Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-13 / 270. szám, kedd

Ű J FILMEK ÉGŐ HÖ (szovjet) A Nagy Honvédő Háború ese­ményei és egyetemes drámája állandó témája a szovjet film- művészetnek. Az utóbbi évek­ben az alkotók azonban már nem nagy általánosságokban ábrázolják a háborút, hanelm egy-egy konkrét eseményt vagy ä harc valamely szakaszát vi­szik vászonra — korhű, doku­mentumigényű filmkrónika­ként. Ezekben az alkotásokban a háború mentes a stilizált- ságtól, pátosztól és regényes­ségtől; nem csupa hős, féle­lem nélküli katona menetel és rohamoz, hanem egyszerű em­berek szenvednek és véreznek. Az első ilyen erőteljes és va­— Jurij Bondarev regénye alapján — megtörtént ese­ményt rekonstruál; 1942 telé­nek eseményeit mutatja be, amikor Sztálingrádnál a szov­jet hadsereg egységei körül­zárták Paulus tábornok fasisz­ta csapatait. A németek kato­nákat és tankokat bevetve megkísérlik, hogy kiszabadul­janak a „hurokból“, s előre­törhessenek, egy szovjet tü­zérségi üteg, fiatal fiúkból to­borzott egység a fagyos hóba ásva magát azonban megaka­dályozza az ellenség előre­nyomulását. A fiatalok Droz- dovszkij parancsnok vezeté­sével valóban feltartóztatják a Jelenet az Égő hó című szovjet háborús filmből. Jóságos háborús film volt az öt­részes Felszabadítás, mely még sokáig megmarad emlékeze­tünkben. Akik látták a J. Ozerov ren dezte Felszabadítást, érdeklő­déssel nézik végig az Égő hó című szovjet filmet is, mely feldolgozását és ábrázolásmód­ját tekintve kissé hasonlít a Felszabadításhoz. Nincs szán­dékunkban párhuzamot vonni a két mű között (a konfrontá- lás lehetetlennek is bizonyul, hiszen a Felszabadítás a ma­ga műfajában páratlan alkotás, hemcsak méreteit és a vállal­kozást tekintve, de egyedülál­ló az események ábrázolása is, a dokumentum- és a játékfilm­stílus ötvözete), annyit azon­ban mete ke11 jegyeznünk, hogy az Égő hó a témaválasz­tást és az ábrázolásmódot te­kintve emlékeztet a Felszaba­dításra. Gavriil Jegjazarov rendező németeket, bár hősies küzdel­mük az életükbe kerül. A fel­robbantott német tankok való­sággal lángtengerré válnak . . . A rendező a filmben igazi történelmi légkört teremtve jól érzékelteti a közelgő győzel­met. A film azonban nelmcsak történelmi freskó, több en­nél; az eseményekkel párhu­zamosan emberi sorsok és jel lemek is kirajzolódnak, meg ismerhetjük azokat a fiatal tü­zéreket, akik kapcsolatban voltak az eseményekkel. Az emberi jellemeket és a törté­nelmet a rendezőnek sikerült egységbe fognia. Elképzeléseit hívein követte Fedor Dobron ravov operatőr, aki különösen a nagyszabású tömeg jelenetek kel nyűgözi le a nézők figyel­mét. Az Égő hó az alkotógár­da eredményes összefogása ré vén szinte egyenes folytatása a Jurij Ozerov által megterem tett háborús filmstílusnak. A második világháború évei­ben játszódik a Harc a győ ízelem után című szovjet film Cselekménye is. Jóllehet a tör­ténet a háború eseményeivel kapcsolatos, az alkotás még Sem tekinthető háborús film- hek, nemcsak a film témája, öe az ábrázolásmódja miatt sem. Vilen Azarov rendező al kotása ugyanis egy szovjet kémelhárítóról szól, akinek a háború alatt sikerült egy né met kémszervezetbe férkőznie, kockázatos ténykedését a há ború befejezése után is folytai ja, bár megszakad a kapcsola­ta az irányító központtal. Mű ködése tehát annál veszélye sthb. Áldozatos és leleményes munkája révén számos titkos anyagot és információt sikerül szereznie, különösen a szocialis­ta országokba küldött nyugati kémekről. Ennyi a film rövid tartalma, melyből kiderül, hogy Vilen Azarov alkotása jellegzetes ka landtörténet; a műfajnak meg felelően a kétrészes film izgal­mas, tele van váratlan fordu­lattal, tempója lendületes. A filmnek a történet jellegéből adódóan, politikai színezete van. —ym — AZ ATOMKORSZAK ÜVEGEI A csehszlovák-^szovjet barátsági hónap keretében több városban 'gyermekfilmfesztivált ts rendeznek. A műsorra tűzött filmek közt van a csehszlovák—NDK közös vállalkozásban készült alkotás, % Hamupipőke három diója című mesefilm is. Röviddel a radioaktivitás fölfedezése után ki-, derült, hogy a radioaktív sugarak az üvegekben káros változásokat idéznek elő. Az újabb, rend­kívül nagy aktivitású sugárforrások az üvegeket nagymértékben elszínezik. Mind az optikai mű­szerekbe, mind a sugárvédelem céljaira hasz­nált eszközökbe olyan üveget kellett tehát ki­kísérletezni, amely nem „barnul“, azaz besugár­zás hatására nem színeződik el. Ismeretes, hogy radioaktív sugárzáskor há­romféle sugárfajta keletkezik. Az alfa-sugarak — ezek héliummagok — csak csekély áthatoló képességűek, ezért az üvegek már néhány szá­zad milliméter mélységben elnyelik őket. E su­garak tehát csak felületi elszíneződést okoz­nak. A béta-sugarak — ezek elektronok — csak néhány milliméter mélységnyire hatolnak az üveg belsejébe. Ellenben a gamma-sugarak — amelyek sokkal nagyobb energiájúak — az eddigi legvastagabb üvegen is áthatolnak és ott ártalmas hatást fejtenek ki. A besugárzás ha­tására az üveg elnyeli az ibolyát, a kéket és a zöldet, és erősen rubinszínűvé válik. A besu­gárzás után az elszíneződés mértéke csökken. A regenerálódás az üveg összetételétől függ. Ebből a szempontból kedvezően viselkednek az ólomüvegek. A besugárzás után majdnem átlát­szatlan ólomüvegek ólomtartalmuktól függően több-kevesebb idő alatt kifehérednek. Ugyanez az eredmény, ha az üvegben arzén vagy anti­món van. De a legkedvezőbb ebből a szempont­ból a ceroxid. Mindazokban az országokban, amelyek atom- és reaktortechnikával foglalkoznak, mind több olyan üvegre van szükség, amelyek nagy sugár- ellenálló-képességük következtében védőablak­üvegnek, atomablakoknak alkalmasak. Az atomablaküvegeknek többféle követelményt kell kielégíteniük. Ugyanolyan mértékben kell a ká­ros sugárzást elnyelniük, mint a betonfalazat­nak, amelybe beépítik őket, de átlátszónak is kell lenniük, hogy jól meg lehessen figyelni az elzárt területen belül lejátszódó folyamatokat, tehát nem szabad elszíneződniük vagy elhomá­lyosodniuk. Megfigyelőablak-üvegekül csaknem kizárólag nagy ólomtartalmú üvegeket használnak. A na­gyobb aktivitású „forró cellák“ védőablakait több — egyenként ]5—25 centiméter vastag — üvegből állítják össze. Ha a sugárzás különö sen nagy aktivitású, a védőablak vastagsága meghaladja a másfél métert is, sőt a brüsz- szeli világkiállításon bemutattak egy atomablak­üveget, amelynek a vastagsága három méter. Ez a jelenleg Ismert legnagyobb aktivitású sugár­zást is elnyeli és nem színeződik el. E többszörös védőablaküvegeket nem egymás­hoz helyezett üveglapokkal képezik ki, hanem az egyes üveglapok között térközöket hagynak, amelyeket finoman eloszlatott olajat tartalmazó folyadékkal töltenek ki. A többrétegű üveglap fényvisszaverődése ugyanis nagyon kedvezőtlen, mert minden egyes üvegfelületen fényvisszave­rődés lép fel, s az ezáltal elszenvedett fény­veszteség annál nagyobb, minél nagyobb az üvegfelületek száma. Miután a nagy ólomtartalmú üvegek a légkö­ri behatások ellen kevéssé ellenállók és vízzel nem moshatók, külső és belső felületüket vé­kony — mindössze 6 milliméter vastag — szo­kásos üveglappal borítják. A maghasadási folyamatok alkalmával neutro­nok is keletkeznek. E neutronok sebességük szerint gyorsak vagy lassúak. A gyors neutro­nok áthatolóképessége nagy, de az atommagok­kal reakcióba lépnek és fokozatosan lefékeződ­nek. A lassú vagy hőneutronok pedig az üveg kémiai összetételét változtatják meg. A mégha- sadási folyamatokat tehát oly cellában lehet csak lefolytatni, amelynek védőablaküvege a neutronok hatása ellen is védelmet nyújt. E cél­ra a bőrt vagy kadmiumot tartalmazó üvegek váltak be. Miután ezek csak a lassú neutrono* kát nyelik el, a gyors neutronokat vízzel vagy polisztirollal kell lelassítani. Az utóbbi időkben sikerült olyan lítium és berillium tartalmú üvegeket előállítani, amelyek a gyors neutrono* kát is lefékezik. Ha az üveg ezüstöt tartalmaz, akkor a sugár­zási megbarnulást az okozza, hogy az ezüstio* nők redukció következtében fémes állapotban jellenek meg. Ezt a jelenséget azonban fel lehel használni a sugáradag mérésére. Ha ugyanis a redukálódott ezüstkristály-magvakat ibolyántúli fénnyel besugározzák, fluoreszkálóvá válnak éá látható sugárzást bocsátanak ki, amelynek erős­ségét fotocellával mérni lehet. Az atomtechnika fejlődését és békés célokra való felhasználását tehát az üvegipar eddig is­meretlen tulajdonságú üvegekkel segítette elő-. Ezeket méltán nevezhetjük az atomkorszak üve­geinek. AUTOMATIZÁLT VÉRKERINGÉS A szív működéséből következtetni lehet a sportoló kondíciójára, tehát várható teljesítmé­nyére, egyszersmind azonban számba lehet ven­ni az egészségére károsan ható túlterhelést is. Az orvosok sokféle módszert alkalmaznak a sportolók szívének vizsgálatára: lépcsőn járat­ják, kerékpároztatják őket, térdhajiítást gyako­roltatnak velük stb. E fizikai munkák előtt, közben és után mérik a pulzusukat, vérnyomá­sukat, légzésük szaporaságát, az oxigénfogyasz­tást és a szédioxid-kiválasztást, a testhőmérsék­let változásait stb. Különösen fontos annak megállapítása, hogy mennyi idő múlva következik ismét be a nor­mális nyugalmi helyzetnek megfelelő állapot. A sportorvost e vizsgálatok elvégzésében többféle műszer segíti. Ezek egy része a mért adatokat önműködően fel is jegyzi. Az eddig használt műszerekhez nemrégiben egy rendkívül egyszerű, teljesen automatikus, azonkívül merőben új mérési módszert lehetővé tevő eszköz csatlakozott. Ennek lényege a kö= vetkező: a megvizsgálandó sportoló orrára orr* szorítót csíptetnek, a szájában pedig a be- éá kilélegzö szerkezet szájrészét helyezik el. A sportoló ezen át lélegzik, miközben a vizsgálat­hoz szükséges testgyakorlatokat végzi. Ily mó­don a gáz-anyagcsere összes adatait könnyű* szerrel meg lehet állapítani. A szívverés szapo­raságát a fülcimpára erősített fotoelektromos készülék regisztrálja. A berendezéshez egy kis számológép is tar­tozik, ez a följegyzett adatokat nyomban fel iá dolgozza. így például a lélegzési hányados —= vagyis a kilégzett széndioxid térfogata osztva az oxigénfogyasztással — még a vizsgálat alatt folyamatosan leolvasható a készüléken. Dr. Böhlau, a készülék NDK-beli szerkesztője számos egészségügyi mérést is végzett. Különö-' sen érdekesek az egyes munkákhoz, munkafo­lyamatokhoz szükséges energiafelhasználást mé­rő vizsgálatai. A SZILÁRD BENZIN A technika és a gazdaság egyes területein különleges célokra újabban szilárd halmazálla­potú üzemanyagokat, mindenekelőtt szilárd ben­zint használnak. A „szilárdításnak“ több módja alakult ki: a benzint pórusos anyagban el lehet nyeletni, zselatinképző anyaggal (zselatin, szappan stb.) össze lehet keverni, vagy vizes benzin-emulziót készítenek s azt vegyszeresen kezelik Egy időben a második megoldás hódított tért. A benzint metilcellulózzal, zselatinnal vagy ka­zeinnal keverték. Néhány szabadalom szerzője azt javasolta, hogy szobahőmérsékleten keverés közben zsírsavat, gyantát és a szappanosítás céljából nátronmeszet adagoljanak a benzinhez. A benzinnek alumíniumsztearát típusú szappan­nal történő sűrítést először a Szovjetunióban dolgozták ki. Mindezek a módszerek a gyakorlatban is be­váltak, de a műszaki követelmények ésszerűbb megoldásokat kívánnak. Fontos ugyanis, hogy ezek a lényegében még mindig folyékony hal­mazállapotú anyagok alaktartók legyenek, azaz szállításukhoz ne kelljen tartály, továbbá kevés­sé legyenek tűzveszélyesek. Sok országban mindinkább terjed a benzin to- kozásos szilárdítása. (Például öngyújtók számá­ra is.) Ez a benzin egy átlátszó tokkal borított kb. 5 mm átmérőjű félkemény gömböcske. A tok polietilénből, zselatinból, vagy alginátbói készül. Belőle a benzint — nagyobb mennyisé­gek esetén — nyomósajtóval és centrifugálással könnyen kinyerhetik. A tok a teljes súlynak kb. 2 százaléka, a többi folyékony benzin. A toko­zott benzint fémtartóban, ládában vagy zsákban szállítják. Hátránya, hogy a folyékony benzin­nél 30 százalékkal több helyet foglal el. A feladatot a Szovjetunióban vízben oldódó polimerizációs és kondenzációs gyanták (pél­dául polivinilkészítmények, karbamid-formalde- hidek) segítségével minden tekintetben kielégí­tő módon sikerült megoldani. Az így elkészí­tett szilárd benzin mintegy 95 százalékban fo: lyékony benzinből és 5 százalékban benzinszi: lárdító anyagból áll. E szilárdított benzint tégla alakúvá sajtolják: sem a víz, sem a rázkódások nem ártanak ne­ki. A szilárddá tett benzint a brikettek szétnyo- másával hozhatjuk ismét folyékony állapotba; A regenerálás vesztesége 2—3 százalék, és az üzemanyag minősége eközben nem változik meg. Ez a benzin sokkal veszélytelenebb a tűz­biztonság szempontjából, mint a tartályból ki­engedett folyékony benzin. A szilárd benzin bri­kettjei csak nehezen gyulladnak, a láng las­san terjed s a meggyulladt briketteket egyszerű eszközökkel — homokkal stb. — gyorsan elolt­hatjuk. A szilárd benzint a szovjet expedíciók, kuta­tócsoportok regenerálás nélkül, tehát eredeti alakjában nagy kalóriaértékű fűtőanyagként is használják. Gyufával meggyújtható és lassan, egyenletes lánggal ég. Egy kilogramm fűtőérté­ke 10 000 kalória. A készítmény 800, 400 és 200 grammos papírburkolatú csomagokban ke­rül forgalomba. Ezeknek a benzinbriketteknek a tárolásához nincs szükség fémtartályra, ami különösen a szállításban jelent nagy megtaka­rítást, minthogy szállításuk csak kb. félannyira terheli a közlekedési eszközöket, mint a folyé­konyé, ahol a tartályok súlya viszonylag nagy, a kiürített tartályokat pedig rendszerint még vissza is kell szállítani. A Kaukázusban, a Pamíron, az Északi- és Déli-sarkon járó expedíciók véleménye szerint a szilárd benzin kitűnően bevált: mínusz 50 fo­kos hőmérsékleten és 465 mm-els külső légnyo­máson is, erős szélben és viharban is, felmele­gíti a helyiséget. A benzinbrikettek évekig tá­rolhatók a földben, a fagyhatár alatti hőmér­sékletű gödrökben, sőt csomagolatlanul is 4 éven át használhatók maradtak a kísérleti víz­tárolóban. (djj 1973 X!. 13. HARC A GYŐZELEM UTÁN (szovjet)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom