Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-03 / 262. szám, szombat
A TERMELÉS FOKOZÁSA ÉS A KÖZSÉG FEJLESZTÉSE Élvezik a járási szervek támogatását £ Eredményes a pártoktatás 0 Gondolnak a kultúrára is Nem hiányzik a tenniakarás Aligha dönthető el, ml a könnyebb feladat: a termelés fokozása, avagy a község fejlesztése. A két feladat fontossági sorrendjét is nehéz lenne megállapítani. Mindkét feladat egyaránt fontos és igényes. Ezt vallják az Ondrejovcei (Bars- endrédi) Efsz mellett működő pártszervezet tagjai is, akik félévi munkatervükbe egyaránt belefoglalták a mezőgazdasági termelés és a falufejlesztés terén rájuk váró feladatokat. Legutóbbi taggyűlésükön egyebek köz: a XIV. pártkongresszus ha tározatalnak a teljesítéséből a szervezetre háruló feladatok megvalósításáról volt szó. Meg állapították, hogy eddig sikeresen teljesítik a feladatokat. A gyűlésen az efsz elnöke beszámolt az őszi mezőgazdasági munkák végzéséről. Arról is tá jékoztatták a legutóbbi tanácskozáson a tagokat, hogy a jpb nemrég az alapszervezetben általános és igen alapos ellenőrzést tartott, s mindent a leg nagyobb rendben talált. Mindezt Lőrincz Andrástól, a pártszervezet elnökétől tudom meg, akivel munkahelyén, az efsz javítóműhelyében beszélgetek. A szövetkezet kovácsa már hét éve áll az üzemi szervezet élén. Lőrincz elvtárs azt is elmondja, hogy taggyűléseik műsorán általában 3—4 napirendi pont szerepel. A gyűléseket rendszeresen 17-e és 20-a között tartják meg. Ha a helyzet megkívánja, rendkívüli gyűlést is összehívnak. Olykor rendkívüli vezetőségi gyűlést is tartanak. Legutóbb a gazdasági vezetőséggel közösen tartott rendkívüli ülést a pártbizottság, s fegyelmi kérdést tárgyalt meg. A pártszervezet tagjainak túlnyomó része a szövetkezetben dolgozik, a többi tag nyugdíjas, tanító stb. A szervezetnek jelenleg 27 rendes és 15 regisztrált tagja van. Ebből 3 nő. Tagjelölt nincs a szervezetben, de még ebben az évben jóváhagyják két fiatal traktoros jelölését. A pártbizottság már tárgyalt a kiszemelt fiatalokkal, akik pártoktatáson is részt vesznek. Pártoktatáson a kommunistákon kívül a szövetkezet pártonkívüli gazdasági tisztség- viselői, a hnb dolgozói és a SZISZ helyi szervezetének a vezetősége is részt vesz. Az idei pártoktatást — a répa- és kukoricabetakarítási munkák sürgőssége miatt — novemberben kezdik meg. A tagok besorolása az egyes körökbe ugyanolyan lesz, mint tavaly volt. A főelőadó az egyik helyi tanítónő, aki párttag és a marxizmus--leninizmus esti egyetemének hallgatója. A pártoktatáson kívül egyéb eszközökkel is hatnak a dolgozókra. Például szemléltető agi- tációval. Az efsz bejáratánál faliújság található, mely különösen az aratás alatt hívta fel az emberek figyelmét. Jő lenne, ha az egész évben olyan jól kihasználnák a faliújság nyújtotta lehetőségeket, mint nyáron, amikor a kombájnosok fényképein kívül a napi teljesítmények is ott voltak a falitáblán. — Hogyan tart fenn kapcsolatot a pártszervezet a helyi fiatalokkal? — kérdem Lőrincz Andrástól. — Fiataljaink rendszeresen meghívják gyűléseikre a párt és a hnb vezetőit — hangzik a válasz. — A pártbizottság egyik tagja feladatul kapta a SZISZ- szervezet tevékenységének a támogatását, s rendszeresen beszámol a fiatalok munkájáról. Termelési feladatokra, az efsz-re terelődik a szó. — Szövetkezetünknek 50 aktív tagja van, s 580 hektáron gazdálkodunk — mondja. — Főleg búzát, árpát, kukoricát és cukorrépát temesztiink. Van tehénállományunk, foglalkozunk bika- és sertéshizlalással. Szövetkezetünk 1974. január 1-től egyesül a Kissalói és a Ilulvin- kyi (Hölvényi) Efsz-szel. A községfejlesztésről nemcsak a pártelnöktől, hanem Szabó Gyulától, a hnb titkárától is érdeklődtünk. Mindketten kiemelték, hogy a község és a járási szervek kapcsolatai igjen jók. Kivált Esek József járási képviselőt, a jnb alelnökét dicsérték. Elégedettek a járási pártbizottság instruktorának a tevékenységével is. A helyi la 'kosoktól viszont a jövőben az eddiginél nagyobb aktivitást várnak. Főleg a társadalmi munkákba való bekapcsolódás terén. A községnek 650 lakosa van. A választási program megvalósítása eddig sikeresen halad. Csupán egy célkitűzésük megvalósításáról, a tűzoltószertár építéséről mondtak le. Már por- talanították a falu útjait és korszerűsítették a közvilágítást. A helyi parkban átépítették a medencét és zuhanyozókat létesítettek. A fürdőhöz öltözőket építettek. Ugyancsak elkészültek a futballpálya öltözői, s már kerítik a stadiont. A helyi kastélyt tatarozzák. A falu művelődési házzal és vendéglővel gazdagodik. Jövőre gyalogjárók is lesznek Endréden. Ezeknek az építését még nem kezdték el. Ifjúsági klub már van a faluban. A jelenlegi klub hülyén a jövőben könyvtár létesül. A választási program megvalósítását a szövetkezet és a falu lakossága támogatja. Sok mindent megemlíthetnénk még a falu életéről. Például azt, hogy legutóbb megr endezték a község hetvenéves lakosainak a találkozóját, melyen 34-en vettek részt. Hasonló találkozókat a jövőben is akarnak rendezni. A nemzeti bizottság polgári ügyekkel foglalkozó testületének jó munkájáról tanúskodik az újszülöttek ünnepélyes beíratása is. Ezekről a sikeres rendezvényekről fény- képfelvételek is készültek, melyek a falu krónikájában láthatók. A pártszervezet tagjainak az eddigihez hasonló aktivitása és a falu lakosságának még nagyobb kezdeményezése a jövőben az eddigieknél is figyelemreméltóbb sikereket eredményezhet mind a termelés, mind a községfejlesztés terén. FÜLÖP IMRE Ú; épületelemgyár 1973. XI. 3. A legkorszerűbb technológiai berendezéssel ellátott épületelem- gyárat helyeznek üzembe az év végén Nové Zámkyban (Érsek- űjvárott). Évi kapacitása több mint 23 000 előre gyártott épületelem lesz. Felvételünkön: Az üzemi csarnokban szerelésre várnak a gépek. (Felvétel: Štefian Petrás — CSTKJ Ma már senkinek sem kell különösebben bizonygatni, hogy az ifjúság szocialista nevelése milyen komoly társadalmi feladat. A CSKP Központi Bizottsága 1973. július 3—4-i ülésén a szocialista nevelőmunka eredményességének további növelése érdekében határozatot hozott. A tanácskozás óta eltelt alig négy hónap még rövid idő ahhoz, hogy általánosítsunk. Az viszont már beigazolódott, hogy igényes, de mindenképpen reális célok valóra váltását kapták feladatul a kommunisták, illetve a szocialista módon gondolkodó és cselekvő párton- kívüliek. örvendetes tényként lehet említeni, hogy e területen sok százan végeznek elkötelezett felelősségteljes munkát. Ezt az átlagos érdeklődésű országjáró ember is lépten nyomon tapasztalhatja. Jesenskén (Feleden J, a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járás mintegy kétezer lakosú községében már jó ideje fokozott gondot fordítanak a fiatal nemzedék nevelésére. Ugyanezt számtalan más faluról és városról is megállapíthatjuk. Csupán a véletlenen múlott, hogy leg utóbb éppen Feleden kezdtük az ezzel kapcsolatos kérdezős ködést. — Községünkben mintegy 500 a harminc éven aluli fiatalok száma — mondta Mogyoródi Béla elvtárs, a helyi nemzeti bizottság titkára. Pártalapszerve zetünk és tömegszervezeteink tagjai tudatosítják a politikai nevelőmunka rendkívüli fontosságát. A CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának júliusi ülésén elfogadott határozatát idejében lebontottuk a helyi viszonyokra. Azóta ennek következetes teljesítését tartjuk leg fontosabb feladatunknak. Három-négy évvel ezelőtt újjászerveztük a községünkben működő tömegszervezeteket, és munká jukhoz teljes mértékben biztosítottuk a feltételeket. — Az ifjúság körében végzett politikai nevelőtevékenységet jelentősen megnehezíti az a körülmény, hogy a fiatalok nagyrésze naponta elutazik a faluból — mondotta Pavol Sojka elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke. Feleden ugyanis alig akad munkalehetőség. Az állami gazdaságot és mindössze néhány helyi jellegű kisüzemet vehetünk számba. így többnyire csak az esti órákban és ünnepnapokon kerülünk köz vetlen kapcsolatba a Rimaszombatban, illetve a közeli környéken dolgozó fiatalokkal. Az utóbbi években örvendetes változásokra került sor h feledi ifjúság tudatának a formálásában és viselkedésében. Munkájukról, tulajdonságaikról elégedetten nyilatkoznak a környékbeli üzemek vezetői és dolgozói. Persze ellenkező egyedi esetek is előfordulnak még, de tény, hogy egyre kevesebb a panaszok, illetve az elmarasztaló véleményezések száma. A faluban élő fiatal dolgozók íelyzetéről, örömeikről és gondjaikról Magdaléna Sojková, a SZISZ alapszervezetének elnöke tájékoztatott. — Alapszervezetünket három évvel ezelőtt alakítottuk újjá. Akkor huszonnégy tagunk volt. Elsősorban arra törekedtünk, hogy összetartsuk a falu fiatalságát, közösen oldjuk meg problémáinkat. A nehézségek ellenére sikereket értünk el. A legnagyobb gondot azonban ma is az jelenti, hogy a továbbtanuló fiatalokra alig számíthatunk. Közülük, sajnos, kevés kerül vissza a faluba. Tevékenységünket az is nehezíti, hogy egyelőre még nincs olyan helyiségünk, amelyet közös munkára, és szórakozásra igénybe vehetnénk. Összejöveteleinket többnyire a művelődési ház kistermében tartjuk, de előnyben kell részesítenünk a községben működő egyéb tömegszervezetek tagjainak ott megrendezésre kerülő gyűléseit, rendezvényeit. Ami a helyi pártalapszer- vezet tagjainak és a nemzeti bizottság dolgozóinak rólunk való gondoskodását illeti, nincs okunk panaszra. Rájuk, csakúgy, mint az iskola pedagógusaira, mindig és mindenben számíthatunk. — Nem közömbös számunkra, milyen körülmények között élnek és dolgoznak a fiatalok — mondta Habán Ottó elvtárs, a falusi pártalapszervezet elnöke, örülünk sikereiknek és segítjük őket. Alapszervezetünknek jelenleg harminc aktív és 86 regisztrált tagja van. Annak ellenére, hogy a párttagok többsége az idősebb korosztályba tartozik. saját erőnkből »oldjuk meg a felmerülő problémákat. Az ifjúsági szervezettel jó a kapcsolatunk. Egy pártgyűlés sem múlik el anélkül,-hogy va lamilyen vonatkozásban ne ke rülnének szóba a fiatalok esz mei nevelésével és a kulturált szórakozási lehetőségek részleges hiánya következtében fennálló problémákkal kapcsolatos kérdések. A legutóbbi pártgyü- lésen részletesen megvitattuk a szocialista nevelőmunka eddigi sikereit és meghatároztuk a soron következő feladatokat is. Orvoslást találtunk a fiatalok leggyakrabban szóba kerülő problémájára, a klubhelyiség létesítésére is. A berendezés megvásárlásához szükséges pénzt sikerült előteremteni. Addig is, amíg véglegesen a fiatalok birtokába kerül az átalakítás előtt álló épület, jobban ki lehetne használni a helyi művelődési ház adta lehetőségeket. Amióta alkalmam volt megnézni a feledi művelődési házat, arra gondoltam, ha abban a néhány faluban, ahol az utóbbi években megfordultam, legalább feleannyi lehetőségük lenne a fiataloknak a szórakozásra, a művelődésre, egyetlen fiatalnak sem kellene esténként jobb híján a füstös kocsmába járnia. Torpis József, a művelődési ház fiatal vezetője három hónappal ezelőtt került a faluba. Elődeitől egy mintegy hárommillió korona értékű művelődési házat és hetvenezer korona adósságot „örökölt“. Az utóbbiból negyvenezret már sikerült letörleszteni. — Ezenkívül ml változott itt azóta? — Sajnos, még nem sok minden. Az adósság fizetése jelentősen fékezi a kulturális tevékenység fejlesztését. A bevételi források pedig semmivel sem bővültek az utóbbi néhány hónap folyamán. A közelmúltban például nálunk vendégszerepeit a MATESZ Thália Színpadának művészegyüttese. A valóban színvonalas előadásra elővételben csak 122 jegyet sikerült eladni. Az előadás előtt alig öt- venet. A közönségszervezés idején több olyan faluban jártam, ahol egyelőre még nincs megfejelő színpad. Az egységes földművesszövetkezetek vezetői panaszkodtak, hogy a kulturális célokra tervezett ez évi pénzösszeget már az aratás utáni hetekben kimerítették a háromnégynapos külföldi kirándulásokra. De a heti három alkalommal szokásos filmelőadásokra sem tolakodnak a nézők. Átlagban huszonöt ember ül az 500 férőhelyes nézőtéren. Pedig sokoldalú munkát végezhetnénk, mert évi kilencvenezer koronás költségvetéssel rendelkezünk és magamat is beleszámítva, öt fizetett alkalmazottja van a művelődési háznak. Aki valamennyire ismeri a feledi pedagógusok munkakörülményeit, különös tisztelettel beszél sohasem lankadó tenni- akarásukról. — Nem akarok panaszkodni, de valóban hátrányos a helyzetünk — mondotta Koós István elvtárs, az alapiskola igazgatója. Régi, egymástól távol eső épületekben folyik a 400 tanuló oktatása. Az iskola 29 pedagógusa közül mindössze hat lakik a faluban. A többiek — csakúgy, mint a szlovák kollégák zöme — naponta utaznak. Amennyiben helyes az értesülésem, csak a következő ötéves tervidőszak második felében várható az új iskola felépítése. Az eredeti tervek alapján akkorra kellene átadni a pedagóguslakásokat is, de bízunk abban, hogy egy-két éven belül ez a probléma is megoldódik. Ha sikerül betartani a lakások átadási határidejét, az iskola bejáró dolgozói sokkal többet tehetnek majd az iskolán kívüli oktató-nevelő tevékenység színvonalának emelése érdekében. A feledi pedagógusok eddigi eredményeiről csak elismeréssel nyilatkozhatunk. Sikerült odahatniuk, hogy lényeges javulás történt a szülők és a pedagógusok együttműködésében, jobb a végzős tanulók szocialista életre való felkészültsége, kevesebb a hiányzások száma és az eddigi 45 tanuló helyett az új tanévben csak hárman jelentkeztek vallásoktatásra. Azok szülei sem meggyőződésből írták alá a kérvényezést, inkább csak a nagyszülők kívánságát tartották tiszteletben. — Megváltozott a falu arculata — mondotta — Pavol Sojka, aztán Mogyoródi Béla elvtárssal közösen kezdték sorolni, hogy az elmúlt négy-öt év alatt melyik utca mivel gazdagodott. — A községfejlesztési akciókból a lakosok, a tömegszervezetek és a közületek egyformán kiveszik a részüket. Lassan már befejezéshez közeledik a tűzoltószertár építése, a Május 9 utca rendezése. Már a tanítólakásokat is átadhattuk volna, ha nem járna annyi gonddal az építőanyagok beszerzése. A tenniakarás, a közös ügyért való lelkesedés nem hiányzik. Az elmondottaknál még többre is képesek a fele- diek, ha az ifjúság érdekeiről van szó. Valamennyien tudatosították, hogy érdemes foglalkozni velük, mert eljön az idő, amikor a ma még ifjú nemzedék tagjai lépnek a helyükbe és folytatják azt a munkát, melyet nagy lelkesedéssel és odaadással ma ők végeznek a falu felvirágoztatása érdekében. LALO KAROLT