Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-16 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

Lassan naptárilag is vége a nyárnak. Beköszöntenek a hosszú őszi-téli esték, a falvakon és városokon új lendületet kap a kulturális munka, megélénkülnek az öntevékeny csoportok. Az alábbi írást, amely részlet a szerzőnek az Életünk című, most megjelent művelődéstörténeti monográfiájából, ebből az alkalomból közöljük.

J

ogaink visszaállítása után, a városokban és a falvakon egyaránt, elsőnnk a műkedvelő színjátszás lendült fel. Rozsnyón, Dunaszerdahelyen, Léván, Rimaszombaton és Komáromban már 1948 végén és 1949 elején hozzáfogtak darabok tanulásához. A komáromi színjátszók 1953-ban Gergely Sándor: Vitézek és hősök című színművével megnyerték a szlovákiai színjátszó együttesek versenyét, és felléptek az országos szemle keretében Prágában, ahol szintén az első helyre kerültek, és megkapták a Nép- művészeti Fesztivál Győztese címet. A komáromi együttes előadását megtekintette Zdenék Nejedlý, neves cseh esztéta, filozófus, a párt- és állami élet magas rangú tisztségviselője is, és az előadás után így köszöntötte műkedvelőinket: „Kultúruersenyünk ékessége vagytok. Milyen szép előadás volt! Milyen erős a ti hitetek, milyen kifogástalan a szerepalakításotok ... Valamikor én is tanultam magyarul. Régen volt az, nem sokra jutottam el a magyar nyetvtanu- lásban. Ehhez az előadáshoz azonban nem kellettek szavak. A mondanivalót a szemetekből olvastuk ki. Itt mindenki megértett benneteket! S ez a mi célunk, hogy a népek megértsék egymást. Akkor aztán vége szakad a civakodásnak, az uszítok aknamunkájának. Milyen gyönyörű lesz is az, a világ emberségének baráti összefogása . ..“

Öntevékeny művészeti mozgalmunk széles körű kibontakozását elősegítette a CSEMADOK, amely amellett, hogy szervezte a mozgalomban részt venni kívánó tagokat, a különféle együtteseket ellátta módszertani segédeszközökkel, és lehetősége szerint anyagilag is támogatta. (...)

A kezdeti találkozók sok-sok hibájuk, szólamos és deklaratív jellegük ellenére, azért bizonyultak számottevőnek és azért érdemlik meg, hogy emlékezzünk rájuk, mert felélesztették az együttesek munkáját, a szereplők előtt megcsillantották a kecsegtető távlatot.

Hivatkozhatunk az 1963-as drámafesztiválra, amelyen egyebek között már kifejezésre jutott az is, hogy el kell érni a cseh és szlovák műkedvelő színjátszók hronovi, illetve Spišská Nová Ves-i országos fesztiváljának színvonalát, el kell érni műkedvelőinknél mindazt, ami elérhető. A nagyobb igény bejelentése megértésre talált, és később meghozta a várt eredményt.

Az 1963-as drámafesztiválon a zselízi színjátszók kimagasló teljesítményt nyújtottak Móricz Zsigmond: Űri muri című darabjának bemutatásával. Az előadás zsúfolt nézőtér előtt folyt, és mindenkinek maradandó élményt szerzett.

A sikert akkor mindenekelőtt a tömegjellegben láttuk. Az együttesek sok száz szereplőt foglalkoztattak, sok ezer nézőre gyakoroltak hatást. Színjátszásunk 1963-ban már valódi kollektiv tevékenységgé, művészi tömegmozgalommá vált. (—)

A műkedvelésben újat ígérő irodalmi színpad az 19üü-as évek derekán honosodott meg. Szerepét és küldetését kezdetben többféleképpen értelmezték mind a szereplők, mind a vezetők. Általában azonban az a vélemény alakult ki, hogy az irodalmi színpadok népszerűsítsék az irodalmat, végezzenek ismeretterjesztő munkát, neveljék a közönséget a szép szeretetére, hódítsák meg az embereket a nemes eszméknek és gondolatoknak. Ne szorítkozzanak csupán a verses összeállításokra, hanem próbáljanak meg drámai és prózai alkotásokat is bemutatni. A színjátszók az irodalmi színpadokban ne vetélytár- sat, hanem segítőtársat lássanak, annál is inkább, mert nem lehet jó színész, aki nem tud szavalni, a színészi adottságot viszont az irodalmi színpad is Igényli. Néhányan azt tanácsolták, hogy az irodalmi színpadok — írók, tanítók* könyvtárosok bevonásával — alakítsanak az irodalmi színpadok műsorának anyagát kikereső és összeáll!Utó szerkesztő közösségeket. Mindenki azt tartotta a legfontosabbnak, hogy az irodalmi színpadok széles körben elterjedjenek, és kielégítsék az újat igénylő közönség várakozását.

Az említett időszakban Rimaszombatban, Dunaszer- dahelyen, Losoncon, Bratislavában, Kassán, Léván, Csatán, Komáromban, Ipolyságon, Nagymegyeren, Bú- cson és Királyhelmecen működtek jeles együttesek. Néhány közben feloszlott, de helyettük újak alakulóik Számuk ma is egyre nő. Néhány irodalmi szijipad még megelégszik a formai bravúrral. A többség azonban helyes útén jár, a mondanivalót helyezi előtérbe, műsorát a közönség elismeri.

Az 1960-as évek első felében az öntevékenység más vonalán is jelentős lépések történtek. Egyre gyakrabban alakultak irodalmi, ifjúsági és önművelő körök. A legaktívabbnak az 1965 februárjában Kassán alakult Batsányi-kör bizonyult. A CSEMADOK helyi szervezete mellett működő csoport a névadó Batsányi János halálának 120. évfordulója alkalmából 1965 májusában már Batsányi emlékestet rendezett. A mintegy kétezer embert befogadó, zsúfolásig megtelt kassai Művészetek Házában tartott összejövetelen megjelent Illyés Gyula, Fábry Zoltán és Forbáth Imre és a csehszlovákiai, valamint magyarországi

közélet számos ismert képviselője. Fellépett a százéves Rozsnyói Magyar Munkás Dalárda, Jancsó Adrienne, Béres Ferenc és többen mások.

Az est irodalomtörténeti szempontból is számon tartott. Illyés Gyula, Fábry Zoltán és Forbáth Imre, akik előzőleg már mintegy negyven éven keresztül leveleztek egymással — személyesen itt találkoztak először.

A Batsányi kör azóta is rendszeresen tart különféle emlékünnepeket. Meghívására ellátogatott Kassára több neves író, 1966-ban Németh László is. A kör kezdeményezésére helyezték vissza 1967 nyarán a Dóin falára a A’ófcóc'z/ dnmhorművet. Tevékenységéről „A kasssai Batsányikor évkönyve 19ft5—l96ft" címmel, a Madách Könyvkiadó 1968-ben gyűjteményi jelentetett meg.

Erdélyi János, a haladó magyar kritika megteremtője születésének 150. évfordulója alkalmából a nagykaposiak rendeztek ünnepélyt. Finnek keretében

Erdélyi János emlékszobát nyitottak és Erdélyi Já- .nos tiszteletére emléktáblát lepleztek le. A Nagyka- posi Városi Nemzeti Bizottság és a CSKMADÜK helvi szervezete Erdélyi Jánosnak később ( 1968. január 20 án), a jeles költő, népdalgyűjtő és esztéta halálának 100. évfordulója alkalmából Nagykapos főterén emlékművet is állított (A kőtömbbe vésett. Erdélyi-portré Nagy János, csehszlovákiai magyar szobrászművész alkotása.)

Az Erdélyi János emlékét idéző első ünnepély után Jókai Mór halálának 60. évfordulója alkalmából 1964 májusában Komáromban, Bihari János, a nagy magyar zeneszerző, a verbunkos muzsika megteremtője születésének 200. évfordulója alkalmából 1964 szeptemberében Dunaszerdahelyen és Bihari szülőfalujában, Nagyabonyban, majd 1966 őszén Czuczor Gergely halálának 100. évfordulója alkalmából Érsekújváron és a jeles költő és nyelvész szülőfalujában, Andódon ünnepeltünk. A nagyabonyiak Bihari Jánosnak emléktáblát, az érsekújváriak és az andódiak Czuczor Gergelynek mellszobrot állítottak. (A Czu- czor-szobor Melis György, csehszlovákiai magyar szobrászművész alkotása.)

Az említett ünnepségeken mindenütt kifejezésre jutott, hogy népeink nemcsak közösen élnek és dolgoznak, hanem mindazt, ami szép, értékes és haladó, közös tulajdonnak tekintik, és közösen ápolják, legyen az az érték akár magyar, akár szlovák eredetű. Az állami és pártszervek anyagi és erkölcsi támo- tásával rendezett ünnepségek a tényleges emlékművek mellett népeink barátságának és egymás értékei kölcsönös megbecsülésének is emlékművet állítottak. (...)

Öntevékeny művészeti mozgalmunk emlékezetes dátuma 1966 és 1967 is. Az 1966-os év folyamán a Szenei Molnár Albert Napokat, a rimaszombati járás kulturális ňapokat, a losonci Madách Napokat, valamint a kassai Kazinczy Nyelvművelő Napokat övezte siker. A mintegy száz résztvevővel három napig tartó Kazinczy Napok a kezdésnél tudományos jelleget kapott. A neves hazai és külföldi nyelvészek bevonásával megtartott tanácskozáson a szakemberek kidolgozták a csehszlovákiai magyar nyelvvédelem és nyelvjáráskutatás módszereit és távlati tervét. A Kazinczy tiszteletére rendezett ünnepéllyel műked- veléstörténetünkben tulajdonképpen a tudományos szintű és igényű munka indult meg.

A Kazinczy Napokat megelőzően a CSEMADOK Központi Bizottsága mellett nyelvi szakbizottság alakult. A többnyire tudományos dolgozókból álló közösség sajtónyelvi, terminológiai és helyesírási nyelvinevelési, beszélt nyelvi, ismeretterjesztő, dialektológiai, (nyelvjárási) és toponímiai (helynévkutató)1 csoportból áll. (...) <

Galántán az első Kodály Napok keretében rendezték meg a szlovákiai magyar diákok első helyes kiejtési vetélkedőjét. A versenyen összesen harminchat tanuló vett részt. A nyerteseket díjjal jutalmazták. Az eseményről Deme László, a bíráló bizottság elnöke, a Kodály Napok záróünnepélyén többek között ezeket mondta: „Kodálytól is tanulhatunk: más népek zenéjét, más népek nyelvét megbecsülni is csak az tudja igazán, aki a magáét ismeri, érti és értékeli; aki tudja és vallja, hogy a kultúrák és a nyelvek nem egymást kizáróan és hordozóikat egymástól el- különitően nemzetiek, hanem egymást kiegészítőén és támogatóan emberiek. Formájukban sokfélék, de feladatukban egyek: a néptömegek fejlődésének és magasra emelkedésének termékei, tanúi és eszközei.“ (Deme László: Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról; Madách Könyvkiadó, 1970, 197. o.)

Az 1967. november 3-tól 7-ig Dunaszerdahelyen megtartott második Csallóközi Színházi Napok elsősorban azért érdemel említést, mert az akciót — eltérően az előbbitől — nem egy vagy két szerv, illetve intézmény, hanem összesen kilenc: a CSEMADOK járási bizottsága, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség járási bizottsága, a bratislavai Pedagógiai Kutatóintézet, a bratislavai Népművelési Intézet, a járási műkedvelési otthon, a járási népkönyvtár, a dunaszerdahelyi üzemi klub és a bratislavai Tatran Könyvkiadó Magyar Üzeme szervezte s támogatta anyagilag és erkölcsileg.

Az ölnapos eseménysorozat keretében színházi bemutatókat, körzeti szavalóversenyt, irodalmi és művelődés-politikai kérdésekről szakmai előadásokat és vitákat tartottak, egyben megnyitották a csehszlovákiai magyar írók és csehszlovákiai magyar képv- zőművészek alkotásait bemutató kiállítást.

A fiatal csehszlovákiai magyar képzőművészek előzőleg néhányszor a gombaszögi dal- és táncünnepély alkalmából, valamint 1961 augusztusában az Ekecsen rendezett kiállítással adtak magukról életjelt. A Ilid — 67 címmel Dunaszerdahelyen rendezett kiállítás azonban méreteiben és színvonalában egyaránt mesz- sze felülmúlta az előző bemutatókat. A csehszlovákiai magyar képzőművészek alkotásainak népszerűsítése terén jelenleg a komáromi Duna Menti Múzeum végez dicséretre méltó munkát. (...)

A saját erőre támaszkodó öntevékeny kulturális rendezvénysorozataink történetében az t967-es év azért is emlékezetes, mert a bratislavai Duna utcai magyar tanítási nyelvű iskola ifjúsági- és pionírszervezete — Mikus Sándor tanár vezetésével — fövő, téged szolgáltunk címmel a Nagy Októberi Szociálist.! Forradalom 50. évfordulója alkalmából 1967 decemberében jelentős, munkásmozgalmi vonatkozású kiállítást rendezett. A vándorkiállításként több vidéki városban bemutatott tárlat meggyőzően szemléltette a csehszlovákiai magyar dolgozóknak a jobb életért folytatott harcát, és méltóan emlékeztet Steiner Gáborra és Major Istvánra,, a dél szlovákiai munkásmozgalom két kiváló harcosára.

A tánccsoportok a színjátszó együttesekkel párhuzamosan fejlődtek. Szám szerint is nyomban a színjátszókat követik. Legjobbjai országos szinten először 1952-ben a CSEMADOK III. közgyűlése alkalmából rendezett bemutatón, majd 1956-ban a csehszlovákiai magyar népművészeti együttesek Losoncon megtartott első országos fesztiválján léptek fel. Közben minőségileg is, mennyiségileg is sokat fejlődtek. (...)

Kórusmozgalmunk az 1960-as évek elején indult fejlődésnek. Ennek eredményeképpen 1961 júniusában Zselízen már sor kerülhetett a csehszlovákiai magyar énekkarok első országos fesztiváljára. Nagyba érződött azonban itt is — később is — a szakemberek hiánya. A lelkesedés, a jóindulat és az áldozatkészség — bármennyire fontos szerepet játszott is — a szaktudást nem pótolta. A problémáról az Űj Szó 1964 januárjában ankétot szervezett. Egységesen az a vélemény alakult ki, hogy a nehézségeket segítené legyőzni, ha megalakulna egy központi magyar tanítói énekkar. Az együttes népszerűsítené a kórusmozgalmat, egyben szakembereket, énekkarvezetőket is nevelhetne. A hosszas vita eredményeként a Csehszlovák Magyar Tanítók Központi Énekkara végül is 1964. november 27-én megalakult. Munkájával jó hírnevet szerez a csehszlovákiai magyar énekkultúrának. Már többször járt külföldön is. Vendégszerepeit Magyarországon, a Német Demokratikus Köztársaságban, Lengyelországban, Írországban, Finnországban, legutóbb pedig (1972 szeptemberében) Bulgáriában. Tagjai közül többen karvezetők, összlétszáma: 96. Rajta kívül SzJovákia-szerte még mintegy negyven magyar énekkar működik.

A CSEMADOK keretében jelenleg 657 különféle magyar nyelvű öntevékeny csoport dolgozik. Taglétszámuk összesen: 12 133. (Az 1972 szeptemberében készült kimutatás adata.)

Az együttesek rendszeresen fellépnek az említett emléknapokon, valamint az évente Zselízen megrendezésre kerülő népművészeti fesztiválon, a gombaszögi évenkénti dal- és táncünnepélyen, a Tavaszi szél vizet áraszt... nevű, kétévenkénti népdalversenyen és több alkalmi jellegű helyi, körzeti és or-- szágos rendezvényen.

A zselízi és gombaszögi rendezvények mellett a legrégibb múltra a Jókai Napok tekint vissza. E seregszemlét a bratislavai Népművelési Intézet nemzetiségi osztálya a CSEMADOK Központi Bizottságával, valamint a helyi és járási szervekkel karöltve először 1964 májusában rendezte meg. Azóta Komáromban a Jókai Napokon, a csehszlovákiai magyar öntevékeny csoportok tíz napig tartó találkozóján, minden évben mintegy ötven-hatvan szavaló és előadó, hat-hét Irodalmi színpad és. ugyanannyi színjátszó együttes mutatkozik be. A fellépéseket — írók, rendezők, közéleti személyek részvételével — minden alkalommal esztétikai és művelődés-politikai előadások, valamint szakmai megbeszélések kísérik. .

öntevékeny művészeti együtteseink az előfordult hiányosságok ellenére az elmúlt negyedszázad alatt arra törekedtek, hogy feltárják, megőrizzék és továbbfejlesszék a népi kultúra értékeit. A népművészetet is azért ápolják és fejlesztik, hogy megőrizzék a nép alkotó kedvének szellemi és tárgyi emlékeit, és bizonyítsák: íme, mennyi szépség, mennyi tehetség, erő és ízlés, űiennyi alkotó kedv él a népbén. (...)

A csehszlovákiai magyar öntevékeny művészeti együttesek megalakulásuktól kezdve azt tartják egyik legfontosabb hivatásuknak, hogy a kultúra eszközeivel jó munkára, a párt és állami szervek határozatainak teljesítésére, gazdasági és politikai problémáink megoldására ösztönözzenek. Munkájukkal Február örökét éltetik és viszik tovább.

BALÁZS BÉLA

iíí u 11 nmnId