­jező találkozón a Dukla Praha Kairóban 1:1 -es eredményt ért el az Egyiptomi Arab Köztársa­ság válogatottja ellen. A Sparta Praha befejezte ro­mániai purtyáját. Ennek utolsó mérkőzésére Ploestiben került sor. A helyi Petrolul ellen a fővárosi csapat 2:2 arányú dön­tetlent ért el. Hírszolgálati iro­dák jelentése szerint nagyon kemény volt a mérkőzés. A prágaiak góljait Urban lőtte, a másikat tizenegyesből. A Zbrojovka Brno Becsben vendégszerepelt, ahol a Rapid Wien együttesét 3:1 arányban győzte le. A mérkőzésre mind­össze 1000 néző volt kíváncsi. A győztes csapat góljatt Miklós, Scheffel (öngól | és Kroupa (tizenegyesből) lőtték. A Zbro­jovka gyorsaságban és techni- kában múlta felül ellenfelét. Elsősorban Hrdlička, Miklós és Kroupa teljesítménye dicsérhe­tő. A VSS Košice együttese 14 napos romániai portyája után hazaérkezett. A portyáról Jozef Jankech edző a következőket jelentette ki: „A romániai por­tya nagyon hasznos volt. Jó pá­lyákon nagyon jó ellenfeleket kaptunk, amelyek közül négy a II. liga élcsoportjába tartozott, kettő pedig elsőligás volt. A számszerű eredmények senkit se tévesszenek meg. A VSS min­den mérkőzésen jó teljesítményt nyújtott. Meggyőződésem, hogy a portya hatását érezni fogjuk a liga találkozóin. Utolsó elő­készületi mérkőzésünket szer­dán délután játsszuk, azután a Teplice elleni találkozó vár ránk az I. ligában.“ A Lokomotíva az élen Košicén a szabadfogású 1. birkózó liga a második forduló mérkőzéseivel folytatódott. Két forduló után az első helyen ti­zenegy ponttal a košicei Loko­motíva áll, megelőzve a kilenc pontos Baník Prievidzát és az azonos pontszámmal rendelke­ző bratislavai Dunajplavbát. A további sorrend: 4. RH Praha 7, 5. Spartak Vihorlat Snina 3, B. Vítkovice 1 ponttal. Eredmények: Lokomotíva Ko­šice—VŽKG 8:1, Spartak Vihor­lat Snina—Dunajplavba Bratis­lava 3:6, VŽKG Ostrava—RH Praha 2:8, Lokomotíva Košice— Spartak Vihorlat Snina 8:1, Ba­ník Prievidza—Dunajplavba Bratislava 3,5:4,5, Sparlak Vi­horlat Snina—VŽKG 5:5. Baník Prievidza—Lokomotíva Košice 5:5. RH Praha—Dunajplavba Bratislaav 5:5. Baník Prievidza —Spartak Vihorlat Snina 7:2. Lokomotíva Košice—RH Praha 6:4. • A Taskent városában ne­gyedik alkalommal megrende­zésre kerülő junior labdarúgó- torna nyitó mérkőzései a követ­kező eredményt hozták: Szov­jetunió—Svédország 1:0, éš NSZK—Finnország 1:0. Jégkorong előkészületek lla egy pillantást vetünk az I. jégkorong liga táblázatára, úgy tűnik, hogy sok minden megoldódott már. A legtöbből) a bajnoki címet máris a Duk­la Jihlava csaj>atának adták. Abban is kevesen kételkednek, hogy az utolsó helyet a Cho­mútov együttesének sikerül el­kerülnie. A csapatok házalóján ennek ellenére nagy a fogad­kozás, mindegyik igyekszik még javítani a helyzetén. így a 37. forduló, amelyet ma rendeznek meg, nagy érdeklődésre tarthat számot. A legnagyobb figyelem Brno felé fordul, ahol a ZKL a baj­noki cím várományosát, a Duk­la Jihlava együttesét fogadja — Az eddigi három találkozó a házigazda szempontjából a kö­vetkező eredményeket hozta: 2:2, 5:3 és 1:7. Nem kevésbé érdekesnek ígérkezik a Tesla Pardubice erőpróbája a litvínoviakkal. (Eddigi eredmények 1:3, 5:1, 4:2). A sereghajtó Chomutov ven­dége a láthatólag jó formáim lendült Slovan Bratislava, amely idegenből is elhozhatja a pontokat. (Eddigi eredménye­ik: 2:12, 8:3, 4:8. Ostraván a VŽKG az SONP Kladno együttesét fogadja. Dön­tetlenhez közeli eredményre van kilátás. (Eddigi találkozó­ik 1:5, 2:2, 5:2). Ceské BudéjO'Vicén a Sparts Pralia vendégszerepel, amely 4:1, 5:1, és 3:1 arányban nyer­te kettőjük eddigi találkozóit. Ezúttal is a fővárosi csapat a nagy esélyes. Plzeiíben nagy feladat vár a VSŽ Košice együttesére. Erre következtethetünk e két csapat eddigi három eredményéből: 3:1, 4:2, 3:5. A VSŽ-nek dicsé­retére válna, egy pont megszer­zése is. Szombaton március 2-án az 1. jégkorong liga újabb fejezete zárul le. A válogatottakra vár­nak komoly feladatok. A cseh­szlovák „A“ válogatott március 7-én 17 órai kezdettel a prágai sportcsarnokban az országos utánpótlás válogatottal mérkő­zik, majd ugyanott március 10-én és 12-ón a világbajnok szovjet együttest fogadja. E nagy erőpróbák után Popradra utaznak legjobbjaink, ahol ed­zőtáborozáson vesznek részt. Ennek befejeztével március 26- án a poprádi jégen Finnország­gal mérkőznek. Másnap a prá­gai Sportcsarnok lesz a két or­szág legnagyobb jégkorongozól- nak újabb találkozószínhelye. Lehetséges, hogy még a Hel­sinkiben sorra kerülő világbaj­nokság előtt ellátogat hozzánk az Egyesült Államok csapata is; arany ezüst bronz Stanislav Henychnek a símaratoni futásban szerzetť ezüstérme mi ndenütt elismerésre talált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom