Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-16 / 246. szám, kedd

ÖT A MUNKÁSOSZTÁLYBA A SZOVJETUNIÓ 9. ÖTÉVES TERVE 9 MILLIÓ SZAKMUNKÁS KÉPZÉSÉT IRÁNYOZZA ELŐ Elszomorító számok Nyolcmilliárd könyv évenként — de az emberiségnek csak egyharmada olvassa Nagy érdeklődésre tarthat számot az UNESCO most megjelent összeállítása a világ könyvkiadásáról és a könyvolvasásról. Eszerint a legutóbbi húsz év alatt kiadott könyvek száma két­szeresre, példányszáma pedig háromszorosra nőtt. Jelenlegi vala­hol a világon minden percben megjelenik egy új könyv, össz- példányszáma pedig eléri az évi nyolcmilliárdot. Ez a növeke­dés azonban nincs összhangban az írástudatlanság felszámolásá­val. Afrika, Latin-Amerika és Ázsia országai (az utóbbiak közül az összeállítás minden tekintetben kiemeli és más kategóriába sorolja a Szovjetunió ázsiai részét, valamint Japánt), amelyek­ben a legutóbbi húsz év alatt az analfabéta lakosok számaránya 50 százalékról 42 százalékra csökkent, a világ könyvtermelésé­nek csak 19 százalékát adják, ellentétben a húsz év előtti 24 százalékkal. Azaz minden megjelenő öt könyv közül csak egy jut e három földrészre. A lakosság számát tekintve: a világ né­pességének kétharmada csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem kap a kezébe könyvet. Ezen a nagyon egyenlőtlen eloszláson egyelőre nem tudott alapvetően változtatni sem az érintett országokban 1966-ban lé­tesített nemzetközi könyvkiadó alap, sem pedig az UNESCO ál­lal meghirdetett tavalyi, egyébként sikeres könyvév. Nagy aka­dály, hogy nem alkalmazzák széles körben azokat az új nyom­datechnikai eszközöket és eljárásokat, amelyekkel például a Szovjetunió ázsiai, soknemzetiségű részein megoldották a nagy példányszámú könyvek kiadását. Igen nagy akadály az is, hogy a legtöbb ázsiai, afrikai és latin-amerikai író nem népe nyelvén és nem is hazájában, hanem külföldön adja ki műveit, angolul, franciául, vagy spanyolul. Figyelemre méltó, hogy a könyvekben igen bő termésű Euró­pa országaiban is nagyon egyenlőtlen az olvasótábor megoszlá­sa Olaszországban, Hollandiában, némelyik skandináv ország­ban az iskoláskorúaknái idősebb lakosságnak majdnem a fele, a nagy irodalmi hagyományú Franciaországban pedig 53 százalé­ka nem olvas köúyvet. Európa könyvtermelésének 90 százalé­kát a Lakosságnak mindössze 6—10 százaléka vásárolja meg. A fejlett országok olvasótáborának ennyire egyenlőtlen elosz­tását az UNESCO szakértői csak részben magyarázzák a televí­ziónak e tekintetben káros hatásával. Szerintük ennél fontosabb ok, hogy a könyv szükségességét többnyire kifejezetten az is­kolai tanulmányokkal kapcsolják össze. Következésképpen: az a fiatal, aki nem kedveli meg az iskolát, nem szereti meg a könyvet sem. (—ság) A SZÓFIAI BORIS GODUNOV Bolgár művészek Brotislovábon Az életben mindenkinek meg­van a helye. Néha meg azt mondják valakire, hogy keresi a helyét a nap alatt. Ez a két fogalmazás azonban nem egé­szen azonos tartalmat takar. Az utóbbi mögött könnyű fel­fedezni használójának azt a tö­rekvését, hogy csak az egyéni boldogulását keresi. Amikor pe­dig úgy fogalmaznak, hogy va­laki keresi helyét az életben, és persze a nap alatt — más­ként ez nem Is lehetne —, ak­kor az aktív, tevékeny hozzá­állást érzékeltet. Azt, hogy az eml>er igyekszik a lehető leg­teljesebben kibontakoztatni .sze­mélyiségét önmaga és az embe­rek javára. Mindig nehéz volt felelni az örök kérdésre: „mi legyek?" Így van ez ma is. Sőt bármeny­nyire paradoxnak tűnik, talán még soha nem volt ilyen nehéz a válasz. A műszaki-tudomá­nyos forradalom korszakában a pályaválasztás lehetőséget oly szerteágazóak, hogy a fiatalok csak úgy kapkodják a fejüket: merre induljanak, hol találnak jobb és érdekesebb munkát? Az ember mintha útkeresztező­désben állna, s minden irány­ból zöld fény hívogatná: Gye­re! Válassz erődhöz, képessé­geidhez, érdekeidhez mérten, s mindenekelőtt arra gondolj, hogy a választott foglalkozásra az embereknek szükségük van! A középiskolát végzett, érett­ségizett fiatal még nehezebb válaszút előtt áll: továbbtanu­lás vagy a termelőmunka? A pályaválasztás azonban — ez nyilvánvaló — nemcsak szubjektív elhatározás kérdé­se, függ az objektív lehetősé­gektől, az élet szabta igények­től is. S hogy könnyebb legyen kiválasztani a hivatást, a fiatal embernek ismernie kell a lehe­tőségeket és az igényeket, vilá­gosan kell látnia a távlatokat. S azt is tudnia kell, hogy ta­lálja meg kezdettől fogva azt a biztos pontot, ahol — egy­szerűen szólva — nagyon nagy szükség van rá. A probléma megoldásában a termelői kol­lektíva segít, amelynek alkotó légkörében minden lehetősége megvan arra, hogy megmutas­sa egyéni, s nem csak szakmai képességeit. A fiatal szakmunkások kép­zését a Szovjetunió Miniszter- tanácsa mellett működő, ezzel a kérdéssel foglalkozó állami bizottság irányítja. A felügye­lete alá tartozó iskolákban 2,5 millió fiatal tanul. Tekintélyes szám ez, hiszen öl év alatt ezekből az intézményekből 9 millió fővel növekszik a mun­kásosztály. Sok fiatal oldja meg így a „mi legyek?“ gond­ját. Az iskolák hétköznapi tevé­kenységük során egy másik fel­adatot valósítanak meg — a „milyen legyek?“ problémáját. Ez talán még az előbbinél is bonyolultabb, de megoldásához van elég tapasztalatunk, s azok napról napra bővülnek. A szak­munkásképző iskolák fél év­százados fennállásuk óta 30 millió fiatalt bocsátottak szárnyra. A végzősök az alapos szakmai ismeretek mellett 8 osztályos általános iskolai vég­zettséget szereztek. Ezeket az iskolákat ma már középiskolai képzettséget adó intézetek vált­ják fel. Az új iskolatípusba 8 osztályt végzett fiatalokat vesz­nek fel, szakmát adnak a ke­zükbe és teljes középiskolai is­meretanyagot. Most 450 ezer fiatal tanul ilyen iskolatípus­ban, számuk 1975-ben megha­ladja az egymilliót. Később pe­dig teljesen áttérünk a szak­munkásképzés ilyen formájára. A szakmunkásképző iskolák két és fél millió tanulója tehát választott: munkás lesz. Az öt­éves terv első 2 évében máris 3,5 millió fiatalból lett szak­munkás. Milyen legyen egy szakmun­kásképzőt végzett fiatal? Rövi­den, néhány szóval is jellemez­hetjük azokat az alapvető voná­sokat, amelyek meghatározzák az irántuk támasztott követel­ményeket. De érdemes elgon­dolkodnunk minden szó jelen­tésén: szakmai tudás, általá­nos fejlettség, eszmeiség, ma­gas erkölcsi színvonal. Más szóvíal a jövő munkását nem­csak a szakmára kell megtaní­tani, hanem ezzel együtt for­málni kell világnézetét, az em­berekhez és a munkához való viszonyát, világfelfogását. Igen, a világielfogását, érzelmeit, etikai szokásait, fogalmait is nevelni kell. Ezt is magában foglalja a tanterv. A fentebb vázolt igények, amelyeket a szakmunkáskép­zőkben végzettek elé állítunk, alaposabb elemzést kívánnak. Ezt igyekszünk most meglenni. Először a szakmáról. Az em­lített állami bizottság irányítja az ipar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés és a szolgáltatások valamennyi te­rületén a szakemberek képzé­sét. Az iskolákban ma 1100-fé- le szakmát oktatnak. De ez a szám nem állandó. Űj követel­mények lépnek fel, új szakmák jelennek meg. Nem is olyan ré­gen még ritkaságszámba men­tek az elektronikával és a ki­bernetikával foglalkozó szak­mák, ma pedig már gyökeret vertek a szakmunkásképzésben. Évről évre javítani, tökéletesí­teni kell a tanterveket, újabb berendezésekkel kell bővíteni a műhelyeket és a laboratóriu­mokat. A fejlődés egyre foko­zódó üteme e téren nagy fi­gyelmet követel. S ha már az ütemet említettem: ismeretes, hogy körülbelül 100 évre volt szükség ahhoz, hogy Mengyele- jev tudományos felfedezését például a műtrágyagyártásban alkalmazzák. A radar elvének gyakorlati felhasználáshoz már elég volt másfél évtized. A fejlődés dinamikája elsősorban természetesen a tudomány és a technika művelőitől függ, de az „eszmék tárgyiasulása“ a mun­kásokon, az ő ügyességükön múlik. Ez pedig megkívánja a szakmunkástanulók ismeretei­nek állandó gyarapítását. A szakmai minősítés azonban önmagában nem határozza meg a termelési aktivitást. Ehlie« a munka, a szakma szenvedélyes szere tete kell, s ezeket az ér­zéseket legalább olyan fontos kialakítani a fiatalokban, mint elsajátíttatni velük a szakmai fogásokat és ismereteket. Van egy munkakör ezekben az iskolákban: szakmai oktató. A nevéből az következnék, hogy megtanítja a szakismere­teket és kész. Csákiját az ok­tatónak „kiteles mércének“ kell lennie tanítványai szemében. A szakmában, a munkához való viszonyban, erkölcsi fedd­hetetlenségben, abban, hogy liszteletet vívjon ki magának és ő is becsüljön másokat. Vlagyimir Filippov a moszk­vai 10. számú szakmunkáskép­ző iskolában dolgozik. Ö maga is ebben az iskolában végzett 30 évvel ezelőtt. Lakatos, s er­re a hivatásra tanítja növendé­keit. Szemtől szembe és távol­létükben is „fiaimnak“ hívja őket, de ebben nyoma sincs a komázásnak. És a fiatalok is megtartják tőle az illő távolsá­got. Vlagyimir Filippov mellén ott csillog a Szocialista Munka Hősének aranycsillaga. A munkás nemcsak anyagi ja­vakat termel, hanem mindenek­előtt osztályának képviselője, azé az osztályé, amely újjáte­remti az életet. A széles látó­kör segíti abban, hogy megért­se tevékenysége jelentőségét, hogy a technikai fejlődésben kutassa és megtalálja a he­lyes megoldásokat, s aktívan részt vállaljon a társadalom sokrétű életében. A szakmai és az általános műveltség között tehát ilyen kölcsönös kapcso­lat áll fenn. A szovjet állam formálódásának idején Lenin nem egyszer rámutatott, hogy a szakmai-technikai oktatást ösz- sze kell kapcsolni az általános műszaki ismeretek bővítésével, az ifjúság kommunista nevelé­sével. A szakmunkásképzés minden szakaszában ez volt az alap, s különösen fontos ez ma, a műszaki-tudományos forrada­lom viharos fejlődésének évei­ben. Ezt a szakaszt az jellem­zi, hogy mind alkotóbbá válik a munka, jelentősen növekszik a jól képzett munkások ará­nya, új, széles profilú szakmák jelennek meg, és fokozatosan kiszorul a termelésből a ne­héz fizikai munka. Növekszenek az emJjeri személyiség, az em­ber intellektusa, ismeretei, mű­veltsége iránt támasztott kö­vetelmények. Az „egyszerű“ munkásból értelmiségi munkás válik. Jevgenyij Golovkin például a leningrádi 68. számú szakmun­kásképző középiskolában ta­nult, majd egyetemet végzett, mérnök lett, most készül disz- szertációjának megvédésére. So­kan azonban más utat válasz­tanak, a gép mellett maradnak és önképzéssel bővítik ismere­teiket. A szovjet fiatalság arra tö­rekszik, hogy középiskolai vég­zettséget szerezzen. Az általá­nos iskolák tanulóinak csupán egylized része elégszik meg a 8 osztályos minimummal. So­kan szereztek szakképesítést és munkások lettek. Ma a tanu­lók zöme a szakmát is adó kö­zépiskolákba törekszik. Az 1973—1974-es tanévre másfél­szeres volt a túljelentkezés. Ez­zel kapcsolatban felvetődhet: szükség van-e minden szakmá­ban középiskolai végzettségre? Ismeretes, hogy a termelésben dolgozók csaknem 40 százaléka segédmunkás. Számukra — úgy tűnhet — nem olyan fontos a fizika, a kémia, a matematika é« a humán tárgyak ismerete. Így van-e ez valóban? Gondol­junk csak a tudományos hala­dás fokozódó ütemére, arra, hogy a kézi munkát mind job­ban felváltja a képzettséget igényelő tevékenység. Csak ala­pos ismeretekkel felvértezve le­het lépésről lépésre eljutni az új technika magaslataira. Elegendő-e, ha a fiatal mun­kás jó szakmát és jó általános képzést kapott? Meg lehetünk-e győződve róla, hogy jól megáll­ja helyét az életben? Itt nem elég csak az ismeret, a felme­rülő problémák megoldásához céltuda tosság, á 11 ha tatosság, önállóság és elvi szilárdság szükséges. Néha azt hallani, ugyan mi­nek kell a szakmunkások ok­tatási tervébe bevenni az esz tétikát? Ugyancsak fura egy­más mellett mondjuk az eszté­tika é« a szénfejtés. Szakmát, azt tanítsanak! De hát korunk fiatal munkása nem kézműves inas, hanem olyan ember, aki­től azt várjuk, hogy a míli lká­ban, otthon és a társadalmi életben egyaránt kibontsa ké­pességeit. Ha pedig nem ké­szítjük fel eszmeileg és erköl­csileg erre, akkor a feladat meghaladja majd az erejét. Ezért kell a nevelömunká- ban mindenekelőtt a jövő épí­tőjének szellemi arculatát, jel­lemét kimunkálni, megedzeni szívét és értelmét. Életigenlő emberekre van szükségünk aki­ket az a törekvés fűt, hogy széppé tegyék a világot. Az élet poézisél pedig a művészet és az irodalom segít megérteni. Az ifjúság legszebb ajándé­kait egész életünkre meg kell tudnunk őrizni, s nemcsak megőrizni, hanem meg is sok­szorozni. Az ifjúság évei csak a fiatalok előtt álló nagy távla­tok kezdetét jelentik. Olyan emberek kezdték munkás éle­tüket szakmunkásképző isko­lákban, akikre mindnyájan büszkék vagyunk, mint Korol- jov akadémikus, az űrhajók fő­tervezője, a Lenin-díjas Migi- renko, a műszaki tudományok doktora, Gagarin és Popovics űrhajósok, a szocialista munka sok-sok hőse, újítók, tudósok, művészek, írók, költők. V. SZAJUSEV (APN) A moszkvai Nagyszínház el­múlt évadvégi vendégszereplése után újabb kiváló együttest kö­szönthettünk a szlovák főváros­ban: a Bratislavai Zenei Ünnep­ségek keretében a szófiai Nem­zeti Opera művészegyüttese lé­pett föl a Szlovák Nemzeti Színházban. A bolgár társulatot a világ legjobb operaegyüttesei között tartják számon, s nem véletlenül, hiszen számos nem­zetközi díjat, elismerést szer­zett az utóbbi években is. Teg jai között olyan kiváló szólis­tákat találunk, mint Boris Hristoff, Limitár Uzltnov, Niko- laj Gjaurov és mások. A szlovák fővárosban bolgár vendégeink két előadást tartot­tak. Az elsőn a Boris Goduno- vot adták elő. Erről az előadás­ról az előzetes hírek szerint tud tűk, hogy a világ egyik legjobb Godunov-adaptációja. El kell is­merni, hogy bolgár barátaink­nak minden előfeltételük meg­van az átlagon felüli előadás­hoz. A rendező nyilatkozata sze­rint az idősebb és a fiatalabb évjáratú szólisták egyaránt le­hetőséget kaptak a. szereplésre. Nálunk jórészt a fiatalok sze­repeltek, s ők nem tudták tel­jes egészéljen igazolni az elő­zetes híreket. Az előadás egyik figyelemre méltó mozzanata a kórus kivá­ló teljesítménye volt. A kórus agjai egytől egyig kiváló hang­gal és énektechnikával rendel­keznek, s bebizonyították, hogy méltán emlegetik őket világvi­szonylatban is a legjobbak kö­zött. A címszerepet éneklő Di- mitar Petkov hazájában körül­belül a harmadik legjobb ebben a szerepben, ám ennek ellenére volt mit csodálnunk teljesítmét- nyében. Iskolázott hangjával a partitúra minden nehézségén hibátlanul jutott túl, énekesi teljesítménye elsőrangú volt. A kifogásunk csupán annyi, hogy színészi játéka kissé teatrálisan hatott, több helyen fölöslegesen „rájátszott“ a szövegre. Min­den elismerésünk e rokonszen­ves művészé, de azért sajnál­juk, hogy nem láthattuk és hallhattuk a csaknem legendás hírű Nikola/ Gjaurovot ebben a szerepben. A többi szereplő közül Ne- delcso'Pavlov hívta föl magára a figyelmet. Varlaam szerepé­ben énekesi és színészi teljesít­ménye egyaránt kiváló volt. Ugyanez mondható el a kivéte­les hanganyaggal rendelkező Ľubomír Bodurovról is, akit Di- mitrij szerepében láthattunk. Az elismerés hangján szólha­tunk a többi szólista játékáról is. Emil Bosnak rendezése né­hány kivételtől eltekintve ha­gyományosnak mondható, ha­bár néhány jelenetben látszott, hogy keresi a korszerű megol­dásokat. Minden sajátosság és igyekezet ellenére véleményem szerint ez a rendezés dramatur­giai koncepciójában és tisztára a rendezés szempontjából is (a prológus bevezető jelenete, len­gyel jelenet) néhány fogyaté­kosságot hordoz magában. Nico­la Benua díszletei talán túlzot­tan is stilizáltak (lengyel je­lenet, a téli jelenet stb.), vi­szont a jelmezei kitűnőek, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy pompásak. Arsen Najdenov zenei betaní­tása hibátlannak mondható. Új­ra meggyőződhettünk arról, hogy a szófiai Nemzeti Opera zenekara elsőrangú. Játékuk­ban talán csak a kelleténél ke­vesebb drámaiságot és színeze­tet kifogásolhatjuk. A bolgár vendégművészek második bratislavai előadásu­kon részleteket adtak elő világ­hírű operákból. A számos jó teljesítmény kö* ziil helyszűke miatt csupán /«» lia Vinerova (Ruszalka áriája], Stojan Popov (Igor herceg áriá­ja] és Ľubomír Bodurov (Her* mann áriája Csajkovszkij Fik dáma című operájából) teljesít, menyét említjük meg A szófiai Nemzeti Opera bra­tislavai fellépése iránt nagy étr* deklődés nyilvánul* meg. Bol-» gár vendégművészeink nem okoztak csalódást. Kissé rossz időpontban léptek föl a szlovák fővárosban, ugyanis a bratisla* vai közönség körében még ele* venen él a moszkvai Nagyszín-* ház művészeinek kivételes te* hetsége. így a közönség akar­va akaratlanul is összehasonlí* totta a két együttest, s ezért a szovjet művészek felejthetetlen előadása után a szófiai társu­lat jó játéka sem elégített ki bennünket telies egészében. ALFRÉD GABAUER Könözsi felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom