Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-28 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

UTCAI EPIZÓD Branyiga dagadtra vert fej­jel támolyog az utcán. Egy já­rókelő megszólítja: — Önt bizonyára vallami bale­set érte. Ha óhajtja, haza­kísérem. — Ne fáradjon — mondja Branyiga. — Onnét jövök. Szöveg nélkül („Pardon“) *1 il tVl) lH * I ICT'Ti míf ‘ír*B! ma un7Ui«T^,y<i ?r? *ntSrw6B fffiSTv* BjM 1973. X. 28. NYÁRON TÖRTÉNT — A férjemhez megyek fel. 312-es szoba. A rivierai üdülőhelyen a — Bocsánat. Hogy hívják? szálló portásához odamegy A nő elgondolkodik: egy csinos, fiatal nő. — Hermann... Hillmann... — Parancsol? Vagy valami hasonló... ELŐKELŐSÉG Las Vegasban az egyik osztályon fe­lüli szálloda előtt megáll egy limou­sine. Asztrahán haudás. felékszere­zett hölgy és egy ezüstróka bundács- kába bújtatott kis­lány ül benne. A portás szolgálatké­szen kinyitja a ko­csi ajtaját, majd karjára veszi a csöppséget. — Elbűvölő a kicsi! — mondja az anya felé hízelgő­én. — Tud már jár­ni? — Egek — hábo­rodik fel a dáma. — Remélem, hogy sohasem lesz kénytelen gyalog járni! CSODAGYEREK Giuseppe Verdi olasz zeneszerző egy alkalommal va­lamelyik előkelő család vacsorájára volt hivatalos. Va­csora után a házi­gazda kislánya zongorajátékkal produkálta magát a mester előtt. — Mester—kér­dezte az elragad­tatott mama —, mi a véleménye a kis­lányunkról? — Bámulatos te­hetségű gyermek — szólt Verdi. — Nem tudja a jobb keze, hogy mit csinál a bal. TÖRTÉNET Három férfi áll a New York-i szállodában, a föld­szinten. Áramkiesés van, márpedig ők a 43. emele­ten laknák. Nincs mit ten­ni, gyalog kell elindulni. Elhatározzák, hogy a hosz- szú lépcsőmászás közben történetekkel ütik el az időt. Az első férfi a történetét a 14. emeletnél fejezi be, a második a 31.-nél. A har­madik húzódik, hogy el­kezdje a maga esetét. — Rajta, rajta — biztat­ják ziháló társai. — Az én történetem olyan rettenetes, hogy a legszívesebben nem mon­danám el. Unszolják, s eközben fel­érnek a 43. emeletre. Ek­kor ezt mondja a harmadik: — Hát igen, az én tör­ténetem rémes, de arány­lag rövid. — Halljuk már! — Szóval... a kulcsot lent felejtettük a portás­nál. DECENTRALIZÁLT VEZETÉS — Ezentúl magukat is felelőssé teszem a hibáimért! (Lehoczky István rajza) Szöveg nélkül („Paris Match“) BÖK Waugh angol író szerint a ^leg­aranyosabb bók, amelyet életében kopott, ez volt: — Egy skóttal beszélgettem egy­szer, aki kijelentet­te: „A legújabb könyve annyira tetszett nekem, hogy, majdnem megvettem." MEGINGÁS Rendkívüli izgalmak között folyik a tárgyalás, autólopás ügyében. A ra­vasz védő egy utolsó kér­déssel fordul a kárval­lotthoz: — És ön felelőssége tudatában, meggyőződés­sel vallja, hogy a véden­cem lopta el az autót? — Az ön beszéde után már abban is kételke­dem, hogy egyáltalán volt gépkocsim. Most én, John! („The New Yorker“! KÜLÖNBSÉG Bitófa alatt áll az elítélt, és rettenetesen reszket. A hóhér mér­gesen rákiált: — Nem szégyelli magát? így félni egy akasztástól! — Hóhér úrnak könnyű. Maga már sokszor akasztott, de engem most akaszta­nak először. PROBLÉMA Két amerikai far­mer beszélget: — Mi a véleménye, szomszéd? Biztosítot­tam a farmot tűz és jégverés ellen. — A tüzet még csak értem —■■ feleli a szomszéd —, de ho­gyan fog jégesőt csi­nálni?. .. KEDÉLYES BÖRTÖN V :,V';V — Börtönör, ho­gyan szökhetett meg Brown el­ítélt? — Nála voltak a kulcsaim, igaz­gató úr. — Erőszakkal el ­vette a kucsait? — Nem, igazga­tó úr! Brown el­ítélt annak rendje és módja szerint, tisztességes pó­kerjátszmában nyerte el a kul­csaimat. Divatban van a kutya. Ezért nem is lepett meg, hogy a minap a vonaton csakhamar a kutyákra terelődött a szó. — Nekem egy olyan kutyám volt — emléke­zett vissza elérzékenyülten egyikünk —, amelyik különösen a matematikában volt járatos. Ha pél­dául vendéglőbe mentem, mindig magammal vit­tem a kutyámat is, hogy ellenőrizze a számlát. Fi­gyelemmel kísérte, mit fogyasztottam, majd a fö- pincér számláját összehasonlította az étlapon fel­tüntetett árakkal. Ha az okos kutya észrevett va­lami suskust, megharapta a pincért, akinek emel­lett még mentegetőznie is kellett a tévedés miatt. Most, hogy drága, hűséges barátom már nem él, elég nagy veszteségek érnek, mert nincs ínyemre a számlát felülvizsgálni, s arra sem vagyok haj­lamos, hogy a pincér lábikrájába harapjak. — Egy alkalommal — kezdte mondókáját egy másik férfi —, az történt, hogy éjszakára a la­kásom őrizetét a törpepincsi kutyámra hagytam, mert nekem el kellett mennem valahová. Éjszaka rablók törtek be nálam, s fosztogatni kezdték a lakást. A derék kiskutya kiosont a lakásból, maga mögött becsapta az ajtót, felverte a szomszédokat, s tőlük telefonált a rendőrségnek, jelentette a be­törést. Amikor reggel hazajöttem, már minden a legnagyobb rendben volt. A betörők lakat alatt voltak, a társadalmi rend derék védője, a kutyám, persze, már jegyzőkönyvbe is mondta a történ­teket. — Az én kutyám —, kapcsolódott be a beszél­getésbe a harmadik utas —, ragyogóan hegedült. Esténkint leheveredett vackába, elővette a hege­dűt, s meggyantázta a vonót, majd teljes odaadás­sal a zenének szentelte magát. Senki sem akarta elhinni, hogy a négylábú virtuóz tulajdonképpen önmaga tanult meg hegedülni, sohasem járt kon­zervatóriumba. Javasolták, hogy játsszon zenekar­ral. De ebből semmi sem lett, mert a kutya túl magas honoráriumot kórt. Egy kis időre csend támadt, s én indíttatva érez­tem magam, hogy a kellemes társalgást folytas­sam. — Ha már a kutyákról van szó —, mondtam —, talán érdekli önöket, hogy én humoreszkeket és tárcákat írók, ezek alá azonban természetesen a gazdám kezdőbetűit szoktam írni. Az útitársak csak hápogtak. Bizalmatlanul mé­regettek engem, mintha teljességgel hihetetlen lenne, hogy én kutya vagyok. — Éppen úton vagyok egy író-olvasó ankétra — tettem hozzá. Majd összekuporodva a sarok­ban, elaludtam. i n. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Szöveg nélkül („Jezs“)

Next

/
Oldalképek
Tartalom