Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-13 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
wmm A turistu ebédelni megy egy párizsi étterembe. Nézegeti az étlapot, majd mérgesen kifakad: — Nem értem, hogyan lehet ezeket a gusztusos francia ételeket elrontani ilyen gusztustalan árakkal! VÁNDORMADÁR A személyzeti osztály vezetője a jelentkezőhöz: — Ügy látom, hogy nagyon szeret állást változtatni. Az utolsó helyén mennyi időt töltött? — Nem tudom, kérem, mert azon a napon véletlenül nem volt nálam a karórám.- Asszonyom, őzt hiszem, egy időre abbahogyjuk a saláta- és réaadiétőt (Weltwoche) REKLÁM Egy amerikai konzervgyár George Foreman bokszvilágbajnok képét ragasztotta a tejes- üvegekrel, ezzel a felírással: „Ez a bivalyerős, legyőzhetetlen, kemény fickó mindennap a mi tejünket issza.“ Egy hét múlva megjött a konkurrencia válasza. A másik üzem üvegein egy kedves cse- csettnő képe volt látható. És a szöveg: „Nem kell bivalyerősnek és legyőzhetetlen, kemény fickónak lenned. Ezt a tejet már csecsemőkorodban is megihatod!" MAGYARÁZAT — Mindig foglalkoztatott — mondja Krahu- lác a barátjának —, hogy miért van a japánoknak ferde szemük ... — Ez nagyon egyszerű — feleli a barát. — Ha nem volna ferde vágású a szemük, nem lennének japánok! A kritikus így szól a mellette üio barät)ahpz o hangversenyen: - Ez az enekes szivet, lelket beleadja az éneklésbe! — Pedig jobban tenné — feleli a barát —, ha a hangját adná bele! VÁLTOZNAK az idők- A mi időnkben nem volt ekkora hűhó a szex körül, mégis kilencen voltunk testvérek. (Sajdik Ferenc rajza) AZ EZERKETTEDIK MESE Magához hívatja háremének legidősebb tagját a kalifa, s így szól hozzá: — Fatime, mondd meg valamennyi feleségemnek, hogy mehetnek, amerre akarnak ... — De miért? — kérdi a meglepődött Fatime. — Mert beleszerettem egy másik hárembe. TAPASZTALATLANSÁG Az anya meglátogatja a lányát, aki csak nemrég ment férjhez. — Mondd csak, kislányom, hogy jössz ki a férjeddel? — volt az első kérdése hozzá, — Ó, kitűnően, mama! — felelte a kis menyecske. — Az én Róbertem mindent megad nekem, amit csak kívánok. — Ez akkor azt jelenti, kislányom — dohogta a mama —, hogy keveset kívánsz! 1974. I. 13. SZÉP FAMÍLIA A börtönőr megkérdezi a rabot: — Mondja, hogy lehet az, hogy magát sohasem látó* gátja meg senki? Nincsenek hozzátartozói? — Már hogyne lennének — indignálódik a rab. — De mindnyájan itt vannak. £ jvrVsí-i KÉP^MB A'N • ;**. 'V Papa/'' :" honnan tudja a v ; festő, hogy mar kész O képe-* '■:* (Köruzel.a).: SAfNALATOS ESET Kifogják a t u ldok ló skótot a folyóból. Amikor magához tér, azt mondják neki az életmentők: — Ha nem öntöttünk volna magába konyakot, már régen a másvilágon lenne! — Vigasztalhatatlan vagyok — sóhajtott fel a skót —, életemben egyszer iszok konyakot, s akkor is eszméletlennek kell lennem! Hosszabb várakozás után egy szövetkezeti lakás boldog tulajdonosa lettem. A berendezéssel különösebb bajom nem volt, ugyanúgy ment, mint a többi lakásban. A ház egész nap harsogott a kalapácsok, a fűrészek, vagy más szerszámok zajától. De éjjel is, amikor ezek a zajok szüneteltek, a pince felől különös kopogás hallatszott, mintha a téglafalat ütögetnék. Eleinte nem törődtem vele, de néhány hét múlva, amikor már mindenki elrendezkedett a lakásban, s a pincebeli zörej méq tartott, nyugtalanság vett erőt rajtam. Megkérdeztem szomszédomat, hallja-e ő is a zajokat. — Hogy hallom-e?! De menynyire. Éjjelente nem is tudok aludni! Elhatároztuk, együtt körülnézünk a pincében: mi lehet az oka? Zseblámpával felszerelve leereszkedtünk az alagsorba. Éjjel volt. — Hall valamit? — súgtam szomszédom fülébe. — Ügy gondolom, innen jobbról jön... Mindenre elszántan mentünk tovább, s csakhamar az egyik fal előtt álltunk. Ott egészen világosan hallottuk a kopogást. A fal túlsó oldalán lennie kell valakinek! • Ö, egek — futott át agyamon —, csak nem falaztak be ide valakit? — Ember! Egy pillanatot sem vesztegethetünk tovább. At kell törnünk a falat, különben megfulladnak odaát — mondta szomszédom izgatottan. Szerencsére, találtunk a sarokban egy otthagyott csákányt. Nem tartott sokáig, s mealehe- tősen nagy nyílást vertünk a falba. Elámulva láttuk, hogy a fal mögött takaros kis szoba van, benne néhány férfi, overallban, biztosan építőmunkások voltak. A szobában levő bútordarabokra aggatták civilruhájukat, ezek mintha a középkorból származtak volna!... Az építők is meg lepődtek, amikor megpillantottak minket. Egyikük, nyilván a mester, kidugta a fejét a lyukon, s kíváncsian szemlélte a vili any lámpát, meg a pincéből felfelé vezető lépcsőket. Arra a kérdésre, mit csinálnak itt, régies lengyelséqqel elmondta: — Nem tudják, hogy ez a lhíres és nagytiszteletű Zas- kronczyk királyi kamarás palotája? Mi az úrasszony lakószobáját tatarozzuk — mondta a mester. — Mit halandzsázik maga?! — förmedtem rá. — Itt semmiféle híres és nagytiszteletü királyi kamarás nincs, úrasz- szony sincs, itt egy szövetkezeti lakás áll, épült 1972-ben! — Az ist... Látjátok, emberek, milyen gyorsan szalad az idő, mindig mondom. De most fel munkára, nem vesztegethetjük az időt! Szomszédom megrángatta kabátom ujját: — Jöjjön! Most már minden világos. Ezek iparosok, akik a javítómunkával egy kicsit elmaradtak. A végtelenségig húzódó tatarozásokat tehát nem a mi korunkban találták fel. FELIKS DERECKI Szöveg nélkül (H. Lehoczký rajza) Szöveg nélkül. (Smrke raj/a) MÉRGELÖDÉS
