Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-11 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó
N éhány nappal ezelőtt, október 26-án évfordu lóra emlékezett a futballvilág. Persze nem volt ez kerek évforduló, de annál jelentősebb: 1863. október 26-án alakult meg Angliában a Football Association, a világ első labdarúgó szövetsége, s azóta is ezt a dátumot tartják a modern labdarúgás születés napjának. Mivel nem egészen hét hónap múlva elkezdődik a jubiláris, 10. világbajnokság, talán nem lesz érdektelen visszapillantani, hogyan is nézett ki néhány évszázaddal ezelőtt a sportok királya, a világ szenvedélye, a mindenható és ezerarcú labdarú^á KINEK A TALÁLMÁNYA? A sporttörténészek mindent felkutatnak, mindem megmagyaráznak. Egyikük addig ment, hogy nem ép pen a legnagyobb komolysággal megállapította: állítólag távoli őseink is azért szálltak le a fáról, mert csak az édes anyaföldön volt lehetséges a száraz kókuszdióból eszkábált labdaszerű alkotmány ker- getése. Ez persze csak legenda. Egy dologra azonban figyelmeztet: a labdarúgás eredete a messzi múltba nyúlik vissza. Olyannyira ködbe vész az őshaza, hogy a különböző nemzetek sporttörténészei nem is tudnak megegyezni ebben a kérdésben. Ez egyrészt érthető is: elfogultságuk nem engedi, hogy egykönnyen lemondjanak esetleges saját „világ- találmányukról“, másrészt viszont — és ez a döntő — írásos emlékek hiányában csakugyan nagyon nehéz minden tekintetben elfogadható magyarázatot találni a labdarúgás eredetére, fejlődésére. Köztudott dolog ugyanis, hogy a krónikák általában csak a háborúkat és a dicső hősök neveit jegyezték fel, mert amióta Káin megölte Ábelt, az emberiség semmit sem tartott olyan fontosnak, mint éppen a háborúskodást. Néha azonban „leltárba“ kerültek a történelem vezérfonalától távolabb eső komolytalanságok is. így „keveredett“ a komoly dolgok közé a labdajáték, amelyet a futball ősének tekintenek. A szórványos emlékekből igyekeztek és igyekeznek Összeállítani a sporttudósok a labdarúgás történetét, és megállapítani az őshazát, amelyről még napjainkban is sokat vitatkoznak. Sok a találgatás például a körül, hogy az egyik fáraó sírjában talált labdával mit is csináltak 6000 évvel ezelőtt az egyiptomiak: rúgták, dobták, vagy egyáltalán mire használták? Erre talán sohasem kapunk választ. Bár hem lehet tudni... CSU-KÜ, A RUGÖLABDA A legrégibb írásos emlék a labdarúgásról Kínából származik, s idestova 5000 éves. Az időszámításunk előtti 2697. esztendőben Huang Ti császár kormányozta a nagy kínai birodalmat. Hogy katonái megfelelő ügyességre és erőre tegyenek szert, békeidőben birkózással és vívással töltötték idejüket. Egyszer valaki valamiféle labdaszerűséget dobott a viaskodó katonák közé, s azok elkezdték rugdalni. Az új játékot ,,Csu-kü“-nek keresztelték el (az elnevezés első része a „rúgó“, a második a „labda“ szónak felel meg). A játék annyira megtetszett a császárnak, any- hyira jónak, annyira megfelelőnek tartotta, hogy azonnyomban kiadta a parancsot: az új játék legyen ft harci felkészülés egyik része. Sokan azt állítják, hogy az elnevezésből világosan kiderül: az első kínai labdajáték a futball volt. Arról azonban nem maradt fe::n írásos emlék, hogyan játszották a „Csu-kű“-t a császár katonái. A korabeli egyszerű rajzokból csak következtetni lehet, hogy a labdát meghatározott távolságra rúgták célba, amely két rúd közé kifeszített selyem anyagba vágott 30—40 centiméter átmérőjű lyuk volt. Ezen igyekeztek mindkét csapat tagjai átjuttatni a szőrrel, hajjal Vagy tollal töltött labdát. Az győzött, amelyiknek ez többször sikerült. Évszázadokkal később már nemcsak katonák, ha- hem a nép között is naigy népszerűségnek örvend tt „rúgólabda“. Ahol csak egy kis szabad tér van, szenvedélyesen kergetik a kínaiak a „bőrt“. Sőt Gseng-Ti császár is naponta labdarúgással szórakozott. Az udvari körök többször is szemére vetették ezt, mire ő szenvedélyes hangon fakadt ki: „Nagyon szeretem ezt a sportot, s amit én szabad időmben kedvvel csinálok, nem le’^et számomra káros“. Az u:r>lsó feljegyzések a kínai labdarúgásról az időszámításunk előtti 35—6. évből valók. A kínaiak ekkor már megszerkesztették az első futballkaput, Összeállították az első játékszabályokat és ők játszották először meghatározott létszámú csapattal. Magától értetődik azonban, hogy a régi kínai labdarúgás merőben más volt, mint