Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-04 / 288. szám, kedd
KÉTSÉGES A GENFI BÉKETÁRGYALÁSOK SORSA? Kairói helyzetjelentés A VDK ELÍTÉLI AZ AMERIKAI FENYEGETŐZÉST ŰJ SZÓ Kairó — Egyfelől a tűzpárba- jokkal súlyosbított katonai feszültség fokozódása, másfelől a tűzszünet megmentése érdekében kifejtett diplomáciai erőfeszítések intenzitása jellemezte a hét végét a Közel-Keleten. Kairó egyértelműen Izraelt teszi felelőssé a veszélyes helyzet kialakulásáért. Izrael az ENSZ-határozatok szabotálásával súlyos feszültséget idézett elő a térségben, és ez nem segíti elő, hogy megfelelő alapot teremtsenek a december 18-ra javasolt béketárgyalásokhoz — mutatott rá Szadat egyiptomi elnök, amikor szombaton fogadta Vinogradov szovjet és Eilts amerikai nagykövetet. Az egyiptomi kormányszóvivő ugyancsak megerősítette, hogy egyelőre nincs értelme a katonai tárgyalások felújításának, mert élőiről kezdődnének Izraelnek a tűzszüneti megállapodás második pontjával kapcsolatos, időhúzó manőverei. A kairói Al Ahram szerint ilyen körülmények között rendkívül kétséges a genfi béketárgyalások sorsa. Ahmed Iszmail egyiptomi hadügyminiszter vasárnap látogatást tett a haditengerészet egységeinél és az északi zóna katonai támaszpontjain. Látogatása során arra hívta fel a figyelmet, hogy a fegyveres erőknek minden eshetőségre készen kell állniuk. Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter december 13- án az egyiptomi fővárosba, majd további három arab országba látogat — közölte az Al Akhbar című kairói lap. Washingtoni diplomáciai körökben a hírt azzal egészítették ki, bogy az amerikai diplomácia vezetője december 11—12-én a NATO Brüsszelben tartandó miniszteri tanácsülésén vesz részt, majd csaknem biztosra vehető, hogy közel-keleti villámlátogatásai során Izraelt is felkeresi. Útjának célja a december 18- án Genfben kezdődő közel-keleti konferencia végső előkészítése. A térségben folyó jelenlegi diplomáciai erőfeszítések közül kiemelkedik Ensio Siilasvuo- nak, a közel-keleti ENSZ-erők parancsnokának tárgyalássorozata. Vasárnap — mint jelentettük — Jeruzsálemben Mose Dajan izraeli hadügyminiszterrel tárgyalt, majd Kairóba utazott s ott fogadta őt Ahmed Ali Iszmail egyiptomi hadügyminiszter. Mindkét megbeszélésen elsősorban az egyiptomi— izraeli tábornoki szintű megbeszélések felújítási lehetőségeiről esett szó. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter vasárnap fogadta Hermann Eilts-t, az amerikai érdekképviseleti misszió vezetőjét és Philip George Adams brit, valamint Pekku Milinen finn nagykövetet. Az arabközi diplomáciai élet új fejleménye Líbia kairói nagykövetének és a nagykövetség legtöbb alkalmazottjának visszahívása, nyugati jelentések szerint nem keltett különösebb meglepetést Egyiptomban. Hivatalos szóvivő nem volt hajlandó kommentálni a lépési, utalva arra, hogy Kairó pillanatnyilag elsőrendű feladatá nak a genfi nemzetközi konfe renciára való előkészületeket tartja. Erről tágyal az egyip tömi vezetőkkel Jasszer Arafat is, aki éppen a líbiai fővárosból érkezett vasárnap este Kairóba. Damaszkusz —- Miközben Síi - lasvuo tábornok Jeruzsálemben izraeli katonai vezetőkkel tárgyalt, a damaszkuszi rádió ar ról adott hírt, hogy háromórás tüzérségi párbaj zajlott le szí riai és izraeli fegyveres erők között. Damaszkuszban egy katonai szóvivő arról tájékoztatta a sajtót, hogy egy izraeli műszaki alakulat a front északi sza kaszán behatolt Szíria területére, s tüzet nyitott szíriai előretolt állásokra. A szíriai fegyveres erők feltartóztatták a betolakodókat, szétszórták az ellenséges alakulatot, s megsemmisítették a támadók hadifelszerelését. Kairó — Anvar Szadat egyiptomi államfő Asraf Marvan elnöki tanácsadót Tripoliba küld te, hogy megbeszélést folytasson a líbiai vezetőkkel. Valószínűleg a két ország kapcsolatairól lesz sző, amelyek miután Líbia kairói nagykövetét hazarendelték állomáshelyéről — érezhetően feszültebbé váltak. Tel Aviv — Hétfőn 28 amerikai tiszt érkezett Tel Avivba, hogy csatlakozzék a közel-kele ti ENSZ-erőkhöz és részt vegyen munkájukban u szuezi frontvonalakon. Jeruzsálem — Az izraeli kormány hivatalosan bejelentette, hogy Mose Dajan izraeli hadügyminiszter a héten Washingtonba utazik, s megbeszélése két folytat Henry Kissinger külügyminiszterrel és fames Schlesinger hadügyminiszterrel. Utazásának pontos dátumát biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. Bejrút — Faud Naffah libanoni külügyminiszter bejelentette, hogy országának költség vetéséből hat százalékot, mintegy 60 millió libanoni fontot az arab országok küzdelmének szolgálatába állítanak. BOCSÁSSÁK SZABADON LUIS CORVALANT! 1973. XÍJ. 4. Moszkva —- A Komszomol Központi Bizottsága, a szovjet ifjúsági szervezetek bizottsága és a Szovjet Diáktanács a Komszomolszkaja Pravda vasárnapi számában nyilatkozatot tett közzé, amelyben követeli: haladéktalanul bocsássák szabadon Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát. A szovjet ifjúsági szervezeteik kijelentik: a lenini Komszomol, az ifjúsági szervezetek, az egész szovjet ifjúság megbélyegzi a fasiszta junta bűnös akcióit és ismét határozott támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja Chile népének és ifjúságának igazságos harcát. Követeli az üldözések és a megtorlások megszüntetését, Luis Corvalán és minden chilei politikai fogoly haladéktalan szabadonbo- csátását.“ A chilei fasiszta junta limai nagykövetsége cáfolta azt a hírt, hogy egy koncentrációs táborban meghalt Daniel Vergara, a Népi Egység kormányának belügvminiszterhelyettese. DJ AKARTÁBAN folytatódnak a diákzavargások. Az utóbbi napokban diáktüntetésekre került sor az Indonéz Bank, a parlament, a külügyminisztérium és a japán nagykövetség előtt. A tüntetők követelik, hogy az indonéz állam a nemzeti érdekek védelmében fokozza a külföldi monopóliumok ellenőrzését. Vergarát, — aki szeptember 11-én a fasiszta államcsíny első óráiban a Moneda-palota fegyveres védelmében súlyosan megsebesült — orvosi kezelés nélkül, embertelen körülmények között tartották Dawson börtönszigeten. Halálának hírét a Né pi Egység római titkársága közölte szombaton. ANDREJ GROMIKO,'szovjet és Douglas-Home brit külügyminiszter hétfőn Moszkvában eszmecserét folytatott. Az angol miniszter a szovjet kormány meghívására tartózkodik Moszkvában. HAZÁNK moszkvai nagykövetségén a csehszlovák—szovjet barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és együttműködési szerződés megkötésének 30. évfordulója alkalmából rendezett sajtóértekezlet nagy érdeklődésnek örvendett. ROBERT GALLEY, francia nemzetvédelmi miniszter Moszkvába érkezett Grecsko marsallnak, a Szovjetunió nemzetvédelm i miniszterének meghívására. ANDRUCOPULOSZ miniszter- elnök rendeletére valamennyi görög minisztérium főtitkárát leváltották tisztségéből. E lépés csupán egyike azoknak, amelyekkel a hatalomra került junta meg kívánja tisztítani sorait a Papadopulosz idején funkcióba került káderektől. NGUYEN HUU THONAK, a DNFF KB Elnöksége elnökének, a DIFK konzultatív tanácsa elnökének vezetésével Moszkvából Varsóba utazott a Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége. BUMEDIEN, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke tegnap fogadta Nicolae Ceausescut, a Román Államtanács elnökét, aki Algírban megszakította Washingtonba vezető útját. HÁGÁBAN a chilei szolidaritási bizottságok tüntetéseket szerveztek a chilei katonai junta által elkövetett bűncselekmények elleni tiltakozás jegyében. A tüntetők a kormánypalota elé vonulva tiltakozó petíciót nyújtottak át a holland kormány képviselőinek. A KUBAI nép vasárnap ünnepelte a forradalmi fegyveres erők napját. Országszerte ünnepi esteket rendeztek, amelyeken a dolgozók találkoztak a fegyveres erők képviselőivel. A FRANCIA Baloldali Radikálisok Mozgalma (MRG) elhatározta, hogy a mozgalom szervezett párt formájában folytatja működését. Megválasztották a párt vezető szerveit, elnökké Robert Fablet választották. ANDRE V1EGUET, az FKP Politikai Bizottságának tagja a KB titkárságának ülésén bejelentette, hogy az FKP XX. kongresszusa óta eltelt 11 hónap alatt a párt 62 000 új taggal gyarapodott. NAIROBIBAN a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 4. afrikai regionális konferenciája a Délafrikai Köztársaság, Dél-Rhode- sia és a gyarmatosító Portugália ellen irányuló kereskedelmi és gazdasági bojkottra vonatkozó intézkedéseket fogadott el. A dokumentum a fajüldöző rezsimekkel való mindenféle kereskedelmi tevékenység megszüntetését irányozza elő. Hanoi — A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma közleményében keményen elítélte az Egyesült Államok fenyegetőzéseit a vietnami néppel szemben. A minisztérium szóvivője által Ismertetett nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy 1973. november 30-án J. Schle singer, az Egyesült Államok hadügyminisztere kijelentette: Nixon elnök Dél-Vietnam (Saigon) támogatására a kongresz- szus hozzájárulását fogja kérni hadműveletek indításához, ha „Észak-Vietnam átfogó támadást indítana“. Schlesinger ugyanakkor azt állította, hogy Nixonnak „felhatalmazása van az indokínai bombatámadások felújításának elrendelésére“. Schlesinger e kijelentése — amely Richardson, volt amerikai hadügyminiszter április 3-i, valamint John W. Vogt tábornok a, Csendes-óceán térségében állomásozó amerikai légierő főparancsnoka november 2-i fenyegetőzései után hangzott el — felháborító provokáció a vietnami néppel szemben, kihívás a világ, így az Egyesült Államok béke- és igazságszerető közvéleményével szemben is. A VDK külügyminisztériuma keményen elítéli Schlesinger fenyegetőzéseit és határozottan követeli: az Egyesült Államok szüntesse be katonai beavatkozását Dél-Vietnam belügyeibe, tegyen eleget a párizsi megállapodás rendelkezéseinek. A vietnami népnek a függetlenségért és szabadságért vívott igazságos harcát az Egyesült Államok semmiféle fenyegetőzése sem képes megakadályozni. Rakétatámadás egy dél-vietnami üzemanyagraktár ellen Saigon — A dél-vietnami hazafiak, a Thieu-rezsim nem szűnő területrabló hadműveleteinek megtorlásául és azok akadályozására, hétfőn kora hajnalban rakétatámadást intéztek a Gia Dinh tartományban, Saigontól 12 kilométernyire délkeletre levő Nha Be-ben lévő hatalmas üzemanyagraktár ellen. A Shell olajtársaság itteni 43 üzemanyagtároló tartálya lángba borult, s a feltételezések szerint eddig legalább 35 millió gallon üzemanyag, a saigoni tartalékok 35—50 százaléka pusztult el. Saigon katonai kormányzója azonnal betiltotta az üzemanyag-eladásokat, a fővárosban rendőrség őrzi a benzinkutakat. A saigoni kormány szóvivője rögtönzött sajtóértekezletén azt állította, hogy a megsemmisült üzemanyag polgári célokat szolgált volna, nem tagadta azonban, hogy a veszteség a hadsereg utánpótlásaira is kihat. BOLGÁR PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Budupest — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának meghívására hétfőn délelőtt hivatalos baráti látogatásra Budapestre érkezett a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. A delegációt Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke vezeti. A delegáció tagja Sztanko Todorov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke is. A bolgár párt- és kormány- küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és más magyar közéleti személyiségek fogadták. VÁLASZTÁSOK DÁNIÁBAN Dániában ma rendkívüli politikai választást tartanak. A belpolitikai erőviszonyok újabb felmérését az tette szükségessé, hogy Anker Jörgensen szociáldemokrata kisebbségi kormányát november 8-án a parlamentben leszavazták. Dániában legutóbb 1971 szeptemberében tartottak képviselő- házi választást. A kommunista párt csaknem 40 000 szavazatot szerzett, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy képviselői mandátumhoz jusson. A kormányzó szociáldemokraták között az utóbbi időben kiéleződtek az ellentétek az ország NATO- és közös-piaci tagságát illetően. Dánia 1973. január 1-e óta tagja a Közös Piacnak. A csatlakozás óta hallatlanul felszökött a közszükségleti cikkek ára, s kedvezőtlenül alakult a fizetési mérleg is. A dán nagytőkések az év elején megtagadták az új munka* szerződések aláírását. Emiatt márciusban és áprilisban az egész országot megrázkódtató sztrájkok robbantak ki. A szociáldemokrata kisebbségi kormányt leszavazásáig a Szociális Néppárt támogatta, és együtt egy fős szavazattöbbségük volt a parlamentben. NYUGATI OLAJVÁLSÁG Washington — A „maradj otthon" mozgalom vasárnap elérte az Egyesült Államokat is. A benzinkutak 90 százaléka zárva tartott, így kockázatos vállalkoKísértetiesek a párhuzamok. A dühödten haladásellenes, a törvényes kormány öl len fellázadó, a hatalmat puccsal átvevő chilei katonai junta Santiagó nagy sportstadionjában rendezte be első, hatalmas internáló táborát, mert a börtönökben már nem volt hely annyi ember számára, amennyit jónak láttak „begyűjteni“ Pinochetek. És a sportstadiont használta fel Athénban a görög jobboldali kormány is a haladó elemek fogva tartására (mégha később az történt is, hogy még ez a jobboldali rezsim sem bizonyult eilég- gé jobboldalinak a tőle a hatalmat elragadó, még jobboldalibb új junta számára). Páncélosok, terror, sportstadion, mint internáló tábor — igen, a párhuzamok kísértetiesek, a fasizmus módszerei újra, meg újra ismétlődnek. Most például Dawson sziget esetében is. Chile legdélibb körzetében, a Magellán-szoros vidékén, a legügészségtelenebb éghajlat alatt fekszik ez a sziget, amelyet a chilei fasiszta hatalom most börtönnek, interDawscm sziget f o g E y a i náló tábornak rendezett be. (Emlékezzünk: amikor 1967 áprilisában a görög katonai junta puccsal átvette a hatalmat. Ugyancsak távoli szigeteken, Leroszon, Jaroszon rendezett be börtönnél is rosszabb koncentrációs táborokat a haladó emberek fogva tartására.) Dawson szigetére szállították át Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát és Allende Népi Egység kormányának több tagját, köztük szocialistákat és radikálisokat. Fokozódik tehát és még szélesedik is, mert egyre töibb embert érint a chilei fasiszta terror. A történelemből azonban jól tudjuk, hogy a szélsőjobboldali zsarnokság mindig megszüli a maga ellenfeleit is, azokat, akik a legkegyetlenebb megtorlások közepette is vállalják a harcot népük szabadságáért. És az ellenállók, a demokraták. a haladó chilei emberek harcát szerte a világon támogatja az emberiség többsége Naponta újabb és újabb jelentések érkeznek a szolidaritás megnyilvánulásairól. A Morning Star például figyelmeztetett a Dawson szigeti állapotokra, s arra, hogy Corvalánt újból életveszély fenyegeti. S ugyanazon a napon jelentették Svájcból, hogy az ország értelmiségének 500 kiemelkedő képviselője írta alá Genfben azt a petíciót, amely elítéli a chilei katonai puccsot és támogatásáról biztosítja a chilei ellenállási mozgalmat. zásnak bizonyult messze útra indulni. Azok, akik otthon maradtak, meghallgathatták a televízióban a jegyrendszer ellen, de az olajtermékek árának emelése mellett nyilatkozó Schultz pénzügy- minisztert. Az elnök gazdasági főtanácsadója szerint olyan rendszer, amely a benzinadagolást vonná maga után, nem volna működőképes, tehát a fogyasztást a korlátlan áremelés lehetővé tételével kell csökkenteni. A Fehér Ház illetékesei is olyan híreket szellőztettek, hogy az elnök csupán „végső esetben“ rendeli el a jegyrendszert. Amerikában is, Nyugat-Euró- pában is a termeléscsökkenésből adódó munkanélküliség gyors és ütemes növekedésére számítanak. Ezt tételesen is megfogalmazza a Közös Piac végrehajtó bizottságának külön jelentése, amelyet a külügyminiszterek hétfőn megnyílt értekezlete elé terjesztettek. Brüsszeli források szerint az energiakérdés központi szerephez jut majd a tanácskozáson, noha — politikai okokból, Nagy- Britannia és Franciaország nyomására — az olajválság, mint olyan, nem került fel a hivatalos napirendre.