Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-12 / 269. szám, hétfő

Növekvő aktivitással /Folytatás az 1. oldalról) és konkrétan rámutatnak, hol, az élet melyik területén milyen hibát követtek el. A fogyaté­kosságok eltávolításának a mód­jairól is tárgyalnak. Főleg ér­tékes kötelezettségvállalások el­fogadásával szándékozzák be­hozni a választási program vagy a választási tervek telje­sítésében mutatkozó lemaradá­sokat. Az árvái járás falvainak lakosai pártunk célkitűzé­sei megvalósításának érdekében és a XV. kongresszusig rájuk váró feladatok teljesítésére két­millió koronát meghaladó kö telezettségvállalást fogadtak el. Nagy súlyt helyeznek azoknak a feladatoknak a teljesítésére, melyek a „Z“-akcióből hárulnak rájuk. Egyes helyeken már az öt­éves terv határidő előtti telje­sítésére is gondolnak. A výško­ví járás mezőgazdasági dolgo­zói arra tettek ígéretet, hogy 1975. november 7-re teljesítik az ötödik ötéves tervből rájuk háruló feladatokat és a tervidő­szak végéig — az említett év december 31-ig — 60 millió korona értékű mezőgazdasági terméket állítanak elő terven felül. A prešovi járás ipari üzemei­pek a dolgozói már 80 száza­lékra teljesítették az ötödik öt­éves tervidőszak egyik legfon­tosabb célkitűzését: 1975-ig a munkatermelékenység növelésé­vel egymilliárd korona értékű áruval többet termelni, mintáz előző tervidőszakban. Ebben a járásban szép ered- ményekait érnek el az építőipari dolgozók is: az 1975-ig terve­zett 5700 lakásegységből eddig már csaknem 280C-at adtak át. Sikeresen teljesítik a választá­si programot is. Két évre szó­ló munkavállalást fogadtak el, melynek értéke túlhaladja a 154 millió koronát. A pártszervek és a nemzeti bizottságok nagyra értékelik dolgozóinknak a két pártkong­resszus közötti s a választások óta eltelt két évben elért ered­ményeit. Szükséges azonban, hogy a feltárt fogyatékosságo­kat, a párthatározatok és a vá­lasztási programok, teljesítésé­ben mutatkozó lemaradásokat a XV. pártkongresszusig, illetve a választási időszak végéig min­denütt teljesítsék. Vegyenek példát a közép-szlovákiai kerü­let dolgozóitól, akik mindenek­előtt a saját „portájukon“ kere­sik a fogyatékosságokat és ők maguk keresnek eredmények­hez vezető megoldásokat is! (k. I.) Színvonalas rendezvények A csehszlovák—szovjet barát­ság hónapjának méltó megün­neplésére a prágai Vlagyimir II- jics Lenin Múzeum is egész sor színvonalas rendezvényt készí­tett elő. November 5-én, hétfőn a múzeum kiállítási termeiben megnyílt „A Kijevnél Prágáért“ elnevezésű kiállítás, amelyet a hadtörténeti múzeummal karölt­ve rendeztek. A múzeum új mo­zitermében a kiállítás ideje alatt a látogatók, különösen az ifjúság beszélgetésen találkoz­nak a kijevi harcok részvevői­vel. Az alapiskolák tanulói, az ipari tanulók és főiskolások be­szélgetésen találkoznak a Cseh­szlovák—Szovjet Baráti Szövet­ség régi tagjaival, a Vörös Had­sereg katonáival, a polgárhá­ború harcosaival és a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom személyes részvevőivel. Nagy él­ményt jelent majd az ifjúság számára a 82 éves Jaroslav Sla- víkkai, a Vörös Hadsereg kato­nájával való beszélgetés, aki 1917-ben részt vett a Téli Palo­ta ostrománál és találkozott Vlagyimir lljics Leninnel is. A tanulóifjúság számára kü­lönböző tanulmányi kirándulá­sokat rendeznek s ezek kereté­ben megtekintik a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalommal összefüggő eredeti dokumentu­mokat. A beszélgetéseket rendszere­sen szovjet filmek bemutatója egészíti ki. A gyermekek szá­mára szovjet groteszk filmeket fognak vetíteni. (ČSTK) Hasznos együttműködés (ČSTK) — A szocialista or­szágok orvosi tudományos tár­saságainak 4. értekezlete az ötnapos tanácskozás zárójegy­zőkönyvének aláírásával tegnap Prágában véget ért. Hét szocia­lista ország társaságának veze­tő képviselői vettek rajta részt a Szovjetunióból, Bulgáriából, Magyarországról, az