Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-14 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó
KORPA RA NCS KOR! GÉNY Oktatásügyünk időszerű kérdései A CSKP KB és az SZLKP KB júliusi plenáris ülése az ifjúság szocialista nevelésének mélyreható, komplex elemzése alapján vázolta a tennivalókat, újrafogalmazta és pontosan körülhatárolta feladatainkat a tettekre ösztönzés érdekében. A határozatok értelmében az egyes minisztériumok, a társadalmi és a kulturális szervezetek felmérték, mit kell tenniök az ifjúság nevelése terén. Természetes, hogy az oktatás szakemberei az „elsők az egyenlők között“ az eddig még fel nem derített lehetőségek kutatásában. Az alábbiakban első- sodban azokkal az eljárásokkal szeretnék foglalkozni, melyek szocialista társadalmunkban már-ma parancsoló igényekként jelentkeznek. A tananyagon nem lehet pusztán az ismereteknek csak egy (tantervileg) meghatározott körét érteni. A „képzés“ fogalmának korszerű értelmezése arra utal, hogy meghatározott ismeretrendszerek feldolgozásával szerves egységben készségek és képességek kialakításáról és kibontakoztatásáról is szó van. Tehát korszerű értelmezésben: az a művelt ember, aki látja a dolgok és jelenségek közti összefüggéseket és egy valamiben képes alkotni valamit. Az iskolákban ezért ne neveljenek közepes, félénk emberpalántákat, sőt már a mindenből „egyaránt“ kitűnő, jelesrendű tanuló sem az igazi eszménykép, hanem az összefüggéseket értő, egy valami iránt rajongóan érdeklődő, az akadályokat leküzdeni tudó, úttörőén bátor tanítvány — az ideál. Csakis az ilyen tanulóból válhat korszerűen képzett szakember, akit az új ismeretek önálló megszerzésének, a folyamatos önképzésnek a készsége, az önálló, kritikai gondolkodás képessége jellemez. Persze, ezeknek a kvalitásoknak a kialakításához megfelelő teret, időt, alkalmat és módot kell teremteni. Az iskolai oktatás jelenlegi keretei erre elsősorban a szakkörök gazdaságosabb kihasználásával adhatnak lehetőséget. A tények egyelőre arra figyelmeztetnek, e téren még sok a tennivaló, annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben sikerült megteremteni hazánk minden részében — nemzetiségre való tekintet nélkül — a lényegében azonos beiskolázási feltételeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy iskoláinkban sikerült volna mindenütt egyenlő továbbtanulási igényt is teremteni, azaz, hogy sikerült volna az' iskolában kialakítani a fejlett szocialista társadalom távlati igényeinek megfelelő (műszaki irányú) továbbtanulási igényt. Ezért a jövőben is támogatni (és bővíteni) kell a pedagógiai gyakorlat és a népművelési tevékenység minden olyan kezdeményezését, amely már eddig is, sikert hozott: a közép- és főiskolára előkészítő tanfolyamok, a korrepetálások (főleg szlovák nyelvből és matematikából) rendezését, a felvételikre való előkészítést stb. Továbbra is külön figyelmet kell fordítanunk a tehetségek felkutatására és támogatására. Ezért, ahol lehet, szakköröket kell szerveznünk, bővítenünk kell az alapiskolák 4—5. osztályaiban a félszakos oktatást. A jövőben lényegesen több tanulót kell bekapcsolnunk a nem kötelező tantárgyak tanításába mind az alap-, mind a középiskolában. Ezen a téren még vannak bizonyos eltérések a szlovák és a magyar tannyelvű iskolák között. Például Szlovákiában az alapiskolában a biológiai gyakorlatokat (nem kötelező tantárgy) az 1971/72- es iskolai évben a tanulók 7,3 százaléka, míg a magyar tannyelvű iskolákban 5,21 százaléka látogatta. A kémiai gyakorlatokon Szlovákiában a tanulók 9,3 százaléka, a magyar iskolákban pedig csak 5,1 százaléka vett részt. A statisztikai adatok hasonló eltéréseket mutatnak a többi nem kötelező tantárgy tanításában is (pl. fizikai gyakorlatok, angol, francia, német nyelv stb.). Az ilyen eltérések nem indokoltak. Hiszen a jól vezetett szakkörök, a nem kötelező tantárgyak megteremtik a tehetségek kibontakoztatásának, a tanulók művelődési vágya elmélyítésének, továbbtanulási igénye emelésének a lehetőségét és alkalmat nyújtanak a társadalmilag szükséges pályára irányításra és a hivatástudat kialakítására. A szakkörök létrehozásánál, illetve a nem kötelező tantárgyak tanításának bevezetésénél iskoláinkban, sajnos, sokszor inkább a pedagógus szempontja dominál és nem a társadalmi igény, a tanuló művelődési vágyának elmélyítése vagy a pályaválasztás irányítása. Sokszor hallottuk azt is, hogy jó érdemjegyet csak az a tanuló kap, aki szorgalmasan jár a szakkörbe, a kémiai, biológiai vagy fizikai gyakorlatokra. Ezzel a nézettel sem érthetünk egyet, mert osztályozni a tanítási órákon elért teljesítmény alapján kell a tanulót. Az iskolákban eléggé gyakori ugyanis, hogy a pedagógus a szakköri foglalkozásokat vagy a nem kötelező tantárgy foglalkozásait a tantervi anyagban mutatkozó elmaradás pótlására használja fel. Nem kötelező tantárgyak bevezetésével, szakkörök és különböző klubok (bélyeggyűjtők, levelezők klubja stb.) szervezésével is segíthetjük a gyermek sokoldalú érdeklődésének felkeltését, a hajlamainak legmegfelelőbb pályairányítását és művelődési vágyát. A pedagógusoknak az alapiskolák 8—9. osztályában, de főleg a középiskolában nem szabadna idegenkedniük a változatos önképzőköri formáktól sem. Ennek keretében ki lehetne elégíteni a természettudományos, a technikai és a társadalomtudományi érdeklődést. Mindent összevetve: az elkövetkező időszakban nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy egyetlen tehetség se kallódjon pI. Ugyanakkor — az oktató-nevelőmunka hatékonyságának növelésével — harcolni kell az indokolatlan bukások ellen. Az osztályismétlések terén az 1971/72 es iskolai évben például a következő volt a helyzet: a szlovák tanítási nyelvű alapiskolák tanulóinak 5,47 százaléka, a magyar tannyelvű alapiskolák tanulóinak pedig 6,57 százaléka, azaz ötezer tanuló ismételt osztályt. Az osztályt ismétlő tanulók szlovákiai százaléka 6,37, a magyar tannyelvű iskolákban pedig 7,44 százalék. E téren eléggé jelentősek az eltérések az egyes kerületek iskolái között. Például: míg a nyugatszlovákiai kerület magyar tannyelvű iskoláinak kb. 50 ezer tanulójából 3 ezer (5,76 százalék), addig Közép-Szlovákiában 11 ezer tanuló közül 1000 (9,09 sázalék) és Kelet-Szlovákiában 12 ezer tanulóból J.042 (8,4 százalék) ismétel osztályt. Vizsgáljuk meg a lemorzsolódó tanulók statisztikai adatait. A szlovák tannyelvű alapiskolák 5. évfolyamába (kikerekítve) 85 ezer, a 9. évfolyamba pedig 63 ezer tanuló jár. Ez az adat arányban kifejezve 63:85 = 0,75, a magyar tannyelvű alapiskoláknak ugyanez a korrelációja — 6836:8950 = 0,72, tehát lényegében azonos a szlovákiai mutatóval. A tanulók művelődési vágyának elmélyítése szempontjából vizsgálva a tanítás hatékonyságát, nemcsak a mennyiségi mutatók, hanem a minőségi tényezők is a pedagógusi tevékenység további javításának szükségére utalnak. Az utóbbi négy évben — 1969-től 1973-ig — viszonyainkhoz képest széles körű vizsgálatokat folytattunk, hogy megállapítsuk az alapiskolák 9. és a gimnáziumok (általános középiskolák) tanulóinak pálya- választási érettségét. A közel félezer 15 éves és a 210 érettségi előtt álló tanuló írásbeli és szóbeli válaszaiból kitűnik: az Iskola az ifjúság pályaválasztását, pályaválasztási indítékát és művelődési igényét csekély mértékben irányítja. Meggyőződésünk, hogy az eddigieknél sokkal többet tehetünk és kell is, hogy tegyünk a tanulók helyes, érett pályaválasztása, az értelmiségi, főleg a műszaki pályák iránti érdeklődésének felkeltése, a munkában, az életben való helytállása érdekében. A pályaválasztási érettség tényezőit vizsgálva ugyanis a következő helyzetkép rajzolódott elénk. A választott pályatevékenység leírása (az általános középiskola 3. osztályában) és szóbeli ismertetése (az alapiskola 9. osztályában) szempontjából a tanulóknak 40 százaléka rendelkezik megfelelő pályaismerettel. A 15 évesek korcsoportjában a pályakövetelmények ismerete a tanulók 17 százalékánál, a 19 évesek 26 százalékánál kielégítő. A pályaelképzelésekben a pálya objektív tényezőit a kilencedikeseknek 25—30 százaléka veszi figyelembe. Jelentős hiányokat észleltünk a választott pálya megvalósításához