Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-28 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
UTCAI EPIZÓD Branyiga dagadtra vert fejjel támolyog az utcán. Egy járókelő megszólítja: — Önt bizonyára vallami baleset érte. Ha óhajtja, hazakísérem. — Ne fáradjon — mondja Branyiga. — Onnét jövök. Szöveg nélkül („Pardon“) *1 il tVl) lH * I ICT'Ti míf ‘ír*B! ma un7Ui«T^,y<i ?r? *ntSrw6B fffiSTv* BjM 1973. X. 28. NYÁRON TÖRTÉNT — A férjemhez megyek fel. 312-es szoba. A rivierai üdülőhelyen a — Bocsánat. Hogy hívják? szálló portásához odamegy A nő elgondolkodik: egy csinos, fiatal nő. — Hermann... Hillmann... — Parancsol? Vagy valami hasonló... ELŐKELŐSÉG Las Vegasban az egyik osztályon felüli szálloda előtt megáll egy limousine. Asztrahán haudás. felékszerezett hölgy és egy ezüstróka bundács- kába bújtatott kislány ül benne. A portás szolgálatkészen kinyitja a kocsi ajtaját, majd karjára veszi a csöppséget. — Elbűvölő a kicsi! — mondja az anya felé hízelgőén. — Tud már járni? — Egek — háborodik fel a dáma. — Remélem, hogy sohasem lesz kénytelen gyalog járni! CSODAGYEREK Giuseppe Verdi olasz zeneszerző egy alkalommal valamelyik előkelő család vacsorájára volt hivatalos. Vacsora után a házigazda kislánya zongorajátékkal produkálta magát a mester előtt. — Mester—kérdezte az elragadtatott mama —, mi a véleménye a kislányunkról? — Bámulatos tehetségű gyermek — szólt Verdi. — Nem tudja a jobb keze, hogy mit csinál a bal. TÖRTÉNET Három férfi áll a New York-i szállodában, a földszinten. Áramkiesés van, márpedig ők a 43. emeleten laknák. Nincs mit tenni, gyalog kell elindulni. Elhatározzák, hogy a hosz- szú lépcsőmászás közben történetekkel ütik el az időt. Az első férfi a történetét a 14. emeletnél fejezi be, a második a 31.-nél. A harmadik húzódik, hogy elkezdje a maga esetét. — Rajta, rajta — biztatják ziháló társai. — Az én történetem olyan rettenetes, hogy a legszívesebben nem mondanám el. Unszolják, s eközben felérnek a 43. emeletre. Ekkor ezt mondja a harmadik: — Hát igen, az én történetem rémes, de aránylag rövid. — Halljuk már! — Szóval... a kulcsot lent felejtettük a portásnál. DECENTRALIZÁLT VEZETÉS — Ezentúl magukat is felelőssé teszem a hibáimért! (Lehoczky István rajza) Szöveg nélkül („Paris Match“) BÖK Waugh angol író szerint a ^legaranyosabb bók, amelyet életében kopott, ez volt: — Egy skóttal beszélgettem egyszer, aki kijelentette: „A legújabb könyve annyira tetszett nekem, hogy, majdnem megvettem." MEGINGÁS Rendkívüli izgalmak között folyik a tárgyalás, autólopás ügyében. A ravasz védő egy utolsó kérdéssel fordul a kárvallotthoz: — És ön felelőssége tudatában, meggyőződéssel vallja, hogy a védencem lopta el az autót? — Az ön beszéde után már abban is kételkedem, hogy egyáltalán volt gépkocsim. Most én, John! („The New Yorker“! KÜLÖNBSÉG Bitófa alatt áll az elítélt, és rettenetesen reszket. A hóhér mérgesen rákiált: — Nem szégyelli magát? így félni egy akasztástól! — Hóhér úrnak könnyű. Maga már sokszor akasztott, de engem most akasztanak először. PROBLÉMA Két amerikai farmer beszélget: — Mi a véleménye, szomszéd? Biztosítottam a farmot tűz és jégverés ellen. — A tüzet még csak értem —■■ feleli a szomszéd —, de hogyan fog jégesőt csinálni?. .. KEDÉLYES BÖRTÖN V :,V';V — Börtönör, hogyan szökhetett meg Brown elítélt? — Nála voltak a kulcsaim, igazgató úr. — Erőszakkal el vette a kucsait? — Nem, igazgató úr! Brown elítélt annak rendje és módja szerint, tisztességes pókerjátszmában nyerte el a kulcsaimat. Divatban van a kutya. Ezért nem is lepett meg, hogy a minap a vonaton csakhamar a kutyákra terelődött a szó. — Nekem egy olyan kutyám volt — emlékezett vissza elérzékenyülten egyikünk —, amelyik különösen a matematikában volt járatos. Ha például vendéglőbe mentem, mindig magammal vittem a kutyámat is, hogy ellenőrizze a számlát. Figyelemmel kísérte, mit fogyasztottam, majd a fö- pincér számláját összehasonlította az étlapon feltüntetett árakkal. Ha az okos kutya észrevett valami suskust, megharapta a pincért, akinek emellett még mentegetőznie is kellett a tévedés miatt. Most, hogy drága, hűséges barátom már nem él, elég nagy veszteségek érnek, mert nincs ínyemre a számlát felülvizsgálni, s arra sem vagyok hajlamos, hogy a pincér lábikrájába harapjak. — Egy alkalommal — kezdte mondókáját egy másik férfi —, az történt, hogy éjszakára a lakásom őrizetét a törpepincsi kutyámra hagytam, mert nekem el kellett mennem valahová. Éjszaka rablók törtek be nálam, s fosztogatni kezdték a lakást. A derék kiskutya kiosont a lakásból, maga mögött becsapta az ajtót, felverte a szomszédokat, s tőlük telefonált a rendőrségnek, jelentette a betörést. Amikor reggel hazajöttem, már minden a legnagyobb rendben volt. A betörők lakat alatt voltak, a társadalmi rend derék védője, a kutyám, persze, már jegyzőkönyvbe is mondta a történteket. — Az én kutyám —, kapcsolódott be a beszélgetésbe a harmadik utas —, ragyogóan hegedült. Esténkint leheveredett vackába, elővette a hegedűt, s meggyantázta a vonót, majd teljes odaadással a zenének szentelte magát. Senki sem akarta elhinni, hogy a négylábú virtuóz tulajdonképpen önmaga tanult meg hegedülni, sohasem járt konzervatóriumba. Javasolták, hogy játsszon zenekarral. De ebből semmi sem lett, mert a kutya túl magas honoráriumot kórt. Egy kis időre csend támadt, s én indíttatva éreztem magam, hogy a kellemes társalgást folytassam. — Ha már a kutyákról van szó —, mondtam —, talán érdekli önöket, hogy én humoreszkeket és tárcákat írók, ezek alá azonban természetesen a gazdám kezdőbetűit szoktam írni. Az útitársak csak hápogtak. Bizalmatlanul méregettek engem, mintha teljességgel hihetetlen lenne, hogy én kutya vagyok. — Éppen úton vagyok egy író-olvasó ankétra — tettem hozzá. Majd összekuporodva a sarokban, elaludtam. i n. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Szöveg nélkül („Jezs“)