NDK-ból, Lengyelországból, Romániából és Csehszlovákiából. Az érte­kezletet a J. E. Purkyňé Cseh­szlovák Orvostársaság rendez­te. Az értekezlet részvevői tel­jes mértékben a moszkvai bé- be-világkongresszus határozatai mellett foglaltak állást, amelye­ket kötelezővé tartanak az or­vostudományi társaságok tevé­kenysége számára is. Dr. Konsz- tantyin Vlagyimirovics Bunyin professzor, a Szovjetunió Or­vostudományi Akadémiájának levelező tagja, a Szovjet Or­vostudományi Társaságok Szö­vetségének elnöke, a szovjet küldöttség vezetője az értekez­let végén tartott beszédében annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szocia­lista országok orvostudományi társaságainak további közös ér­tekezése, amelyet két év múlva tartanak meg Moszkvában, a gyümölcsöző és hasznos együtt­működést még jobban elmélyí­ti. Együttműködési szerződést írtak alá (ČSTK) — A kubai „forra­dalmi védelmi bizottságok“ küldöttsége tíznapos látogatása után tegnap Prágából a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. A CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottsága és a kubai „forradalmi védelmi bizottságok“ nemzeti vezetősé­ge ötéves együttműködési szer­ződést írt alá. A Ruzynéi repü­lőtéren a Nemzeti Front és Ku­ba csehszlovákiai nagykövetsé­gének a képviselői búcsúztat­ták a küldöttséget. „Moszkva boyél” A Csehszlovák Rádió a Nagy Október évfordulójának alkal­mából felújítja a „Moszkva be­szél“ nevű hagyományos rend­szeres félórás adását. A Hvézda Rádióállomás vasárnap, novem­ber 11-én kezdte el e műsor su­gározását, amelyre mindig a háromórás hírek után kerül sor. A félórás műsort a Moszkvai Rádió csehszlovák szerkesztősé­ge állítja össze, miközben a Hvézda Rádióállomás műsorá­nak jellegéből indul ki, figye­lembe véve a fiatal rádióhall­gatók érdekeit. A zenével tar­kított műsor a szovjet nép éle­téből merített riportokból, érde­kes személyekkel folytatott be­szélgetésekből, legújabb szóra­koztató és tánczenei felvételek­ből, a szovjet tudományról, technikáról, kultúráról szóló időszerű tájékoztatókból áll. így pl. mindjárt az első félórás mű­sor keretében a rádióhallgatók a rádióhullámok útján kirándu­láson vettek részt az IL 86-os új szovjet óriás repülőgépen. Végighallgatták Makszimov geo­lógussal a pamíri kutatásokról folytatott beszélgetést, elszóra­koztatták őket a népszerű Kobza-együttes új számaival, va­lamint számos más érdekes él­ményben volt részük. Rendkívüli műszakban (ČSTK) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. év­fordulójának, valamint a cseh­szlovák—szovjet barátság hó­napjának tiszteletére a zvoleni járás dolgozói tegnap rendkí­vüli munkaműszakon vettek részt. Főleg a Nemzeti Front vá­lasztási programjainak felada­tait teljesítették. A Bučina nemzeti vállalatban kb. kétezer alkalmazott dolgozott kettős műszakban. Egy részük a vál­lalat környékének rendbehoza­talával és díszítésével foglal­kozott. A zvoleni katonateme­tők rendbe hozásában és a ró­zsák kiültetésében a járási nemzeti bizottság 40 dolgozója és 50 katona vett részt. Az Er­dészeti és Faipari Főiskola hallgatói a várost díszítő fák ápolásával és a Ľudovít Štúr Diákotthon előtt rózsák kiülte­tésével foglalkoztak. A KIJEVI HARCOKRA EMLÉKEZTEK A Szovjetunióban megalakult csehszlovák egységek 660 volt tagja gyűlt össze szombaton a prágai Szláv Házban, hogy megemlékezzenek Kijev — Uk­rajna fővárosa — felszabadítá­sának 30. évfordulójáról. Az emlékesten részt vett Vasil Való vezérezredesnek, a szö­vetségi nemzetvédelmi minisz­ter első helyettesének, a CSKP KB tagjának vezetésével a CSKP KB küldöttsége, Ján Hanuliak vezérőrnagy, a szövetségi bel­ügyminiszter első helyettese, Anatolij Szergejevics Szavel- jev, *a csehszlovákiai szovjet nagykövetség tanácsosa, Ivan lvanovics Szkripka vezérőr­nagy, a csehszlovákiai szovjet nagykövetség katonai és lég­ügyi attaséja, Jindrich Poled- ník, a SZISZ Szövetségi