a mai játék, de lényegében mint küzdő csapatjáték fejlődőit és terjedt fel a kínai birodalomban. VAGY A LABDÁT, VAGY A BABÁT ... Az ókori Görögországban és Rómában az uralkodók fczíntén szerették a játékot. Jelszavuk is az volt, hogy „panem et circenses“ — kenyeret és cirkuszi játékokat a népnek. Több ismert játék mellett a labdát is kergették az ókor két leghatalmasabb birodalmában, de nemcsak lábbal, mert mind a görög episzkü- rosz, mindpediig a római harpastum, a mai labdarúgás és a kézilabda valamilyen keveréke volt. Természetesen gí akkori szabályokkal. A mai sportok közül talán az életveszélyes amerikai futballhoz, (a rögbi keményebb, durvább formája) hasonlítható. Hiába, a spártai nevelés és római pankráció rányomta bélyegét a labdarúgás görögországi és római formájára is. Görögországban, főleg Spártában 15—15 játékosból álló csapatok mérkőztek egymással. A labda homokkal vagy levegővel töltött ökörhólyag volt, a küzdelem pedig olyan heves, hogy vagy a labdát, vagy a babát rúgták. Legtöbbször egyszerre mindkettőt. A római harpastum nagyjából hasonlított az episz- küroszLoz. Katonák játszották, de ez már több volt, inint jálék, Képzeletbeli csata — labdával. A támadó Ilyen szenvedélyesen kergették a labdát London utcáin a 18. század elején. koss* fftm HÁNY EVES fél vonallal körülhatárolt területen igyekezett a labdával bevenni a képzeletbeli ellenség által védelmezett vonalat. Akárcsak Spártában, itt sem riadtak vissza a legerőszakosabb módszerektől sem. A három támadóelem (center és két szárny) mögött az erősítés lépcsőzetesen helyezkedett el, s hátvédként, utócsapatként a tartalékok szerepeltek. Amint látjuk, itt már megtalálható a mai labdarúgás játékrendszerének egyik alapja, a csapatfelállítás körvonala. És hol volt ezekben az időkben Dél-Amerika, ahová már ötször vándorolt a világbajnoki cím? Onnan csak egy feljegyzés származik, amely összefüggésben lehet a labdarúgással. A Kolumbia területén élő uitot indián törzs játéka annyiban hasonlított a futballhoz, hogy a bennszülöttek a térdükön „táncoltatták“ a kaucsuklabdát, így versenyeztek. Ha a labda a földre esett vagy ha a térden kívül más testrészt érintett, büntetőpontot kapott az illető. Szóval már az indiánok is „dekázgattak“. Hát ilyen messze nyúlna vissza a mai dél-amerikai labdazsonglőrök virtuóz technikájának gyökere? NEM VOLT SZÜKSÉGÜK HERRERÄRA... Már említettük, hogy a labdarúgást eredetileg a kínaiak találták fel, de a mai futball igazi ősének a kéz és láb egyidejű használatát megengedő játékot tekinthetjük, amelynek konkrét nyomait a középkori Angliában, Franciaországban és Olaszországban találjuk. A 16. századi Firenzében évente legalább egyszer nagy tornát rendeztek a piactéren. A csapatok a környező kerületeket, járásokat képviselték, s különböző színű egyenruhákban, plébániájuk színeibe öltözve vonultak fel. A Piazza Santa Crocet két részre osztották, s a két 27—27 létszámú csapat felállt egymás eilen. A játék találatra ment; találatot akkor értek el, amikor a 9 centiméter átmérőjű, meglehetősen puha labda átment az ellenfél két oszlopa között. Érdekessége volt a játéknak, hogy a labdát a küzdő felek testük minden részével érinthették, de kapuba mltatni csak lábbal volt szabad. A „giuoco del calcio“ 27 játékosa közül 15 volt ? mai értelemben vett csatár, öt „focista“ szerepelt j második, négy a harmadik vonalban, és az utolsó sorban három védőjátékos kapott helyet. Egy másik írásos emlék szerint a 17. század elején mindkét csapatban már csak 15—15 labdarúgó szerepel, sokkal kevesebb csatárral. A felállás a következő volt: öten a kapuban, négyen a védelemben, hárman a „halfsorban“ helyezkednek el; a támadósor mindössze két játékosból állt, s előttük egy előretolt előcsatár „cirkált“. A játékosok elhelyezkedése a piramist juttatja eszünkbe. És azt, hogy az olaszok valószínűleg már akkor is „betonoztak“, nem is volt szükségük a „boszorkány“ Helenio Herrerára. E játék hagyományát még most is felújítják május első vasárnapján, mint ahogy Anglia egyes kisebb helységeiben, például Asborne környékén is látni fiatalokat, akik őseik szórakozásának hódolva, kergetnek egy labdát kiméretlen „pályán“, rendszerint erdőn-mezőn keresztül... KÉZ KONTRA LÁB A labdarúgás eredetére vonatkozó ókori és középkori adatok nem fogadhatók el minden tekintetben, mivel a modern futball bölcsőjét Angliában ringatták, a mai szabályok szerinti játék valóban a szigetországból származik. Ezt senki sem vonja kétségbe. De hogy tulajdonképpen mikor is honosodott meg Nagy-Britanniában az „esztelen gömbölyűség“, arról nincs egységes vélemény a sporttörténészek körében. Sok kutató szerint a La Manche-csatorna túlsó partján a megszálló római légiók játszották először a III. században a labdarúgáshoz hasonló játékot. Lám, lám, hát a római keresztények honosították volna meg Britanniában az új „vallás“ ősi formáját, ahol a kereszt helyett a labdát imádják? Valószínű, hogy így van, habár a franciák nagyon erősködnek: a modern angol labdarúgás tulajdonképpen az ő népi játékukból, a „Sute“-ból alakult ki. Ez a középkori francia szórakozás valóban sok labdarúgó-elemet tartalmaz (két együttes harcolt, a labdát egy kijelölt célon kellett átvinni), de nem szabad elfelejteni, hogy a franciák is a rómaiaktól vették át a labdarúgás ősi formáját. Angliában a „football“ szót 1314-ben használják először, amikor London polgármestere betiltja a láb-, darúgást, mert a küzdők kiabálásokkal, káromkodásokkal rontják a közerkölcsöt. Hiába voltak azonban a tiltó rendeletek, az új játék szinte mindenkit magával ragadott. Főleg a fiatalokat! Mi sem bizonyítja jobban azokban az időkben a futball népszerűségét, minthogy a költők és írók is műveikbe foglalták. így Shakespeare a Tévedések vígjátékában és a Lear királyban is szólt a labdajátékról. Igaz, nem valami hízelgő módon, de szólt. („Your base fottball- player“ — azaz megvetendő futballjátékos.) És ez is csak azt bizonyítja, hogy nagy tömegeket megmozgató sportjátékról van szó, amely már akkor is' félelmetes arányokat öltött, hogy aztán később az egész Anglia, majd a világ szenvedélye legyen. Amíg azonban ez bekövetkezett, addig sok víz lefolyt a Temzén ... A víz folyt, a játék pedig évszázadokon át sok-sok változáson ment keresztül. 1602-ből származó feljegyzések szerint abban az időben Angliában két fajtáját ismerték a futballnak: 1. a célvonal által határolt területen játszó futballt — ezt kézzel is játszották; 2. árkon-bokron át játszott futballt, amelyiknél viszont csak lábbal volt szabad rúgni a labdát. Mondanunk sem kell talán, hogy nem volt egységes szabály; minden iskolában (mert főleg itt hódított a futball) saját szabály szerint kergették a labdát. Ha iskolák közötti összecsapásokra került sor, akkor a mérkőzés előtt megegyeztek, hogy milyen szabályok szerint játsszák a találkozót. 1863. OKTÓBER 26. A labdarúgásnak fentebb említett kettős tagoltsága akkor is megmaradt, amikor a lábbal játszott futballt határok közé szorították. A harc azonban egyre élesebb lett a kétféle futball hívei között, és egyre több ponton tértek el a szabályok. Végül is másféle (gömbölyű) labdát használtak a csak lábbal játszott futballhoz, és másfélét (tojás alakút) a kézzel-lábbal játszotthoz. 1862-ben a futball lelkes híve, az uppinghami egyetem nagytekintélyű rektora, Thirring úr kidolgozta az első angol futballszabályt, amely már egy kicsit hivatalosnak is számított. Egyik érdekessége, hogy a levegőben levő labdához -lábbal nem lehetett hozzáérni; kézzel vették maguk elé a játékosok, és lábbal rúgták tovább. Ez a szabály annyira megtetszett több iskola diákjainak, hogy saját „futballuknak“ ismerték el. De nem úgy ám a kézzel-lábbal játszók, akik továbbra is „haragot tartottak“ konkurensükkel. Szervesen csak 1863. október 26-án válik igazán ketté a kézzel- lábbal és a csak lábbal játszott futball. Ekkor alakították meg a lábbal játszandó futball hívei a FA-t (Football Association), a világ első labdarúgó szövetségét. Tehát 110 évvel ezelőtt született meg Angliában a korszerű labdarúgás, a futball, foci, az emberiség modern ópiuma. TOMI VINCE Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyulo. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava Gorkij utca 10. Telefon: 169. 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gozdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda Kiadovallalot, Bratislava. Volgogradská 0. Nyomja a Pravda Nyomdaváilalat bratislavai üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda: Va|anského nábrežie emelet, tele* fon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi 0| Szó negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ústredná expedjeia tlaCe, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. •Óvj