Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-24 / 253. szám, szerda
FIATALOK A CSSZBSZ-BEN ÉLÉNK TEVÉKENYSÉG A BARÁTSÁG HÓNAPJA ELŐTT A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülésén a barátság hónapjában sorra kerülő rendezvények lebonyolításával kapcsolatos szervezési kérdéseken kívül foglalkoztak több, a szövetség szervezeti élete előtt álló probléma megoldásával. Az utóbbi időben — főleg a politikai és a gazdasági konszolidáció után — a. CSSZBSZ tagsági alapja jelentősen bővült. A Szlovák Szocialista Köztársaságban jelenleg megközelítőleg 570 000 tagja van. Ez annak is köszönhető, hogy a CSSZBSZ sohasem szakította meg kapcsolatait a gyári munkásokkal. 1968-ban és az utána következő évben is a járási és a városi szervek a szövetséghez hű bizalmiak közvetítésével tartottak kapcsolatot a dolgozókkal. A szövetség az országos kongresszus után nagy súlyt helyezett a tagsági alap fiatalokkal való feltöltésére. Ennek az igyekezetnek már mutatkoznak az eredményei, ugyanis az SZSZK-ban a szövetség közel 49 százaléka fiatal. Létesítettek számukra klubokat, különféle érdekköröket, melyekben 40 000 fiatal dolgozik, ismerkedik a Szovjetuniónak a tudomány előbbrevitelében, a technika fejlesztésében elért világraszóló eredményeivel, megismeri a szovjet művészeti alkotásokat, az első szocialista államnak a kultúra terén elért nagyszerű eredményeit. A CSSZBSZ mellett működő klubokba tömörült fiatalok gyakran találkoznak a hazánkba látogató szovjet emberekkel, kapcsolatot létesítenek a Szovjetunióban működő iskolák tanulóival. A fiatalságnak a szervezeti életbe való bekapcsolását segíti elő annak a határozatnak a megvalósítása is, mely célul tűzi, ki, hogy az iskolák, a nagyobb internátusok, a szaktanintézetek mellett is alakítsák meg a Csehszlovák- Szovjet Baráti Szövetség alapszervezetét. Eredményes munkát fejt ki a szövetség az üzemekben dolgozó ifjúmunkások között is. Országos viszonylatban több mint 160 ifjúsági munkacsoport nyerte el „A CSSZBSZ szocialista munkabrigádja“ címet, és napról napra szaporodik azoknak a csoportoknak a száma, melyeknek tagjai bekapcsolódnak a versenynek ebbe a formájába. Az ifjúmunkások a szövetségben megismerkednek az élenjáró szovjet szakemberek munka- módszereivel, s azokat meghonosítják munkahelyeiken. A CSSZBSZ ifjú tagjai élénken érdeklődnek a szovjet filmek iránt, nyelvtafolyamokon tökéletesítik orosz nyelvtudásukat. A klubélet nemrég új formával gazdagodott: létrehozták a szovjet filmek barátainak a klubját. Az ifjúság tevékenyen kap csolódik be a barátság hónapjának megünneplésébe is. A nitrai járásban a közép- és a főiskolások a Szovjetunióról szerzett eddigi ismereteiket különféle kulturális jellegű versenyeken bővítik. A kelet-szlovákiai kerületben november 6-án kezdődő ünnepségeket a fiatalok lam- pionos felvonulásával kezdik meg. A szövetség kerületi bizottsága ebben az évben 200 000- re akarja bővíteni a tagsági alapot, s főleg fiatalokat szándékozik felvenni. Karol Bűvel elvtárs, a CSSZBSZ SZKB vezető titkára a szövetség plenáris ülésén elmondotta, hogy Szlovákiában a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség már évek óta nagy gondot fordít az ifjúság nevelésére. A fiatalok szívesen látogatják a szövetség vonzó rendezvényeit, melyeken gazdagítják ismereteiket és közelebb kerülnek a testvéri szovjet néphez. Ik. I.) Megkezdődtek a takarékossági napok A Szlovák Állami Takarékpénztár történetében immár tizen ötödször kezdődtek meg a takarékossági napok, melyek a hónap végéig tartanak. Ebből az alkalomból JOZEF LAŠŠÄK mérnök, a Szlovák Állami Takarékpénztár vezérigazgatója sajtótájékoztatón számolt be a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokról és igénybevételükről. Az idei takarékossági napok „A takarékbetétek nyugalmat jelentenek a családnak és a népgazdaság fejlődését elősegítik“ jelszó jegyében zajlanak. Szeptember 30-ig Szlovákia lakosságának 3 743 000 takarék- betétkönyve volt és a takarék- betétek összege 26 milliárd koronát tett ki. Az egy lakosra jutó takarékbetétek összege szeptember végéig 5623 korona volt, 611 koronával több, mint az 1972-es évi átlag. örvendetes, hogy állandóan növekedik a fiatalok jutalékos takarékoskodása. A Szlovák Állami Takarékpénztár fiókegységeiben 133 000 fiatalt tartanak nyilván, akik részt vesznek ebben a célszerű és hasznos takarékoskodási formában, s betéteik összege eddig 835 millió koronát tesz ki. A megfigyelések alapján a fiatalok 21 százaléka lakberendezési tárgyakat, 12 százaléka pedig lakást, illetve víkendházat akar vásárolni a megtakarított pénzen. A takarékpénztárak dolgozói a 15—28 éves korosztályba tartozó fiatalok 17 százalékát szeretnék bekapcsolni a jutaHasznos munkát végeznek A polgári bizottságok a nemzeti bizottságok nélkülözhetetlen és hasznos segítőtársai. Ezért tagjainak kijelölésére nagy gondot fordítottak, és a legaktívabb, legtevékenyebb polgárokat választották soraikba. A nyugat-szlovákiai kerületben 533 polgári bizottság tevékenykedik 4931 taggal. A polgári bizottság túlnyomó többsége (308) a községekben, 225 pedig a városokban található. Tagjai között 793 képviselő is van, a polgári bizottságok elnöki tisztségét közülük 227-en töltik be. Egyéves működésük folyamán több mint 3000 gyűlést szerveztek. Ezeken a polgári bizottságok tagjainak 91 százaléka és több mint 92 000 ember vett részt. A bizottságok tagjai körzetükben megismertetik a lakossággal az állami és a pártszervek, valamint a nemzeti bizottság határozatait. Aktivizálták a lakosságot a Nemzeti Front választási programjának a teljesítésére. Gyűléseiken foglalkoztak a szocialista törvényesség megtartásának fontosságával, a közrend védelmével és a tűzesetek megelőzésével. Figyelmük a szociális kérdésekre és sok más területre is kiterjedt. Az említetteken kívül a társadalmi munkák megszervezéséről sem feledkeztek meg. Nyilvántartják a lakosság kötelezettségvállalásait és a ledolgozott brigádórák számát. ló szervező munkájuk eredménye, hogy a ,^“-akció keretében ténykedésük óta több millió értékek születtek. Az utóbbi időben a hulladékgyűjtés megszervezését is feladatuknak tekintik. Ha a jól dolgozó polgári bizottságokat fel akarnánk sorolni, legalább 90 százalékukat kellene megemlíteni, mert ki más viselné gondját a parkoknak, ha nem éppen az a tagjaik és az aktivisták. A kereskedelem, a szolgáltatások terén észlelt fogyatékosságokra is érzékenyen reagálnak, s megjavításukra számos javaslatot terjesztettek a nemzeti bizottságok elé. A helyi utak karbantartásával, a község vagy a város kulturális életével, a gyermekek Iskolába járásával is rendszeresen foglalkoznak. A nyugat-szlovákiai kerületben a nemzeti bizottságok többsége szorosan együttműködik a polgári bizottságokkal. Elfogadják tanácsaikat, hathatós támogatást nyújtanak munkájukhoz. Nem mondható el ez teljes egészében a šenkvicei, a Tekovské Lužany-i, a zbrojníki, a bánovi és még néhány nemzeti bizottságról. Ezeknek a jövőben az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítaniuk a polgári bizottságok irányítására, és a velük való szorosabb együttműködésre. -nélékos takarékoskodásba. Növekedik az üzemi takarékosko dók száma és azoké, akik kihasználják a készpénz nélküli fizetés új, jelentős formáját — a takarékszámlát. Jozef Laššák mérnök a továbbiakban beszámolt a lakosságnak folyósított kölcsönökről is. A különböző formában folyósított kölcsönök száma szeptember végén 707 000 volt, aminek az összege 5 milliárd 451 millió korona. A fiatal házasoknak folyósított kölcsönt hat hónap alatt 34 000 házaspár használta ki. A Szlovák Állami Takarék- pénztár és fiókjainak munkáját önműködő számítógépek bevezetésével korszerűsítik, így lényegesen meggyorsulnak a lakosságnak nyújtott szolgáltatásai és könnyítenek a saját munkájukon is. Befejezésül a Szlovák Állami Takarékpénztár vezérigazgatója elmondotta, hogy a takarékbetétek növekedése és a kölcsönök kihasználása annak bizonyítéka, hogy a lakosság bízik a párt helyes gazdaságpolitikájában. P. G. Belpolitikai kommentár Törvényes keretek között Örvendetes tény, az utóbbi évtizedben minőségi változás következett be a nemzeti bizottságok apparátusának összetételében. Ez a változás kedvezően hat az ügyintézés fo lyamatára is. Ugyanakkor a pozitívumok mellett előbukkannak a fogyatékosságok is. Természetes az ügyfél kér, gyakran követel, az ügyintéző mérlegel, a törvények és rendeletek alapján határoz. Nem teljesíthető minden kérelem. Akit elutasítanak, rendszerint fellebbez, úgy érzi, igazságtalanság történt vele. Vajon kinek van igaza: az ügyfélnek, vagy az ügyintézőnek? Nem lehet általános! tani, minden ügyet külön külön kell megvizsgálni. Az ügyintézés jogismeretet követel. Viszont a törvényeket és rendeletekeit a nemzeti bizottságok dolgozóinak nemcsak ismerniük kell, hanem napi munkájukban, döntéseikben heüyesen is kell alkalmazni őket. Sem a választott szervnek, sem az apparátus dolgozóinak nem szabad döntéseikkel megsérteniük az állampolgárok jogait. Az elmúlt héten az SZNT nemzeti bizottságokkal, az államigazgatással és a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának napirendjén szerepeit az SZSZK főügyészének jelen- tésa: miként érvényesítették a nemzeti bizottságok döntéseikben a szocialista törvényességet az elmúlt évben és az év első félévében. A jelentés valamint a vita elsősorban a fogyatékosságokra irányította a figyelmet. Általános következtelésként elmondhatjuk, a nemzeti bizottságoknak a lakáskérdés megoldása, a lakásgazdálkodás okozza a legtöbb gondot. Bár a lakásépítés tervét országos viszonylatban teljesítjük, a városrendezések során aránylag sok lakást bontanak le, így lassan tudják kielégíteni a lakásra várók igényeit. Szlovákiában a nemzeti bizottságok nyilvántartása szerint álilami lakásra 42 621-en várnak, a lakásszövetkezetek pedig 75 328 igénylőt tartanak nyilván. Példák bizonyítják, ez a nemzeti bizottságok munkájában a legsebezhetőbb pont. Az elmúlt évben több városban megsértették a lakáselosztásra vonatkozó irányelveket, soronkívül jogtalanul juttattak lakáshoz egyéneket. Az diniül t évben a lakáselosztással kapcsolatban a felsőbb szervekhez 2004 panasz érkezett és a felülvizsgálás után 54 százalékukat jogosnak minősítették. Már e puszta tény is jeüzi. hogy a nemzeti bizottságoknak az eddiginél jóval nagyobb gondot kell fordítaniuk a lakáselosztásra. Több helyütt már a lakásra jogosultak névsorának összeállításánál megsértették a rendeletet. Trenčínben, Kežmarokon olyan egyének neve is szerepelt a névsorban, akiknek megfelelő lakásuk van. Másutt — Rozsnyón, Handlován — sokkal több egyént felírtak a lakásra jogosultak névsorába, amint amennyi lakást kapott az elmúlt évben a vnb. Helytelen, ha így próbálják „levezetni a nyomást“ ahelyett, hogy nyíltan megmondanák: csak a jövő évben számíthat lakásra. Ismert tény, az építőipari vállalatok gyakran „csúsztatják“ a lakások átadásának időpontját, viszont ahol egy-egy félévben négyszer annyi családot is előjegyeztek, mint amennyi az új lakások száma, ez már közelről sem nevezhető reális eljárásnak. A lakáselosztás nem titok, a jogosultak kiválasztását sok ember bevonásával kell végezni, majd az elkészített névsort kifüggeszteni, így lehetőséget adni az állampolgároknak, hogy a sorrenddel kapcsolatban kifejtsék véleményüket. Ezt teszik például Prešovon, így biztosítják, hogy valóban igazságos sorrend alakuljon ki. Az elmúlt években Léván sok találgatásra adott okot, hogy a vnb nem függesztette ki a lakásra jogosultak névsorát. Vannak egyének — főként a nagyvárosokban — akik önkényesen beköltöznek egy-egy új lakásba. Ezekkel szemben nem mindig járnak eil következetesen a nemzeti bizottságok, így saját maguk is aláássák tekintélyüket. A lakáselosztás közügy és nincs helye a titkolózásnak. A nemzeti bizottságok iránti bizalom további erősödésének egyik alapfeltétele, hogy a „szigorúan figyelt“ szakaszon, a lakásgazdálkodás területén, ne kövessenek e3 törvénysértést. CSETÖ JÁNOS Számvetés A titkárnők tapasztalatai $ A falvak vezetőinek az elismerése % Tanítónők a szervezetben i£ Ünnepi hangulat # Az évzáró taggyűlés tiszteletére Kötelezettségvállalások $ Növelik a tagak létszámát !$ Fényképkiállítást rendeznek Kongresszusukra készülnek a Szluvákiai Nöszövet- ség tagjai. Már csaknem valamennyi alapszervezetben megtartották az évzáró taggyűléseket. így a nőszövet- ségek járási bizottságai dolgozóinak napjai a járási konferenciára való előkészületek jegyében zajlanak. ELISMERÉS JELÉÜL A Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban 98 alapszervezet működik. Kucarová Dorotea elvtársnő, a nűszövetség járási bizottságának titkára e szervezetek évzáró taggyűlésein szerzett tapasztalataival kapcsolatban elmondotta, hogy az évzáró taggyűlésről sehol sem hiányoztak a község vezetői. Felszólalásukban nagyra értékelték a szervezet tagjainak a falvak kulturális élete fellendítésében, a falufejlesztésben, az asszonyok politikai nevelésében kifejtett munkáját. A falvak és az efsz-ek vezetői nemcsak részvételükkel, felszólalásaikkal, de sok helyen olyan formában is kifejezték elismerésüket, mint pl. Kamenín (Kéménd) községben, ahol a szövetkezet fedezte az évzáró taggyűlés megtartásával járó kiadásokat. A legtöbb szervezet munkája főleg az utóbbi két-három évben lendült fel — mondja Ku- čarová elvtársnő. Ez többek között annak is köszönhető, hogy sok tanítónő kapcsolódott be a szervezet tevékenységébe. Az újvári járásban 46 nőszövetségi funkcionárius neve után olvasható, hogy foglalkozása: tanítónő. NAPKÖZI OTTHONOKAT LÉTESÍTETTEK A komáromi járás falvaiban ünnepi hangulat uralkodott az évzáró taggyűlések idején. Ebben a járásban a taggyűléseken a járási pártbizottság, valamint a társadalmi szervezetek képviselői is részt vettek. A nőszö^ vétség Kližská Nemá-i (kolozs- nérnai) szervezetének évzáró taggyűlése mintegy szimbóluma volt a tömegszervezetek közötti együttműködésnek. Itt az ünnepi aktus zökkenőmentes lebonyolításával járó munkák nagy részét a SZISZ helyi szervezetének a tagjai végezték el. A járás két falujában, mégpedig a Radvany nad Dunajom (Dunaradvány) és Dulovce (Űj- gyalla) községben az évzáró tiszteletére napközi otthonokat létesítettek az iskola mellett, ahol a gyerekek — míg az édesanyák hazaérkeznek a munkából — felügyelet alatt szórakozhatnak és tanulhatnak. SZÁZ BRIGÁDÖRA Bratislavában az 1. számú körzetben működő alapszervezetek tagjai a Nőszövetség kongresszusa tiszteletére 100 brigádóra ledolgozására kötelezték magukat. A második körzetben levő Trávniky elnevezé>- sű lakótelepen a kilencéves alapiskola női szervezete — szintén ebből az alkalomból — 10 000 koronával járul hozzá a szolidaritási alaphoz. A harmadik körzet ós a Bratislava-vidé- ki járás alapszervezeteinek tagjai is több száz brigádóra ledolgozását vállalták. NÉGYSZÁZ ŰJ TAG A galántai járásban a nőszövetség járási konferenciájáig a jelenlegi 5600-ról 6000-re sze- retnék növelni az alapszervezetek tagjainak a létszámát. Főleg olyan nőket vonnak be a szervezet munkájába, akik már eddig is együttműködtek a női szervezet tagjaival. A járási konferencia alkalmával fényképkiállítást is rendeznek. A fényképkiállításon a járás alap- szervezeteiben folyó munkát szemléltetik. _____ 19 73. X. 24 Röviddel az átadás előtt Košice új egészségügyi (Sztropkay A. felvétele)