Köz­ponti Bizottságának alelnöke, Jozef Novisedlák vezérőrnagy, a csehszlovák néphadsereg po­litikai főcsoportfőnökének a Gusta Fučíková, a Csehszlovák Nőtanács elnöke (jobbról a har­madik) fogadta a Kijev felszabadításáért folytatott harcokban részt vevő nők küldöttségét. (Felvétel; Telefoto—ČSTK) helyettese, valamint több más vendég. Az emlékestet Jaroslav Ma- šek altábornagy, a Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövet­sége Szövetségi Központi Bi­zottságának ügyvezető alelnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Vasil Való vezérezredes­nek, a pártküldöttség vezető­jének. Való elvtárs beszédében megemlítette, hogy a Szovjet­unióban megalakult első önál­ló csehszlovák dandár katonái­nak a Kijev felszabadításáért folytatott győztes harcokban való részvétele rendkívüli po­litikai jelentőségű volt. Az ün­nepi nagygyűlést ezután Vlas- tislav Raichl altábornagy, a köztársasági elnök katonai irodájának a lőnöke üdvözölte, aki felolvasta Ludvík Svoboda hadseregtábornoknak, a köztár­saság elnökének a nagygyűlés részvevőihez intézett üdvözlő levelét. Ivan lvanovics Szkrip­ka vezérőrnagy, a csehszlová­kiai szovjet nagykövetség ka­tonai és légügyi attaséja be­szédében nagyra értékelte ka­tonáink részvételét a szovjet városok és községek felszaba­dításáért folytatott harcokban. (ČSTK) Egyiptom és Izrael aláírta a közel-keleti tűzszünet megszilárdításáról szóló egyezményt /Folytatás az 1. oldalról) Izrael igazi állásfoglalásáról tanúskodik az a hír, amelyet a külföldi hírügynökségek Kai­róból jelentettek. Izraeli tisz­tek megtagadták a Vöröske­reszt svájci dolgozójának dr. Edwin Spirginek, a szuezi őr­helyen való átkelést. Spirgi két teherautón gyógyszereket és orvosi műszereket szállított a szuezi kórház számára ENSZ összekötőtisztek és egyiptomi tisztek kíséretében. Bár több száz sebesültnek sürgős szüksé­ge lett volna a gyógyszerekre, dr. Spirginek a szállítmánnyal együtt vissza kellett térnie Kai­róba. Amint a kairói sajtó tegnapi kommentárjaiból kitűnik — amelyek figyelmeztetnek arra, hogy az egyezmény aláírása után is meg kell őrizni az éber­séget Izraellel szemben, az arab államok készek az olajat fegyverként felhasználni törvé­nyes jogaikért és az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről való távozásáért. Ezt a kijelentést tette Kairó­ban tegnap Szaid Marii, Sza­dat elnök tanácsadója, aki visz- szatért Szaúd-Arábiábán, Ku- waitban és a Perzsa-öböl sejk­ségeiben tett útjáról. Hermann F. Eilts, az Egye­sült Államok újonnan kineve­zett kairói nagykövete tegnap Bejrútból Kairóba érkezett. Az EAK fővárosában az amerikai érdekeket fogja védelmezni a diplomáciai kapcsolatok teljes felújításáig. Ugyancsak Kairó' ba érkezett tegnap fasszer Arafat, a Palesztinai Felszaba­dítási Szervezet Végrehajtó Bi­zottságának elnöke. Damaszkuszban közölték, hogy az október 6-ka óta le­zárt nemzetközi repülőtéren újból megindult a forgalom. Szíria légiterét megnyitották a polgári repülőjáratok számára is. Tel Aviv — Mose Dajan iz­raeli hadügyminiszter tegnap az izraeli Munkapárt Közpon­ti Bizottságának rendkívüli ülé­sén azt mondotta, hogy Izrael­nek akarva nem akarva szá­molnia kellett az arabok, a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok nyomásával a közel-ke­leti konfliktus gyors, békés megoldása érdekében. Azt állí­totta, hogy a tűzszünet, amely felett szavai szerint az Egye­sült Nemzetek „agresszív“ egy­ségei gyakorolnak felügyeletet, előjátékát jelentik azon meg­beszélések kezdetének, ame­lyekre Izraelnek „mozgósítania kell minden katonai és politi­kai forrását“. Dajan állásfoglalását éppúgy, mint Golda Meir miniszterel­nök-asszony állásfoglalását az „Üj Erő“ baloldali párt rend­kívüli konferenciáján bírálta Úri Avneri, a párt elnöke. Hangsúlyozta, hogy ők felelő­sek azért a helyzetért, amely­be Izrael került, ők felelősek az agresszív illúziók és a ha­mis