Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-24 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

A jégen nagyszerű! KHALMURAT SAPAROV: A kis csomó Daübet az iskolából hazafelé menet, bement apjához a mű­helybe. Csöndesen, illedelmesen várakozott, amiq apja befejezi a kezében levő cipő javítását, melyet már izgatottan várt egy vékony kisfiú. Apja egykettőre befejezte a munkát, éles késsel elvágta a fonal végét, odanyúj­totta a cipőt a kisfiúnak. Dau- let rászólt az apjára: — Miért nem kötöttél csomót a fonal végére? Apja bosszúsan morgott: — Az nem a te dolgod, gye­rekI A vékony kisfiú sietősen fel­vette a'Cipőt, fizetett, és már szaladt is tovább. Ez délben történt. Este Dau- let apja így panaszkodott a va­csoránál: — Ez a mi fiúnk ma megalá­zott engem. — Mit tettél? — kérdezte az anya. Daulet elmondta: — Megkérdeztem apától, hogy miért nem kötött csomót a fo­nal végére. Ennyi az egész. Apja bosszankodott. — Ez az! Tudd meg te okton- di, hogy ha nem kötök csomót a fonal végére, három-négy nap múlva feloszlik a varrás, a ci­pőt újra elhozzák javítani. Előbb kellene gondolkodnod, azután kérdezősködni. Anyja, aki a műhely másik részlegében a ruhák varrásánál dolgozott, erre így válaszolt: — Így becsapod az embere­ket, csak azért, hogy valamics­kével többet keress. Nem becsü­letes dolog. Daulet a szőnyeg rojtjaival játszadozott. Ügy tett, mint aki nem hall semmit Apja is csak hallgatott. Mindketten másfelé néztek. Néhány nap múlva a vékony fiúcska újra megjelent a mű­helyben, hozta a cipőjét. Daulet apja becsülettel megjavította. Még csomót is kötött a fonal végére, de pénzt nem kért a ja­vításért. Este azonban barátsá­gosan megkérdezte a fiától: — Honnan tudod, hogy a fo­nal végére csomót kell kötni? Daulet mosolygott. — Onnan, hogy így javítod az én cipőmet, a mamáéi és másokét is. Apja különös hangsúllyal mondta: — Mindenkiét! Erre midhárman mosolyog­tak. Fordította: MOHR GEDEON Bányász lesz A kilencedikesek szá­mára nagy probléma a pályaválasztás. Mencsík Béla, a nagycétényi alap­iskola tanulója azonban megoldotta már ezt a problémát: bányász lesz. Tökéletesen ismeri a szlovák nyelvet, tehát nem okoz majd számára gondot, hogy a bánya­iparban tanuljon. Erről egyébként meggyőződött akkor, amikor bányászok látogattak iskolánkba, el­beszélgettek vele, s közö­sen megbeszélték, hogy mi a teendő, ha meg akarja valósítani elkéi»- zeléseit. SZOVICS JUDIT Komáromban tavaly még hiába kerestetek volna jégpályát. Az idén azonban már könnyen rátalál­hattok. Mégpedig a járási pionírház udvarán. Ugyanis: Máriási László igazgató elvtárs és a pio­nírház dolgozói nagy figyelmet fordítanak a spor­tolók tevékenységéhez szükséges feltételek bizto­sítására. A Technikai Szolgáltatások Vállalata, va­lamint több más üzem segítségével, közreműködé­sével, Z-akció keretében, mintegy 60 000 korona értékű korcsolyapályát létesítettek. Bizony, sok­sok brigádórát dolgoztak le a munkálatok során Bencsík Vilmos. Weinberger Pál, Molnár Béla, Maukó Sándor, Kecskés Rudolf elvtársak. A ne­vek felsorolását persze még folytatni lehetne, mert rajtuk kívül még sokan dolgoztak olt. De elkészült a korcsolyapálya, s kedvező időjárás ese­tén a város 400—500 ifjú sportolója használhatja így örvendezve: Hurrái A jégen nagyszerül BENDE ISTVÁN Újabb könyv A MLADÉ LETÁ ifjúsági könyvkiadó 4000 pél­dányba újabb képeskönyvet jelentetett meg a köny­vesboltokban. A képeket Vladimír Machaj készítette J. Háj ötlete nyomán. A könyv ára 10 korona. Fő­leg a legkisebbeknek, az óvodásoknak, a szikrák­nak fog tetszeni a SZÁRNYASOK — MADARAK cí­mű könyv, mely egyébként azért is hasznos, mert megfelelő természetrajzi ismereteket nyújt olvasói számára. hói. A legjobb sakkozók Sok kedvelője van a sakkjátéknak a lévai alap­iskolában, ezért versenyt rendeztünk számukra. Az első helyezést Brnák Aladár hatodikos, a má­sodik helyezést Pücsük Gyula nyolcadikos, a harmadik helyezést pedig Pirsel Károly nyolca­dikos tanuló érte el. Poniothy Erzsébet Jó,ha tudod Azok, akik katonai gimnáziumba jelentkeztek, márciusban