szükséges szakmai képzés ismeretében. A vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy a tanulóknak csak 10—12 százaléka veszi figyelembe a pályaalkalmasság feltételeit (fizikai rátermettség). Hiányos a tanulók önértékelése is. Mind a 15, mind pedig a 18—19 évesek zöménél az országosnál valamivel alacsonyabb a továbbtanulás igénye. Habár ebben az írásban e kérdést csak érintjük, érdekességként mégis megemlítjük: beszélgetéseink során igen sok tanuló azt állította, hogy nem tud szlovákul. Ám a későbbiekben kiderült: egész tűrhetően beszélik a szlovák nyelvet. A tanulók felének igényszintje ugyanis reális, ám nem számolnak eléggé a népgazdaság (főleg a perspektív) munkaerőszükségletével (általános a viszolygás a műszaki pályáktól!). Vizsgálataink szerint a pályaválasztás tantárgyi teljesítményfedezete csak 50—60 százalékban megfelelő. A szakköri tevékenység megválasztása (dominál az irodalmi színpad és az énekkar) — még akkor is, ha ez nyilván nem jelent egyszersmind pályaválasztást, de lényegesen hathat a tanulók művelődési vágyának fokozására — csak a tanulók 10— 15 százalékánál kielégítő. Az elhelyezkedés és a továbbtanulási lehetőségek között viszont a műszaki pályák vannak túlyomó többségben! A tanulók saját munkatevékenységére vonatkozó önértékelése a kilencedikeseknél 20—40 százalékban, az érettségizőknél 40—50 százalékban volt reálisnak tekinthető. Érdekes, hogy mindkét korcsoportban a lányoknál volt gyakoribb a reális önértékelés. Saját pályaalkalmasságuk pozitív megítélésében a kilencedikeseknek 25—30 százaléka, az érettségizőknek pedig 50—60 százaléka rendelkezett viszonylag elégséges önismerettel. A vizsgálatok gazdag anyagából e témával kapcsolatban még azt szeretnénk kiemelni, hogy a 15 éves tanulóknak mintegy 65—75 százaléka, az érettségizőknek 55—65 százaléka nem ítéli meg reálisan fogyatékosságait — s ezek nagyobbik fele általában eltúlozza, nagyítja azokat. Az ebből adódó pedagógiai feladat: tudatosítani tanulóinkkal, hogy aki két nyelvet beszél, aki két kultúrát ismer, annak értéke nem kevesebb, sőt! A tanulók pályaismeretével és önismeretével kapcsolatban megvizsgáltuk a tanulók néhány személyiségvonását és magatartását. Szükségesnek tartjuk felhívni a szülők és a pedagógusok figyelmét néhány olyan tulajdonságra, melyek hatással vannak a tanulók művelődési vágyára. Ezek a tanulók életkori sajátosságaiból erednek: a kilencedikeseknél s az érettségizőknél is nagyfokú érzelmi fogékonyság, erős élmény- (inkább a lányoknál) és cselekvésvágy (inkább a fiúknál) tapasztalható. A vizsgált tanulóknál az átlagosnál valamivel nagyobb érzelmi labilitást észleltünk. A 15 éves tanulóknál nem beszélhetünk kialakult pályaérdeklődésről. Az érdeklődés kellő differenciáltságát a tanulóknak csak 35—40 százalékánál figyelhettük meg. A pályaválasztás' érdeklődés-fedezete a 15 éveseknél 25—30 százalékos, de az érettségizőknél sem haladta meg az 50 százalékot. Az önálló és társadalmilag értékes életvezetés kialakulása, de a művelődési igény elmélyítése szempontjából is negatív jelenség, hogy csak a tanulók 20—30 százalékának van konkrét példaképe, eszményképe. Meghatározott életcélról a 15 évesek 30 százaléka és az érettségizők 37 százaléka számolt be. Hangsúlyozni kívánjuk: az országos átlagtól való eltérések és különbségek nem olyan jellegűek, melyeket a feladatok jobb sarkításával és a nemzetiségi iskolaügyben minden kétséget kizáróan szükséges és meglévő pedagógusi többletmunkával ne lehetne korrigálni. A cél: tanulóink sokoldalú, kommunista nevelése — ennek egyik eszköze pedig, a szakköri mozgalom fellendítése, a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolákban is. A CSKP KB és az SZLKP KB plenáris ülése anyagának tanulmányozása bizonyára kellő lendületet ad a csehszlovákiai magyar pedagógusoknak, hogy ezekben a mutatókban is az élre törhessünk, s tanulóinkat egészséges emberi és nemzeti öntudatra, a többé váláshoz szükséges önismeretre és a fejlett szocialista társadalom igényeinek megfelelő pályaismeretre nevelhessük. MÓZSI FERENC kandidátus
