Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-03 / 235. szám, szerda
Társadalmunk egyre jobban gondoskodik a nők élet- ás munkakörülményeinek javításáról Ülést tartott az SZSZK Népi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága Gyilkol a junta Santiagóban Luis Corvalant hadbíróság elé állították (CSTK) — Jan Roubalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Népi Ellenőrző Bizottsága alelnökének és más vendégeknek Jelenlétében ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Szocialista Köztársaság Népi Ellenőrző Bizottsága. A tárgyalásokat dr. Ján Paško miniszter, a bizottság elnöke vezette. A bizottság tárgyalásainak napirendjén szereplő legfontosabb anyagok közé tartozott egy jelentés annak az ellenőrző felmérésnek az eredményeiről, amelynek célja volt megállapítani, hogyan teljesítik a nőknek a gazdasági életben való részvételével kapcsolatos időszerű feladatokat, valamint az élet- és munkakörülményeik megoldására hozott kormányhatározatokat. Szocialista társadalmunk — ahogy azt a népi ellenőrző szervek által a kiemelt munkahelyeken, valamint az állami és a gazdasági szervekben végrehajtott ellenőrzéseinek eredményei is igazolják — az utóbbi években számos sikert ért el a szociálpolitika vonalán, különösen a családról és a népszaporulatról való gondoskodás területén. Megállapították, hogy fokozatosan növekedik a foglalkoztatottság, s emelkedik a dolgozó nőkről és a gyermekes családokról való anyagi gondoskodás színvonala, bővül a gyermekes iskoláskor előtti és iskolán kívüli foglalkoztatását biztosító intézmények, az iskolai £s üzemi étkezdék hálózata, valamint bővülnek a szolgáltatások, növekszik az anyáról és a gyermekről való általános egészségügyi gondoskodás. Az ellenőrző felmérés rámutatott, hogy ami a nőknek a gazdasági életben való fokozott részvételét és élet- és munkafeltételeinek megjavítását illeti, itt is sok pozitív eredményt értünk el a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak megvalósításával összefüggésben. Az ellenőrző felmérés azonban arra is rámutatott, hogy az ezen a területen elért eredmények még nagyobbak lehetnének, ha az illetékes minisztériumok, állami és gazdasági szervek követ ke zetesebben teljesítenék a párt- és állami szerveknek azokat a határozatait, amelyek a nők képességeinek és képzettségének a gazdasági szférában való jobb felhasználására, valamint az e területen mutatkozó fogyaté kosságok felszámolására irányulnak. E fogyatékosságok közül néhánynak a felszámolása már folyamatban van, amit az ellenőrző felméréssel kapcsolatban hozott intézkedések, alapján, másokat azonban a központi szervek szintjén, illetve a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának nemsokára sorra kerülő ülésén kell megoldani, amely majd az említett ellenőrző felmérés eredményeiről fog tárgyalni. A Szlovák Szocialista Köztársaság Népi Ellenőrző Bizottsága megtárgyalt egyebek között egy jelentést a szlovákiai tervezőintézetek tevékenységének és kapacitásuk kihasználásának az ellenőrzéséről. Ezt a jelentést a megfelelő intézkedések meghozatalára tett javaslattal együtt szintén a kormány elé terjeszti. A magyar nagykövet búcsúlátogatásai (ČSTK) — Ignác Janák, az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára [án Králikkal, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökével együtt tegnap fogadta Vince Józsefet, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövetét csehszlovákiai megbízatásának befejezésével kapcsolatban. A fogadáson részt vett Bjelik György, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja. Szívélyes beszélgetés keretében a nyugat-szlovákiai kerület és Győr megye egyre jobban kibontakozó intérnacionális együttműködéséről tanácskoztak. Vince József búcsúlátogatást tett az SZLKP Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) járási bizottságán is, ahol Štefan Ferencei, az SZLKP járási bizottságának vezető titkára és Miklós István, a jnb elnöke fogadta. A magyar nagykövet délután a levicei (lévai) járási pártbizottságon és a jnb-n, valamint az Ipeľský So- kolec-i Csehszlovák—Magyar Barátság EFSZ-ben tett látogatást. RÖVIDEN ★ Ján