Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-06 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó
Az efsz megalakítására 1959-ben került sor. A nö» vény termesztés ezen a vidéken csak másodrendű, az első helyet az állattenyésztés foglalja el. Az efsz 1972-ben a „tanyavilággal“ is kibővült. A 187 magán- gazdálkodó közül 182 a haladó gazdálkodás} formát választotta. Az efsz életében 1973 januárjában jelentős változás következett be: CSSZBSZ-SZNF néven, tomášovcel központtal egyesült ľomášovce, Vidlná, Podrečany, Greg, Vieska és Tuhár község szövetkezetével. Ez a jelentős változás nagyban elősegíti a termelési eredmények növelését. A hnb munkáját, a falu fejlesztését és a polgárok gondolatvilágának a formálását nagyban segíti a falusi pártszervezet, melynek csak 11 tagja van, de 27 regisztrált tagja hatékonyan segíti a kitűzött feladatok teljesítését. A taglétszám növelése nehéz feladat,, ugyanis a fiatalok túlnyomó többsége másutt dolgozik. Itt ugyanis a mezőgazdasági üzemen kívül nincs más munkalehetőség. Ezért a felszabadulás óta mintegy ötszáz személy hagyta el a falut. Szakmát tanultak, különféle Iskolákon képesítést szereztek, amit itt nem tudnának hasznosítani. A „kivándorlás“ következtében jelentősen megcsappant a lakosok száma. Jelenleg — a tanyákon élő embereket is beleszámítva — alig néhány fővel haladja meg a lakosok száma az ezret. Ennek ellenére jelentős a fejlődés. Néhány elismerő oklevél, emlékérem bizonyítja a hnb tanácsa és a polgárok szorgalmát, igyekezetét. A dicsérő szón kívül több mint 100 000 koronát Is kaptak, melyet a község további fejlesztésére fordítottak. A község az SZNF 20. évfordulója alkalmából a Vörös Csillag Érdemrendet kapta a Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvételért, ugyanis a községből közel 270 ember harcolt az SZNF-ben. A dicső múlt hű ápolói az Antifasiszta Harcosok Szövetségének a tagjai, akik azon túl, hogy emlékesteket rendeznek, a falufejlesztésben is a régi harcosok lendületével vesznek részt. Élen járnak az ünnepélyek megszervezésében. és a közmunkák végzésében is. Budiná arculata az évek folyamán előnyösen megváltozott, csak egy maradt a régi: az a lelkesedés, amely cselekvésre ösztönözte a község lakosait az SZNF idején, ma pedig a községfejlesztési terv megvalósítására mozgósítja őket. A falu semmiben sem különbözik más hegyvidéki falvaktól A domboldalban meghúzódó házak, kanyargó szűk utcácskák semmi rendkívülit nem árulnak el a lakosairól. A falu szélén elhelyezett tábláról megtudjuk, hogy lakosai annak Idején részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, s a községet a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki. Végighaladva a falut kettéosztó úton, kíváncsi tekintetek mérik végig az Idegent. Bizonyos fokig érthető, hiszen falubélin kívül ritkán érkezik más Ide. Olyan „végvár“ forma község ez. Innen már csak a tanyák felé vezet az út. A falu közepén áll a kultúrház. A legrangosabb épületek egyike, falán Időszerű politikai és egyéb eseményekkel foglalkozó faliújság. Felette márványtábla örökíti meg a Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek, résztvevőinek az emlékét. Az emeleten van a hnb Irodája, ott találom AláC Juraj elnököt. Vele beszélgetünk el életükről, eredményeikről, terveikről. A szájhagyomány szerint az 1400-as években budai szlovákok települtek meg Itt, ők alapították a községet. Állítólag innen a neve is: Budaszállás. A felszabadulásig egyszerű hegyvidéki település volt. Többnyire alacsony, gerendákból ácsolt kis faházakból állott, s két ízben is a tűzvész áldozata lett. 1895-ben leégett, 1936-ban pedig 37 házat pusztított el a vörös kakas. Lakosainak nehéz élete voltosokat kellett dolgozniuk a betevő falatért, többen az otthonukat otthagyva kerestek megélhetést. A sötét korszakot a második világháború tetőzte be. Ezt az időszakot a falu lakosai nem töltötték tétlenül. A Szlovák Nemzeti Felkelés minden igaz hazafit hívott, Budiná lakosai is egymás után jelentkeztek a német fasiszták ellen harcoló partizáncsoportokhoz. A harcban eredményesen, hősiesen helytálltak, de sokan közülük soha többé nem láthatták meg falujukat. A harcban életüket áldozták, hősi tetteiket emlékmű őrzi a közeli dombtetőn. A szovjet hadsereg katonái 1945 februárjában sza badították fel a községet. A felszabadulás nemcsak szabadságot, hanem új életformát is hozott a faluba. Az évek folyamán gyors ütemben fejlődött, gazdagodott a község. Felsorolni is nehéz lenne, mi min den épült azóta az állam anyagi támogatásával, s az itt élő emberek szorgalmas munkája nyomán. Telefont kapott Budiná, 1957-ben pedig kigyúlt a villany is. Még ugyanabban az évben adták át az új kultúrházat. 1961-ben új iskola épült, néhány évvel később megnyitották az új tanyai iskolát is. 1970-ben egy korszerű üzletet adtak át rendeltetésének. Felépült a tűzoltószertár, hangszórót kapott a falu. kö rülkerítették a temetőt, halottasházat építettek, por talanították az utcákat és a községbe vezető utat BOJTOS JÁNOS És emlékművet emeltek a Szlovák Nemzeti Felkelésben elesett budinái hősök emlékére. Vastagon számítva a községfejlesztésre fordított összeg 1970-ig több mint 4 és fél millió koronát tesz ki. Hogy az összeget okosan használták fel, bizonyítja a falu jelenlegi arculata, mely a felszabadulás óta teljesen megváltozott. A régi faházakból már csak „hírmondónak“ maradt egy-kettő, büszke kőépületek, korszerű lakóházak egész sora bizonyítja a fejlődést és az emberi szorgalmat. A lépten-nyomon tapasztalható fejlődés nem azt jelenti, hogy már megoldottak minden problémát, hogy nincs már tennivaló. Korántsem. A vezetők erre a választási Időszakra Is gazdag programot állítottak össze. Az ivóvízellátás mindig is gondot okozott. De csak okozott. Ugyanis a már megkezdett vízvezeték építése, melyre 1 millió 416 ezer koronát irányoztak elő, rövidesen megoldja az ivóvízgondokat. Tovább folytatják az utak építését Nemcsak a községben, hanem a tanyákhoz vezetőket is. A választási időszak eddigi három évében 18 km utat portalaní- tottak. Nem tévedés: tizennyolc kilométert! Jó szervezéssel, okosan. Ogy Is mondhatnánk: két legyet .ütöttek egy csapással. A mezőgazdasági terület talajjavító munkálatai következtében nagy mennyiségű kőt kerül le a földekről, amit útépítéshez használnak fel. Nagymértékben segíti munkájukat, hogy saját kőtörőjük van, így nemcsak az alapozást, de a további rétegezést Is elvégezhetik. Az idén is közel 6000 köbméter zúzott követ használtak fel. A fejlesztési tervben szerepel még a kultúrház javítása, a park rendezése és több, a falu szempontjából jelentős akció. Mindezek megvalósítását a polgárok társadalmi munkával segítik elő. T udod, (12 a rossz, amikor az ember jelriad. Először kábán bámulok a sötétbe, feszülten figyelek, zajokat, neszeket keresek, mert azt remélem, hogy valami külső zaj ébresztett fel. De néhány perc múlva már tudom, hogy nincs külső ok, csak felfeslett az álom finom hálója, és én fekszem mozdulatlanul. JÓ volna, ha legalább az olvasólámpa világítana, vagy elszívhatnék egy cigarettát, elolvashatnék egy kéziratot, verset, de nem zavarhatom a feleségemet, mert reggel hat órára jár dolgozni. Néhány hónappal ezelőtt, amikor a betegségem kezdődött, ilyenkor még azt reméltem, hogy újra elalszom, lehunytam a szemem, nem gondoltam semmire, csak vártam az álmot, szinte ráfeküdtem az időre, és hagytam magam sodorni tunyán, tétlenül. Néhány hétig tartott, amíg rájöttem, hogy ez nem segít. Egy-két percig valóban a nihilben voltam, feloldódtam, beleolvadtam az éjszaka mozdulatlan sötétségébe, de aztán lehunyt szemem előtt felvillant egy kép a gyermekkoromból, egy régen csókolt lány pirosán hasadó ajkát láttam, egy elfelejtett verssor kezdett muzsikálni az agyamban, újra sa fogni kezdtek a betokosodott szomorú ságok, Óborok olajos ízét éreztem a nyelvemen, asztaldöngető viták emléke dübörqött bennem, pergett életem képsora ... Ötvenhárom múltam. Tudod-e, milyen sok emléke van az embernek ebben a korban? És az mind elém tolakodott, a jó és a rossz, az öröm és a bánat, a gyönyör éš a kín, a könny és a neve tés. Akkor hideg, rossz éjszakákra gondoltam, amiket pályaudvarokon tölt öt tem, mert a szállodák zsúfoltak voltak És magyaráztam magamnak, hogy mi lyen jó meleg az ágyam, milyen kedves a meghitt szoba, és a polcokon úgy sorakoznak a könyvek, mint álmomat őr ző katonák. Azt gondoltam, hogy az összehasonlítás megnyugtat és elringat Nem sikerült. Mert éjszaka mindenki gyáva, ha tes tében, ereiben érzi az ugrásra kész ha Iáit. Nappal erős vagyok és bátor. Nappal bemegyek a munkahelyemre, és azt játszom, hogy nem vagyok betegállományban, hogy behívtak telefonon, mert valami stírgOs munka van, szttk ség van rám, hogy veletek együtt har colhatok egy új nap eredményeiért, moroghatok a nehézségek miatt. Nappal világos van. Fényes az arcotok, amikor érdeklődtök hogylétem iránt, és a főnök is mosolyogva unszol, hogy jöjjek már dolgozni, hiszen nagyszerű színben vagyok. Nappal jó, biztató sza vak vigasztalnak, és én mindent elhiszek, mert hinni akarok. Tudod, vala melyik nap Pista behívott a szobájába, és örömmel mesélte, mit mondoti Szentgyörgyi professzor: nem hal meg addig, amíg nerh találja meg az em beriség ellenségét... az én ellenségemet ... a Léthé innenső partján marad, amikor feledést iszunk a folyó vizéből. .. Igen, az lenne a legegyszerűbb, ha szólnék a feleségemnek, hiszen azon nal felugrana, odaülne mellém, és le simogatná szivemről a félelmet, hóm lokomról az elmúlás árnyait. De nézd csak, nem olyan egyszerű. Most volt a harmincegyedik házassági évfordulónk ... az első könyvet a tizenkilen cedik születésnapiára vettem. Még őriz zük, benne van a dátum is — 1942. áp rilis 26. Én akkor huszonkét éves voltam. Néhány hónap múlva megesküd- tünk. És mi mindent kellett neki kibír- nial De még az idén fanuárban is alig De amikor ott fekszel az ágyadon tehetetlenül, amikor nem nyúlnak feléd baráti kezek, amikor szívedet betakar ja a sötétség, amikor nincs sehol egy világos pont, akkor zuhanni kezdesz a rémület bugyrai felé, és hiába kapkodsz, nincs kapaszkodó Olyankor csak önmagaddal beszélsz Összeszámlálod, hogy milyen sok idői pazaroltál el jelentéktelen dolgokra, milyen sokáig jártál egy egy vágyakat ringató női derék nyomában, mennyi órát ültél bortól piros arccal vidám torokon, must illatú présházakban, mennyit gyönyörködtél a nótatermő szárazfa muzsikájában, pedig olvasni kellett volna, képtárakat iárnl, messzi tájakra utazni, megismerni minden szépséget, mert rövid az idő. Ott fekszel a sötétségbe burkolva, remegő ujjakkal keresed a pulzusodat, rémülten figyelsz a testedet égető kín tőrdöfései- re, és lemondóan állapítod meg, hogy rossz sáfára voltál kimért idődnek. És akkor szelektálni kezded az emlé. keidet. Csomagolsz, útra készülsz, töprengsz, hogy mit vigyél magaddal. De eszedbe fut a mitológia... kár emlékeink terhét magunkkal vinni, minden volt ősz szál a hajában. Márciusban kezdett őszülni, amikor az orvos közölte vele a diagnózisomat. Azóta egy rohanás az élete. Reggel munkába, utána bevásá rolni, azután főzni a másnapi ebédet, mert nem engedi, hogy étteremben ét kezzem, és titokban lesi a tekintetemet nem villan-e benne a leplezni akart fáj dalom. Olyan boldog vagyok, amikor al szik, olyankor legalább pihen, megfeledkezik a kíméletlen valóságról. Nem, őt nem ébreszthetem fel. Mert tudod, amióta ezt a mélyütést kaptam a sors tói — még egy problémám van. Nem akarom hangulataimmal, hullámzó ke délyemmel terhelni a környezetemet, nem akarok önző lenni, nem akarom a beteg ember szerepét vállalni... Sokszor, amikor befutnak a gyerekek az unokák, kihúzom magam, szinte az* mondhatnám, hogy kirántom legcsillogóbb jókedvemet, nehogy meglássák a valóságot, mert irtózom a gyengeség látszatától, mert szégyenérzetem van a halálfélelem miatt... Mert Igenis, van halálfélelemi Ne értsd félre... már gyermekkoromban sem hittem a túlvilági jutalmazásról vagy büntetésről szóló mesében. De amikor álmatlanul vergődöm, szinte megbénít a félelem. Nem a megsemmisülés ténye riaszt. Azért félek, mert mindent itt kell hagyni... a könyve- két, a zenét, a falombok színorgiáját, Rembrandt képeit és a János kápolna csúcsíves falait, az írógépet, aminek billentyűiben Kosztolányi szerint benne van az egész világirodalom, az ünnepi asztal ízeit és örökké égő cigarettám füstjét, az óvárosi vén cukrászdát ... mindent, amit szerettem és mindenkit, akit szerettem. Amikor a sötétben megrohannak az emlékek és fojtogat a jelen, alkudozom. Ha még tíz évig élek, akkor ezt és ezt csinálhatom, ha van még tizenöt évem, akkor megérem két unokám érettségijét... De hát tizenöt év?! Hidd el, gondolkodás nélkül beleegyeznék: kapjak még tizenöt év haladékot... Nem, ne hidd, hogy pesszimista vagyok. Tudom, hogy amíg én a napjaimat morzsolom, és olyankor is, amikor az éjszaka árnyaival verekszem, az egész világon tudós emberek görnyednek a mikroszkópok fölé, műszerfalak villannak, lombikok telnek meg új anyagokkal ... tudom: ezrek és ezrek futnak versenyt az idővel az életemért... sokunk életéért... Néha elképzelem, hogy milyen örö- ünnep lesz a világon, amikor megtalálják a gyilkos kór ellenszerét, és néha még abban is bízom, hogy én is ott leszek a boldog örvendezők között. Tudod, milyen hosszú egy éjszaka, ha az ember nem tud aludni? A heverő ről kilátok az ablakon, látom a hunyorgó csillagokkal átszőtt sötét égboltot, és lesem azt a távoli szürkésen fehér fénycsíkot, ami a közeledő hajnal előfutára. Fellélegzem, amikor a falban sírni kezd a vízvezeték csöve. Végre valamelyik szomszéd már ébredezik, mindjárt vége az éjszakának, mindjárt betölti a lakást a feketekávé illata, mindjárt kezdődik egy új nap — és ^n élekt Aztán berregni kezd az ébresztőóra, és hallom feleségem álmos hangját: „Hogy aludtál, szívem?" „Köszönöm, kedves, remekül‘ — vá laszolom és mélyen leszívom az első cigaretta füstjét. 1974. L 8. Emlékmű a falu mellett húzódó domboldalon PÉTERFI GYULA:
