Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-15 / 272. szám, csütörtök

AZ ESÉLYESEK a várakozásnak megfelelően Nitrán teljes lendülettel folytatták az olimpiai reménysé­gek jégkorong-tornájának küzdelmeit. Már a kezdet kezde­tén meglátszott, hogy a legnagyobb esélyesek a szovjet és a csehszlovák csapat. Eddig jó benyomást keltettek a len­gyelek és az NDK válogatottjai. NDK—KOREAI NDK 6:2 (1:1. 0:1, 5:0) G : Bogelsack (2), Weber (2), Jurk és Fengler, Hl. Jón Von Goi és Kim Szong-Ig. A koreai játékosok az első két harmadban bírták az ira­mot és a győztes csapat csak az utolsó harmadban kereke­dett felül. SZOVJETUNIÓ — MAGYARORSZÁG 2Í5:U (4:0, 13:0, 9:0) A szovjet együttes tetszés szerint érte el góljait. Leg­eredményesebb játékosa Fegyin volt öt góllal. A második nap első mérkő­zése az NDK—Bulgária találko­zó volt, amelyet az előbb em­lített együttes 7:4 arányban nyert meg. A harmadok ered­ményei: 1:2, 3:1, 3:1. A találkozó különösen az el­ső harmadban hozott nyílt já­tékot, amikor a két csapat_vál- takozott a vezetésben. Az elő­ző naphoz hasonlóan az NDK játékosai erőnléti fölényükről a találkozó hajrájában tettek bizonyságot. AZ UEFA ELNÖKE IS MEGPRÓBÁL KÖZBENJÁRNI Artemio Franchi, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke, aki egyúttal az UEFA elnöke is, kijelentette: „A FIFA szá­mos hibát követett el a Chile—Szovjetunió VB visszavágó mérkőzéssel kapcsolatban. Az UEFA megkísérel ismét közben­járni a FIFA—nál, hogy az ügy méltányos és sportszerű meg­oldást nyerjen, ne végződjék a Szovjetunió játék nélküli kizá­rásával a VB-küzdehnekből.“ NDK—Csehszlovákia 3:2 (2:0, 1:2, 0:0) A csehszlovák jégkorong-válogatott Weisswasserben ját­szotta az új idény első nemzetközi mérkőzését, amely számá­ra balul ütött ki. A fedetlen pályán, esőzésben sorra került találkozón a házigazda együttese fegyelmezett védekezésével és rajtaütésszerű ellentámadásaival tűnt ki, amelyek nagyon sok gondot akoztak a nemzetközileg is elismert csehszlovák védelemnek. Az olasz lapok többsége el­ítéli a FIFA határozatát, amely- lyel kizárta a Szovjetuniót. Az Unitá például így ír: „Szégyen­letes döntés. A Szovjetunió fi­zet rá a FIFA sportszerűtlen és a puccsistákat támogató magatartására. Azért zárják ki a VB küzdelmeiből, mert erköl­csileg teljesen megalapozott és jogos kéréssel állt elő, amely egyébként teljes összhangban állt a szabályzattal is.“ Majna-Frankfurtban a náciz­mus üldözöttéi szövetségének elnöksége mélységesen elítélte a FIFA határozatát, követeli a döntés felülvizsgálatát és szo­lidaritásáról biztosítja a Szov­jet Labdarúgó Szövetséget. A Szlovák Labdarúgó Kupáért A Szlovák Labdarúgó Kupáért játszott mérkőzéseken a bajnok Spartak Trnava és az Inter Bratislava biztos győzel­met aratott, s így jutott az elődöntőbe. A 8. percben Simon ütötte az NDK első gólját, s ugyanő növelte az előnyt a 17. perc­ben. A második harmad 4. percé­ben Simon betetőzte mester- hármasát. Egy perccel később PospíSil távoli lövéssel szépí­tett, majd a harmad közepén Šťastný beállította a végered­ményt. A befejező harmadban a csehszlovák csapat nagy lendü­lettel támadott, de az eredmé­nyen változtatni már nem tu­dott. A csehszlovák együttes tag­jai közül egyik sem szolgált rá a külön elismerésre. Mind­nyájan igyekeztek, de ez most kevésnek bizonyult. A találkozót 4000 néző előtt svéd bírák, Tegner és Anders­son vezették. A csehszlovák együttesben a következő játékosok kaptak helyet: Holeéek — Suchý, Dvo- rák, Machaß, Pospíšil, Kužela, Bubla — Paleéek, Nedomanský, Jirí Holík — Martinec, Jirí Novák, Šťastný — Eduard No­vák, Hlinka, Rumí. sporthíradó Spartak Trnava—Martin 3:0 (1:0). Góllövők: Martinkovič, Kuna és Varadin. Ezen a találkozón a minden részében jobb trnavai csapat biztos és megérdemelt győzel­met aratott. A vendégeket a VSS ellen idegenben aratott győzelem jó hír előzte meg, de csak az első félórában bírták erővel. A hazai csapatban a 72. perc­ben Majerník Varadinl váltot­ta föl, míg a második félidőre Horváth helyett Kramlik állt be. Inter Bratislava — AC Nitra 4:1 (1:1). Góllövők: Petráš (2), Ltip­rich és Obložinský, ill. Takács. A külföld labdarúgása Az Olasz Labdarúgó Szövet­ség hivatalos közlése szerint a Juventus Torino—Independien- te Buenos Aires interkontinen­tális kupamérkőzésre november 28-án kerül sor a római olim­piai stadionban, méghozzá 15.30 órai kezdettel. Az AUSZTRIA—SVÉDORSZÁG labdarúgó VB-selejtező harma­dik mérkőzését november 27-én 18.30 órai kezdettel játsszák Gelsenkirchenben s annak já­tékvezetője az NDK-beli Glöck­ner lesz. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 45. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 128 nyertes á 11 460 korona, III. díj: 4741 nyertes á 405 ko­rona, IV. díj: 85 64U nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosz­tása: I. díj: 2 nyertes á 2U0 (10U korona, II. díj: 67 nyertes á 19 210 korona, III. díj: 3281 nyertes á 565 korona, IV. díj: 63 848 nyertes á 45 korona. A SAZKA nyereményei a kö­vetkezők: I. díj: 64 nyertes á 141 ü ko­rona, II. díj: 1363 nyertes á 105 korona, III. díj: 12 420 nyertes á 15 korona. A MATES 44—45. játékheté­nek nyereményei: I. díj: 5 nyertes á 114 630 korona, II. díj: 619 nyertes á 1380 korona, III. díj: 17 810 nyertes á 80 korona. A vendéglátó csapat a tarta­lékos nitraiakkal szemben gó­lokban is kifejezésre juttatta fölényét. A vendégek csak az első félidőben tudtak egyen­rangú ellenfelek lenni. Ök sze­rezték meg a 10. percben a ve­zető gólt, de azután már csak az Inter játékosai juttatták há­lóba a labdát. Žiar—Lokomotíva Košice 3:1 (2:1). Góllövők: Kutas, Fábry és Beiia, ill. Újhelyi. A 600 néző előtt lebonyolított mérkőzésen a žiari csapat a Žilina után az újabb I. ligás együttest, a Lokomotívát is el­búcsúztatta a további kupa­szerepléstől. A találkozó jó iramú küzdelmet hozott és a hazaiak megérdemelt győzel­met arattak. Áprilisban barátságos mér­kőzésit játszik az NSZK és Ma­gyarország „A“ és ,,B“ labda­rúgó válogatottja. Az eredetileg tervezett április 19—20 időpont helyett közös megegyezés alapján az „A“-válogatottak áp­rilis 17-én játszanak, a „B“- csapatok mérkőzésére egy nap­pal korábban kerül sor. A ta­lálkozók színhelyét még nem jelölte ki az NSZK Labdarúgó Szövetsége. / • Fiissenben az FTC jégko- rOng-együttese a BEK-turna harmadik fordulójában megle­petésre 8:7 arányú győzelmet aratott az esélyes házigazda ellen. A budapesti játékosok küzdőszellemét dicséri, hogy a nyugatnémet csapat már 6:1 arányban vezetett. • A nehézsúlyú profi ököl­vívó Európa-bajnok joe Kngner tízmenetes kihívásos mérkőzé­sen pontozással győzött az amerikai McFoster ellen. • A Nemzetközi Tornász Szövetség kongresszusa Rotter­damban elvetette a Kínai Nép- köztársaság felvételének meg­tárgyalását, mivel ilyen irányú hivatalos kérés nem érkezett a kínai sportszervektől. • Tegnap a szovjet jégko­rong bajnukságban egyetlen mérkőzést játszottak: Krilja Szovjetov—CSZKA Moszkva 3:4 (1:2, 1:2, 1:0). • Az Európai Atlétikai Szö­vetség |AEA) megerősítette, hogy 1976-ban a fedett pályás Európa-bajnokságot Műmben rendezi. A birkózásban bajnokot avattak Befejeződött a kötöttfogású országos bajnokság és az I. li­ga táblázatának élén a Baník Ostrava együttese végzett, amely mind a húsz találko­zón győzelmet aratott. Az előző évfolyamokkal ösz- szehasonlítva változott a hely­zet az élcsoportban. A 2. és a 3. helyet a chomutovi, illet­ve a teplicei birkózók szerez­ték meg, ezzel bizonyítva, hogy Észak-Csehország e je­lentős olimpiai sportágunk egyik fellegvárává lett. Kelle­mes meglepetés a Dukla Tren- öín teljesítménye és negyedik- helye. Meglepetés, de fordított értelemben a ČH Praha, amely­nek ezúttal csak az 5. hely ju­tott. Ezzel csak az országos csa­patverseny fejeződött be, de szombaton és vasárnap az or­szágos egyéni bajnokságra ke­rül sor. Míg az ostravai sző­nyegeken a kötöttfogásúak viaskodnak, a Rudá Hvézda Praha a szabadfogásunkat lát­ja vendégül. Így kezdődött a csapatverseny Budapesten a magyar nem­zetközi asztalitenisz-bajnoksá­gon tegnap a csapatverseny küzdelmei kezdődtek meg. A férfiaknál 17, a nőknél 15 együttes indult. Eredmények: Férfiak: Svédország—Romá­nia 3:1, Franciaország—Ma­gyarország ifjúsági válogatott 3:0, Magyorország ^“—Auszt­ria 3:0, Csehszlovákia—Anglia 3:1, Magyarország „A“—NDK 3:0, NSZK—Bulgária 3:0, Szov­jetunió—Hollandia 3:0, Jugo­szlávia—Lengyelország 3:0. Nők: Lengyelország—NDK 3:0, Magyarország ifi—Jugo­szlávia 3:0, Csehszlovákia— Franciaország 3:0, Szovjetunió —Hollandia 3:0, Svédország— Bulgária 3:2, Anglia—Ausztria 3:0, Magyarország „B“—NSZK 3:0. Az első fordulóban a ma­gyar „Átválogatott erőnyerő volt. • Az angliai Nottinghanihan sorra kerülő nemzetközi fe­dettpályás tenisztorna férfi egyese a következő eredménye­ket hozta: Proisy (francia) — Pilics (jugoszlávJ 6:4, 7:5, Gor­man (amerikai)—Stilwell (an­gol) 6:4, 6:3, Kreiss (amerikai) —McMillan (dél-afrikai) 6:3, 6:4, Okker (holland)—Phillips- Moore (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:4. A csehszlovák teniszezők nagy erőpróbája AUSZTRÁLIA nagyon sokáig korlátlan tenisz nagyhatalom volt, de legjobbjai szép sorjában hivatásos játékosokká let­tek, a különböző világjáró tenisz-csopor­tok tagjaiként vették soron az újvilág nagy városait. Ezek a csoportok a jelent­kező és eredményt felmutató tehetsége­ket sorra elvitték és nélkülük az auszt­rál csapat meg sem tudta közelíteni haj­dani teljesítményeit. Azzal, hogy a volt profik is helyet kaphatnak az ausztrál válogatottban, egyszeriben megnőtt a kenguruk országa teniszsportjának a tekintélye. Ezért akarják a sok szűk esztendő után az ausztrálok visszahódítani a világhege­móniát. Most látják erre elérkezettnek az időt. A Newcombe, Laver, Rosewall hármas, Andersonnal kiegésszítve tiszteletet pa­rancsoló egység. A „három nagy“ szinte mindent tud, amit a fehérsportban csak a kiválóságoktól várhat el az ember. La ver 35, Newcombe 29 és Rosewall 39 éves, s talán éppen ezért főleg a gyor­saság terén mutatkozhat kívánnivaló az ausztrál együttesben. Velük KODES és HREBEC veszi fel a küzdelmet az egyesekben, s egyelőre nem lehet tudni, vajon a párost cseh­szlovák részről a Kodeš, Hrebec, vagy a Kodeš, Zedník kettős játssza-e. KODEST nem kell olvasóinknak bemu­tatnunk. Eddigi szereplésére Wimble­donban tette föl a koronát, hiszen ott Hrebec a Prágai Nagydíjjal nem hivatalos világbajnoki címnek meg felelő rangot biztosított a maga számá­ra. Természetesen őt illette az orosz­lánrész abban is, hogy válogatottunk a Davis Kupa elődöntőjébe jutott. Közben a nagy nemzetközi tornákon is becsü­lettel megállta a helyét. Szívós, ötletes, jó erőnlétű és idegzetű játékos, akire mindig lehet számítani. Méltó társa akadt HREBEC személyé­ben, aki ez idén végleg befutott. Az év elején Davis Kupa csapatunk össze­tételénél reá esett az illetékesek válasz­tása, s nem indokolatlanul. Nagyon jö és biztos pontszerzőnek bizonyult. Tel­jesítményei legjobbikát éppen a Prágá­ban sorra került Nagydíj során nyújtot­ta, ahol káprázatos küzdelemben kész­tette megadásra magát Kodešt is. Ez olyan siker, amelyhez kommentár sem kell. Hrebecről már előbb is mondták, hogy ha állandósítani tudja formáját és csak a játékkal törődik, nagy dolgok vár­hatók tőle. Most a jelek szerint elérke­zett nála ez az Idő. Bámulatósan sokat tud futni, elérhetetlennek vélt labdákat is visszaad, s ráadásul az ötletességgel sem áll hadilábon. Ausztrál körökben biztos hazai győ­zelemre számítanak, s a leggyakrabban ennek arányát 4:l-re becsülik. A cseh­szlovák színek képviselői számszerű ered­ményt nem ígérnek és nem jósolnak. Ál­talában keveset nyilatkoznak. Remélhe­tőleg a melbournei füvespályán, — amely természetesen elsősorban a hozzá szo­kott vendéglátóknak kedvez majd —, meg­mutathatják, hogy nem hiába tartják a Kodeš, Hrebec kettőst ma Európa leg­jobbjának. Hazánk színeiért, s földrészünk teniszsportjának képviseletében is küzde­nek majd. Nem utolsósorban azt is bebi­zonyítják, milyen nagy játékerőt képvisel a csehszlovák teniszsport, amelynek kívü­lük sokkal több fiatal tehetsége is vanv mint bárhol Európában. (zala) MAR A JESKORONGOZASBAN IS..: Az olimpiai reménységek Nitrán sorra ke­rülő jégkorong-tornájának első napján mér­kőzött egymással Csehszlovákia ős Bulgária együttese. (Matis felv.) Ho lnap kezdődik Melbourne városában az Ausztrália—Cseh­szlovákia tenisz Davis Kupa-találkozó, amelyen az ez évi döntőbe jutás a tél. A másik ágon már ismerjük a döntő részvevőjét. Az Egyesüli Államok csapata jutott oda, amely biztos győzelmet aratott Románia együttese fölött. Az Egye­sült Államuk együttese egyébként a Davis Kupa védője, de az új kiírás szabályai értelmetlen 1973-tól fogva a védő nem részesül abban az előnyben, hogy mindvégig erőnyerő, s a döntőben kell csak megvívnia kihívójával. Az amerikai csa­patnak különben sem volt túl nehéz dolga az elődöntőben, mert Románia együttese Tiriac kiválásával túlzottan „félolda las“ letl, mindent Naslasenak kellene megoldania... A nagyobb küzdelem éppen az ausztrál—csehszlovák pár­viadalon várható a döntőbe jutásért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom