Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)

1973-11-11 / 45. szám, Vasárnapi Új Szó

Vlagyimir But riportja Togliattiba! Kommunisták az élen • És város született • Egy nagy kísérlet • A jöw előképe SZÁMOK TÜKRÉBEN 1970 — 21 700 1971 — 172 000 1972 — 323 000 1973 — félmillió Zsiguli A KEZDET Neve — Zsiguli Születési éve — 1970. Születési helye — Togliat­ti város, Kujbisevtől száz kilométerre. S zovjet és külföldi városok utcáin már régóta száguldoznak a Zsi­gulinak nevezett fürge, fényes lak- kozású „kisautók“. Nevüket Oroszor­szág legszebb, a Volga középső folyá­sánál fekvő helységéről kapták. Én még emlékszem a kopár, széldúlta sztyeppes síkságra. Körös-körül pusz taság, üres vidék, csak az építők la­kókocsijai, mozgó otthonai vesztegel­tek, a közelben meg két exkavátor vájta fogait a kemény földbe. Vla­gyimir Olekszejenko azóta városszer­te híres építő brigádja akkor a szü­lető volgal autóipari óriás egyik rész­legének az alapjait ásta ... Alapok ... Aki valamilyen nagy mű alapját vetette meg, örökre a ma­gáénak tartja a művet. Ezért beszélt róla oly lelkesedéstől csillogó tekin­tettel Olekszejenko. — Erőre kap a volgai föld. Részt vettem a kujbisevi vízerőmű építé­sében. Átadtuk rendeltetésének az ál­lomást, aztán azt gondoltuk: nagyob­bat már nem jogunk építeni az élet­ben. Nos, látja, mi lett: vagy öt év alatt olyan óriást építettünk jel, amelynek párja sincs az országban ... Valóban, az építkezés méreteit és lendületét tekintve ilyen még nem volt. Rekordidő alatt készült el a leg­nagyobb ipari komplexum és épült fel a 150 ezer lakosú új város. A legnagyobb nyugati cégek veze­tői, akik megfordultak a Volgai Au­tógyár építkezési terepén, egyhangú­lag kijelentették, hogy csak a szo­cializmus viszonyai között lehetséges az anyagi erők ilyen koncentrálása ipari komplexum létrehozására. ... Nehézségek is voltak. 1969 nya­rán például „nem minden stimmelt“ az öntvényrészleg építkezésén. Akkor határozták el, hogy külön­féle igazgatóságok hatásköréből ki­vonják a legképzettebb kommunista szakmunkásokat és átirányítják őket a lemaradó szakaszokra. A brigád élére Mingalej Ahmetovot állították. Ez az időszak Ahmetov életének egyik legfeledhetetlenebb időszaka. Az öntvényrészleg építőinek brigádja már rég feloszlott, a dolgozók szét­széledtek és az egyes igazgatóságok hatáskörén belül dolgoznak, de Ahme- tovnak még ma is úgy tűnik, mintha ott lennének mellette. Ugyanezt érzi Anatolij Tiuhanov, a 62. számú építő­ipari igazgatóság brigádvezetője, aki itt egyszerű tetőfedőként dolgo­zott, de egy cseppet sem volt elé­gedetlen amiatt, hogy meg kell vál nia egy időre a brigádvezetéstőJ, vagy Manszur Scsegolev szerelő és a két Alekszejev, vidám, csíny tevő komszomolisták, akiket szintén be­kapcsoltak a kommunisták brigádjá ba, vagy Kudrjavcev és Lukjanov kő­művesek. Csak néhánnyal találkoztam közü­lük. De nem is kell mindegyiket lát­ni, mint ahogy lehetetlenség elbe­szélgetni az építkezésen dolgozó mind a négyezer kommunistával. Mégis az volt az érzésem, hogy be­szélgettem velük, hisz azonos célok, azonos érzelmek és gondolatok tömö­rítették egységbe az autógyár épí­tőit. A volgai csoda „A volgai csodát“ a már feltün­tetett határértékek jelzik: 1970-ben 21700, 1971-ben 172 ezer, 1972-ben 323 ezer, az idén pedig félmillió autó készült vagy készül el. Mind több gépkocsi kerül ki a gyár­ból. Az idén januárban napi 1450, februárban 1500, márciusban 1550 ... kocsi volt a norma. Mindent előre kiszámítottak, pontosan meghatároz­ták a Volgai Autógyár termelősza­lagjainak munkáját. A termelőszala­gok hossza egyébként összesen 150 kilométer. Nincs messze az a nap, amikor elérik a termelés tervezett színvonalát — a napi 2200 autót. Minden úgy valósult meg, ahogyan azt elképzelte a Volgai Autógyár fő tervezője, a moszkvai G1PROAVTOP- ROM intézet. Negyven szovjet terve­zőszervezet szakembereinek a FIAT olasz céggel együttműködve sikerült valóra váltaniuk mindazt, ami az au­tógyártás! technológia eredményes megoldásaiban a legkorszerűbb, sike­rült művekben kamatoztatni a leg­utóbbi tíz év eredményeit. Az üzem épülettesteinek építészeti megoldása szigorúan egyszerű és la- konikus. Elképesztenek szélességük­kel az egyenes utcák. Az üzemrészle­gek fehérségükkel és áttetsző üveg­tetőzetükkel palotákra emlékeztet­nek. Mindenütt virágok, műszaki be­rendezéssel igen zsúfolt üzemrészle­geken belül is. A gyár „izomzatát“ automata és félautomata gépsorok al­kotják. Óránként, másfél óránként öt perc­re leáll a fő szerelőszalag. Pihen­nek az emberek. Aztán pontos, egy­séges munkaritmus keríti hatalmába az egész üzemet. Mind a harmincezer munkás egy­szerre tart ebédszünetet. Erre már előre felkészülnek az üzemben: a sok étteremben, kávézóban, büfében per­cek alatt megebédelhetnek. Utána le- vegőzni mennek a munkások, elüldö­gélnek az üzemi kertben, újságot ol­vasnak, vagy az üzemrészlegek pihe­nősarkaiban lejátszanak egy sakkpar­tit, vagy előadást hallgatnak, filmet néznek. Aztán újra teljes lendülettel mun­kába állnak — hisz minden huszon­két másodpercben meg kell születnie egy új autónak! Megvalósult tervek Majakovszkij verse jutott az eszem­be, amikor Vlagyimir Olekszejenkő- val elutazásom előtt végigróttuk a város utcáit. Elgyönyörködtünk az emeletes házak homlokzataiban, meg­néztük a hatalmas méretű központi mozit. Betértünk a teljesen új mun­kásszállásra, amelyet „mintha skatu­lyából húztak volna ki“. Kétszemé­lyes, összkomfortos szobák. A lakók üvegfolyosón oda jutnak el, ahová akarnak: moziterembe, kávéházba, könyvtárba, vagy a lakáskombinátba. Togliattiban nemrégen vitatták meg az aiitógyár környéke és monumentá­lis díszítési kiképzésének általános tervét. A központi téren talapzatra emelik a Volgai Autógyár cégjeiét — az ősi csónakot. Az emeletes igazga­tósági épületnél szobrot állítanak, az autógyártóknak — az emlékmű em­bereknek autókat ajándékozó munká­sokat ábrázol. A gyárhoz vezető Forradalmi utca sajátos szabadtéri múzeummá válik: itt állítják ki a Szovjetunió Művészeti Alapjától kapott, időszakonként ki­cserélendő szoborműveket. — Kár, hogy nem vagyok húszéves, — fakadt ki önkéntelenül kísérőm. Vlagyimir Tyimofejevics elhallgatott, aztán folytatta: — Irigység jog el, ha elnézem, ho~ gyan kezdik a jiúk az életet. Az én koromban más volt az élet." Olekszejenko nemzedéke átélte a legutóbbi háborút, ö nem „kirakat­fényben“ kezdte, hanem ágyúropogás, harci repülőgépek vad üvöltése kö­zepette, jegesen metsző sztyeppei szélben ... Ott állt annak eredőjénél, aminek ma annyira örül Mint ahogy a mai huszonévesek, akiket irigyel, fognak majd állni a még szebb jövő eredőjénél. Ilyen az élet törvénye. Togliatti — a jövő szovjet városai­nak előképe. Bizonyos értelemben kí­sérleti város, amelyben kipróbálják az építészek elképzeléseit és az épí­tők technikai újdonságait. Tizenöt emeletes házak és széles utcák épí­tése — kevés. Ügy kell berendezni az emberek életét, lakását és pihenését, hogy kényelmesebben, jobban és vi­dámabban éljenek, mint a régebbi városokban. Hisz a Volgai Autógyár 70 ezer munkása az ország különböző részeiből sereglett ide. Megtetszik-e majd nekik Togliattiban?! A volgai kísérlettől függ, hogyan épülnek majd a szovjetország új városai. A munkásszállás könyvtárában A munkásszálló előcsarnokában. 1973. XI. 4. 8 Próbajáraton az új Zsigulik

Next

/
Oldalképek
Tartalom