önbizalom légkörének ki­alakításáért. A chilei junta eltörölte az alkotmánybíróságot Santiago — Chilében hivata­losan közölték, hogy a katonai junta eltörölte az alkotmány- bíróságot, amely az egyedüli demokratikus intézményként túlélte a szeptember 11-i kato­nai puccsot. A jelentés szerint az alkot­mánybíróság, amelynek fela­data a végrehajtó és a törvény­hozó szervek közötti vitás kér­dések rendezése volt, tovább­ra nem szükséges, mert a jun­ta hatalomra jutása után fel­oszlatták a chilei kongresszust is. A junta ugyancsak bejelen­tette, hogy nagy koncentrációs tábort létesít Santiagótól mint­egy ezer kilométerre északra, az Atacama sivatagban levő Chacabukában. Ebbe a koncent­rációs táborba szállítják át azokat a foglyokat, akiket ed­dig a santiagói nemzeti sta­dionban tartottak fogva. A jun­ta arra igyekezve, hogy a világ közvéleménye előtt eltitkolja gaztetteit, most a foglyokat az oszág kevésbé hozzáférhető ré­szeibe szállítja és ott kínozza őket. A saigoni légierő folytatja bombázásait Saigon — A DNFF tegnap rámutatott, hogy a saigoni lé­gierő az elmúlt három nap fo­lyamán két ízben bombázta Lo Go határvárost és kórházat. A DNFF képviselője hangsúlyoz­ta, hogy a városkára több mint száz bombát dobtak. E város a Kambodzsával határos Tay Ninh tartomány felszabadított részén fekszik. A légitámadás következtében számos ember életét vesztette, közöttük sok olyan hadifogoly is, akiket a helyi kórházban kezeltek. Hanoi — A Párizsban január 27-én aláírt vietnami béke­egyezmény az Egyesült Álla­mok agresszív politikájának történelmi vereségét jelenti — mondotta Georges Marchais, az FKP főtitkára azon a foga­dáson, amelyet a Francia Kom­munista Párt küldöttségének tiszteletére Hanoiban a Vietna­mi Munkapárt Központi Bizott­sága rendezett. Az FKP küldött­sége baráti látogatásra érke­zett a VDK-ba. Georges Marchais tárgyaláso­kat folytatott Ton Duc Thang- gal, a VDK elnökével. NÉHÁNY mÉm LOSONCI PÁL, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke tegnap hivatalos baráti látogatásra néhány afri­kai országba indult. Tizennégy napos útja folyamán Nigériába, Ghanába, Sierra Leonéba és Tunéziába látogat. A SZOVJETUNIÓBAN szomba­ton föld körüli pályára bocsá­tották a Kozmosz-607 mestersé­ges holdat, amely folytatja a világűr kutatását. A mestersé­ges hold valamennyi műszere zavartalanul működik. Hanoi — A VDK kormánya nyilatkozatot tett közzé, amely­ben hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok és a saigoni hatóságok fokozzák katonai akcióikat és súlyosan megsér­tik a háború befejezéséről és a vietnami béke felújításáról szóló párizsi egyezményt. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a VDK és a DIFK szigo­rúan betartja és teljesíti a pá­rizsi egyezményt, mert az meg­felel a vietnami nép alapvető érdekeinek és a népek béke­vágyának. Az Egyesült Államok és a saigoni hatóságok vállalt köte­lezettségeikkel ellentétben fo­lyamatosan megsértik az egyez­mény számos alapvető rendel­kezését. A vietnami nép és a VDK kormánya felhívják a testvéri szocialista országok népeit és kormányait, a békeszerető or­szágokat, a nemzetközi demok­ratikus szervezeteket és a vi­lág népeit, hogy továbbra is támogassák a vietnami nép harcát a párizsi egyezmény be­tartásáért és szigorú teljesíté­séért. PÁRIZSBAN bejelentették, hogy a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága de­cember 3-án és 4-én ülést tart. HENRY KISSINGER amerikai külügyminiszter, aki szombaton Pekingbe érkezett, tegnap tár­gyalásokat folytatott Csou En- laj kínai miniszterelnö<kkel. A megbeszélések fő tárgya a kö­zel-keleti helyzet és a nem­zetközi politika más időszerű kérdései voltak. A SEATO képviselője közöl­te, hogy Pakisztán hivatalosan is megszűnt a katonai tömb tagja lenni. Pakisztán 1972. no­vember 7-én jelentette be a SEATO-ból való kilépését. 1973 XI. 12. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom