Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-21 / 277. szám, szerda
RIASZTÓ ÁRNYAK AZ OLAJFRONTON Bevezetik o jegyrendszert Hollandiábon? 0 Áremelések Luxemburgban Korlátozások Dél-Afrikábon is Moszkva — Az „olajínség“, amely sújtja az Egyesült Államokat, miután az arab államok csökkentették a kőolaj-kitermelést, elérte az amerikai fegyveres erőket is. Mint a hadügyminisztérium közölte, az utóbbi időben 50 százalékkal csökkentették az Egyesült Államok fegyveres erőinek olajellátását. A fegyveres erők már most kénytelenek felhasználni vas- tartalékaikat. A Pentagon ugyanakkor először alkalmazza azt az 1950-es törvényt, amely szerint a fegyveres erők elsődlegességet élveznek az országban termelt kőolaj felhasználásában. Mint az Humanité, a francia kommunisták lapja írja, a nemzetközi olajmonopóliumok, köztük a Shell és a Mobil OH arra használják fel a kialakult helyzetet, hogy rekord-nyereséget érjenek el. A nemzetközi olajmonopóliumok figyelmeztették az ENEL olasz állami villamosenergetikai társaságot, hogy 10—20 százalékkal csökkentik a számára küldött kőolajtermékek mennyiségét. Olaszország számos körzetében érezhető a villamos- energia-hiány. A Néniét Szövetségi Köztársaság kormánya felhívással fordult a lakossághoz, hogy takarékoskodjék az üzemanyaggal és a fűtőanyaggal. Az ESSO társaság 15 százalékkal csökkentette a nyugatnémet benzinkutak ellátását. Az NSZK-ban az utóbbi két hétben 7—8 százalékkal emelkedett a benzin ára Hollandiában bejelentették, hogy különleges kormányhivatal alakul, amely előkészíti a kőolaj, és a kőolajtermékek elosztására bevezetendő jegyrendszert. Willy Claes belga gazdaságügyi miniszter rádióbeszédébe« közölte, hogy még a bevezetett korlátozások ellenére is mindössze két hónapra elegendő a tüzelési célokra használt mazut és három hónapra az áutőköz- lekedéshez szükséges üzemanyag. A Journal de Geneve című svájci lap szerint az ország üzemanyag- és folyékony fűtőan y agk és zl et ei k i m er ii 1 ő f é 1 ben vannak. Luxemburgban bejelentették, a benzin, a mazut ós a diessel- olaj árának emelését. A benzinkutak szombaton és vasárnap zárva lesznek. Pretoriai jelentések szerint a Dél-afrikai Köztársaságban szombaton estétől hétfőn reggelig zárva tartják a benzinkutakat. Még szigorúbb intézkedések hez kénytelenek folyamodni a rhodesiai hatóságok. A nyugati monopóliumok, amelyek eddig megsértve az ENSZ által elrendelt szankciókat, ellátták Rhodesiát fűtőanyaggal, most nem képesek teljesíteni a vál lalt „kötelezettségeiket“. London — Egyelőre önkéntes takarékosság, de ha az olajellátás helyzete romlik: adagolás — ez az angol kormány taktikája a kőolajimport csökkenése, a bányász-sztrájk ós az erőművek dolgozóinak munkalassítása miatt kialakult nehéz energiahelyzetben. A kormány máris utasította az olajvállalatokat, hogy tíz százalékkal kevesebb olajat ós olajszármazékot szállítsanak a szolgáltató iparágaknak ós a termelésnek, mint amennyit a múlt óv hasonló időszakában eladtak. A kabinet bizonyos kivételeket tesz rendelkezése alól. Washington — Az amerikai szenátus törvényjavaslatot szavazott meg, amely rendkívüli hatalmat biztosít Nixon elnöknek az energiaválsággal kapcsolatos prolémák megoldására. A háromnapos vita után 78 szavazattal 6 ellenében elfogadott törvényjavaslatot még jóvá kell hagynia a képviselőháznak, hogy ezután az elnök aláírásával léphessen hatályba. A törvényjavaslat értelmében Nixonnak 15 nappal ezután, hogy aláírta a dokumentumot, be kell jelentenie rendkívüli energia-gazdálkodási programját. Az előirányzat szerint a törvényjavaslat hatálybalépését követő tíz napon, illetve négy héten belül huszonöt százalékkal kell csökkentenie az Egyesült Államok energia-fogyasztását. Ismét módosul az árpolitika? OPEC-tanácskozás Bécsben 1973. XI. 21. Bécs — Kedden délelőtt tíz órakor harmadik ülésüket kezdték Bécsben a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai. Az OPEC 36. miniszteri ülését eredetileg egynaposra tervezték, de a termelési, technikai és árkórdósek- ben kialakult vita miatt a tanácskozást kedden is folytatni kellett. Megfigyelők szerint az olajtermelő országok között nem minden kérdésben tapasztalható egyöntetűség. Amíg egyetértenek abban, hogy az „arab ügy" érdekében szükséges megfelelő intézkedéseket tenni, a határozatok hozatalánál az országok egyéni érdeke vagy országcsoportok törekvése jut kifejezésre: Bizonyos külön út jelei vehetők észre a tíz arab olajtermelő országot tömörítő OPEC döntéseinél, csakúgy mint az egyoldalú áremelésekre tett intézkedéseknél vagy javaslatoknál. Ezzel kapcsolatban bécsi körökben olyan hírek terjedtek el, hogy az arab országok erőteljesebb vonala miatt az OPEC szervezetén belül — amelyhez afrikai, ázsiai és dél- amerikai országok is tartoznak — a viszálykodás gyökerei mind mélyebbre hatolnak. A most zajló miniszteri ülést zárt ajtók mögött rendezik és a belső problémakörről nem szivárognak ki részletek. Nagy szakértői csoport készítette el azt a titkos jelentést, amely az arab olajtermelő országok árstratégiájának terveit is tartalmazza. Annyi bizonyos — mu tatnak rá az OPEC-hez közelálló körök —, hogy az olajtermelő országok az „ár-fegyvert“ még nem alkalmazták minden formában. Az árkérdéssel összefüggően határoznak abban is, hogy a nyugati olajtársaságok képviselőivel megszakadt gazdaKommentárunk A z Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése a hét elején tűzte napirendjére azt a szovjet javaslatot, amely a Biztonsági Tanács állandó tagjai katonai költség- vetésének tíz százalékos csökkentését irányozza elő. A szovjet javaslat értelmében az így megtakarított összeget a fejlődő országok megsegítésére fordítanák. Mint ismeretes, a szovjet indítványt pótlólag tűzték ki az ENSZ idei közgyűlésének napirendjére. A javaslat a közgyűlés megnyitását követő napokban hangzott el; Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter terjesztette a világszervezet legmagasabb fóruma elé. Kétségtelen, hogy a szóban forgó szovjet javaslat, illetve kezdeményezés valóban konkrét lépés az általános és teljes leszerelés felé. Olyan gesztus, amely a látványos nyilatkozatok, a különböző szinten elfogadott dokumentumok helyett a tettek szférájában mozog. Tán hangsúlyoznunk sem szükséges, hogy az utóbbi két esztendőben lényeges előrehaladás történt az általános és teljes leszerelés ügyében. A genfi tárgyalóasztalnál több megállapodást, nemzetközi konvenciót sikerült tető alá hozni. Eredményesnek bizonyult a SALT-tárgyalások első szakasza, az osztrák fővárosban magas szintű megbeszéA hét elején a Gagarin Kiképzőközpontban találkoztak a szovjet és az amerikai űrhajósok, hogy megvitassák a Szojuz—Apollo program további részleteit. (CSTK — TASZSZ) ÜR-SAJTÓÉRTEKEZLET Houston — Houstonban sajtóértekezletet tartottak az 1975. júliusára tervezett közös szovjet—amerikai űrutazásról. Glenn Lunney, a közös űrprogram amerikai technikai igazgatója beszámolt annak az útnak az eredményeiről, amelynek során amerikai műszaki szakértők a Szovjetunióban részt vettek a közös űrrepülés terveinek részletes kidolgozásában, az űrhajósokat ellátó rendszerek, a távközlési összeköttetés és űrkövetés egyeztetésében. Mint elmondotta, az amerikai delegációra nagy hatással volt a szovjet kozmikus repüléseket irányító földi központban tett látogatás. Lunney szerint az - amerikai szakértők véleménye az, hogy a Szovjetunióban mindent megtesznek a közös űrrepülés sikere érdekében. Rendkívül elismerően nyilatkozott a Szojuz szovjet űrhajó megbízhatóságáról és kijelentette: a szovjet tervezők és mérnökök nagy munkát végeztek az űrhajósok biztonságának maximális szavatolására. Lunney emlékeztetett arra, hogy a közös repülés részleteinek kidolgozására amerikai űrhajósok jártak Moszkvában, jelenlelg pedig szovjet szakemberek a houstoni űrközpontban vesznek tevékenyen részt a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban készített ösz- szekapcsolási rendszerekkel végzett kísérletekben. Ezek a kísérletek, valamint az életfeltételek biztosítását szolgáló közös rendszer, a távközlési eszközök és az űrkövetés koordinálásának kidolgozása szigorúan az előre megszabott tervek szerint halad. A telchni- kai igazgató kifejezte azt a meggyőződését, hogy az űrprogram megvalósítása fontos hozzájárulás lesz az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti együttműködés elmélyítéséhez. Elhallgattak a fegyverek Athén — Elhallgattak a fegyverek és működnek a különleges katonai bíróságok Athénban; újabb két személyt ítéltek el a rendkívüli állapot rendelkezéseinek megszegése miatt — mindkettőjüket öt évi börtönre. Miközben a görög főváros stratégiai pontjain továbbra is páncélosok állnak, a rendőrség házról-házra járva kutat baloldali személyek után és az utcán is számos f’ntalt vesz őrizetbe. Világszerte újabb és újabb tiltakozások hangzanak el a görög hatóságok erőszakpolitikája miatt. A svéd és norvég külügyminisztérium nyilatkozatban ítélte el a demokrácia alapvető követelményeit semmibe vevő athéni rendszert. Rómában a közép- és főiskolai diákok rokonszenvtüntetést és sztrájkokat tartottak. Az Egyesült Államokbeli Bostonban az egyetemi ifjúság nagyszabású tüntetést rendezett a görög konzulátus épülete előtt, New Yorkban többszázan követelték utcai felvonuláson valamennyi görög politikai fogoly azonnali szabadonbocsátását. NYIKOLAJ PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke a Kremlben fogadta Mitchel Sharp kanadai külügyminisztert. A megbeszélésen részt vett Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, valamint a kanadai vendég kíséretében lévő több személyiség. A KGST-PALOTÁBAN Moszkvában megnyílt a szocialista országok távirati irodái és sajtóügynökségei vezérigazgatóinak értekezlete. NYIKOLAJ BAJBAKOVNAK, a Szovjetunió Minisztertanácsa alelnökének vezetésével i szovjet küldöttség érkezett Delhibe. A küldöttség Leonyid Brezsnyev közelgő Indiai látogatását készíti elő. LOSONCZI PÁLNAK, az MNK Elnöki Tanácsa elnökének november 23—24-re tervezett tunéziai látogatását későbbi időpontra halasztották. Nigéria, Ghana és Sierra Leone után Tunézia lett volna afrikai kőrútjának utolsó állomása. A KÖZÖS PIAC kilenc államának külügyminiszterei Koppenhágában tanácskoztak. A külügyminiszterek a december 14—15-re tervezett közös piaci országok kormány és államfőinek konferenciáját készítik elő. MAO CE-TÜNG, a Kínai Kommunista Párt KB elnöke fogadta Nguyen Huu Tho-t, a DNFF Központi Bizottsága Elnökségének elnökét, a DIFK konzultatív tanácsának elnökét, valamint a kíséretében lévő Nguyen Thi Binh asszonyt, a DNFF KB tagját, a DIFK külügyminiszterét. GUAYAQUILBEN véget ért az ecuadori Kommunista Párt IX. kongresszusa. A kongresszus megválasztotta az új központi bizottságot és jóváhagyta az ország bel- és külpolitikai helyzetét elemző határozatokat. FAHRIM KORUTURK törökországi elnök felhívta Bulent Ecevitát, a Republikánus Néppárt elnökét és Demirel Suley- mant az Igazságpárt elnökét, hogy alakítsanak új koalíciós kormányt. Sztrájkok, viták/ kérdőjelek Ugrásszerűen növekszik a deficit Angliában London — Az angol kormány egész gazdaságpolitikáját kér dőjelezte meg a munkáspárti ellenzék, amikor az alsóház ülésén bizalmatlansági indítványl terjesztett elő. A szavazás nem veszélyeztette a kormány fennmaradását. Bár a konzervatívok lések indultak a haderők kölcsönös csökkentéséről stb. S ekkor még nem szólottunk az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívásáról... Mégis úgy érezzük — NAPIRENDEN FELÜL annak ellenére, hogy a felsorolt egyezmények, tanácskozá sok rendkívüli fontosságúak —, az ENSZ napirendjén szereplő szovjet javaslat új irányt mutat, új módszert követ. Ennek tulajdonítható vitathatatlan népszerűsége is a világszervezet tagországai között. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint arról, hogy az indítvány elfogadása esetén tekintélyes eszközök állanak majd a világszervezet rendelkezésére, amelyek birtokában komoly tudományos-mű szaki és gazdasági segítséget nyújthat a fejlődő országoknak. Persze, kérdéses, vajon a Biztonsági Tanács állandó tagjai — a Szovjetunión kívül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Kínai Népköztársaság — egyértelműen hozzájárulnak-e a szovjet javaslat megvalósításához. Nos, a pekingi „nem“-re máris elkészülhetünk, viszont kíváncsian várjuk, végeredményben miként nyilatkoznak, illetve milyen álláspontot foglalnak el a nyugati nagyhatalmak? ... Már csak azért is, mert a pillanatnyilag kialakuló és egyre kedvezőbb nemzetközi politikai légkörben hidegzuhanyként hatna az egyértelmű elutasítás. Kiderülne, hogy a nyugati nagyhatalmak nem mindig és nem minden szinten veszik egészen komolyan a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló törekvéseket, pontosabban: elővillannának bizonyos imperialista körök kulisszák mögötti mesterkedései. A szovjet javaslat tehát a világszervezet közgyűlésének a napirendjére került. Felfigyeltető, hogy — főként a fejlődő országok részéről — élénk, pezsgő vita gyűrűzik körülötte. Az eddig elhangzott felszólalások hűen tükrözik, hogy valódi visszhangja — és pozitív visszhangja — csupán az olyan lépéseknek van, amelyek szilárd talajon, testközelben mozognak. Mert más dolog a békéről, az általános és teljes leszerelésről beszélni, ós megint más dolog konkrét javaslatot tenni az asztalra, amely következményeiben nem csupán az általános és teljes leszerelést szolgálja, hanem a népek békés egymás mellett élésének nagyszerű ügyét, a fejlődő országok további fel- emelkedését is. BALOGH P. IMRE számíthatnak saját táboruk számszerű többségére, az uralmon lévő párt derékhadában — mint a hétfői Times írta — rangidős államférfiak és megbízható kampányharcosok maguk is szeretnék jelét látni annak, hogy a kormány ellenőrizni tudja az eseményeket. Ezek az események a múlt héten minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi deficitjét, minden idők legnagyobb hitelezési kamatlábát, minden idők legnagyobb élelmiszerdrágulási ütemét hozták az angol üzleti élet és a fogyasztók számára, a novembertől érvényes, úgynevezett „harmadik gazdasági szakasz“ pedig odavezetett, hogy tíz különböző szakma mintegy 300 000 dolgozója valamilyen sztrájkakciót kezdett vagy jelentett be, tiltakozásul a kereset-korlátozások ellen. A 270 000 bányamunkás túlórabojkottja — a karbantartás nélkül leállított bányák elvizesedése miatt — hétfőtől még súlyosabb termeléskieséseket hoz, miután egy hét alatt a heti 2 300 000 tonnás termelés amúgy is 20—25 százalékkal csökkent. Folytatódnak az országos szénhivatal és a szakszervezet tárgyalásai egy kompromisszumos rendezésről és a bányászok megszavaztatásáról. Béremelést követelnek a londoni tűzoltók, munkalassítást tartanak az erőművekben dolgozó vasasok és az ország 15 000 mentőautó-vezetője közül 8000 csak a legsürgősebb hívásoknak tesz eleget, 1—3 napos béremelési sztrájkot rendeztek a vidéki újságírók, az országos napilapok közül pedig nem egy Anna hercegnő esküvőjéről közölt fényképek nélkül jelent meg a nyomdai grafikusok sztrájkja miatt. < sági-pénzügyi tárgyalásokat mikor folytassák. Az OPEC egyik vezető tisztviselője úgy fogalmazott: „a szervezet továbbra is nyitva tartja kapuit az olajtársaságok képviselői előtt". Ez pedig annak jele, hogy várható a kapcsolatfelvétel a nemzetközi olajtársaságokkal.