felvételi vizsgán vesznek részt. Még­pedig a következő tantárgyakból: cseh vagy szlovák nyelv, matematika és testnevelés. Egyéb­ként a katonai gimnáziumokban is úgynevezett fő tantárgyak a matematika és a fizika. Ügyes táncosok, jó szavalok JELMEZES KARNEVÁLT ren­dezett Füleken a városi pio­nírház, s azon 53 szikra és 60 pionír jelent meg külön­féle jelmezekbe öltözve. A műsorban felléptek a pionír­ház színjátszói is. Nagy si­kerrel szerepelt Drozda Ing­rid, aki gyermekdalokat adott elő. Műsor után a pio­nírokat és a megjelent szü­lőket a zenei szakkör tagjai szórakoztatták. Pavcsó Rozália NAGYSZÁMÚ KÖZÖNSÉG előtt zajlott le a tardosked- di pionírok szavalóversenye. A kitűnő szavalatok után valóban nehéz volt a bíráló bizottság dolga. Egyébként a szavalók közül a követke­zők jutottak tovább a járási versenybe: Mojzes Tibor, Soós Zita, Mészáros Róbert, Csomó Éva, Balogh Mónika, Bujdos Gabriella. A próza­mondók közül Kollai György és Vincze Erzsébet. További szereplésüket is figyelemmel kísérik a csapat pionírjai. Ezt bátran el lehet mon­dani a naszvadi alapiskola pionírjairól, hisz legutóbb, amikor Fekete Mária tanító­nő vezetésével a csapat tán­cosai felléptek a járási ver­senyen, második díjat kap­tak. Olyan jól szerepeltek, hogy a táncversenyben csak a hetényi csoport előzte meg őket. A körzeti szavalóver­senyen, Őgyallán is sikerrel szerepeltek csapatunk sza- valói. A versenybe 16 pajtá­sunk nevezett be, közülük 7 továbbjutott a járási ver­senybe. Egyébként két első díjat és öt harmadik díjat kaptak a naszvadi csapat szavaiéi. TÓTH ERIKA SZÁRNYAS (t\ MADARAK Kobolka György JÖL SIKERÜLT a nagygéresi pionírok legutóbb megren­dezett vetélkedője. Az osz­tályok tanulóit 3—3 ver­senyző képviselte. Első he­lyen a IX. B osztály, máso­dik helyen a VIII. B osztály, harmadik helyen a VI. A osztály versenyzői végeztek. A legtevékenyebb verseny­zők közül Hám Ilona, Kalán Katalin, Pandy László és Fő­ző Zsuzsa részt vesznek majd az ifjúsági szervezet vetélkedőjén is. Kovács Edit Jégtörő fémár Övé a vándorzászló A nagygéresi alapiskolá­ban havonként értékelik a tanulmányi versenyt. Ván­dorzászlót szokott kapni a legjobb tanuló. December óta Dócs Ilona hetedikes ta­nuló őrzi. Tevékeny pionír, példás magaviseletű tanuló. Osztálytársai szeretik, mert sokat segít nekik. Most azonban mindenki arra kí­váncsi, hogy továbbra is övé lesz-e a vándorzászló vagy máshoz kerül? Vajon kihez? SZÜCS ATTILA jég törő február dajkál hóvirágot, föléreznek már a dermedt ágak. Valahol mélyen készül a tavasz, gyökerek között jelenged a jagy. Támad valami könnyű lehelet, pajkos szellő utat seperget, a nap sugára aranyat hint szét, fagyalbokor ringatja gyöngyét. Február, február, íénnyel derengő, delejes áram, szívet megejtő, szabadság láza árad belőled, őrződ a titkát vágynak, erőnek, munkát, kenyeret jó szívvel adtál, szabadság, élet velünk maradtál. DÉNES GYÖRGY Nemrégiben emlékeztünk Munkácsy Mihály [született 1844. február 20.) születé­sének 130. évfordulójára. Négy festményének nevét rejtettük el a vízszintes 1., 10., 20. és 27. számú sorok­ban. Melyek azok? VÍZSZINTES SOROK: 8. Végnélküli asztma. 9. Kicsi­nyítő képző. 12. Kettős be­tű. 13. Ebből hajt ki a csí­ra. 15. Kerti növény. 19. Fontos ásvány. 25. A gabo­nafélék cséplésénél a ka­lászból marad vissza. A február 10-én közölt keresztrejtvényünk helyes meg­fejtői közül könyvjutalomban részesülnek: Fehér Mária, Senec (Szene), Fibi Attila, Fiľakovo (Fülek), Nagy Péter, Kalonda, Névtelen Heli, Demandice (Deménd), Ifj. Bodnár Béla, Košice. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Napszak. 2. Zaj, keverve, 3. Reggel, délben,... 4. A Lá­zár egynemű betűi. 5. Itália nagyobbik része. 6. Cecília, Mária, Júlia. 7. Ha ugyan — szlovákul. 10. Számnév. 11. Hosszmérték rövidítve. 12. Som egynemű betűi. 14. Éke­zettel magas kártyalap. 16. Káprázat eleje. 17. íróeszköz. 18. Behívom mássalhangzói. 21. Női név (április 29). 22. Nem egészen gyom. 23. Ádám, Antal, Hugó. 24. Föl­det túr. 26. Névelő. Blm 1974. II. 24.

Next

/
Oldalképek
Tartalom