Baryl, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Pavel Pav- lovics Lobanov akadémikust, a moszkvai Vlagyimir Iljics Lenin Össz-szövetségi Mezőgazdasági Akadémia elnökét. ★ Ev/.en Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke tegnap háromnapos látogatásra a dél- morvaországi kerületbe érkezett. Erősödik a tiltakozás a chilei katonai junta kegyetlenkedései ellen (Folytatás az 1. oldalról) dolgozók harcát, és a junta brutalitása ellenére is győzni fog ez a harc. Bízom abban, hogy a világ haladó erőinek összefogása rákényszeríti majd a juntára, hogy véget vessen a haladó gondolkodású chilei polgárok üldözésének. Dánóczi Mária, a SZISZ vr- bovkai (ipolyvarbói) szervezetének elnöke ezt mondta: — Mind a magam, mind szervezetünk tagsága nevében együttérzésünket fejezem ki a haladó gondolkodású chilei fiatalokkal. A Béketanács prágai címére küldött levelünkben minderről részletesen is írtunk. Elítéljük a katonai junta kegyetlenkedéseit. A chilei katonai junta ellen- forradalmi terrorját elítélték a košicei Ipari Építkezési Vezér- igazgatóság dolgozói is. A chilei eseményekről és Luis Cor- valannak, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának letartóztatásáról a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi szervezetének taggyűlésén emlékeztek meg. Tegnap a dolgozók táviratot küldtek a Csehszlovák Békevédők Bizottságának, amelyben határozottan követelik a chilei hazafiak üldözésének beszüntetését. Leopoldovban a Slovlik vállalat dolgozói, Trnavában a Szlovák Malátagyár üzemi nőszövetségi szervezetének tagjai, a Hurbanovói (Ögyallai) Gép- és Traktorállomás dolgozói, a komárnói (komáromi) közszolgáltatási dolgozók határozatokban fejezték ki tiltakozásukat a chilei vívmányok felszámolása és a hazafiak üldözése ellen. A Banská Bystrica-i Smrečina dolgozói, a zvoleni vasutasok, a vyhnei fiatalok, a Bojnicei Városi Nemzeti Bizottság dolgozói, a Banská Bystrica-i Közép-szlovákiai Távösszeköttetési Igazgatóság szakszervezeti tagjai, a breznói Kommunális Szolgálatok dolgozói és a közép-szlovákiai kerület további üzemeinek, vállalatainak és szervezeteinek dolgozói határozatokban tiltakoztak a chilei terror ellen. Santiago de Chile — Újabb kivégzéseket hajtott végre Santiagóban a chilei katonai junta. Ezúttal kilenc „gyanúsítottat“ lőttek agyon az egyik munkásnegyedben, ahol egy katonai őrjárat fegyverek után kutatott. A hírügynökségi jelentések szerint a kivégzettek ellenálltak a katonai akcióknak. A katonai junta tovább üldözi mindazokat a személyeket, akiknek bármiféle közük volt a Népi Egység kormányához, illetőleg a haladó, baloldali rendszer helyzetének megerősítéséhez. A chuquieamatai rézbánya tíz volt vezetőjét egy katonai bíróság súlyos börtönbüntetésekkel sújtotta; közülük Cabrera igazgatóhelyettest 17, Silber- marin igazgatót pedig 3 évre ítélték el. Mindketten a Chilei Kommunista Párt tagjai. Chiléből Peru fővárosába, Limába érkezett 115 menekült, akit a perui hatóságok politikai menedékjogban részesítettek. Köztük van Salvador Allende Népi Egység kormányának két volt tagja: Martones mezőgazdaságügyi és Suarez belügyminiszter. A UPI jelentése szerint a következő napokban további több száz menekültet várnak Argentínába, Peruba és Venezuelába. A menedékjogban részesítetteket az említett országok santiagói nagykövetségei fogadták be. Argentínába ezekben az órákban érkezik meg 10Ü menekült, köztük facgues Chonchol, volt mezőgazdaságügyi miniszter is. A santiagói katonai junta Jelentős hitelekre számít a Nemzetközi Valutaalapból. A tábornokok ismét megerősítették: készek „könnyítésekben“ részesíteni az idegen tőkeberuházásokat, és hajlandók biztosítékokat nyújtani nekik. A UPI santiagói jelentése szerint Chile fővárosában — miközben tovább folyik a haladó érzelmű emberek üldözése — számos iskola megnyitotta kapuit. Santiagoból érkezett legújabb hírek szerint a chilei katonai junta katonai bíróság elé állította Luis Corvalant, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát. A katonai vésztörvényszék a santiagói katonai akadémia épületében tartja a tárgyalást. Luis Corvalant halálos ítélet fenyegeti. Moszkva — Kétmillió tagja nevében a szovjet bányaipari dolgozók szakszervezete Luis Corvalan haladéktalan szabadon bocsátását követeli. A Szovjetunió több nagyvárosában, köztük Minszkben és Moszkva — Szovjet tudósok feltételezik, hogy a kozmikus sugarak forrását apró vöröses csillagok alkotják. Viktor Ambarcumjan szovjet asztrofizikus elmélete szerint az apró vöröses csillagok fel- lobbanásai, amelyek csak néhány másodpercig tartanak, de közben ragyogásuk több százszorosára, ezerszeresére növekszik, tulajdonképpen a csillagelőtti anyag széthullásának megnyilvánulásai. „Ennek az Dusanbéban szolidaritási gyűléseket tartottak. Oj-Delhi — Csandra R. Rao, az Indiai Kommunista Párt országos tanácsának főtitkára nyilatkozatban szólította fel az indiai kommunistákat, minden demokratikus érzelmű állampolgárt, csatlakozzanak a chilei katonai junta fasiszta akciói ellen folytatott nemzetközi tiltakozó kampányhoz. Nicosia — Ezekiel Papajoan- nu, a ciprusi dolgozó nép haladó pártjának (AKEL) főtitkára kedden felszólította Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt, lépjen közbe Luis Corvalan életének megmentéséért, a további szörnyű bűntettek megakadályozásáért. Havanna — A Kubai Szakszervezeti Tanács 23 szakszervezete nevében vállalt szolidaritást a chilei nép harcával és bélyegezte meg a terrort. A kétmillió dolgozót képviselő szak- szervezeti tanács leszögezte, hogy a proletár internacionalizmus szellemében csatlakozik a Luis Corvalan életének megmentésére irányuló nemzetközi megmozduláshoz. Caracas — A Venezuelai Kommunista Párt lapja, a Tribúna Popular felszólította az ország demokratikus haladó erőit, fokozzák kampányukat, követelve a Chilei Kommunista Párt letartóztatott főtitkárának és minden chilei demokratának a szabadonbocsátását. Venezuelai tömegszervezetek táviratokban kérték az ENSZ főtitkárától, lépjen közbe Luis Corvalan életének megmentéséért. Berlin — A Német Újságíró Szövetség központi vezetősége tiltakozott Luis Corvalan letartóztatása miatt. Az NDK újságírói — állapítja meg a nyilatkozat — követelik a Chilei KP főtitkárának és a többi chilei hazafinak a szabadonbocsátását. Róma — Az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottsága is követelte Luis Corvalan szabadon bocsátását. A párt nyilatkozatban foglalt állást a chilei vérengzés megszüntetéséért. „Izrael Kommunista Pártja, minden demokratikus erő az egész haladó emberiséggel együtt követeli, kíméljék meg a chilei munkásostály nagy fia, Luis Corvalan életét,“ A DlVSZ több mint 100 millió fiatal nevében határozottan követeli Luis Corvalan és a többi chilei demokrata haladéktalan szabadonbocsátását és az országban élő több mint tízezer politikai emigráns életének és jogainak tiszteletben tartását. anyagnak a külszínre kerülése és a csillag-állapotba váló át- menetele valószínűleg a csillagok fényének és spektrumának megváltozásához, illetve hatalmas elektronfelhő megjelenéséhez vezet. A tudósok azonban egyelőre tartózkodnak attól, hogy végleges következtetéseket vonjanak le, mivel a fellobbanó csillagok tanulmányozása csak a közelmúltban kezdődött meg. Munkaeredményekkel támogatjuk a béke-világkongresszust A Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökségének nyilatkozata A moszkvai béke világ- kongresszus alkalmából a Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége nyilatkozatot adott ki. A nyilatkozatban többek között ez áll: „Csehszlovákia valamennyi szakszervezeti tagja új munka- eredményekkel köszönti a kö- zelgO béke-világkongresszust, amely Moszkvában október 25- én kezdődik. Ezzel fejezik ki az emberiség számára oly nagy jelentőségű tanácskozás támogatását. Az SZKP XXIV. kongresszusán ' kitűzött békeprogramot sikerrel valósítják meg a világ valamennyi haladó éte békeszerető erői, számukra e program nagy buzdítást jelent. A békés egymás mellett élés és együttműködés lenini elvei egyre inkább érvényre jutnak, mindenütt a széfles néptömegek őszinte támogatására találnak. A szocialista országok békepolitikája, élén a Szovjetunióval, a világ nemzetei számára megnyitotta a boldog és békés jövő távlatait. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom nemzetközi tevékenységéiben hozzájárul a szocialista közösség egységének a megszilárdításához a nemzetközi szakszervezeti mozgalom- akcióképességének a fokozásához. A Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége az egélsz csehszlovák szakszervezeti mozgalom akaratával összhangban támogatja a moszkvai béke-világkongresz- szus előkészületeit. Felhívja Csehszlovákia valamennyi szakszervezeti tagját és dolgozóját, hogy a tartós béke megszilárdítására irányuló elhatározásukat tevékeny szak- szervezeti munkával, a CSKP XIV. kongresszusán és az FSZM VIII. szakszervezeti kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésével fejezzék ki. (CSTK) EREDMENYES MUNKA A CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottsága elnökségének ülése A CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának Elnöksége tegnapi gyűlésén értékelte a szervezetnek az idei első félév folyamán kifejtett tevékenységét A propaganda célzatú és a politikai-nevelő tevékenység terén a rendezvények száma növekedett, és fokozódott a rendezvények hatásossága is. Ezt bizonyítja az a 24 000 különböző rendezvény, amely főleg előadásokból, vitaestekből, oktató- versenyekből, valamint szovjet küldöttségekkel és turistacsoportokkal való találkozókból állott. A különböző helyi és üzemi szervezetekben 12 000 társadalmi és kulturális akció, filmelőadás, szovjet együttesek fellépése, csehszlovák—szovjet baráti est és esztrádműsor, valamint több mint 20 000 kiállítás megrendezésére került sor. Csaknem 200 000-en vettek részt aktív módon a Puskin emlékére rendezett mflvészversenyen, a „Barátság melódiája“ akción, a Sztanyiszlavszkij-serlegért folyó színházi versenyen, valamint a gyermekek és az ifjúság képző- művészeti versenyén. Az első félévben 368 új helyi és üzemi szervezet alakult, és ezekben a tagok száma elérte az 56 000-et. Július 31-én ilyen módon a CSSZBSZ szlovákiai szervezetének 8451 helyi és üzemi szervezete volt, a tagok létszáma pedig 569 000. Az elnökség jóváhagyta a szlovákiai központi bizottság plenáris ülésének összehívását október 5-re. Az ülésen megvitatják a szövetség szlovákiai szervezetének részvételét azoknak a határozatoknak a megvalósításában, amelyeket a CSKP KB és az SZLKP KB plenáris ülésein fogadtak el a fiatal nemzedék szocialista neveléséről. Az elnökség megtárgyalta a csehszlovák—szovjet barátság hónapjának politikai-eszmei Irányzatát, és jóváhagyta a szlovákiai szervezet fő rendezvényeinek tervét erre az Időszakra vonatkozólag. (CSTK) Rendkívül fontos lépések A Szovjetszkaja Rosszija cikke Moszkva — A Szovjetszkaja Rosszija című szovjet lap méltatja a felújított Salt-tárgyalásokat. A Genfben folyó megbeszélésekkel kapcsolatban megállapítja, hogy a tárgyalások részvevői „a stratégiai támadó fegyverek további korlátozásáról folytatandó tárgyalások alapelvei“ című dokumentumban, amelyet Leonyid Brezsnyev washingtoni látogatásának erdemőnyeképpen írtak alá, jó iránymutatást kaptak. A lap rámutat: az alapelvekben „világosan rögzítették az elvégzendő munka irányát — olyan állandó megállapodás elérését, amely a stratéigai támadófegyverek korlátozását célzó teljesebb intézkedésekről szól és amelyet 1974-ben írnának alá. Amit a stratégiai fegyverek korlátozásának területén eddig tettek — írja a Szovjetszkaja Rosszija —, mégha első lépés is, rendkívül fontos. De még jelentős és megfeszített munkára lesz szükség azoknak a pozitívumoknak a kiaknázásához és továbbfejlesztéséhez, amelyek az eddigi tárgyalások során születtek. Az előrehaladás attól függ majd, hogy kész-e mindkét fél konstruktív magatartást és jóindulatot tanúsítani. Ami a Szovjetuniót illeti, amellett van, hogy ezek a tárgyalások az ésszerűség és a realizmus alapján folyjanak. „A stratégiai fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalások során az elmúlt években felhalmozódott pozitív tapasztalatok, valamint az a tény, hogy a felújított tárgyalásokat előrehaladott pozícióból folytatták, a részvevőket pedig konkrét munkatervvel látták el, lehetővé teszik az újabb genfi találkozón folyó munka távlatainak optimista értékelését“ — hangoztatja a Szovjetszkaja Rosszija. A kozmikus sugarak forrása